Halálos fegyver és öngyilkosság is lehet a humor a politikai kommunikációban

Halálos fegyver és öngyilkosság is lehet a humor a politikai kommunikációban

Nem egy, nem kettő közszereplő vállalt szerepet a választásra való buzdításban. Ki gondolta volna, hogy ezen a téren Tibi atya nekimegy a Comedy Centralnak? Van egyáltalán létjogosultsága a viccnek a politikai palettán? A blogunknak nyilatkozó szakértő szerint mindenképpen, ám nagyon óvatosnak kell lenni, mert könnyen előfordulhat, hogy óriási koppanás lesz a vége.

A kampányfinisben a hazai humorszakma két nagyágyúja egymásnak esett, amikor a Comedy Central (CC) szavazásra buzdító reklámjait követően Tibi atya keményen betalálta a csatornát. A fiktív pap azt kifogásolta, hogy szerinte a csatorna a megidézett, valóban szélsőségesen buta karakterekre próbálja kenni, hogy az ország ott tart a rendszerváltás óta, ahol. Illetve ezzel a reklámmal újabb ellenségképet kreáltak, a bemutatott, „alsóbbrendű embereket”, akiknél te, az átlagszavazó bizony jobb vagy, de legalábbis jobbnak kell lenned.

Saját követői estek neki

A blogposztra a CC és a reklámokban szereplő humoristák, Bödőcs Tibor és Kovács András Péter nem reagált, sőt az atya Facebook-oldalán olyannyira megindult a kommentáradat, hogy a fiktív papnak kellett egy posztban megmagyaráznia korábbi gondolatait.

hqdefault.jpgTibi atya kezdetben pedofil is volt – ezt a tulajdonságát el kellett távolítani a brandből /Forrás: Youtube/

A kommentelők többsége, még a legnagyobb fanok is a CC mellé álltak, mondván a reklámjai humorosak, a benne szereplő figurák pedig egy sajátos értelmezés szerint a lenyomatai a mai magyar társadalomnak. Az egyik hozzászóló az eredeti posztra reagálva azt írta, „vagy akár úgy is lehetne érteni, hogyha nem mész el szavazni, akkor a Te véleményed nem lesz képviselve. A két szereplő szélsőségesen kifacsart személyisége meg klasszikus humorforrás.” Más úgy fogalmazott, „a felhívás teljesen nyilvánvaló, a tartalma pedig pontosan annak van szánva, ami a csatorna nevéből eredeztethető, azaz poénnak.” A véleményüket megosztók közül többen is arról lamentáltak, hogy Tibi atya is a sztereotípiákra, főleg az alkoholistákra építette a brandjét.

A másik oldalon az atya mellett igen kevesen álltak ki, csak elvétve találunk olyan gondolatokat, amelyek inkább a reklámokat pécézték ki – akkor is inkább csak azt emelték ki, hogy a CC humorát nem biztos, hogy az átlagember (értsd: átlagszavazó) megérti. Egyikük szerint „nem csak a CC követi el azt a hibát, hogy azt hiszi, az emberek többsége érti ezt a fajta humort. Amikor kimész tüntetni nyakadban az “én is Soros bérenc vagyok” táblával, az neked hiába irónia/ szatíra/ vicc , sokan nem értik és komolyan veszik.”

6zreno2dib1uukbys.jpegNem biztos, hogy mindenki érti a politikai iróniát /Forrás: 444.hu/

Ezt egy másik hozzászóló is megerősíti, pontosítja: „sajnos a humor minél intellektuálisabb, annál kevesebb ember képes felfogni. Megvallom, engem nagyon gyakran zavar, hogy képtelen vagyok emberekkel vitázni, akár egyáltalán beszélni, mert nem ért. Nem beszélünk közös nyelvet.”

