by Pintér Dániel Gergő | 2014. Mar. 10. | 444, Média 2.0 blog, újságírás
Szerkesztőségünkbe érkezett levél alapján korrigáljuk korábbi cikkünket: a Jászai Mari téren kolduló F. Tibor valóban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kölcsey Televízió alapítója. Volt kollégái szerint szakmai feladatait megbízhatóan végezte, és mielőtt kicsúszott volna a lába alól a talaj, több párt helyi vezetőjével, cég tulajdonosával is kiváló kapcsolatot ápolt. Összetett és szomorú emberi sors bontakozik ki a szemünk előtt.
Március 5-én délelőtt „Tavaly még a Corvinuson tanított újságírást, ma már hajléktalan” címmel a 444.hu közzétett egy idős férfival készült videóriportot, aki azt állítja, hogy 30 éves pályafutása során nemcsak főszerkesztőként, de fotóriporterként és köztiszteletben álló oktatóként is dolgozott. Miközben az eredeti cikket az információk bárminemű ellenőrzése nélkül számos orgánum átvette, a napi pár ezer forintért kéregető F. Tibor személyének valódi kilétéhez nem jutottunk közelebb. Bár a Corvinuson nem tanított, korábban tényleg újságíróként dolgozott: volt kollégái jelentkeztek, és megerősítették szakmai hátterét.
A “Schwartz” becenéven dolgozó férfi nemcsak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kölcsey Televízió híradójának volt évekig felelős szerkesztője, de több ötletet is önállóan képernyőre vitt – derül ki Bohács József szerkesztőségünkbe érkezett leveléből. A csatorna volt munkatársa szerint a hajléktalan újságíró nevéhez fűződik a Mintagazda című mezőgazdasági magazin, mely a mai napig adásban van, de sikerrel helyt állt bűnügyi, bírósági területen is. Megkerestük korábbi főnökét, Tarczy Gyulát, a Nyíregyházi Televízió jelenlegi vezetőjét is, aki megerősítette Tibor pontos és minőségi munkavégzését. A kommentben jelentkező Román Dávid oktatóként is ismerte a férfit, aki a Beszterczey Alapfokú Művészeti Magániskola hallgatóit sajtótájékoztatókra és stúdiólátogatásokra vitte. Egykori munkatársai és tanítványai egybehangzóan állítják: Tibor megalapozott háttértudással rendelkező szakember.
Volt kollégái blogunkon keresztül sajnálatukat fejezték ki a válása után elcsúszó újságírónak, és egy olyan új médium indításán dolgoznak, mely Schwartz számára is megélhetést biztosítana. Hogy a nagy médiavisszhang mennyire segíthet egy tehetséges embernek a talpra állásban, arra már láttunk példát: az aranytorkú Ted Williams élt a YouTube és egy helyi riporter adta lehetőségekkel, hogy az utcát az Access Hollywood Live stúdiójára cserélje.
Volt kollégái kérése, hogy aki bármilyen lehetőséggel támogatni kívánja a második esélyre váró volt újságírót, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot és terjessze ezt a felhívást!
by Pintér Dániel Gergő | 2013. Dec. 28. | 444, cink, forbes, Gavra_Gábor, hvg, index, M3, magyar, Média 2.0 blog, médiapiac, Neo_FM, origo, poszt, reklám, RTL_Klub, sanoma, tv2, Uj_Péter, változások, vs.hu, Weyer_Balázs
Radikális szerkezeti átalakulások, tulajdonoscserék, pezsgő online jelenlét és fogyatkozó nyomtatott tartalmak jellemzik a hazai médiát 2013-ban. Igaz, a piaci pletykák és a háttérben zajló politikai meccsek további változásokat sejtetnek. Blogunk évösszegzős cikksorozatának első részében rendhagyó online sétára buzdítjuk olvasóinkat a hazai digitális média mikroszkopikus koordináta-rendszerében. Miből él a Vs.hu, a 444 és a Cink? Van még Poszt? Haldoklik az Index? Újra menő a retro?
Cinkelt lapok
Rögtön az év elején„ “néhány kereszténydemokrata hasonlattal és nagy lendülettel” elindult az Indextől tíz év után távozott Szily László blogja, a Cink.hu. A felület érdekessége, hogy a New York-i székhelyű Gawker Media első magyarországi blogja, így a Deadspinhez, Jezebelhez vagy Lifehackerhez hasonlóan ez is elsősorban a felhasználókkal folytatott interakcióra alapozza sikerességét.
