by hahner.petra | 2013. Nov. 29. | B._Csejtei_Ildikó, marketing, Média 2.0 blog, műsor, reklám, Rising_Star, Sixx, tehetségkutató, televízió, tv2
B. Csejtei Ildikó, a TV2 marketing és kommunikációs igazgatója a tévés piacról és a csatorna marketingfogásairól tartott előadást szerdán a BME hallgatóinak. A címlapgyanús arcok mutogatása mellett a nézettség növelésére is törekszenek, így tavasszal folytatódik Az Ének Iskolája, 2014 őszén pedig új, high-tech tehetségkutatót mutat be a csatorna. A Rising Starral az okostelefonfüggő fiatalok érdeklődését szeretnék felkelteni, és újjáéleszteni az ellaposodott műfajt. A marketingigazgató azt is elárulta, hogy miért rendszeres olvasója az Index médiablogjának, majd a pályakezdőknek adott néhány tippet a sikeres karrierépítéshez.
Az a sikeres műsor, ami sok címlapot hoz
Az internet évről évre egyre többet hasít a reklámtortából, főleg a televízió rovására: a 2008-ban indult drámai csökkenés 2012-re meghaladta a 40 százalékot. Mivel a TV2 egyre kevésbé tud megélni a reklámpiacból, a tervek szerint néhány éven belül belép a terjesztési piacra. A további bevételcsökkenést ezenkívül új, sikeres műsorok gyártásával, és a nézettség növelésével próbálják megakadályozni.
Az egyik jól bevált stratégia az event-műsorok gyártása. Ezek azok a heti egyszer sugárzott, általában élő műsorok, amik 8-12 héten át futnak, például a Megasztár, a Voice, A Nagy Duett és a legújabb, a Sztárban Sztár. Csejtei szerint bár ezek nézettségben csak heti egy napot hoznak, megéri gyártani őket, mert a kommunikációs erejük annál nagyobb. A médiumok és az emberek a hét többi napján is sokat foglalkoznak a szereplőkkel, így az ilyen műsorok esetében a nézettségi adatok mellett fontos szempont a siker mérésénél, hogy hány címlapot hoz egy-egy adás.
Eddig egyedül Az Ének Iskolája esetében nem volt ez cél, hiszen itt a gyerekeket inkább védeni igyekeztek a bulvármédiától. A marketingigazgató büszke erre az alkotásra, mert bebizonyította, hogy egy aranyos és kedves műsor is hozhat nagy nézettséget. A sikerre való tekintettel jövő tavasszal indul a gyermektehetségkutató második évfolyama.
Új tehetségkutató indul jövő ősszel
A fiatalok megváltozott tévénézési szokásai miatt nehéz ezen a csatornán elérni őket, mégis erre tesznek kísérletet 2014 őszén a Rising Star című tehetségkutató bemutatásával. Az egyre unalmasabb tehetségkutató műsorokat a közönség erősebb bevonásával próbálják felpörgetni. Egy mobilalkalmazást lehet majd letölteni a TV2 honlapjáról, és a nézők ezzel szavazhatnak, hogy melyik jelentkező kerüljön a versenybe. Az új formátum idén szeptemberben debütált Izraelben, ahol óriási siker lett.
Hazánkban is volt már példa arra, hogy a jelentkezők nézők szavazatai alapján kerültek be a műsorba, például a Való Világnál, de most nagyobb részvételre számítanak, mint az sms-es beszavazásnál. A TV2 marketingese szerint bevételkieséstől semmiképp sem tartanak, mert a tévhittel ellentétben elhanyagolható bevételt hoznak a nézői sms-ek, ugyanis ma már nagyon kevesen szavaznak. Főleg a 25 év alattiak körében jellemző a párhuzamos médiafogyasztás. Ez a korosztály csakis okostelefonnal a kezében ül le tévézni, és azonnal reagál a műsorra a közösségi oldalakon. Erre a szokásra épít a Rising Star, és így az okostelefon nyomkodásával még a verseny alakulását is befolyásolni tudják.
