Bérkommentelők küldhetik halálba a lapokat

A strasbourgi emberi jogi bíróság legújabb ítélete szerint egy hírportál felelős a honlapján elhelyezett kommentekért. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy a bérblogger-jelenség napjainkban egyre kézzelfoghatóbb szakmaként jelenik meg a közösségi médiában, máris az internetes hadviselés szép új világa körvonalazódik szemünk előtt: narancs színű és vörös avatarok 5 kiló krumpliért cserébe sorban húzzák egymás fejére az online lapok rozsdás rolóit.

A Delfi nevű nagy észt hírportálon számoltak be róla, hogy egy komp tönkretett egy jégre épült utat, ezért azt csak később lehet megnyitni az autók előtt. Az olvasók erre felháborodtak, mert a jégutakon sokkal gyorsabban lehet eljutni a part menti szigetekre, és hozzászólásokban szidták a cég egyik vezetőjét, aki egyben a legnagyobb részvényes is volt. Vjatšeslav Leedo a fenyegető, szitkozódó hangnemű bejegyzések miatt beperelte a honlapot, mire az észt bíróság 95 ezer forintnyi kártérítést ítélt meg neki. Az ügy kiemelt érdekessége, hogy Leedo nem számít közszereplőnek.

freedom-of-speech1.jpg

A félmilliós magyar komment

Az eset nyilván sokaknak ismerős: Magyarországon először Papcsák Ferenc zuglói polgármester jelentette fel a Népszava kommentelőit, majd Lázár János, a miniszterelnökséget vezető államtitkár egyezett meg peren kívül a Délmagyar.hu-val. A tavaly ősszel az M5-ös autópályán történt baleset kapcsán az újság egyik kommentelője azt kívánta Lázár Jánosnak, hogy „bárcsak ő maradt volna ott a 36 éves nő halálát okozó ütközésben”. Ekkor a politikus büntető feljelentést tett a Szegedi Nyomozó Ügyészségen. A polgári peres eljárás során hét gyanúsítottat is kihallgattak; köztük egy csongrádi férfit is, aki nem ismerte el, hogy ő írta a kérdéses bejegyzést, de még vallomást sem tett. Végül a delmagyar.hu sajtóközleményben “sajnálkozását fejezte ki, amiért e személyiségi jogot sértő kommentek megjelenhettek oldalain” és megígérte, hogy „a rendelkezésükre álló eszközökkel mindent megtesznek annak érdekében, hogy hasonló hozzászólások a jövőben ne jelenhessenek meg“!

Precedens

A most Strasbourgban lezárt észt ügy a magyar gyakorlat szempontjából is precedens értékű lehet, hiszen egyértelmű határokat húz egy honlap felelősségi körét, és büntethetőségét illetően. A bíróság ilyen esetekben két alapvető jog között kénytelen dönteni: az adott médium felhasználóinak szólásszabadsághoz való joga vagy a felperes jó hírnévhez és magánélethez való joga fontosabb-e.

A döntés során olyan szempontok is fontosak lehetnek, mint a kommentelés módja, a hírportál szűrőmechanizmusai, belső cenzúrája, szerkesztőségi alapvelvei, a sértő tartalmak mértéke vagy az, hogy a sértett mennyiben tekinthető közszereplőnek. A bíróság megjegyezte, hogy utóbbiaknak szélesebb körű kritikát kell eltűrniük, mint egy átlagos polgárnak, hiszen vállalják a nyilvános szereplésekkel járó kockázatot. Ez az egyetlen igazi különbség Papcsák Ferenc vagy Lázár János ügye és a Delfi esete között, ez azonban nem változtat Strasbourg egyértelmű üzenetén: egy kommentért bizony felelős az a honlap, ahol megjelent.

4946368_e5f58748291cd35b7ad4cea69ab66bff_wm.jpg

…és a bérkommentelőkkel mi van?