Az animgif befogadására is képes oldal teljesen reklámmentes, cserébe a Gawker-birodalom atyja, az egészet finanszírozó Nick Denton a magyar olvasókon teszteli a Kinja-rendszer legújabb fejlesztéseit, hogy az amerikai piaci küszöb átlépése előtt fény derüljön a kínos bugokra vagy technológiai hibákra. A szerkesztőségi koncepció alapján a hangsúly a kompromisszummentes szórakoztatáson van: a Cinken politika, bulvár, nagyvárosi kultúra, netes topikok és popkulturális témák egyaránt megférnek. Szily szavaival élve: „a blog arról szól, ami engem érdekel. Hírekről, de szabadosan értelmezve, hogy attól Deutsch Tamás klubelnök is elpirulna.”
Uj időknek Uj dalaival?
Ha a Cink.hu nem volna elég, akkor a magyar média belterjességét még jobban érzékelteti Uj Péter április 29-én beinduló híroldala, a 444.hu. A főszerkesztő még 2011 szeptemberében távozott az Indextől, mostanra pedig olyan húzónevek is csatlakoztak csapatához, mint Mészáros Zsófi, Vajda Gábor és Haszán Zoltán főszerkesztő-helyettesek, valamint a Riszpekt Ház című parlamenti közvetítések arcai, Tamás Bence Gáspár és Plankó Gergő.
Az Index szerint a projekt pénzügyi és tulajdonosi hátteréről eddig két fontosabb cikk jelent meg: a HVG és a Heti Válasz írásai azonban egymásnak lényegi pontokban ellentmondanak. A site lapigazgatója, Kardos Gábor, aki korábban a Ringier kötelékében is jelentős gazdasági vezetői pozíciókkal bíró új modellről beszélt az indulást követően, mely idén ugyan még nem tükröződött, de a nagyvárosi értelmiségiek körében azonban kedvező fogadtatásra talált.
Az oldal első ránézésre sem szokványos hírportál: jól felismerhető és megkülönböztethető ugyan, de felhasználóbarátnak nevezni azért barokkos túlzás volna. “Nem egyszerű eligazodni a tartalmak között sem: a rövidebb híreket az újságírók egyfajta műsorfolyam részeként közlik, nincsenek rovatok, keresni a cikkek címkéi alapján lehet. Bár a portál a mennyiség helyett az egyedi hangvételre helyezi a hangsúlyt”, népszerűsége ma már vitathatatlan a magyar olvasók körében 70-130 ezres látogatottságával. Az Index tavaszi indulásakor titkos üzenetben üdvözölte a lapot, mely a cikk végén található fehér rész kijelölésével válik láthatóvá. Uj Péter pedig az alábbi, a 444.hu-n közzétett videóval mondott hivatalos köszöntőt.
Az index.hu-t egyelőre nem veszélyeztetik az új kihívók
A 444.hu sikere kapcsán már utaltunk rá, hogy a tavasz felmondásokkal és átszervezésekkel volt terhes az Index háza táján. A hírportál nemcsak túlélte a tucatnyi munkatárs – köztük az Uj Pétert váltó főszerkesztő, Mészáros Zsófi – kilépését, de némileg visszafogottabb, függetlenebb és pontosabb anyagokkal szolgálja ki olvasóit.
A volt gazdasági rovatvezető, Dudás Gergely vette át a lap irányítását, aki megerősítette az index.hu pozícióját az Origo mellett az online lappiacon.
Nem majmol tovább az Origo
2013-ban elengedte végre az eddigi designját és teljes arculatváltáson esett át az Origo: felfrissítették kínálatukat, elköltöztek és új logót kaptak, mely végre hangulatot adott a brandnek. Bár a szerkesztőség jól felépített, friss site-tal értelmezte újra a portált, mely immár nemcsak MTI-s cikkeket gyúr az ugróhivatkozások alá, a WebAudit szerint az Origo teljesítménye hullámzó.
Október elsejével Gazda Albert, a korábbi főszerkesztő közös megegyezéssel távozott, a portál új vezetője a címlap átalakítását is jegyző Sáling Gergő lett.
Nem jött be a Poszt
Októberben megszűnt az online cikkeket nyomtatott formában közlő politikai-gazdasági hetilap, a Poszt, mely mindössze hat lapszámot ért meg és soha nem ment háromezer példány fölé. Nádori Péter alapötlete az volt, hogy heti rendszerességgel összegyűjtik, „printre alkalmazzák” és valamelyest kiegészítik a megelőző időszak internetes cikktermését.