A TV2 marketinges csapata nemcsak a fiatalok Facebookos kommentjeit tartja fontos visszajelzésnek: az Indexnél dolgozó Sixx neve is előkerült. Sixx minden adás után kritikát ír az aznap esti bohóckodásról a comment:com nevű blogon. Csejtei beismerte, hogy reggelente gyakran első dolga, hogy elolvassa az új bejegyzést. Mivel ezeket főleg azok olvassák, akik nem nézték az adást, fontos, hogy milyen képet fest róla Sixx írása.
Ha nincs szerencséd, a kapcsolatok és a szorgalom is megteszik
Végül azt is megkérdezték az előadótól, hogy szerinte mi a sikerének a titka, mit kell tenniük a teremben ülő hallgatóknak, hogy hozzá hasonlóan sikeres marketingszakemberré váljanak. A marketingigazgató szerint főképp szerencsére van szükség. Úgy gondolja, hogy az ő generációjának sokkal több lehetősége volt: most jóval kevesebb a munkalehetőség és nagyobb a verseny, így nem szívesen lenne a mai pályakezdők helyében. Mégis arra biztatta a jelenlévőket, hogy tanuljanak, legyenek kitartóak és szorgalmasak, és arra is fektessenek hangsúlyt, ami ma talán a legfontosabb a szakmák többségében: a kapcsolatépítés.
Fotók: 1, 2
by hahner.petra | 2013. Oct. 29. | Média 2.0 blog, mentális_betegség, pszichiátria, sorozat
A médiának is köszönhető, hogy egyesek őrültekkel és bűnözőkkel azonosítják a mentális zavarban szenvedőket, ám ezek csak általánosítások, téves hiedelmek. Néhány újabb sorozat − például Obama kedvence, a Homeland − főszerepbe állította a pszichológiai zavarokat. Ezeknek a műsoroknak azonban még mindig a szórakoztatás a fő céljuk, így a mentális betegségek ábrázolása kétélű kard. A Homelanddel meg vannak elégedve a pszichológusok, és szorgalmazzák a hasonló produkciók készítését.
Mítoszok a médiában
Bár napjainkban egyre jellemzőbb a valósághű ábrázolás, rengeteg mítoszt teremtett már a média a mentális zavarokkal kapcsolatban. A legdurvább példák a pszichopata gyilkosos horrorfilmek a nyolcvanas évekből. Ilyen például az 1978-as Halloween – A rémület éjszakája, amiben Michael Meyers megszökik egy elmegyógyintézetből, majd tinédzsereket gyilkol a szülővárosában.
A médiában gyakran erőszakosnak vagy komikusnak mutatják a mentális betegségekben szenvedőket: az alkoholistákat, a drogfüggőket, a depressziósokat és a skizofréneket.
Több hibás elképzelés él az emberek fejében ezekkel a zavarokkal kapcsolatban: például, hogy kialakulásuk teljesen váratlan, előzmények nélküli, mindig erőszakos viselkedéssel járnak, de sokan azt is hiszik, hogy ebből nem lehet meggyógyulni. Pedig valójában a betegek többnyire hétköznapi emberek, akik munkába járnak, és élik az életüket. A médiából özönlő mítoszok téves elképzeléseket terjesztenek, ezzel növelik a betegek társadalmi elszigeteltségét.
Főszerepben a mániás depresszió
A mániás depresszió hosszú évekig tabu volt, ám Obama elnök egyik kedvenc tévésorozatában, a Homelandben a cselekmény középpontjába került. Carrie Mathison CIA-ügynök a 9/11 okozta traumában megszállottan próbálja hazáját védeni a terroristáktól. Bár Carrie általában jó nyomon jár, nem úgy jelenik meg a sorozatban, mint egy különleges képességekkel megáldott nyomozó: bipoláris zavartól szenved, ezért gyanúsítgatásai sokszor inkább egy paranoiás ember irracionális agyszüleményeinek tűnnek.
