by kiraly.david | 2013. Jun. 4. | hatalom, internet, K, közösségi_oldalak, Média 2.0 blog, Törökország, tüntetés, twitter
Törökországban az elmúlt héten egy apró tüntetésből országos, a kormány lemondását követelő zavargások törtek ki. Az események alakulásában ismét nagy szerepe van a közösségi médiának, melyet az ország három ciklus óta uralmon lévő miniszterelnöke, Recep Tayyip Erdogan a társadalmat fenyegető legrosszabb átoknak nevezett. Neki 2,7 millió követője van Twitteren.
Az iraki háború óta tudjuk, hogy a blogoknak, illetve a közösségi médiának egyre nagyobb szerepe van a mainstream média által közvetített információk árnyalásában. Azt, hogy a különböző tüntetések, forradalmak szervezésében, az információk gyors cseréjében és a globális média figyelmének irányításában is milyen fontos szerepet játszik, az arab tavasz és az Occupy Wall Street eseményei kapcsány figyelhettük meg. Könnyen lehet, hogy a török tüntetések a közösségi média evolúciójának egy újabb lépcsőfokát hozták el.
A legnagyobb török városban május 31-én, a város kellős közepén lévő Taksim parknál kezdődött az első tüntetés. A résztvevők a város amúgy is kevés zöldövezetének egy utolsó darabkáját próbálták megvédeni a bulldózerektől, amelyek egy újabb bevásárlóközpont építését kezdték volna meg. Ez az esemény persze csak az utolsó csepp volt a pohárban: a törökországi lakosság egy részének (leginkább a világlátott, városi, fiatal csoportoknak) a hatalom konzervatív, néha autokráciákra jellemző kormányzási stílusából és intézkedéseiből lett elege. A tüntetések azóta az ország számos városára átterjedtek, a legutóbbi hírek szerint a rendőrök 67 városból összesen 1700 embert tartóztattak le. A többezer sérültről és legalább két halottról szóló riportok és a megjelent képek tanúsága szerint a rendőrök fellépése sokszor aggresszív, nagy mennyiségben vetnek be könnygázt, paprikaspray-t, valamint a gumibotok használatáról sem rettennek vissza. A hatalmon lévő Erdogan vezette Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) többször, más országokban is látott kommunikációs retorikával igyekszik az eseményeket marginális szélsőségek akcióinak beállítani, valamint saját népszerűségét fitogtatni.
Mainstream média helyett Twitter
A legnagyobb állami és kereskedelmi televíziók és napilapok nem, vagy csak alig foglalkoztak a tüntetésekkel, Twitteren és Facebookon viszont óriási mennyiségű információ halmozódott fel. A New York University, Social Media and Political Participation (SMaPP) által készített tanulmány eredményei alapján a hagyományos média mellőzése miatt a Twitter tölti be a vezető szerepet a tüntetések szervezésében és az információk terjesztésében. A tanulmány a tüntetések második napján, június elsején jelent meg: addig több mint 2 millió olyan tweetet osztottak meg, amelyek valamilyen módon a Taksim téri megmozdulásokhoz köthetőek. Az adatok azt mutatják, hogy még éjfél után is percenként 3 ezer tweet szólt az eseményekről. A törökországi Twitter használat különlegessége még az is, hogy az üzenetek 90 százaléka az országból, ráadásul több mint a fele közvetlenül Isztambulból származott.
Az arab tavasz idején az egyiptomi tüntetésekkor a tweetek mindössze 30 százaléka származott a helyszínről. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a helyi mainstream média elégtelen szereplésekor a Twitter sokak számára könnyedén az első számú hiteles hírforrásként lép elő. Az egyre növekvő népszerűségű #BugünTelevizyonlarıKapat hashtag egyenesen a TV csatornák bojkottálására buzdít.
Beszámoltak a helyiek arról is, hogy a megmozdulások alatt Isztambulban több helyen akadozott a 3G szolgáltatás, valamint a közösségi média oldalaihoz való hozzáférés. A török telekommunikációért felelős hatóság igyekezett eloszlatni azokat a feltételezéseket, miszerint blokkolásról lenne szó, szerintük csupán a megnövekedett forgalom okozta a rendellenességeket. Bárhogy is legyen, a városban számos üzlet, hotel és egyéb szolgáltató mentesítette saját Wi-Fi hálózatát a titkosítás alól, hogy a tüntetők 3G hiányában erre tudjanak csatlakozni.
Erdogan: a közösségi média fenyegeti a társadalmat
Miközben Erdogan miniszterelnök a közösségi médiát igyekszik egy borzalmas dolognak beállítani, amelyen csak hazugságok terjengenek, míg ő maga (vagyis valószínűleg inkább a mögötte álló kommunikációs csapat) egy 2,7 millió követővel rendelkező Twitter-csatornát és egy 2 millió lájkolóval bíró Facebook-oldalt üzemeltet aktívan. Ezek alapján nyilvánvaló, hogy a török hatalom is tisztában van a közösségi média egyre nagyobb szerepével, az emberek szemében viszont igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy egy megbízhatatlan, hazugságokkal teli felület, ahol csupán marginális csoportok igyekeznek szélsőséges nézeteiket terjeszteni. Ellentétben a tévékkel és napilapokkal, amelyek a tüntetések idején pingvinekről szóló dokumentumfilmet vetít, vagy éppen Erdogan miniszterelnök díjáról számolt be, amelyet a dohányzás ellen folytatott harcért kapott. (Az elmúlt héten Orbán Viktor is kapott hasonló elismerést, pechére Magyarországon épp nem volt tüntetés.)
