Sehol nincs a médiaoktatás, tanárok sincsenek rá

Nincs elég szakképzett tanár, de igazából csak ott működik a médiaoktatás az iskolákban, ahol a tanár lelkes és elkötelezett. De akkor is kevés óraszámban tanítják, az iskola és média egymás mellett fut, két külön világ a felnőtt fejekben és irányelvekben, de a gyerekekében nem. Az ehhez való igazodásban a civil-szakmai szervezetek járnak élen, a tanterv csak utánuk kullog. Az alapvető jogok biztosa megnézte, mi a helyzet, vizsgálata most februárban jelent meg.

(more…)

Bevezethetik a Netflix-adót Ausztráliában

Hamarosan ÁFA-kötelesek lehetnek a külföldről vásárolt digitális termékek, például az e-könyvek, appok, filmek és játékok Ausztráliában. Ha megszavazzák a törvénymódosítást, az a januártól már hazánkban is elérhető Netflixet is erősen érinteni fogja. Épp ezért a bejelentés óta úgynevezett Netflix-adóról cikkeznek a témával foglalkozó lapok.

(more…)

Zuckerberg már a Gawker első emberét is meggyőzte

Nick Denton, a Gawker Media tulajdonosa elismerte: a Facebook a legegyszerűbb és legjobb módja a reklámozásnak. Ahol a felhasználók vannak, ott kell hirdetni – vallja Denton, akinek új, akorábbival szögesen ellentétes álláspontja szerint a közösségi oldal előnye hirdetési szempontból, hogy nem rombolja a felhasználói élményt.

(more…)

Ösztöndíj fiataloknak: ingyen tanulhatnak a legjobb marketingesektől

Ösztöndíjjal támogatja a hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalokat az Independent Media Education Center (IMEC). Az Előadói Ösztöndíjat két fő részére hirdeti meg a februárban induló  Marketingkommunikáció a gyakorlatban – A magyar kommunikációs szakma vezető szakembereinek tolmácsolásában képzésén való részvételre. A képzés egyben az ELTE Média és Kommunikáció Tanszéke által kínált, szabadon választható, kreditpontos tantárgy a tavaszi szemeszterben.

(more…)

Egy éve dobták le a gecibombát, átrendezte a médiapiacot

Emlékszik, hogy hol volt és mit csinált 2015. február 6-án? Szinte biztos, hogy pontosan emlékszik. Tavaly ezen a napon jelentős fordulat következett be a magyar sajtó-és közéletben: Simicska Lajos magyar üzletember és médiabirodalom-tulajdonos több interjúban gecinek nevezte a miniszterelnököt. Az azóta eltelt évben a kormány komoly csapásokkal sújtotta Simicska cég- és médiabirodalmát. Lássuk, hogy melyek voltak a médiaháború ezzel kezdődő fejezetének legfontosabb csatái, hogy alakult a frontvonal, és merre tekintget most az oligarchából közértben vásárló népi hőssé vált üzletember.

(more…)

A médiával lehet eltüntetni az áltudományokat a médiából

Január középen a Szkeptikus Társaság szervezésében előadást tartott Hauptricht Tamás “Áltudományok a médiában: Homeopátia és kreacionizmus címmel. Az előadás szubjektivitása és szakmaiatlansága sokkoló volt, így tudósítás sem lett belőle. Ezzel szemben viszont olyan kérdéseket vetetett fel a tudományos újságírással kapcsolatban, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Mik az általános szakmai nehézségek és milyen módszertani hibák merülnek fel a gyakorlatban?

(more…)