A magazint a Lapcom adta ki, főszerkesztőként pedig Weyer Balázs jegyezte, aki szerint a Poszt nemcsak az olvasói szelektálást segíti, de a minőségi tartalomterjesztést is támogatja. A kiadvány többek között szemlézte az Origót, az Indexet, a Hír24-et, a 444.hu-t, a Mandinert, az Átlátszót, valamint blogokat is, ám ősszel végleg eltűnt az újságos standokról. Szakértők szerint a koncepció eleve elhibázott volt, mert bár nyomtatva maradandóbbnak tűnik a produktum, ugyan miért venné meg valaki öccázé’ ugyanazokat a cikkeket, amiket az elmúlt héten már ingyen elolvashatott?
Elindult a vs.hu
Az online lappiac erősödését jól mutatja, hogy novemberben 5-én az Opten.hu cégadatbázisa szerint 25 milliós indulótőkével újabb magyar hírportál indult VS.hu néven. A fiatal, önálló életet kezdő 20-35 éves korosztályt célzó orgánum ötlete Száraz Istvántól, a We Love Budapest és a We Love Balaton alapítójától származik.
A főszerkesztő Kerényi György, a Kossuth Rádió egykori főszerkesztője, aki mellett csaknem harminc újságíró, fotós, videótechnikus munkatárs dolgozik egy látványos, Magyarországon egyedülálló, reklámmentes koncepción. A lapot a New Wave Production adja ki, aki a minőségi tartalomszolgáltatást modern köntösbe öltöztetését tűzte ki célul a színes-szagos VERGE.com lemásolásával.
A VS.hu interaktív és elgondolkoztató ugyan, de súlyos gyermekbetegségekkel küzd: az igényes tartalom komoly informatikai teljesítményt igényel, az oldal nehezen kezelhető melyen nem segít a hagyományos rovatrendszer mellőzése sem. Amennyiben az interfész-navigációs-értelmezési problémákat nem sikerül záros határidőn belül megoldani, félő, hogy 2014-ben a VS.hu a mindenki szerint igényes, de mégis kevesek által olvasott előd, a Zoom.hu mintájára kényszerül végleg lehúznia rolót.
Az év nagy vesztese a HVG
A videóbotrány következtében elvesztette főszerkesztőjét és az elmúlt években megszerzett hitelességét és lendületét is a hvg.hu. A rendőrség által október végén hamisítványként leleplezett szavazatvásárlást bemutató spot komoly személyi konzekvenciát vont maga után: Gavra Gábor helyét Neizer Anita vette át az online lap vezetését.
A döntésről a hetilap kiadója rövid közleményt adott ki, melyben arra hivatkozik, hogy „Gavra a bajai videófelvétel kezelésével, megjelentetésének körülményeivel súlyosan megsértette az 1979 óta megjelenő HVG alapértékeit, különös tekintettel a függetlenségre és a pártatlan tájékoztatásra, veszélyeztetve ezzel a HVG három és fél évtized alatt kivívott jó hírét.” A botrány többek között azt is megmutatta, hogy a tulajdonosok nevetséges törekvései ellenére sem lehet egy márkanéven, de két külön brandként kezelni a HVG-t és a hvg.hu-t.
Startolt a Forbes
A Business Consulting & Media jóvoltából ősszel elindult a legújabb gazdasági magazin, a magyar nyelvű Forbes. A nagynevű lap hazai kiadását szakmai körökben kedvező visszhang fogadta a nagy kérdés azonban vélhetőleg az lesz, hogy a hirdetők jövőre mennyire számolnak a magazinnal. Idén egyébként gazdát cserélt az egyik hasonló tematikájú nyomtatott napilap, a Napi Gazdaság is, a vevő a Századvég Gazdaságkutató Zrt. volt.
Államosították a Neo FM frekvenciáit
Az NMHH Médiatanácsa december közepén bejelentette, hogy javul a közszolgálati Kossuth és Dankó Rádió vételminősége. A közlemény szerint a közszolgálati Kossuth adó, az URH-frekvenciatartományban országosan jelenleg mindössze 45 százalékos területi lefedettséggel rendelkezik, és az ország lakosságának 74 százalékát éri el.
A közszolgálat rendelkezésére bocsátott új adóhálózat és a frekvenciacserék segítségével január 2-a után viszont a Kossuth és a Dankó Rádió adásai több hallgatóhoz juthatnak el. Az NMHH közleménye azonban nem érintette azt a kérdést, hogy a két rádió milyen frekvenciákkal gazdagodott, a Radiosite.hu viszont megnézte, és kiderült, hogy az új frekvenciák egy része a korábban a Sláger Rádió, illetve a Neo FM által használt frekvenciacsomagból került ki, mely egyértelműen a nagy konkurensnek, a jobboldali érdekeltségű Class FM-nek kedvezett.
