Férfiként élt az első magyar újságírónő

Ma 97 éve halt meg Vay Sándor, az első magyar női újságíró, aki férfiként élte az életét. A Vay Sarolta néven született grófnő különös élete regényt is ihletett, sőt, különféle – köztük külföldi – oldalak próbálják felfedni történetét. A rejtélyes újságírónőt legendák övezik, egyes elbeszélések szerint kilenc felesége volt.

Vay Sándor gróf, D’Artagnan, Vayk – ezeken az álneveken jelentek meg írásai az első magyar női újságírónak, Vay Sarolta grófnőnek. Az álnév nem véletlen, a hölgy ugyanis egész életét férfiként élte.

unnamed_2.jpg

Vay Sándor 1859-ben született, és a történetek szerint későn jött gyerek volt. Mivel édesapja, gróf Vay László fiúgyermekre, egy örökösre vágyott, édesanyja – és mindenki más is a háznál – színjátékba kezdett. Senki sem árulta el a gróf úrnak, hogy gyermeke nem fiú. Saroltát tizennégy éven át fiúként nevelték: nadrágba öltöztették, horgászni és vadászni tanították, sőt, még megkeresztelve is Sándor néven lett. A lebukás akkor jött, amikor született egy második gyermek is, egy fiú, így a különbség nyilvánvalóvá vált. Ekkor viszont már hiába próbálkoztak a szülők, hogy lánnyá neveljék Saroltát, ő eldöntötte, hogy férfiként folytatja életét, és amint lehetősége volt rá, elköltözött és önállósult.

Felbukkant Bécsben, Prágában, Pesten, számos nővel folytatott viszonyt. Valódi nemére csak akkor derült fény, amikor csalása miatt bebörtönözték. Ugyanis férfinek kiadva magát feleségül vette Marie Engelhardtot, egy gazdag hadnagy lányát, de nem sokkal az esküvő után kiderült a titka. A történet érdekessége, hogy a lány a börtönből szabadult Vay Sándorra a legnagyszerűbb nőként tekintett, csodálattal kísérte őt végig életén. Az író-újságíró 1918. május 23-án halt meg Bécsben tüdőgyulladásban. A személyét körüllengő mítoszok szerint a  kilenc felesége is volt és hat különböző nő élt Bécsben Vay grófnő özvegyeként.

Írásai jórészt korképek; a vidéki nemesi kúriák világát ragadta meg. Kezdetben verseket, később prózákat is írt, emellett rajzokat készített a nemesi családok életéről. Szülővárosa önálló kötetet jelentetett meg verseiből, Rakovszky Zsuzsa pedig VS című regényében elevenítette meg alakját. Vay Sándor nemcsak egy írói álnév, hanem egy férfiként élt női élet kifejeződése.

Vay Sándor versei és írásai itt olvashatók: http://mek.oszk.hu/10300/10344/10344.htm

Kép

Változtatna a diákszervezetek kommunikációján egy startup

Az internet már elég régóta elérhető Magyarországon is, a Facebook pedig teljesen átformálta az egyetemi programszervezést, mégis: nem volt egyetlen felület ahol összegyűjtve, rendszerezve, válogatva lehetett elérni az egyetemistáknak szóló szakmai programokat és bulikat. Ezen változtatott az UniBreeze nevű startup.  

(more…)

Brutális lépésre készül a Facebook az online sajtóval

Talán már nem kell sokat várni, és a legnagyobb lapokat úgy fogjuk olvasni, hogy közben egyszer sem találkozunk a weboldalukkal. A Facebook ugyanis több jelentős médiummal is tárgyalásba kezdett az elmúlt hónapokban. A tervek szerint a szerződő lapok hírei közvetlenül a Facebookon lesznek olvashatóak, megkímélve ezzel az olvasót az átirányítás hosszú másodperceitől, na meg persze szép kis hasznot hozva a Facebooknak.

(more…)

Tibi atya szerint a cigányozás görbe tükör a társadalomnak

Humbákfalva részeges papja, a fröccs védőszentje, Tibi atya tegnap a BME kampuszra látogatott. Vagy legalábbis a Humbák Művek marketingese, Tóth Bence, aki a BME KommON Kommunikációs Szakkollégium által szervezett I. Karrier Estnek volt a vendége. Hogyan lesz egy fiktív karakterből egy közel 650 ezres lájkot begyűjtő Facebook-oldal? Hogy lehet  egy alkoholista pap a társadalom görbe tükre? Lehet cigányozásra, nők tárgyiasítására márkát építeni? Az biztos, hogy marketingből lenne még mit tanulniuk. Például felesleges próbálkozás volt minket cenzúrázni.

A műanyagflakonos bor lehet minőségi?

Nem voltam még teltházas előadáson, ezért csináltam egyet.” Szóval valahogy így indult. Csak úgy maguknak, poénból. Céljuk még nem nagyon volt vele és ebbe belefértek az erőteljesen előítéletekre építő és sértő viccek is. Aztán Tibi atya tágította hívei körét, és egészen más fordulatot vett a történet.

10494852_421830104623956_650981637257159404_n.jpg

(more…)