A bíróságok láthatóan félreértik az internet működését, szabályozási hiányosságaik azonban nem az egyetlen probléma, amivel az online újságírás kénytelen szembenézni az átalakuló piacon. Az elmúlt két évben ellepték az Internetet a bérkommentelők, akik az online eszmecserébe való mesterséges beavatkozással megzavarhatnak egy termékről vagy politikai pártról szóló diskurzust, de akár változtathatnak annak megítélésén is. A BBC brit közszolgálati médiumnak nyilatkozó szakértők szerint egyes vállalatok megbízásából már több tízezer olyan hamis regisztráció készült, amelyeket bértollnokok használnak megbízóik számára kedvező hozzászólások publikálásához.

Nemrég helyi újságírók egy olyan cégre bukkantak Szentpéterváron, amely fiataloknak fizetett azért, hogy az orosz kormányt dicsérő, illetve az ellenzéki jelölteket és az amerikai politikát és kultúrát becsmérlő kommenteket posztoljanak az interneten. A Facebookon is egyre több a kereskedelmi céllal létrejött, hamis profil: a Septic Media és az E.Bola Media Kft. mellett több vírusmarketing-kampányt bonyolító cég is foglalkozik Magyarországon bérkommentelők munkájának szinkronizálásával. Még azt is tudjuk mennyit keresnek: 700-1200 dollár között mozog egy átlagos bérblogger havidíja, de őket is felváltják hamarosan a még olcsóbb botok.

88981.jpg

Már csak idő kérdése, hogy valaki észrevegye a strasbourgi emberi jogi bíróság ítéletében rejlő lehetőségeket, s kommentelők segítségével elkezdje kiiktatni az ellenérdekelt politikai párt bástyáinak számító szócsöveket. Olcsó és hatásos eszköze lehet ez a cenzúrának, hisz a folyamatos létbizonytalansággal küzdő online lapok könnyen a csőd szélére taszíthatók azzal, ha az éppen aktuális hatalomnak nem tetsző kommentek jelennek meg a felületén. A technológiai és disztribúciós kihívásokkal amúgy is küzdő, koncentrált lappiac legtöbb képviselője nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy olvasói miatt veszélyeztesse fennállását. A főszerkesztők a redőnylehúzástól félve egyre többen választják majd a demokratikus vita lehetőségének beszüntetését, mely nyilvánvalóan a hatalomgyakorló politikai elit malmára hajtja a vizet  Nem elképzelhetetlen tehát, hogy a bérkommentelőknek hamarosan egész orgánumok eltemetésében vagy felvirágoztatásában lesznek érdekeltek, miközben társadalmi, politikai vagy gazdasági vitákat döntenek el. A kérdés most már nem csak az, hogyan szabályozzuk a véleménynyilvánítást, hanem az is, hogyan kontrolláljuk a fizetett álvéleményeket úgy, hogy a demokrácia alapelvei sem sérülnek, a hírportálok sem válnak szervilissé, és a közéleti személyiségek sem kapnak nemtelen némítóeszközöket a kezükbe.

Komment nélkül jó a buli, ezt üzeni lázárjani!

Kártérítést fizet a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak a delmagyar.hu, mert tavaly ősszel az autóbalesetéről szóló cikk alatt Lázár János emberi méltóságát sértő hozzzászólás jelent meg. Egyértelmű kommunikációs üzenet ez az egész magyar sajtónak: „erősebb kutya a felségsértést nem díjazza!” Felmerül a kérdés: a peren kívüli megegyezés mennyiben bátorítja a politikusokat a szabad véleménynyilvánítás arisztokratikus továbbtiprására?