A bipoláris zavarra vagy mániás depresszióra a szélsőséges hangulatingadozás jellemző: két élesen elkülönülő állapot, a depresszió, és az indokolatlan hangulati emelkedettség váltja egymást. A bipoláris zavar kialakulásának okai a mai napig nem tisztázottak. 18 év felett a lakosság több mint egy százalékát érinti az Egyesült Államokban és Magyarországon is. A betegek megfelelőn beállított gyógyszeres kezelés mellett teljes értékű életet élhetnek.
Carrie az egyetlen, aki gyanakodni kezd, hogy a terroristák fogságából nyolc év után kiszabadított tengerészgyalogos, akit hazatérése után nemzeti hősként tartanak számon, valójában az al-Káida szolgálatába állt terrorista. A mániás depressziós főhős gyakran túlzásokba esik a nyomozás alatt, és figyelmen kívül hagyja a protokollt. Sokszor ő maga sem tudja, hogy tisztán lát, vagy saját megszállottságának az áldozata. A hősnő pszichés állapota végig fontos bázisa az eseményeknek, fő feszültségforrás, és váratlan fordulatok elindítója a történetben.
A Homeland egyik korábbi írója, Meredith Stiehm populáris és szakmai irodalmat olvasott a betegségről, mivel tudta, hogy ez egy fontos szál a történetben. „Nagy felelősséget éreztem, különösen annak az epizódnak a megírásánál, amiben Carrie mániás szakaszba lép. Mélyen beleástam magam a témába, mert érdekel a dolog, és most már elég sokat is tudok róla”. Stiehm egy konferenciára is ellátogatott a Princetoni Egyetemen, és konzultált egy professzorral, akinek a bipoláris zavar a szakterülete.
Valósághű lett Carrie betegsége?
A pszichiáterek szerint nemcsak egyre több sorozatszereplő küzd mentális zavarokkal, de a tüneteket és a kezelést is egyre kidolgozottabban és realisztikusabban mutatják be. A Homeland Carrie-je egy olyan mániás depressziós, akinek az állapotában fázisok vannak, nem pedig állandó levertség jellemző rá: mániás és depressziós szakaszok váltakozását látjuk. A sorozatban látottak mind megtörténhetnek egy mániás depresszióssal, beleértve azt is, hogy paranoiás, így nem tudja elkülöníteni a valóságot az illúziótól.
Eric Hollander New York-i pszichiáter szerint elismerést érdemel a Homeland amiatt, hogy valósághűen ábrázolja ezt a betegséget. Bár szerinte egyes jelenetek – például az elektrosokk-terápiás az első évad végén – túl vannak dramatizálva, ezt is megérti, hiszen ez egy tévéshow, aminek a szórakoztatás az elsődleges célja.
A harmadik évad eseményeivel kapcsolatban viszont több szakember aggodalmát fejezte ki. A nemrég megjelent részekben Carrie meg van győződve arról, hogy gyógyszere rontja ítélőképességét, így abbahagyja a szedését, és alternatív gyógymódok felé fordul: diétázik és sokat meditál. Több szakember szerint Carrie kezelésével kapcsolatos döntései nagyban befolyásolhatják azt, ahogy a sorozatot néző betegek gondolkodnak és cselekszenek, ezért az ilyen szálak beszövése a történetbe nem biztos, hogy a legjobb döntés.
Mindenkinek jól jönnek az ilyen műsorok
Vasilis Pozio, az Amerikai Pszichiátriai Társaság orvosa szerint az ilyen témákkal könnyű felkelteni a nézők figyelmét. „Ezeknek a szereplőknek a tapasztalatai, a betegségükkel és a tünetekkel való küzdelmük remek filmes vagy tévés alapanyag. A betegek és a szórakoztatóipar is jól járnak” – mondta a Timenak. A szakemberek sem feltétlenül neheztelnek azért, mert a mentális zavarok és a szórakoztatás egy műsorba kerül, de hangsúlyozzák, hogy az ilyen súlyú témákat a producereknek, sorozatíróknak felelősséggel kell kezelniük.