Pedig a Comedy Central filmjei annyira elérték a köztudatot, hogy még egy lelkész is, enyhén kormánykritikus prédikációjában is felidézte a két főszereplőt. A politikai kommunikáció igen rázós terep, minden üzenetnek, minden mondatnak nagyon komoly hatása van/lehet a választópolgárokra, humort vegyíteni a szeriőz témákkal különös kockázatot rejthet az azzal operálók számára. Korábban az ál-Magyar Hírlap miatt mi is írtunk a humor megengedhetőségéről, de ott csak polgári jogi felelősségről volt szó, a választási kampány kockázatosabb terep.

A szakértő szerint a humor kontraproduktív lehet

„A magyar társadalom egész széles rétege érintett a politikai apátiában, sérült a politikusokba vetett bizalmuk, nehéz számukra az elköteleződés vagy egyszerűen csak nem érdekli őket a politika, ez látszik a választási részvételen is” – hangsúlyozta Horváth Zsófia, politikai kommunikációs szaktanácsadó a Média 2.0-nak. Hozzátette, a közügyekkel foglalkozó közszereplőkkel azonban könnyebben megszólítható a kiábrándult réteg, ezért akár hatékony is lehet az ő szereplésük a kampányban, választásra buzdításban. Jó példa erre, hogy az egyik kereskedelmi csatornán, sőt egy sportcsatornán is népszerű közéleti személyiségek, énekesek, színészek, közönségkedvencek szólítanak aktivitásra.

post_164076_20140315121220.pngNacsa Olivér (balra, épp Bajnai Gordonként) például már hitet tett a Fidesz politikája mellett

Közben azért nem árt tudni, hogy ha nem figyelünk oda, bizony a humor egyik pillanatról a másikra válhat kontraproduktívvá, és áteshetünk a ló túloldalára. Ez sérelemként érheti a szavazót, kialakulhat benne a dac, az ellenállás.

„Nem szerencsés egy bizonyos rétegre, annak is végletekig sztereotipizált, kiparodizált szereplőire építeni egy kampányt vagy felhívást. Van helye a humornak a politikai kommunikációban, ha okosan használjuk, hatásos kampányeszköz is lehet. A politika nyelve ugyanis nem mindig tiszta, sokszor dramaturgiákra épül, a humorral viszont közvetlenebbé tehető. A hangsúly azonban az arányokon kell legyen, ez pedig mindenképpen kihívás” – hangúlyozta Horváth. Szerinte felettébb ingoványos a talaj, mert a humor a komolyan vehetőség rovására mehet, amely egy poltikus, vagy egy politikai alakulat végét jelentheti.

Van, ami nem humoros

Tökéletes példa erre az egyik, az utóbbi napokban éppen a képviselőjelöltségtől visszalépő, ellenzéki politikus magánakciója, amikor gerincdoktorként vagy mosóporeladóként próbálta átadni az aktuális üzeneteit a választóinak, támogatóinak, szimpatizánsainak. Ezek azok a videók, amelyeknek nem sikerült megugrani a lécet; nem humorosak, nem kreatívak, talán kicsit még alpáriak is – nem is lettek különösen nézettek, a kommentekben komoly vitát szültek.

hofi_geza_fortepan_56175.jpgHofi Géza politikai humorát megtűrte a szocialista rendszer /Forrás: Wikipédia/

Vagy ott van Magyarország első és egyetlen viccpártja, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt, amely szépen-lassan népszerű szereplőjévé vált a sokszereplős politikai palettán. Hosszú évekig küzdöttek és matricáztak azért, hogy végre elindulhassanak a választásokon; ergo hosszú évekig küzdöttek azért, hogy komolyan vegyék őket.

Nem lehet elvitatni a Kutyapárttól, hogy humorosak, kreatívnak igen kreatívak, a 2016-os kvótanépszavazásnál pedig még egy nagyon határozott véleményt is érvényesíteni tudtak, ám a kérdés most már az, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor vérre menő küzdelmet folytatnak egyes szerveződések, biztosan van helye a komolytalanságukra büszke, a komolytalanságukkal kampányoló tömörüléseknek? Kérdés, mennyire sikeres és mennyire káros, hogy a választáson csirkejelmezes embert indítanak egy választókerületben, vagy éppen ezt a csirkejelmezest küldik a köztévébe öt percig kotkodácsolni. 

Zsiráfgyár a Facebookon

Egy vicces kép, egy véletlen nyelvbotlás, egy emblematikus mozdulat, egy emlékezetes produkció, egy kreatív ötlet vagy akár egy groteszk szituáció is világhírnévre tehet szert az internetnek köszönhetően. A közösségi média ontja magából a felhasználók által generált tartalmakat, így gyakorlatilag bármi, bármikor mémmé válhat, ha kollektíven érdekesnek találják a koncepciót. Ironikus önreflexió is ez egyben: az internet tulajdonképpen nem más, mint egy néhol fárasztó, de leginkább informatív és szórakoztató szemétdomb.

Hall of Meme

A napokban egyre több ismerősöm cserélte le a profilképét zsiráfra. Az új őrület alapját még egy 2010-es felhívás adta, amelynek hatására százezrek cserélték le avatárjukat kedvenc mesehősük képére. A most beindított, mémként terjedő üzenet kicsit más, ugyanis feladványt is tartalmaz: aki jól válaszol egy adott kérdésre – a szöveget kiírónak, privát üzenetben –, az megtarthatja profilképét, míg aki rosszul, annak egy zsiráfos képre kell cserélnie három napra.

935993_10151947580337278_1302337559_n.jpg

Virtuális lavina

Az embertől emberig divatszerűen terjedő kontent Richard Dawkins 1976-ban publikált, Önző gén című könyvéig vezethető vissza, és eredetileg utánzást jelentett. Az ismert evolúciókutató miközben kiterjesztette a törzsfejlődés tudományos leírását az emberi gondolkodásra, megteremtette a memetika napjainkban is alakuló tudományágát. Dawkins elmélete szerint a tudat az agyban található, folyamatosan cserélődő mémek sokasága, melyek kulturális információs egységekként értelmezhetőek, amik folyamatosan igyekeznek reprodukálni és továbbörökíteni magukat a gének mintájára. Bár az elméletet azóta is rengetegen vitatják, hatása a kommunikációs technológiák fejlődésével virtuális lavinát indított el.

richarddawkins.jpeg

Facebookon az ismertségbe

Ha végigtekintünk a mémek evolúcióján, jól látszik, hogy a vírusszerű terjedés nem feltétlen tesz jót a műfaj kreativitáson, és humoron nyugvó alapjainak. Egyre nő az amatőr próbálkozások száma: míg a 2000-es évek elején aránylag kevés hiperhivatkozás vagy digitális fájl működött mémként, ma már a Flickrnek, YouTube-nak vagy Facebooknak köszönhetően futószalagon gyártják az unatkozó geekek a fárasztóbbnál fárasztóbb tartalmakat.

Kezdetben a társadalmi problémákra adott karikaturista válaszreakciók, intelligens üzeneteket jellemezték a netes mémeket, napjainkban azonban sok az ötlettelen, redundáns tartalom. Bár a kivitelezés minősége határozottan javul, sok videónak az égvilágon semmi értelme nincs, és pont ennek köszönheti a sikerét: remek mulatság az ismerőseinkkel megosztani, és figyelni, ahogy nem értik, mi a pláne egy-egy tartalomban.

letöltés.jpg

Véletlen hírnév

A netes mém lényege a kapcsolatépítés és véleményütköztetés.  A felhasználási lehetőségek köre gyakorlatilag végtelen: éppen úgy állhat egy vicces szólásból, mint egy módosított képből, egy videoklipből vagy animációból, de akár egy meglepő hírből is. Legfőbb tulajdonsága, hogy folyamatosan változik: a rá irányuló kommentár rendre aktualizálja a tartalmat és újraírja az üzenetet. A legsikeresebb mémek a városi legendák, az alaptalan önpromóciók, multinacionális marketing-kampányok, emlékezetes hoaxok és