Minden az Origóval kezdődött

Májusi összefoglalónk után, tavaly év végi beszámolónk folytatásaként itt az idő egy újabb médiapiaci körképre, annál is inkább, mert az elmúlt félév kifejezetten fordulatos volt a magyarországi újságírásban. Az online lapokban felerősödött a munkatársak vándorlása, elsősorban az Origo körüli változásoknak köszönhetően, és egy új politikai-közéleti portál, az Abcúg is elindult. A printmédia továbbra is folyamatos pénzügyi problémákkal küzd, hiszen a csökkenő olvasottság mellett a reklámpiac átalakulása is kedvezőtlenül érinti a szektort. Több médium is a leépítés mellett döntött, de ezt leszámítva is jelentős személyi változások voltak a szerkesztőségekben. A tulajdonosi körben is átalakulások voltak: új piaci szereplőként megjelent az Axel Springer és a Ringier utódjaként létrejött Mediaworks Hungary és a Sanomát felvásáróló Central Médiacsoport. A kormány pedig a reklámadó bevezetése után a Nemzeti Kommunikációs Hivatalt is útjára bocsátotta, amely újabb konfliktusokhoz vezetett.

origo 1.jpg

(more…)

Tavaszi vándorlási hullám a médiában

Sűrű időszakon vagyunk túl a magyar médiapiac híreit illetően. Újságírók, tulajdonosok és blogok jöttek-mentek, újabb szöget ütöttek a fizikai formátum koporsójába, de azért még vannak, akik látnak benne fantáziát. Tavaly decemberi összefoglalónk után újra összeszedtük a legfrissebb változásokat.  

Szabadesés

Tovább folytatódik a HVG példányszámainak zuhanása: hét év alatt olvasóinak több mint felét elveszítette. A napilapok közül a Népszabadság és a Magyar Hírlap is 10% fölötti visszaesést produkált egy év alatt a hazai újságok terjesztését ellenőrző MATESZ első negyedéves statisztikái alapján. A hetilapok között a 168 Óra és a Heti Válasz számai tűnhetnek még biztatónak, de az előző negyedévhez viszonyított, valamint a tavalyi év azonos időszakához hasonlított mutatók közül ők sem tudtak mindkettőben növekedést felmutatni. A pletykalapok sem hasítanak, csökkenő példányszámokat könyvelhet el a HOT!, Best, Story, Blikk kvartett is, egyedül a Bors araszol felfelé, a női magazinok (Nők Lapja, Kiskegyed) viszonylag jól tartják magukat. Bővebben itt olvashatnak róla.

 

Eldőlt a Sanoma sorsa

Egy éven át találgatták, hogy ki lesz a Sanoma Media Budapest új tulajdonosa. Egy időben úgy hírlett, hogy Fidesz-közeli médiabirodalom is szemet vetett a kiadóra, illetve olyan cégek neve is felmerült, mint  a Magyar Telekom, a Central European Media and Publishing (CEMP), a román piacon a Sanomát felvásárló Burda International, a Wizzair tulajdonosa és az RTL Klub. Április végén kiderült, hogy a Centrál Group pénzügyi cég vette meg a budapesti médiavállalatot. Gerő Viktor, a Centrál Csoporthoz tartozó Central-Fund Kockázati Tőkealap-kezelő partnere szerint a cél az, hogy hosszú távon tovább üzemeltessék  a Sanomát. Arról viszont még nem döntöttek, hogy lesz-e bármiféle átalakítás vagy bővítés.

444: Új tulaj és nők!