Politikusaink láthatólag nemcsak a kritikát nem bírják, de komoly befolyásuk is van a rendőrség munkájára: vasvillával hányják a pereket az igazságszolgáltatás rozsdás szekerére. Előbb Papcsák Ferenc érzékeny lelkét kavarta fel a közvélemény pöcegödre, most pedig az Államtitkár úr sarcolta félmillióra a megyei lapok egyik utolsó bástyáját: a jól megszerkesztett, erős témákat, szókimondó eszközökkel feszegető Délmagyart. A történet közismert: a tavaly ősszel az M5-ös autópályán történt baleset kapcsán az újság egyik kommentelője azt kívánta Lázár Jánosnak, hogy „bárcsak ő maradt volna ott a 36 éves nő halálát okozó ütközésben”. Ekkor a politikus sértődöttségében büntető feljelentést tett a Szegedi Nyomozó Ügyészségen. A polgári peres eljárás során hét gyanúsítottat is kihallgattak; köztük egy csongrádi férfit is, aki nem ismerte el, hogy ő írta a kérdéses bejegyzést, de még vallomást sem tett.

Végül a delmagyar.hu sajtóközleménybensajnálkozását fejezte ki, amiért e személyiségi jogot sértő kommentek megjelenhettek oldalain” és töredelmesen megígérte, hogy „a rendelkezésükre álló eszközökkel mindent megtesznek annak érdekében, hogy hasonló hozzászólások a jövőben ne jelenhessenek meg“! A kártérítést az elhunyt nő családja kapja, a baleset ügyében folyó nyomozást gyanúsított hiányában határidő előtt lezárták, de mielőtt a fotelforradalmárok boldogan élnek, míg meg nem halnak, mi is írunk pár széljegyzetet az alapvető emberi jogok e kissé szelektív értelmezésének margójára.

A vélemény szabad!

images_2.jpg

Először is a médiaszabályozás oldaláról vizsgálva a fideszes politikus által sérelmezett hozzászólások nem mennek túl a szabad véleménynyilvánítás határán. Jogállam van, bárki megvédheti a becsületét, azonban ha minden magyar politikust és közszereplőt bíráló közlést adminisztrálnánk, akkor 10 perc alatt kompletten lebénulna a közigazgatás halovány infrastruktúrája. A jelenséggel nem először találkozunk, de hogy a politikai erők a média munkatársait az etikai kódex sutba dobásával besúgóvá degradálják, s megfélemlítsék, az azért nemzetközi szinten is komoly teljesítmény.

A Délmagyar ugyanis nem riaszthatta a kommentelőt, amikor kénytelen volt kiadni az adatait, hiszen a felhasználó figyelmeztetését a hatóság akár a nyomozás akadályozásának is vehette volna. Az újságcikkek alá fűzött felhasználói hozzászólások megítélése egyébként nem egységes a magyar bírósági joggyakorlatban. Egy Strasbourgban megtámadott kúriai ítélet szerint a hozzászólással elkövetett személyiségi jogsértésekért az internetes kiadvány kiadója ugyanúgy felel, mintha saját tartalom volna, közben első fokon továbbra is születnek olyan ítéletek, hogy a jogsértő hozzászólásért a kiadó csak akkor felel, ha kérelemre nem távolítja el. Büntetőjogi vonatkozásban a hozzászólással elkövetett esetleges rágalmazásért, becsületsértésért annak szerzője felel, feltéve, ha a kilétét sikerül a feljelentőnek vagy a nyomozó hatóságnak megállapítani.

Nevetséges

Tehát egy zöldfülű hazai kommentelő akadály nélkül felelősségre vonható véleményéért, ha magyar szolgáltató mailcímét használja, és lapja túlságosan készséges a hatóságokkal. Bár a magyar szolgáltatókat törvény kötelezi a felhasználói adatok kiadására, s az IP-címek archiválására,  őket felelőssé tenni egy bejegyzésért teljesen abszurd, ráadásul morálisan is több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz. Abban a pillanatban, hogy valaki megnyer egy ilyen pert, érdekes eszmefuttatások merülnek fel: büntethető-e egy internetező azért, mert modortalan, személyeskedő, ne adj’ Isten – (szinte látom, ahogy 5 perc múlva kopogtatnak ajtómon az idézéssel) – fájó igazságot állít? Milyen alapon adja ki valaki a kommentelők adatait, s mióta bűncselekmény egy közéleti személy vezetési stílusának becsmérlése a neten, főleg a szólásszabadság országában? Ki fogja megmondani, hol a moderálás, cenzúra és megfélemlítés határa?

