A szexéhes esete a kancsóval

A múlt héten  nagy médiafigyelmet kapott Eva Carneriónak, a Chelsea csapatorvosának az esete, akit Jose Mourinho vezetőedző azért kritizált és végül váltatott le, mert szerinte hibázott a Swansea elleni angol bajnoki mérkőzésen. Carneiro a pályára rohant, hogy ellássa Eden Hazardot, az edző szerint viszont ez felesleges volt és a csapatot hátráltatta vele. Az esettel kapcsolatban felmerült, hogy Mourinho kirohanása esetleg szexista indíttatású, főleg, mivel nyilatkozatában arra utalt, hogy az orvosi csapat nem érti a játékot. De számunkra nem is ez a legérdekesebb, hanem ahogy mindez a magyar médiában nagyon tanulságosan lecsapódott.

A foci kétségtelenül a férfiak játéka, elég csak megnézni a női futball sokszorosan alárendelt helyzetét. Persze azt semmilyen szabálykönyv nem írja elő, hogy a férfi futballban a férfi játékosok mellett mindenki másnak is férfinak kell lennie a játékvezetőtől kezdve a csapattal dolgozó stábtagokig bezárólag, mégis nagyon szokatlan, hogy nők jelenjenek meg a pályán vagy a pálya mellett. Ha ez esetleg mégis megtörténik, akkor az általában feltűnést kelt. Ennek a cikknek azonban nem az a célja, hogy futball hímsoviniszta világát bírálja. Abban sem szeretnék állást foglalni, hogy Mourinho szexista indíttatásból bánik-e úgy Carneiróval, ahogy, és természetesen azt sem szeretném megítélni, sportszakmailag kinek van igaza.

Bájos, dögös, szemrevaló

A cikk témája Eva Carneiro megjelenése a médiában. Az Origo beszámolója az esetről mindenképpen nagyon tanulságos, a cikk ugyanis következetesen szexista hangnemben írja le a történteket, miközben éppen egy szexista-gyanús esetről számol be. Már a cím is sokat elmond: Nem látjuk többé a Chelsea dögös orvosát. Mindezt egy vezető internetes napilap sportrovatában, egy elvileg a futballról szóló hírben. Az Origo újságírója Carneirót ezután még szemrevalónak is titulálja, ugyanabban a mondatban, amelyben kijelenti, hogy többször is érték már szexista támadások. A szexista támadások forrása persze elsősorban az orvos neme, és akkor is elszenvedné ezeket, ha kevésbé lenne dögös, de ha már mindenáron hangsúlyozni akarta a szerző, hogy itt bizony nemcsak egy nőről, hanem egy csinos nőről van szó, talán szerencsésebb lett volna olyan kifejezéseket használni, amik nem a Blikket idézik meg.

10347780_457913164362850_5825253538662822691_n.jpg

Eva Carneiro Facebook profilképe

Lassan már celeb

Carneiro egyébként nem most került először az Origo látóterébe, például Chelsea tavalyi budapesti vendégszereplése kapcsán is szenteltek neki egy rövid írást, igaz, akkor még csupán bájosnak titulálták az orvost, akit végre a magyar szurkolók is megcsodálhatnak.

Persze a hazai lapok közül nem csak az Origo figyelt fel a doktornő kvalitásaira. A Nemzeti Sport Online Mikel pajkos pillantása a Chelsea formás csapatorvosára címmel tett közzé még korábban egy videót, amelyben állítólag Obi Mikel legeltette a szemét Carneirón. A mostani eset után pedig benne kevesebben gyönyörködnek felütéssel mutatták be Carneiro és kollégája utódjait, akik átveszik a helyüket a kispadon.

Olyan is, ahogy kinéz?

Azóta persze megindult a bulvárgépezet is, és a Sun előkerítette Carneiro exét, aki szexőrültnek és könyörtelen törtetőnek nevezete őt, felruházva ezt a férfiak világában mozgó nőt a nők esetében klasszikusan visszataszítónak tartott tulajdonságokkal. Ez a megbízható forrás arról is beszámolt, hogy Carneiro állítása szerint lefeküdt egy Chelsea játékossal (nyilván, ha már ennyi férfival van ott körülvéve!). A sértett szerető, Rupert Patterson-Ward beszámolóját átvette a Nemzeti Sport Online is Chelsea játékossal hancúrozott a csinos doktornő? címmel, sőt, a vs.hu-n is szenteltek neki írást (A menesztett Chelsea doktornő kegyetlen és bármit megkap). Persze az Origo is résen volt, a címben immár ragadózóként hivatkozott Carneiróra, és kiemelte, hogy állítólag teszi-veszi magát a játékosok előtt. 

facebook_3403477b.jpg

Carneiro legutolsó bejegyzése a Facebookon

Van, aki megvédje

Persze vannak igazi úriemberek is a foci világában. A legutóbbi fordulóban a Chelsea csúnyán kikapott a Manchester City ellen, amit a Digi Sport 1 stúdiójában Sallói István szakértő úgy kommentált, hogy mivel Mourinho „paraszt volt a hölggyel” a múltkori meccsen, ezért a futball megbüntette őt a mostani vereséggel.

Az orvos a focirajongók körében is hasonlóan vegyes reakciókat váltott ki. Számos követője és kedvelője van a közösségi médiában, akik közül egyesek kifejezetten szívesen vennék, ha őket is leápolná. Egy origós hozzászóló szerint viszont „Murinnyó egy bunkó. Még az is lehet, hogy kancsó”. Ennyi.

Nem itt, de most történik!

Kinézve az európai jólét falai mögül, a plázák csillogó márványán, a divatvilág értelmetlen rongyrázásán és a gyorséttermek menükínálatán túl, feltárul előttünk a Földnek egy olyan része, ahol az alapvető emberi jogok nap mint nap sérülnek. Az Amnesty International legújabb reklámkampánya egyedülálló módon hívja fel erre a figyelmet: Zürich városából ajtót nyit az éhezés, öngyilkosság és fegyveres összecsapások világába.

Októberben kétszáz speciális plakát sokkolta Svájc legnagyobb városának járókelőit: a környezetükbe tökéletesen illeszkedő háttérrel megjelenített jelenetek éles kontrasztot képeznek a kiemelkedő nemzetközi pénzügyi és kereskedelmi központnak számító metropolisz és Kína, Szudán vagy éppen Irak farkastörvényei között.

1382428_10151657732576363_497551587_n.jpg

A szuggesztív vizuális anyaggal dolgozó hirdetéseken az „It’s not happening here. But it’s happening now” felirat olvasható, azaz: nem itt, de most történik.

1382827_10151657732461363_298826316_n.jpg

1385666_10151657732686363_1486706955_n.jpg

Ha a mellbevágó üzenet nem volna elég, a témák valóban azt az érzést keltik a lakosságban, mintha első sorból lennének kénytelenek asszisztálni a világ különböző, emberlakta területein végbemenő erőszakhoz.

1395978_10151657732441363_995925818_n.jpg

Az embertelenségektől mindössze egy üveglap választja a szemlélőket, olyan hatást keltve, mintha a brutális kínzások, kivégzések, politikai és lelkiismereti foglyok bebörtönzése ott helyben történne.

1380402_10151657732571363_559105407_n.jpg

994005_10151657732741363_293267819_n.jpg

Az Amnesty Interational 1961-től dolgozik egy olyan világért, ahol minden egyes emberre vonatkoznak az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában leírt pontok és a nemzetközi jogi megállapodások.

1175420_10151657732446363_598899609_n.jpg

E cél érdekében a szervezet kutatásokat végez és akciókat bonyolít le, s segítségükkel igyekszik megakadályozni a fizikai és szellemi integritáshoz, a lelkiismeret és szólás szabadságához, valamint a diszkrimináció-mentes élethez való jogok súlyos megsértését.

1393598_10151657732506363_1086341800_n.jpg

1379211_10151657732716363_676730680_n.jpg

Kommunikációs termékeik rendre közelebb állnak a művészethez, mint a propagandához.

1375845_10151657732806363_746081847_n.jpg

Blogunk üdvözli az Amnesty International harmadik világban végzett munkáját és támogatja az emberi jogok megsértése ellen folytatott kampányokat!

A nőknek a konyhában a helye?

A Dubai Ogilvy nagy port kavart sajtóhirdetése görbe tükröt tart a világnak: a nők ellentmondásos helyzetére, az egyenjogúság sürgető kérdéseire hívja fel a figyelmet. A készítők a Google segítségével kendőzetlenül mutatják be azokat a szexista sztereotípiákat, amelyek meghatározzák a nemek szerepét és korlátait a társadalomban.

autocomplete-sexism2.jpg

Ha a Google keresőmezőjébe elkezdünk begépelni valamit, a professzionális szűrőkkel dolgozó algoritmus a korábban indexelt honlapok alapján megpróbálja kitalálni, mire akarunk rákeresni, és a mások által használt leggyakoribb kifejezéseket is automatikusan felkínálja nekünk. Így nemcsak az derül ki, hogy melyek a legtöbbet látogatott webhelyek, hanem az is, hogy az adott szavakat milyen más kifejezésekkel kapcsolják össze a legtöbben. Az ENSZ nőügyi szervezetének megrendelésére készült reklám is ezt a mechanizmust használja ki, hogy a gyengébbik nemet ért megaláztatások ellen demosntráljon.

autocomplete-sexism1.jpg

A készítők a Google keresések eredményeit adták a hirdetéseken szereplő nők szájába, ezzel tiltakoznak az ellen, hogy sok férfi még most is fakanállal, a tűzhely mellett képzeli el a nőket.  A plakátok egyaránt kitérnek a hagyományos nemi szerepeket gúzsba kötő rendeletekre, a felelős politikai döntéshozatal és a szexuális kiszolgáltatottság kérdéseire, de a karrierista életpálya elfogadottságának alacsony mértékére is. Az elgondolkodtató és szuggesztív sajtóanyag sikerrel mutatja be, hogy a tolerancia problémájának már a szociológiai definiálása is mennyi ellentétet szül, és segít teljes összefüggés-rendszerében  gondolkozni az emberi jogokról.

autocomplete-sexism4.jpg

Blogunk üdvözli az Ogilvy nemzetközi párbeszédre szólító felhívását, és támogatja a lealacsonyító médiaábrázolások és a nemi kirekesztés ellen irányuló tudatosságnövelést.

/A témáról írt a reklámszakblog, az Addict is./