.jpg)
Az Amerikai Egyesült Államok drogügyekkel és mentális betegségekkel foglalkozó hivatala a SAMSHA. Egyik célja a tudatosságnövelés: a hivatal évek óta díjazza azokat a tévés produkciókat, amelyek pozitív képet festenek a mentális problémákkal küzdő emberekről. A díjazottak között szerepelt már a Monk, a Dokik és a Vészhelyzet is. A díjat 2012-ben elnyerte a Homeland is az első évad The Vest című epizódjával. A valósághű ábrázolást a pszichológusok és a szakmai szervezetek is értékelik, mert hiszik, hogy ez a betegeknek is segít: a bipoláris zavarban szenvedők a sorozatot nézve azonosulni tudnak Carrievel, a szereplő sorsa, viselkedése pozitív példaként szolgálhat nekik.
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy nem a média az egyedüli bűnös. Ezek az előítéletek alapvetően jelen vannak a társadalomban, nem a média hozta létre őket. Gondoljunk arra, hogy hány ember érzi magát gyengének, mert mentális zavarral küzd, és még a családja előtt is titkolja, hogy pszichológushoz jár. A betegségek médiaábrázolása azért kiemelten fontos, mert például a tévé kiváló eszköz lehet a mentális zavarok körüli sztereotípiák és stigmák leépítésére.
Fotók: 1 2 3
by hahner.petra | 2013. Oct. 9. | agy, digitális_kultúra, e-könyv, internet, kognitív_képességek, Média 2.0 blog, multitasking, olvasás, szöveg
Mikor olvastál el utoljára egy háromszáz oldalnál hosszabb könyvet? Egyáltalán mikor olvastál el utoljára egy könyvet? Mikor olvastál végig utoljára egy cikket a neten? Az olvasás évezredek óta az emberi kultúra része, viszont az, hogy hogyan olvasunk, folyamatosan változik. Az olvasás természetellenes tevékenység volt, mert a veszélyforrások kiszúrásához szórt figyelemre, állandó éberségre volt szükség, de az agy fokozatosan alkalmazkodott ehhez az erős koncentrálást igénylő elfoglaltsághoz. Ma már gyakorlatilag nincs idő mély elemzőmunkák írására, és azok befogadására, a digitális szövegeknél pedig hajlamosak vagyunk multitaskingra, elkalandozunk. Ez végül az erős koncentráció és a fejlett memória elvesztésével járhat.
Ha nincs kedved végigolvasni a teljes cikket, akkor olvasd el alul a keretes szöveget!
A kultúra átformálja az agyat
Évszázadokon át azt hittük, az agy szerkezete megváltoztathatatlan: a tudósok úgy gondolták, lehetetlen, hogyha az agy valamelyik része károsodik, akkor megváltoztassa saját idegpályáit, vagy újfajta módon kezdjen működni. Ma tudjuk, hogy valójában egy hihetetlenül rugalmas szervről van szó, ami képes alkalmazkodni a körülményekhez.
Az agy és kultúra közötti kapcsolatra a hagyományos válasz az volt, hogy az agy hozza létre a kultúrát. A fenti felfedezések azonban rávilágítottak arra, hogy a kultúra is alakítja az agyat: a civilizáció ilyen szempontból technikák sora, amelyekkel a vadászó-gyűjtögető agy átszerkesztette magát. Ebből következik, hogy a tudás gyűjtésére, rendszerezésére és továbbadására használt eszközök is megváltoztatják az agy szerkezetét, az információk tárolásának és feldolgozásának a módját.
Nincs elmélyült olvasás az internet korában
Vajon hogyan alakítja át az idegrendszert, ha rászokunk a digitális tartalmak fogyasztása? Másképp működik annak az agya, aki a digitális világban nő fel? Először gondoljuk át, hogy miben különbözik a hagyományos könyvolvasás attól, amikor valamilyen elektronikus eszközön, például számítógépen olvasunk. A nosztalgikus kép szerint az ember fogja a könyvét, elvonul egy csendes helyre, elmélyül az előtte lévő szövegben, és jó pár órán keresztül tudomást sem vesz a külvilágról.