Sikerült befektetőt találnia a kormánykörökben csak „komolytalan bulvárblog” néven illetett portálnak, adta hírül a Kreatív. A kisebbségi tulajdonrészt egy amerikai befektetőcsoport, a Media Development Investment Fund kaparintotta meg, mely elsősorban fejlődő piacok induló médiavállalkozásaiba szeret invesztálni. Az újság finanszírozásával kapcsolatban Kardos Gábor vezérigazgató nemrég több lehetséges üzleti modellt is felsorolt a Média Hungary konferencián mint a  számára járható utat, de egyik mellett sem foglalt határozottan állást. A többségi tulajdon továbbra is marad a szerkesztőség kezében.
De ennél talán még fontosabb, hogy végre felhígul a hímdominancia a portál háza táján! A Feminfo csapata, akik nőkről szóló és nőket érintő közéleti eseményeket vesznek górcső alá, origós és cinkes bloguk után a 444-en is megjelennek mostantól – nem csak Bede Márton legnagyobb örömére.

Keringő

Közben megvan az első távozó is a 444 öltözőjéből Kerner Zsolt személyében, az egy éves hírportál eddig inkább elcsábította az újságírókat a konkurenciától. Utolsó cikke május 9-én kelt az oldalon, az elválás tányérdobálás nélkül történt.

Szegényebb lett a vs.hu is: Pohly Ferenc, az oldal (most már csak ex-) operatív igazgatója hagyja el a dinamikus dizájnú portál. Hivatalos krónika szerint közös megegyezéssel döntöttek az elválás mellett, de a hírt megíró Cink információi szerint a vezetőségen belüli ellentétek állhattak a háttérben.

Baksa Roland is a váltás mellett döntött, ő a hvg.hu gazdasági rovatát fogja vezetni ezentúl. Ha valaki mindenáron szeretne összeesküvés-elméletekről fantáziálgatni az újságíró-társadalom belterjességéről,  akkor most az ő pillanata következik: Baksa útja az Indextől indulva az Origón át vezetett a hvg online szerkesztőségéhez. Vajon kinek állhatott ez az érdekében?!

A Vastagbőr politikai blog az Indexet maga mögött hagyva másik megjelenési felületre vált. Szolgálati közleményben tudatta a mit sem tudókat, hogy az Átlátszó csapatába igazolt át.

Stohl Buci is költözik, őt a TV2 csábította el az RTL Klubtól, ahol egy ideje már parkolópályán volt. A Blikk szerint egy új műsort fog vezetni, amire őszig még várnunk kell.

Megírják

Nem úgy, mint a Magyar Krónikára! Már csak két hetet kell kibekkelnünk pünkösdig, hogy kezünkbe vegyük Kerényi Imre kiadványát. 980 forintba fog kerülni, az első tízezer példányos dózisnak fele része közintézményekhez kerül, a többi viszont szabad préda az újságos standokon. Hogy végül lesz-e benne pitypang vagy sem, arról eltérő információkat csepegtetnek – lehet ez is a marketing része, mint ahogy a buzilobbizás!

Sorcsere

A stop.hu háza táján nem aprózták el a dolgokat: az egész fővárosi szerkesztőgárdának cakkumpakk kiadták az útját. Na nem kell megijedni, az oldal zavartalanul működik tovább. Sőt, Facebookon rátaláltunk Trencséni Dániel felelős szerkesztő álláshirdetésére is, amiben pályakezdő újságírókat toboroz gyakornoki programra.

Ingyé’

Ellenzéki oldalon is mozgolódnak kiadványügyben: Mesterházy Attila egy rádióműsorban lebegtette meg, hogy ingyenes lap indítását fontolgatja az MSZP. Megbízhatóan szállította mellé a finom simicskázást is, merthogy a jobboldali mágnás tulajdonában lévő Metropol ingyenességét hozta fel indokként. Igencsak optimista gondolatok ezek, hiszen kérdés, hogy a starthoz szükséges százmilliókat  honnan sikerülne előteremtenie a csúcsformán kívüli szocialista pártnak.

Képek:
1 2 

Elbukik a Vs.hu?