A közösségi média önmagában persze nem fog sikerre vinni egy forradalmat, hiszen nem eszközként, hanem egy platformként kell rá tekinteni. Egy olyan platrom, amely segít olyan eseményeket, híreket is láthatóvá tenni tömegek számára, amelynek nyilvánosságra kerülésében a hatalom és a mainstream média nem érdekelt. Úgy tűnik, egy folyamat közepén járunk, amikor az emberek éppen tanulják, hogy hogyan fordíthatják a leghatékonyabban a maguk javára ezt a technológiát. A török fiatalok a twittelésen kívül saját erőből működtetnek Facebook-oldalt, ahol igyekeznek híreket is fordítani és angolul kommunikálni a világgal, indítottak Tumblr-blogot a tüntetésekről szóló képekkel, valamint igyekeznek közösségi finanszírozással előteremteni az összeget egy egész oldalas New York Times, vagy Washington Post hirdetésre. Az 53 800 dolláros célösszegből nem egészen egy nap alatt 39 805 dollár gyűlt össze, és jól látni, hogy szinte percenként érkeznek kisebb-nagyobb hozzájárulások.
Érdemes lesz figyelni a következő napok eseményeit, hiszen érdekes tanulságokkal szolgálhat a közösségi média a politika összefonódásával kapcsolatban.
Bónusz: angol interjú az Occupy Gezy Facebook-oldal egyik adminisztrátorával.
UPDATE: Alig egy nappal később, 53 800 dolláros célt messze túllépve, 90 ezer dollárnál is több adomány érkezett.
by kiraly.david | 2013. May. 28. | DMCA, fájlcsere, internet, K, kalózkodás, Média 2.0 blog, szerzői_jog, The_Pirate_Bay
Ismét egy olyan érdekes példára derült fény a napokban, amely azt támasztja alá, hogy az internetes kalózkodás elleni harc a jelenlegi intenzitással és eszközökkel káros, etikátlan, haszontalan és nem utolsó sorban veszélybe sodorja az internet szabadságát.
Két nagyon is összefüggő történet sajátos találkozásának lehettünk tanúi. Az első az idei év elején debütált a The Pirate Bay – Away From Keyboard című dokumentumfilmről szól, amely az egyik első, és máig az egyik legnagyobb torrent oldal alapítióinak történetét meséli el. A film arra az időszakra fókuszál, amikor a svéd fiatalok ellen megkezdődtek a peres eljárások szerzői jogsértések miatt. Az évekig elhúzódó procedúrában a tavaly helyben hagyott ítélet szerint Peter Sunde nyolc hónapot, Fredrik Neij tíz hónapot, Carl Lundström pedig négyet kapott, valamint hármukra összesen 6,8 millió dolláros kártérítési kötelezettséget is kiszabtak. Az alapítók azóta megjárták az Emberi Jogok Európai Bíróságát is, de beadványukat elutasították.
A film egyébként mindenkinek ajánlott, legtanulságosabb része talán az, hogy a mai bírósági fogalom- és eszköztárral mennyire megmagyarázhatatlanok a digitális kor jelenségei. Számunkra ebből a történetből most csak annyi a fontos, hogy ez a film az alkotók szándéka szerint Creative Commons licence segítségével szabadon másolható, terjeszthető. Megnézhető Youtube-on, rákereshetünk, és szabadon letölthetjük, valamint nem kereskedelmi céllal megoszthatjuk másokkal bármilyen fájlcserélő hálózaton. A készítőket ugyanakkor mindenki saját belátása szerint támogathatja tetszőleges összeggel a film hivatalos oldalán.
A másik történet a jogtulajdonosokat tömörítő nagy kiadók és más szervezetek internetes kalózkodás elleni harcáról szól. Az Egyesült Államokban 1998-ban elfogadott Digital Millennium Copyright Act (DMCA) nevű törvény többek között arra is lehetőséget biztosít ezeknek a szervezeteknek, hogy az általuk jogsértőnek vélt tartalmat töröltessék az olyan nagy keresőszolgáltatók találati listájából, mint a Google vagy a Bing. Ezzel a lehetőségükkel évek óta aktívan élnek is, habár már több esetben is bebizonyosodott, hogy a törvény túlkapásokra ad lehetőséget.