Az e-szövegnél viszont elkezdünk olvasni egy könyvet vagy cikket, amiben linkek tömkelege csábít arra, hogy ugráljunk a szövegek között, esetleg közben megjelenik egy figyelmeztetés a képernyő alján, hogy új email érkezett. Az email megválaszolása után visszatérünk az olvasmányunkhoz, de közben felnézünk a Facebookra is, hogy hozzászólt-e már valaki a nemrég közzétett bejegyzésünkhöz. A különböző médiumok közti határok elmosódnak, gyakran ugyanazt az eszközt használjuk szinte mindenre. Folyton éhezünk az újabbnál újabb információkra, így akaraterő és elszántság kell ahhoz, hogy minden mást kizárjunk.
A multitasking megöli a koncentrációt
Azt hisszük, hogy a folyamatos multitasking ma alapvető készség, de amerikai kutatók szerint valójában nagyon kevesen képesek hatékonyan végezni egyszerre több feladatot. Mivel manapság mindenki multitaskingolni próbál, a hosszan tartó, erős koncentrációt igénylő, mély, értő olvasás egyre nehezebb. Akik régebben imádtak olvasni, úgy érzik, hogy már nem lennének képesek végigolvasni egy olyan hosszú könyvet, mint a Háború és béke. Ezek a változások is hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre nő a közösségi oldalak szerepe a hírfogyasztásban, főleg a Z-generációhoz tartozók körében.
Az internet korában már nem tudunk egy szövegre koncentrálni, viszont kárpótlásul olyan képességeket kapunk, amikről néhány évszázada még senki nem is álmodott. Egy 2008-as amerikai vizsgálat szerint a hagyományos módon, hosszabb szövegeket olvasók fejében azokon az agyterületeken figyelhető meg aktivitás, amelyek a nyelvért, a memóriáért és vizuális adatfeldolgozásért felelősek, az e-szövegek – elsősorban a webes tartalmak – olvasása közben pedig a döntéshozatalért és a problémamegoldásért felelős területek dolgoznak. Természetesen az olvasás egyik fajtájáról sem jelenthetjük ki, hogy jobb vagy rosszabb a másiknál, de az biztos, hogy másra jók.
Kedves olvasó!
Gondolkodtál már azon, mi lenne, ha a digitális szövegek teljesen átvennék a nyomtatott könyvek helyét? Egyáltalán bekövetkezhet ez? Vajon milyen változásokat hozna a felsőoktatásban? Milyen új tanulási és szöveg-feldolgozási stratégiákra lenne szüksége a jövő hallgatójának a sikerhez? Másképp gondolkodna az az ember, aki csak digitális szövegekkel találkozott?
A BME kommunikáció szakos hallgatójaként lényegében a fenti kérdésekre keresem a választ. Szakdolgozatot írok a témában, és szükségem lenne a segítségedre: egy csoportos beszélgetés keretében szeretném meghallgatni budapesti egyetemisták véleményét. Ha téged is foglalkoztatnak ezek a kérdések, és szívesen segítenél, akkor írj nekem a digitalis.szovegek@gmail.com címre.
Ha eddig eljutottál, akkor még nem szippantotta be teljesen az agyadat a digitális kultúra 🙂
Forrás, fotók: 1 2
by hahner.petra | 2013. Oct. 6. | címlap, kutatási_eredmények, média, Média 2.0 blog, médiareprezentáció, szenzáció, tudomány, tudománykommunikáció, újságírás
Az újságok címlapjai hemzsegnek a szenzációként tálalt tudományos hírektől: károsként ismert ételek jótékony hatásairól, gyógyíthatatlan betegségek ellenszeréről és történelmet író felfedezésekről. Ezek többsége még nem is bizonyított, mégis gyorsan széles körben ismertté válnak, köszönhetően az emberi jellemnek, a figyelemhajhász médiának és a néha csak elfogult, néha elismerésre vágyó kutatóknak. Egy francia kutatócsoport világított rá, hogy a tudományos áttörésként beharangozott kutatási eredményekről a legtöbbször kiderül, hogy tévesek, ezt pedig nem hozzák utólag nyilvánosságra. A kutatások szerint a leleplező munka híre nem kerül a címlapokra. Úgy tűnik, hogy a tudomány és a média érdekei elkezdtek közelíteni egymás felé, ami hosszabb távon félreinformált társadalmakat szülhet. Fontos, hogy a tudósok ne felejtsék el, hogy ők nem médiadolgozók, hanem szakterületük elhívatott képviselői, akiknek mindig kételkedniük kell, eredményeiket pedig felelősségteljesen kommunikálni a sajtó és a nyilvánosság felé.
