A menekültválság megítélésében az érzelem és az értelem csatázik

Miért veszélyes, ha összekeverjük a személyes márkánkat az általunk létrehozott intézményi márkával? Hogyan lehet előidézni, elkerülni illetve kezelni a kialakult kommunikációs krízist? Jó ötlet-e egy kommunikációs válságban nekimenni az újságíróknak? Miért olyan komplex a menekültválság kommunikációja? Ezekről hallhattunk legutóbbi meetupunkon előadóinktól.

(more…)

Hazai marketingguruk tanítanák Schobert Norbit facebookozni

Nem tudjuk, komolyan gondolta-e Schobert Norbi, hogy Mark Zuckerberghez írt leveléből akár egy szó is eljut a címzetthez, de azt tudjuk, hogy nem ő az első magyar celeb, aki levelet írt a világ legnagyobb közösségi oldalának alapítójához. Akár értik ezek az önjelölt hírességek a Facebook működését, akár nem, bőven akad önként jelentkező, aki megtanítaná őket rá.

Rohamos gyorsasággal elterjedt a Facebookon az a nyílt levél, amit Schobert Norbi írt Mark Zuckerbergnek a múlt héten. A levél valószínűleg a címzetten kívül mindenki máshoz eljutott, akik közül sokan még ma is azon vitatkoznak, hogy Norbinak valóban az volt-e a célja, hogy egy egyszerű kis levéllel innen Magyarországról megváltoztassa a Facebook üzletpolitikáját. Én a magam részéről ezt nem tartom túl valószínűnek, pedig nagyon jó lenne azt hinni, hogy Norbinak ennyire kevés a sütnivalója.  Levelében Norbi azt a facebookos gyakorlatot veti az egyetemistából milliárdossá lett vállalkozó szemére, hogy a rajongói nem láthatják az összes posztot, ami a majdnem egymilliós rajongói oldalán megjelenik. Elsőre ez így elég nagy ostobaságnak tűnik, de sokkal nagyobb az esélye annak, hogy egy tudatos médiahacknek vagyunk a szemtanúi.

schobert_norbi.jpg

Segít a bulvárpápa

A fitneszgurut illetve tevékenységét közelebbről ismerők szerint tényleg bámulatosan jól kezeli a médiát, otthonosan mozog a közösségi média világában és tehetségesen használja a bulvárt. Ebben most már igazi szakértői segítséget is kap, hiszen tavaly nyár óta Ómolnár Miklós – akit sokan a magyarországi bulvár atyjának tartanak – a Norbi Update kommunikációs igazgatója. Az Ómolnár Miklós elbocsátásakor Norbi Facebook oldalán megjelent szimpátiaposzt alapján pedig úgy tűnik, a bulvárújságírás magyarországi megteremtője nem most kezdte oktatni a fitneszcelebet arra, hogyan kell figyelmet generálni és „ügyet” kreálni.

jjtzmiqgcygd1dm5alls.png

Lenne még mit tanulni

Tavaly májusban Alekosz is írt egy nyílt levelet Mark Zuckerbergnek, amelyben azt reklamálta, hogy miért nem lehet ötezernél több rajongója a Facebookon. Na belőle viszont tényleg nehéz lenne kinézni, hogy csak botrányt kívánt gerjeszteni, valószínűbb, hogy komolyan hitt abban, hogy soraitól meghatódik majd a legnagyobb közösségi oldal tulajdonosa. A bulvár egyik alapvetése ugyan tényleg az, hogy mindegy, mit, csak írjanak rólam, de nem hiszem, hogy bárki azt szeretné, hogy komplett idiótának tartsák.

Mielőtt azonban kommunikációs zseninek kiáltanánk ki Norbit, figyeljünk két tényre, amik leveléből, illetve Norbi, kommentekre adott válaszaiból kiderül. Egyrészt azt írta levelében, hogy minden figyelmével a Facebook rajongói oldalának építésére koncentrált, és teljesen elhanyagolta a weboldalát. Na ezt senkinek nem ajánlom, aki az online világban akar üzletet építeni. Minden szakértő a több lábon állást és a különböző felületek közötti terelést javasolja.

Másrészt Norbi leírta, hogy a nyílt levelet tartalmazó poszt népszerűsítésére elkölt ezer dollárt, majd az ezt firtató kérdésekre azt válaszolta, hogy ez volt a legkisebb összeg, amit a Facebook felajánlott a Boost post vagy Bejegyzés kiemelése gombra kattintva. Aki egy kicsit képben van a Facebook hirdetési lehetőséget illetően, az tudja, hogy ez a gomb a kényelmes hirdetőknek van kitalálva, és ha ezt használja, akkor azzal csak egyvalaki jár jól: a Facebook. A hirdetéskezelőben sokkal profibban, igazán célzottan lehet beállítani hirdetésünk megjelenését.

Rácsapnak a tanácsadók

Pedig a magyar piac tele van profi online marketing cégekkel, akik szívesen adnának tanácsot Update Norbinak, hogy hogyan érhetne el jobb eredményeket, ha online jelenlétét nem csak a botrányfaktorra építené. Ezeket a cégeket sem kell persze félteni, mert amikor a botrány hírére közülük többen nyílt levél formájában ajánlkoztak, hogy online marketing tanácsokkal lássák el a Schobert családot, akkor nyilván nem a szívjóság vezérelte őket, hanem a hirtelen a témára irányuló reflektorfényből próbáltak elcsípni néhány fénynyalábot, hogy így szerezzenek maguknak egy kis extra  publicitást. Akármi is volt az indítékuk, az alacsony szénhidráttartalmú ételek fogyasztásának magyarországi apostola jól tenné, ha megfogadná tanácsaikat.

Kép 1 2