Eladták a TV2-t
A tv2 vezetése Karácsony előtt pár nappal hivatalosan is bejelentette a dolgozóknak, hogy az eddigi tulajdonos, az ProSiebenSat1-csoport eladja az országos kereskedelmi csatornát. Ennek nem csak a legfőbb konkurensnek számító RTL Klub ellen elszenvedett vereség és a növekvő veszteségek az oka, hanem az is, hogy a német médiavállalkozást szintén eladja két tulajdonosa. A hírek szerint a Viasat3 feje, az MTG elől maga Simon Zsolt vezérigazgató happolta el a tv2-t jelentős hazai befektetői kör és kormánypárthoz közel álló üzletemberek segítségével.
Új retrocsatorna
A fentiekkel párhuzamosan, december 20-án este hat órakor a Színészek a porondon című, 1963-ban rögzített műsorral elindult az M3, a közmédia új retrocsatornája. Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója szerint a kábelcsatornát piaci tendenciák, a nézők változó tévézési szokásai hívták életre. A gyermekeknek programokat kínáló M2 után ez lett a közmédia második tematikus tévécsatornája, mely több kábeltelevízió-szolgáltatónál az alapcsomagban érhető el.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap közleménye szerint a közmédia archívumára épülő műsorszórás már az indulásakor mintegy 1,4 millió háztartásba jutott el, s olyan magyar sztárokat hozott otthonainkba, mint Voith Ági, Bujtor István, Antal Imre, Rózsa György vagy Bodrogi Gyula. “A ’60-as, ’70-es, ’80-as és ’90-es évek emblematikus műsorait, filmjeit vetítő új adón a nézők ismét megnézhetik a Zenebutik, a Halló fiúk, halló lányok! vagy a Leg-leg-leg adásait, találkozhatnak a képernyőn Kodály Zoltánnal és a 11 éves Kocsis Zoltánnal, de azt is láthatják majd, hogy Kern András tizennégy évesen miként nyerte meg a Ki mit tud? című vetélkedőt.
Újra vetítik a Szomszédok, a Nők a pult mögött vagy a Kórház a város szélén című sorozatokat is, és adásba kerül az 1993-tól kezdődő Játék határok nélkül című nemzetközi ügyességi vetélkedő Gundel Takács Gábor műsorvezetésével. A retrocsatornán a műsorzárást követően a hét minden napján Időmetszetek címmel tovább folytatódik az időutazás: éjféltől archív fotóválogatást láthatnak a nézők.” – írja az MTI. Emellett az érdeklődők számos olyan műsort – úgynevezett M3-premiert – is megtekinthetnek majd, amelyek a digitalizálás hiánya miatt bemutatásuk óta nem kerültek adásba.
Bizonytalan jövő
Az innovatív változások jól mutatják, hogy folytatódott a fragmentáció (nagy lefedettségű médiumok súlyának fokozatos csökkenése az elmúlt években a tematikus, kisebb lefedettségűek javára). A válság a médiafogyasztásra jóval kevésbé hatott, mint a reklámköltésekre. A tévénézés mértéke magas szinten stagnál, míg a nyomtatott lapok piacán nem nagyon találkozhattunk olyan jelentős példányszámmal bíró lappal, amely az egy évvel korábbi példányszámát meg tudta volna tartani. A szakértők szerint a vásárlók erodálódásának gyorsulásához a trafiktörvény is jelentősen hozzájárult.
Nehéz volna pontos előrejelzéseket tenni 2014-re, de az biztos, hogy a reklámtortából egyre nagyobb szeletet kiszakító globális médiacégek ellen megpróbálnak ahol csak lehet hirdetőt nyerni a magyar oldalak is.
A nagy kiadóvállalatok kapcsán a legfontosabb idei történés a Ringier és az Axel Springer összeolvadása volt, de jövőre még ennél is nagyobb durranás lehet a Sanoma eladása. A hosszú évek óta nem tapasztalt tulajdonosi átalakulás jövőre vélhetően nemcsak az országos kereskedelmi tévéket érinti, de a politikával alig foglalkozó magazinokat és reklámügynökségeket is. “Az átalakulás hátterét ismerő piaci és lapkiadói források szerint az átalakulást nyomon követi a rádióktól a napi- és hetilapon, az ingyenes lapon, tévén keresztül a plakátcégekig milliárdos médiabirodalmat kiépítő Simicska Lajos–Nyerges Zsolt–Fonyó Károly trió is. A Fideszhez kötődő cégek továbbra is arra törekednek, hogy ők legyenek az átalakulás nyertesei.” – írja a HVG.