Nem telik el úgy nap, hogy ne hallhatnánk valami meglepő hírt az egészségről. Még ha épp nem is tombol pusztító járvány, vagy nem terjed a világon veszélyes baktérium, mindig be lehet számolni egy új kutatás meglepő eredményeiről. Olvastad már például, hogy a kávé csökkenti a méhrák, a bőrrák, a diabétesz és a depresszió kockázatát? Hogy a csokoládé erősíti az izmokat, csökkenti a vérnyomást és a memóriavesztést? Hogy megvan a rák, az AIDS és a cukorbetegség ellenszere? És azt, hogy a sör gyógyítja a megfázást, a bor segíti a fogyást, a padlizsán pedig nemcsak vágykeltő, hanem rákmegelőző hatású is? Ezek mind olyan tudományos eredmények, amikről az elmúlt években számolt be a sajtó, hatásvadász címmel, hihetetlen jelentőségű áttörésként beállítva. De vajon mennyi igaz ezekből az állításokból? Az esetek többségében sosem tudjuk meg, hogy további kutatások igazolták vagy cáfolták az eredményeket.
Csak a kávé és a vörösbor
Több weboldal specializálódik arra, hogy egy tanulmány megjelenése előtt értesíti az újságírókat az eredményekről, abban a reményben, hogy a hír valamelyik újság címlapjára kerül. Vannak tuti fogások, például a csokival, a kávéval és a vörösborral kapcsolatos kutatások eredménytől függetlenül mindig sok embert érdekelnek. De ugyanez elmondható bizonyos betegségekről és egészségügyi problémákról is, mint a mellrák, az elhízás, az Alzheimer-kór és az autizmus. Emellett ha egy tanulmány áttörő felfedezésről számol be, szinte biztos, hogy benne lesz a hírekben.
Az Index cikke szerint a Marsról szóló hírek is rengeteg látogatót vonzanak: „Saját olvasottsági adataink alapján is kijelenthető, kevés tudományos hír érdekel annyi embert, mint az, hogy akkor most van-e élet a Marson, vagy nincs. Elég csak azt kiírni a címbe, hogy élet meg Mars, és akkor is tízezrek kattintanak, ha a link mögött egy óra böfögést rejtünk el…”
A sajtó ugyanazt csinálja, mint a kutatók
De mi történik egy olyan kutatással, aminek eredménye szerint a kutatási eredmények többsége téved? Egy ilyen felfedezés vajon bekerülhet a hírekbe? Nos, pontosan ilyet írtak nemrég, a tanulmány pedig nem került a címlapokra, sőt. Egy francia kutatócsoport azt vizsgálta, hogy az újságok hogyan számolnak be a hiperaktivitással foglalkozó kutatásokról. Először azt a kérdést tették fel, hogy a médiában megjelenő tudományos állítások bizonyos idő elteltével is igaznak bizonyulnak-e. Válaszuk az lett, hogy az esetek többségében nem. Ugyanerre jutott John Ionannidis járványszakértő 2005-ben, amikor azt is megállapította, hogy a tudományos kutatások alig felét ismétlik meg, negyedüket pedig sosem próbálják újra. A rákkutatásokról nemrég az is kiderült, hogy 89 százalékukat képtelenség reprodukálni, így a rákkal kapcsolatos kutatási eredmények is meglehetősen gyenge lábakon állnak.