Radikális szerkezeti átalakulások, tulajdonoscserék, pezsgő online jelenlét és fogyatkozó nyomtatott tartalmak jellemzik a hazai médiát 2013-ban. Igaz, a piaci pletykák és a háttérben zajló politikai meccsek további változásokat sejtetnek. Blogunk évösszegzős cikksorozatának első részében rendhagyó online sétára buzdítjuk olvasóinkat a hazai digitális média mikroszkopikus koordináta-rendszerében. Miből él a Vs.hu, a 444 és a Cink? Van még Poszt? Haldoklik az Index? Újra menő a retro?

Cinkelt lapok

Rögtön az év elején„ “néhány kereszténydemokrata hasonlattal és nagy lendülettelelindult az Indextől tíz év után távozott Szily László blogja, a Cink.hu. A felület érdekessége, hogy a New York-i székhelyű Gawker Media első magyarországi blogja, így a  Deadspinhez, Jezebelhez vagy Lifehackerhez hasonlóan ez is elsősorban a  felhasználókkal folytatott interakcióra alapozza sikerességét. 

Az animgif befogadására is képes oldal teljesen reklámmentes, cserébe a Gawker-birodalom atyja, az egészet finanszírozó Nick Denton a magyar olvasókon teszteli a Kinja-rendszer legújabb fejlesztéseit, hogy az amerikai piaci küszöb átlépése előtt fény derüljön a kínos bugokra vagy technológiai hibákra. A szerkesztőségi koncepció alapján a hangsúly a kompromisszummentes szórakoztatáson van: a Cinken politika, bulvár, nagyvárosi kultúra, netes topikok és popkulturális témák egyaránt megférnek. Szily szavaival élve: „a blog arról szól, ami engem érdekel. Hírekről, de szabadosan értelmezve, hogy attól Deutsch Tamás klubelnök is elpirulna.”

Uj időknek Uj dalaival?

Ha a Cink.hu nem volna elég, akkor a magyar média belterjességét még jobban érzékelteti Uj Péter április 29-én beinduló híroldala, a 444.hu. A főszerkesztő még 2011 szeptemberében távozott az Indextől, mostanra pedig olyan húzónevek is csatlakoztak csapatához, mint Mészáros Zsófi, Vajda Gábor és Haszán Zoltán főszerkesztő-helyettesek, valamint a Riszpekt Ház című parlamenti közvetítések arcai, Tamás Bence Gáspár és Plankó Gergő.

Az Index szerint a projekt pénzügyi és tulajdonosi hátteréről eddig két fontosabb cikk jelent meg: a HVG és a Heti Válasz írásai azonban egymásnak lényegi pontokban ellentmondanak. A site lapigazgatója, Kardos Gábor, aki korábban a Ringier kötelékében is jelentős gazdasági vezetői pozíciókkal bíró új modellről beszélt az indulást követően, mely idén ugyan még nem tükröződött, de a nagyvárosi értelmiségiek körében azonban kedvező fogadtatásra talált.

Az oldal első ránézésre sem szokványos hírportál: jól felismerhető és megkülönböztethető ugyan, de felhasználóbarátnak nevezni azért barokkos túlzás volna. “Nem egyszerű eligazodni a tartalmak között sem: a rövidebb híreket az újságírók egyfajta műsorfolyam részeként közlik, nincsenek rovatok, keresni a cikkek címkéi alapján lehet. Bár a portál a mennyiség helyett az egyedi hangvételre helyezi a hangsúlyt”, népszerűsége ma már vitathatatlan a magyar olvasók körében 70-130 ezres látogatottságával. Az Index tavaszi indulásakor titkos üzenetben üdvözölte a lapot, mely a cikk végén található fehér rész kijelölésével válik láthatóvá. Uj Péter pedig az alábbi, a 444.hu-n közzétett videóval mondott hivatalos köszöntőt.

 

Az index.hu-t egyelőre nem veszélyeztetik az új kihívók

A 444.hu sikere kapcsán már utaltunk rá, hogy a tavasz felmondásokkal és átszervezésekkel volt terhes az Index háza táján. A hírportál nemcsak túlélte a tucatnyi munkatárs – köztük az Uj Pétert váltó főszerkesztő, Mészáros Zsófi – kilépését, de némileg visszafogottabb, függetlenebb és pontosabb anyagokkal szolgálja ki olvasóit.

A volt gazdasági rovatvezető, Dudás Gergely vette át a lap irányítását, aki megerősítette az index.hu pozícióját az Origo mellett az online lappiacon.

Nem majmol tovább az Origo

2013-ban elengedte végre az eddigi designját és teljes arculatváltáson esett át az Origo: felfrissítették kínálatukat, elköltöztek és új logót kaptak, mely végre hangulatot adott a brandnek. Bár a szerkesztőség jól felépített, friss site-tal értelmezte újra a portált, mely immár nemcsak MTI-s cikkeket gyúr az ugróhivatkozások alá, a WebAudit szerint az Origo teljesítménye hullámzó.

Október elsejével Gazda Albert, a korábbi főszerkesztő közös megegyezéssel távozott, a portál új vezetője a címlap átalakítását is jegyző Sáling Gergő lett.

Nem jött be a Poszt

Októberben megszűnt az online cikkeket nyomtatott formában közlő politikai-gazdasági hetilap, a Poszt, mely mindössze hat lapszámot ért meg és soha nem ment háromezer példány fölé. Nádori Péter alapötlete az volt, hogy heti rendszerességgel összegyűjtik, „printre alkalmazzák” és valamelyest kiegészítik a megelőző időszak internetes cikktermését.

A magazint a Lapcom adta ki, főszerkesztőként pedig Weyer Balázs jegyezte, aki szerint a Poszt nemcsak az olvasói szelektálást segíti, de a minőségi tartalomterjesztést is támogatja. A kiadvány többek között szemlézte az Origót, az Indexet, a Hír24-et, a 444.hu-t, a Mandinert, az Átlátszót, valamint blogokat is, ám ősszel végleg eltűnt az újságos standokról. Szakértők szerint a koncepció eleve elhibázott volt, mert bár nyomtatva maradandóbbnak tűnik a produktum, ugyan miért venné meg valaki öccázé’ ugyanazokat a cikkeket, amiket az elmúlt héten már ingyen elolvashatott?

Elindult a vs.hu

Az online lappiac erősödését jól mutatja, hogy novemberben 5-én az Opten.hu cégadatbázisa szerint 25 milliós indulótőkével újabb magyar hírportál indult VS.hu néven. A fiatal, önálló életet kezdő 20-35 éves korosztályt célzó orgánum ötlete Száraz Istvántól, a We Love Budapest és a We Love Balaton alapítójától származik.

A főszerkesztő Kerényi György, a Kossuth Rádió egykori főszerkesztője, aki mellett csaknem harminc újságíró, fotós, videótechnikus munkatárs dolgozik egy látványos, Magyarországon egyedülálló, reklámmentes koncepción. A lapot a New Wave Production adja ki, aki a minőségi tartalomszolgáltatást modern köntösbe öltöztetését tűzte ki célul a színes-szagos VERGE.com lemásolásával.

verge-vs-vs-760x851.jpg

A VS.hu interaktív és elgondolkoztató ugyan, de súlyos gyermekbetegségekkel küzd: az igényes tartalom komoly informatikai teljesítményt igényel, az oldal nehezen kezelhető melyen nem segít a hagyományos rovatrendszer mellőzése sem. Amennyiben az interfész-navigációs-értelmezési problémákat nem sikerül záros határidőn belül megoldani, félő, hogy 2014-ben a VS.hu a mindenki szerint igényes, de mégis kevesek által olvasott előd, a Zoom.hu mintájára kényszerül végleg lehúznia rolót.

Az év nagy vesztese a HVG

A videóbotrány következtében elvesztette főszerkesztőjét és az elmúlt években megszerzett hitelességét