Ahogyan az Electronic Frontier Foundation jelentéséből kiderül, a DMCA veszélyeztetheti a szabad felhasználást, akadályozhatja a versenyt és az innovációt, valamint rossz hatással lehet a szabad véleményformálásra és a tudományos munkára egyaránt. A Google vezet egy átláthatósági statisztikát, amelyből kiderül, hogy kik, mikor és milyen címeket akartak töröltetni. Az adatok szerint csak az előző hónapban több mint 14 millió, feltételezhetően jogvédett tartalomra (például filmre, zenére) mutató URL-t igyekezett eltávolíttatni valamivel több, mint 2 ezer különböző szervezet. A statisztikákból az is kiderül, hogy két évvel ezelőtt hetente átlagosan 100 ezer URL törlésére érkezett kérés, ez a szám tavaly ilyenkor 500 ezer körül alakult, idén viszont már volt olyan hét, amikor 4,5 millió URL törlését kezdeményezték.
Az talán könnyedén belátható, hogy kínai munkások tömegei éhbérért dolgozva sem képesek egy hét alatt 4,5 millió címet kilistázni. Ehelyett a háttérben egy algoritmus dolgozik, amely folyamatosan ontja magából a valószínűleg jogvédett tartalmakra mutató linkeket. Innen talán már egész könnyen kitalálható, hogy több óriás filmkiadó vállalat (Viacom, Paramount, Fox és Lionsgate) listájába, amely a törölni kívánt linkeket tartalmazza, valahogyan bekerült az egyébként szabadon és ingyenesen terjeszthető Pirate Bay film is. Ennél nagyobb öngólt szándékosan sem tudtak volna lőni.
Összeesküvés-elméletekre fogékonyaknak ennél sokkal kevesebb is elég ahhoz, hogy világméretű cenzúrát, és a szólásszabadság sárba tiprását kiáltsák. Ezzel szemben az igazság valószínűleg az, hogy az automata algoritmusok tévesen jogvédett alkotásnak nézték a TPB-AFK-t. Ez viszont nem segít azon, hogy a fogyasztók millióinak szemében amúgy is megtépázott hírnevű kiadóknak sikerült még mélyebbre ásni magukat. Másfelől viszont hálásak lehetünk nekik, hogy ezt a filmet is sikerült a listájukba keverni, hiszen ennek köszönhetően nagy nyilvánosságot és figyelmet kaphat a szabályozás jelenlegi formájának tökéletlensége. Egyszerűen nem tudhatjuk, hogy a hetente milliószámra kiküldött kérések között hány jogtalan kérés lehet. Ha akár egy darab is van, az azt jelenti, hogy nem elég kifinomult a technológia, amellyel kiválogatják címeket, és sokkal nagyobb felelősséget helyez azokra, akikhez beérkeznek ezek a kérések.
A törlést kérvényező szervezetek ráadásul folyamatosan nyomás alá helyezik a keresőcégeket és az internetszolgáltatókat, hogy a lehető legrövidebb időn belül teljesítsék maradéktalanul a kéréseiket. Nehéz józan ésszel felfogni, hogy heti 4,5 milló linket egyszer kigyűjteni, egyszer pedig végigellenőrizni mekkora erőforrásokat igényelhet. Még nehezebb elhinni azt, hogy ennek a fáradozásnak (és persze óriási anyagi ráfordításnak) megtérül a költsége. Többször láthattuk már, legutóbb pont a Pirate Bay angliai blokkolása kapcsán, hogy hiába az erőfeszítések, a felhasználók így, vagy úgy, de megtalálják az utat, hogy letöltsék az őket érdeklő tartalmakat. Ott vannak a különböző ingyenesen elérhető proxyk, VPN-ek (titkosítást használó virtuális magánhálózatok) és milliónyi zárt torrentes közösség. Azzal, hogy a cenzúrázásra, tartalmak blokkolására, a felhasználók kriminalizására helyezik a hangsúlyt, ahelyett, hogy a megfizethető, nagy kínálattal rendelkező legális szolgáltatásokat próbálnának minél szélesebb körben élérhetővé tenni, csak növelik az ellenszenvet magukkal szemben. Pedig lassan tudatosulhatna bennük, hogy ők egyben a saját fogyasztóik is.
A Pirate Bay alapítói elsősorban a szólás – és véleményszabadság alapvető jogainak szem előtt tartásával próbálkoztak védekezni a bíróságokon. Tevékenységük megítélésével kapcsolatban lehet vitatkozni, bizonyára voltak mind jogilag, mind etikailag vitatható lépéseik. Azt viszont nehezen vonhatjuk kétségbe, hogy valami olyasmi ellen harcoltak meggyőződésből, amely most végül bekövetkezett. Bizonyos piaci szereplők olyan tartalmat akartak eltávolítatni (olykor sikerrel) az internetről, amelyhez egyébként deklaráltan mindenkinek szabad és ingyenes hozzáférése lehet. Ez a technológia és a törvény együttes megerőszakolása. Ezt a történetet kicsit szélesebb perspektívából figyelve kiderül, hogy a súlya sokkal nagyobb annál, mint hogy néhány ezer emberrel talán kevesebb látta a TPB-filmet.