A francia kutatócsoport következő kérdése az volt, hogy a média utólag helyesbít-e, amikor kiderül, hogy tévedtek a kutatók. Erre a kérdésre szintén nem volt a válasz. Ennek oka, hogy egy szenzációsnak tűnő felfedezés sokkal izgalmasabb téma, mint az, hogy egy korábbi eredményt további kutatások alátámasztottak vagy sem. Ez nemcsak nagyközönségnek szánt médiumokra igaz: a tudományos folyóiratokban is ritkán számolnak be olyan kutatásokról, amikor lényegében semmi sem történik, például ha X molekula nem pusztított el egyetlen sejtet sem, vagy nem tette azt hatékonyabban, mint Y molekula. Pedig annak bizonyítása, hogy valaminek nincs hatása, vagy legalábbis nem volt megfigyelhető változás, különösen fontos a tudomány haladása szempontjából.
Ezért is a média a felelős?
Egy nemzetközi tanulmány szerint, ha egy hibás feltételezés napvilágra kerül, azt nehéz visszavonni, mivel az emberi kultúrában fontos szerepe van az információk továbbításának, és minél meglepőbb vagy felháborítóbb egy állítás, annál gyorsabban terjed. Az emberek főképp olyan információkat továbbítanak, amik erős érzelmi reakciót – undort, félelmet, boldogságot − váltanak ki a befogadóban. Ha egy hír széles körben elterjedt, lehetetlen mindenkihez eljuttatni, hogy mégsem volt igaz. Egyszerűen nem kattint rá senki, hiába írják meg az újságírók.
Persze nem lehet egyszerűen az emberi természetet okolni. Akárhogy is, a félrevezető tudományos információk egyik fő forrása a média. Az újságírók azt emelik ki, ami jól hangzik, és ahogy minden mást, a kutatási eredményeket is gyakran leegyszerűsítve, ferdítve vagy túldramatizálva mutatják be. Más kérdés, hogy így működik a média, ez nemcsak a tudományos hírekre igaz
Viszont nem az újságírók felelősek egyedül ezért a viselkedésért: a kutatók gyakran túlhangsúlyozzák eredményeik jelentőségét azért, hogy felkapja őket a média vagy megjelenhessenek neves tudományos folyóiratokban. Ilyen volt a NASA nagyjából egy évvel ezelőtti ferdítése is, amit utána megpróbált a sajtóra kenni: az USA űrkutatási hivatala tavaly ősszel bejelentette, hogy decemberi sajtótájékoztatójukon hatalmas eredményről fognak beszámolni a Curiosity projekttel kapcsolatban. A következő néhány hétben folyamatosan szivárogtak olyan közlések, amik visszavonták, de legalább finomították volna, majd a várva várt sajtótájékoztatón kiderült, hogy valójában nem találtak semmit. A korábbi bejelentést egyesek reklámfogásnak, mások kommunikációs bakinak könyvelték el. Az eset arra sarkallta a sajtóvilág szereplőit, hogy újraértékeljék a tudomány és a média kapcsolatát.
Kutató vagy médiadolgozó?
A problémát a tudományos világ és a média közötti fontos különbség okozza: az újságírók, riporterek általában pontos választ akarnak adni az öt kérdésre (Five Ws): ki, mit, hol, mikor, miért, de sajnos, ami a tudományt illeti, nehéz bármit is teljes bizonyossággal állítani. Ezt nagyon jól mutatja a következő vicc, amit nyugodtan komolyan lehet venni:
Három tudós utazik egy vonaton Skóciában. Meglátnak a hegyoldalban legelni egy fekete birkát. Az egyik tudós kinéz az ablakon, majd azt mondja:
− Nézzétek, a skót birkák feketék!
A második tudós erre így szól:
−Nem nem, a skót birkák között vannak feketék.
Erre a harmadik ingerülten rávágja:
−Barátaim, Skóciában van legalább egy olyan mező, ahol legalább egy birkának legalább az egyik oldala néha fekete.
A médiában minden eseményként jelenik meg, pedig valójában a tudósok az esetek többségében feltételezésekről beszélnek, amik megerősítésre várnak, és sajnos gyakran hiába. Ezzel a laikusok nincsenek tisztában: mindenki örömmel hiszi el, hogy a reggeli kávé amellett, hogy barnítja a fogakat és növeli a vérnyomást, a rák kialakulásának a kockázatát is csökkenti. Bár igaz, hogy a média rögtön ráharap az ilyen eredményekre, és bemutatásukkor csak az olvasottság lebeg a szeme előtt, az elsődleges információforrás mégis a kutató. Fontos, hogy a sajtóhoz eljuttatott közleményben pontosan jelenjen meg a felfedezés jelentősége, illetve az eredmény bizonyossága. A szenzációkeltés pedig maradjon meg a médiának.
Forrás: http://www.cbc.ca/news/health/it-s-news-but-is-it-true-1.1282472
Fotók:
http://thescienceinformant.files.wordpress.com/2011/12/parkinsnature1.jpg
http://ksj.mit.edu/sites/default/files/images/tracker/2011/cure.jpg
http://www.wfsj.org/course/en/L2/2Story.jpg
by hahner.petra | 2013. Jul. 15. | Gallup_Organization, hitelesség, közvélemény-kutatás, Média 2.0 blog, televízió, újság
A Gallup Organization múlt heti felmérése szerint az amerikai társadalom egyre kisebb része hisz az újságoknak és a tévéhíradóknak. Néhány évtizede még a megkérdezettek fele tartotta megbízhatónak ezeket a hírforrásokat, de ez az arány ma már a 25 százalékot sem éri el. Mint kiderült, a konzervatívok és a férfiak valamivel hajlamosabbak a gyanakvásra, de lényegében mindenkire jellemző a bizalmatlanság. A kutatók szerint a közösségi oldalak és a hírcsatornák megnövekedett szerepének, és a hírfogyasztási szokásokra gyakorolt hatásuknak köszönhető a változás. A tömegmédia az USA-ban a legkevesebb állampolgár bizalmát élvező intézmények közé tartozik, Magyarországon pedig az egész kommunikációs szakma hitelessége alacsony. A profitközpontúság mellőzése lehetne az első lépés a kommunikációs szakma megítélésének javítása érdekében.
A Gallup Organization közvélemény-kutatása szerint az amerikai társadalom továbbra is egyre kevésbé hisz az újságoknak és a tévéhíradóknak. 1979-ben még az amerikaiak 51 százaléka tartotta megbízhatónak az újságokat, 2007-re ez a mutató 22 százalékra csökkent, 2011-ben 28 százalék volt, az utóbbi két évben pedig ismét csökkent: idén már csak 23 százalék.
A tévés hírekkel kapcsolatban 1993-ban végzett először ilyen felmérést a cég, ekkor az amerikaiak 46 százaléka tartotta megbízható információforrásnak a tévét. Már egy évvel később, 1994-ben is csak 35 százalék volt ez az arány, 2012-re pedig 21 százalékra csökkent. Idén a megkérdezettek 23 százaléka mondta, hogy hisz a tévéhíradóknak.
A konzervatívok a legbizalmatlanabbak
A felmérés arra is rámutatott, hogy van összefüggés a politikai nézetek és a bizalmatlanság mértéke között. A konzervatívok többsége megkérdőjelezi az újságokban olvasható hírek valóságtartalmát: csak 15 százalékuk tartja őket teljes mértékben megbízható forrásnak. A demokraták körében bíznak a legtöbben a lapokban: 33 százalékuk hiszi el nyugodt szívvel azt, amit az újságokban olvas.
A televízióval kapcsolatos vélemények is hasonlóan alakultak: a demokraták 34 százaléka, a liberálisok 26, a republikánusok 18, a konzervatívok 18 és a függetlenek 17 százaléka tartja megbízható információforrásnak a tévéhíradókat. Nem meglepő eredmény, hogy a konzervatívok hajlamosabbak kételkedni a többségében liberális lapok és tévéműsorok megbízhatóságában. Ráadásul manapság rengeteg lehetőségük van arra, hogy elfogulatlanabb csatornákon tájékozódjanak.
Különböző demográfiai változók mentén is vizsgálták a kérdést: kiderült, hogy a tömegmédiumokból jövő hírekkel szembeni bizalmatlanság mindenkire jellemző, kortól, nemtől és iskolai végzettségtől függetlenül, de ezek a tényezők befolyásolják a bizalmatlanság mértékét. A nők például valamivel jobban bíznak a tévében és az újságokban is, mint a férfiak. