Jó nagy pofont kapott a kormánytól a magyar média: valaki úgy gondolta, hogy elég ebből az alakulgató, oknyomozó közösségi újságírásból, amit az Átlátszó viszonylag sikeresen beültetett a köztudatba. Pedig nem világmegváltó, amit tettek: felhívták rá a figyelmet, hogy az információ-szabadságról szóló törvény szerint bárki kikérhet egyébként közérdekű adatokat. Micsoda dolog ez már, az emberek elkezdtek élni a jogaikkal.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez eddig is így volt, viszont a legtöbb intézmény szerette jól eldugni ezeket az információkat. Nem véletlenül: a kategóriába olyan lopást, sikkasztást, mutyit érzékenyen érintő dolgok is beletartoznak, mint például a költségvetés, vagy akár egy-egy konkrét szerződés tartalma, benne az összeggel.
A Cser-Palkovics András és Vas Imre által benyújtott törvénymódosítás szerint egyszerű földi halandó mostantól nem férhet hozzá ezekhez az adatokhoz. A kitüntetett szerep csak a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (KEHI) és az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) illeti meg. Aki olvasta mondjuk a ÁSZ bármelyik jelentését, az tudja, mit jelent ez: a hivatal sokszor valóban rávilágít furcsa dolgokra, szépen le is írják millió egyéb kötelező dolog közé elszórva, mindenki hümmög két sort, amikor megjelenik, aztán ennyi.
Az újságíró viszont nem hivatalnok: ha valahol sztorit szagol, arra ráugrik. Ilyenkor segíthetett ez a törvény, leginkább szintén ügyvéddel felvértezve, bár a teljes képhez azt is látni kell, hogy a terpeszkedő állami szerkezetekben néha nagyon nehéz megtalálni az adott témáért felelős intézményeket, napokba, néha hetekbe telik néhány egyszerű válasz kicsikarása, arról nem is beszélve, hogy sokszor végtelen ciklusban pattoghat a hivatalok között a nemkívánatos bámészkodó. Adatot igényelni, oknyomozni a gyakorlatban eddig sem volt egyszerű, még ha az utóbbi időben olyan nemzetközi megmozdulások is rásegítettek, mint például a Wikileaks. Arról nem beszélve, hogy a törvény nem szabályozta egyértelműen, mit kell kiadni, mi számít megfelelő válasznak, így látszólagos dolgokkal könnyen el lehetett sikálni a kérelmeket. Aztán pereskedjen, akinek van ideje.
Aki akarta, és legalább volt egy jó könyvelője meg egy új ügyvédje – állambácsinak pedig akad –, elég jól el tudta rejteni mocskos ügyeit. Így aztán különösen érdekes a megszavazott, egyébként kivételes és sürgős eljárásban tárgyalt törvénymódosítás. Leginkább azt az érzetet kelti az emberben, hogy megtettük, mert megtehetjük. Ti meg ne pattogjatok.
A lépésre válaszul több jogvédő szervezettel együtt az atlatszo.hu kilépett átlátható kormányzásért létrehozott Open Government Partnership nevű bizottságból. Nem hivatalos csatornákon már tüntetést is pedzegetnek, meglátjuk, mennyire tartozik csak a monitor mögé ez az egész ügy.
A klasszikus polgári értékrendnek nyilván nem része az információhoz való szabad hozzáférés (sőt, az illetékes minisztérium hozzáállása alapján a tudás se legyen már mindenkié), de azért ez a mentalitás egészen máshonnan dereng nekem. Ugye, elvtársak?
A Viasat április 11-én elindította a nagy dobásnak szánt Észbontók című műsort, amelyben buta nőkben és férfiakban megtestesülő hülyeséggel kell megküzdeniük a csapatoknak. Az egész koncepció nem túl bonyolult: van két, a lehető legjobban sztereotipizálható csapat, az első adásban a rúdtáncos lányok (akik mégis okosnak tűnnek) és a dzsudzsucus izmos fiúk (akiknek mégis van agyuk is). Mindkét csapathoz társítanak egy másik csapatot, akikkel nem kommunikálhatnak, csak a képernyőn látják őket. A társaknak feltesznek egy, általában nem túl bonyolult kérdést, amire válaszolniuk kell. A rúdtáncos lányoknak és küzdősportos fiúknak pedig azt kell kitalálni, hogy a képernyő mögé rejtett párosok, hármasok tudják-e a helyes választ.
A címből talán kitalálható, senkit nem ér meglepetésként, hogy szerencsétlen kamera elé dobott alanyok orbitális baromságokat képesek összehordani. A csatorna a vetélkedő indulása előtt elkezdte szivárogtatni a legkínosabb anyagokat, kiderült például, hogy van, aki nem tudja, hol a vénuszdomb (mellesleg nem szakkifejezésről van szó).
A kérdés, amit azóta sem tudok eldönteni: tényleg vannak ennyire tájékozatlan emberek, vagy az egész egy jól megrendezett, de nézők millióit csábító szappanopera? Valamennyire nyilván minden vetélkedő előre megírt, de vajon a Viasat túlment egy határon? Folyamatosan azt kommunikálják, hogy nem színészkedést látunk, ez tényleg megtörténik. Ez az egyik, ami gyanús.
A másik, hogy ami miatt nem tudok dönteni, hogy nem látom a válaszolók arcán, viselkedésükben azokat a jeleket, amelyeket hasonló esetben észrevehetünk: zavar, röhögcsélés, elfordulás, leblokkolás. Érdemes megnézni az alábbi videót, pont ilyeneket látunk:
Ez persze lehet annak a következménye is, hogy egy-egy jelenetet többször fel kellett venni (talán mert annyira értelmetlen zagyvaság lett a vége, hogy még nevetni sem lehetett rajta). Viszont, ami még nagyon feltűnő, hogy milyen élesen változnak az érvelések, mindig van egy irányító, aki bedob egy gondolatot, akár egyáltalán nem kapcsolódót, és akkor azt viszik tovább, hozzáadva a korábbiakhoz, vagy teljesen elfeledkezve az előzményektől, épp ahogy a humorfaktor megkívánja.
Ami pedig végleg abba az irányba visz, hogy az egész egy pr-dobás, az a Faludy Györgyről szóló kérdés volt. Az emberi agy az információkat, de még a szavakat is összefüggéseiben tárolja el: számomra nem hihető az, amikor valakinek beugrik hogy Faludy György (az, hogy a többiek rákontráznak már sokkal valósabb emberi tulajdonság), de azt nem tudja, hogy költő. Egyszerűen ezt az összefüggést így egyben tudjuk. Valaki vagy ismeri Faludy Györgyöt, a költőt vagy nem is hallotta a nevét.
De lehet az is, hogy csak én az én képzeletem túl korlátolt a hülyeség határtalanságához képest. Igazán nem tudok dönteni. Szerintetek kamu vagy nem? Miért?
Jelentkezz az ifjúsági sajtódíjra – írja a Diákújságírók Egyesületének (DUE) honlapja. A rövid felhívás végén közlik is, hogyan várják a pályamunkákat. Ezt muszáj idéznünk:
A pályázatokat a DUE, 1583 Budapest, pf. 14. címre kell beküldeni.
Még azt is hozzáteszik, milyen jeligét kell ráírni a borítékra. Ez csak egy rossz vicc, ugye?
A közösségi média minden frontján persze meg lehet osztani a felhívást kattintással nagyítható (Forrás: due.hu)
Sehol egy emailcím, ahova online lehetne eljuttatni az pályázatokat. A DUE azért elgondolkozhatna azon, hogy az Y-generáció utolsó éveiben, és az X-generáció első éveiben születettek alkotják a mostani diákságot. Ők már az interneten nőttek fel, Z-generációról nem is beszélve.Többségüknek a bélyeg első jelentésben inkább kábítószert jelent, mintsem postai kelléket.
Érdemes megjegyezni, hogy a hasonló célcsoportot érintő egyetemi felvételiket a postán beadó diákok száma évről-évreradikálisan csökken, idén már csak a diákok negyede állt sorban a postán, a jövő egyetemistáinak háromnegyede e-felvételizett. Ha lehetett volna Facebookon, vagy mobilappon jelentkezni, biztos azt választották volna.
Update:A due.hu korrigálta a kiírást, mint kiderült, lehet online is jelentkezni a fent említett sajtódíjra. Köszönjük az észrevételt éneztnemértem olvasónknak. Diákújságírók, tessék hát pályázni interneten keresztül is!
Ha azt gondoltuk, hogy szanyi tibor beleszart a propellerbe, amikor elkezdte a havazás kapcsán a gazdákat szapulni, akkor nem igazán lehet mit mondani az MTVA (nehogy véletlenül valaki MTV-t írjon, megsértődnek) fent látható megnyilvánulására. (A legizgibb rész 2:20 körül).
A céltáblában szabóZ, aki velünk együtt le merte írni, hogy nem volt minden rendben a közmédia hozzállásával a nehéz éjszakákon. Apróságokon lehet vitatkozni, de az biztos, hogy a Kossuth Rádió nem mondott félóránként híreket az elején, csak egy nap késéssel – erről is írtunk, ugye -, ettől fogva a többi állítás is elég gyenge lábakon áll, és valószínűleg ugyanezzel a hibával küzd.
Csütörtökön se műsormegszakítás, se news ticker (a képernyő alján futó felirat) arról, hogy az országban katasztrófahelyzet uralkodik. Érdemes még megnézni a példaként bevágott bejelentkezéseket: tinglitangli hangulatjelentések, amelyek közük nincs ahhoz a véresen közszolgálati jelleghez, amit például a Facebook és részben az Index percről percréje hozni tudott.
Az még rendben, hogy egy tévéről beszélünk, de a képek mehettek volna a háttérben, hangban meg jöhettek volna a fontos infók. Telefon is van a világon, nemcsak a rádiókat lehet felhívni, ugyanúgy összeköthették volna az úton rekedteket és a segíteni indulókat, ahogy azt pár vidéki rádióállomás meg is tette.
A jobb hasábban felsorolt nevekről meg már tényleg nem érdemes szót sem ejteni, mégis mit bizonyít ez? Pintér Sándor sajtótájékoztatóját leadtuk, ollé, hurrá. Ezzel aztán rengeteg emberen segítettek. Valószínűleg egyébként olyan szintet ért el a közsolgálati csatornák pártkatonákkal való feltöltése, hogy senki nem merte meghozni a döntést: megszakítjuk az akármilyen műsort, hogy információkkal lássuk el választópolgárokat. Valaki nem merte meglépni.
Ez pedig jól mutatja, hogy itthon semmi értelme az angliából átvett BBC-féle köszolgálati modellnek (erős, nézett csatorna, sok hasznos tartalommal, sok pénzből), mert mindig csak csinovnyikmédia lesz belőle. Pár éve a Nap Kelte produkált hasonlóan röhejes jeleneteket, most már a Hiradóra érdemes kapcsolni, ha kacagni akarunk. Pedig igazából nem is vicces.