images (1)_1.jpgCsúnyán beszélni, hazudni és mocskolódni nem szép dolog, s osztom József Attila gondolatait, hogy kommentelni „csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes”, de vajon büntetendő-e mindez? Aki vállalja a nyilvános szerepléssel járó kockázatot, s utólag nem szívesen látja viszont saját szégyellni való vagy támadási felületet jelentő tetteit, az azelőtt gondolkodjon, hogy kimondja őket, elhamarkodott rendeleteket hoz, esetleg rászól a sofőrre, hogy taposson bele. Olyan ez, mint a tűzoltóknál a veszélyességi pótlék: a fizetés kompenzál a felelősséggel járó stresszért. Amikor a hatalom az erőszakszervezeteivel, bíróságaival, új meg még újabb törvényeivel akarja elhallgattatni a véleményt/ igazságot, nagyon rossz úton jár.

Ha spindoktorként gondolkozunk, a jelenség duplán nevetséges, hisz Lázár úr nemcsak éles kontrasztokkal dolgozik, de megint komoly médiaössztüzet csinált a saját pártja ellen is. Ez olyan idők emlékét idézi, aminek a Fidesz még a hírét is messziről kerüli, ráadásul politikusaik rég megdöntötték azt az alapelvet, hogy a „negatív PR is reklám”. Jelenleg pártjuk sikerének egyik alappillére a kétirányú, irányított kommunikáció, és a külföldről importált konzervszakemberek. A PR-tanácsadók blogolnak, sajtóközleményeket, kisfilmeket adnak ki, pártpolitikai céljaiknak megfelelően tematizálják a közbeszédet. A velük ellenszenvezők tüntetések és demonstrációk helyett odavetnek pár keresetlen mondatot e médiatermékek alá, majd lenyugodva más tevékenység után néznek.  Gondoljuk meg jól: hol és hogyan fogják kikiabálni magukból a polgárok ellenvéleményüket, ha már nem lesz online felület, ahol egy kis anyázással levezethetik a feszültséget?

Bürokratikus kivagyisággal kreált veszélyhelyzetek

A jog szabályozza a szólást – de nem csak a jog, általában a normák, a piac, de maga az architektúra is. Az Internet pár évvel ezelőtti strukturális felépítése kevés lehetőséget kínált arra, hogy a hálózat tartalmát bárki központilag szabályozza. A webkettes alkalmazások koncepciója kizárta az ilyesfajta kontrollt, s így biztosította a szólásszabadságot, mely alapvető emberi jog éppen úgy, mint az egyetemes hozzáférhetőség. Ma már nemcsak a felhasználók egyes tulajdonságait lehet azonosítani, de a tartalom is címkézhető, s megjelentek a demokrácia ellenérdekeltjei is: közéleti szereplők, túlbuzgó erkölcscsőszök, akik az ésszerű határokat szűkítve túlféltik a jogszabályokat.

A Délmagyar és társai a hasonló ügyek miatt lassan mind átállnak a szerkesztőségekre embertelen terhet rovó, és a valódi, fésületlen vitát megölő előmoderálásra. Korábban már írtunk a technológiai determinizmus látszatdemokráciájáról, arról, hogy az átlagemberek számára az Internet agorája nemcsak a szabad véleménynyilvánítás lehetőségét, de veszélyeket is rejt. Napjainkra a hagyományos értelemben propagandaeszközzé degradált tömegtájékoztatási szűrők kevésbé alkalmazhatóak a natív információáramlásban, azonban a globális gazdasági erők láthatóan növekvő aggodalommal fogadják a negyedik hatalmi ág befolyását. Bürokratikus kivagyisággal kreált veszélyhelyzetekkel, korlátozások és szelekciós mechanizmusok szorgalmazásával, pénzt nem kímélve próbálják saját céljaik szerint előnyösen alakítani a híreket, s a kellemetlen információt visszatartani, megsemmisíteni.

Cinikus üzenet

Lázár János egy időre biztosan befogja a világháló nagyra tátott száját. Nem tudom, mennyire sikerült azonosulnia a nagyvonalúan adakozó hős imidzsével, de az biztos, hogy peren kívüli megegyezése implicit bátorítás a szabadság esküdt ellenségeinek. Cinikus üzenet ez, mely egyértelműen kimondja: a magyar média szervilis, s bárki eltaposhat egy online lapot azzal, ha az éppen aktuális hatalomnak nem tetsző kommenteket ír. A technológiai és disztribúciós kihívásokkal amúgy is küzdő, koncentrált lappiac legtöbb képviselője nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy olvasói miatt veszélyeztesse fennállását. A főszerkesztők a redőnylehúzástól félve egyre többen választják majd a demokratikus vita lehetőségének beszüntetését, ami csendesen visszajuttatja az országot egy olyan kor rezsimjébe, amit végleg felejteni akarunk.

censor.jpgA szólásszabadságnak vannak betartandó ésszerű korlátai, nem jelentheti mások megalázását emberi méltóságukban, nem szolgálhat emberek és csoportok elleni gyűlölet keltésére, de a nyilvános hatalmi fékek szükségessége vitathatatlan. Az interneten erkölcsi normatívák szerint működő önszabályozó mechanizmus kellő hatékonysággal semmisíti meg a felgyülemlő szemetet, s biztosítja az információ szabad áramlását. A magyar ember mindig is szeretett a saját jogfosztásához asszisztálni, s a társadalmi nyilvánosság politika iránti belenyugvása, a különböző jogalkotási folyamatokban tapasztalható egyre súlyosabb válságtünetekkel szembeni apátia azonban súlyos veszélyekkel jár. Amikor a hatalomgyakorló elit a diktatúrát demokratikus köntösbe csomagolva független és objektív orgánumokat besúgókká silányít, megfordul a fejünkben: a politikusképző nem világosítja fel megfelelően diákjait a weimarizálódás beláthatatlan következményeiről. Bár mára a virtuális világ keltette szabadságérzet nem felhőtlen, s anonimitás sincs, de a politikai erők számára kényes vélemények mégsem járhatnak megtorló következményekkel.

Lázár elmondása szerint minden közéleti szereplőt megillet az emberi méltóság, attól függetlenül, melyik politikai párthoz tartozik, helyi vagy országos szinten végzi tevékenységét. Feljelentésének célja az volt, hogy kiderüljön, “egy közéleti szereplőnek joga van-e az emberi méltósághoz”, mivel “a politikus is ember”. Igen kifordított eszménye ez a „mentelmi-alapon felmentésnek”: a politikusokkal szemben nagyobb tere van a véleménynyilvánítás szabadságának, az állam mégis jobban védi őket.Ha józan paraszti ésszel végiggondoljuk, egy közéleti személyiségnek tulajdonképpen súlyosabb büntetést kéne kapnia mindenért, s a fegyveres testületekhez hasonlóan fokozottabban kéne ellenőrizni, mint az átlagembereket, hiszen ők azok, akik igazán vissza tudnak élni a hatalmukkal. Mindenki tegye fel magának a kérdést, hogy ha egy közember ült volna abban az autóban, akkor csukódna-e mögötte a Baracskai Fegyház ajtaja? Kíváncsi lennék, mi történne fordított esetben a kettős mérce országában, ha mondjuk a Média 2.0. blog tenne egy feljelentés azzal, hogy “Lázár János ’Mindenki annyit ér, amennyije van!’ című kijelentésével megsértette emberi méltóságunkat!”. Jobb esetben úgy hajt el a rendőrség, hogy a lábunk nem éri a földet, holott politikusainknak köszönhetően tényleg nem sok mindenünk van :), rosszabb esetben viszontperelnek rágalmazásért. Sebaj, hála a modern börtönöknek, a rács mögül is tudunk majd kommentelni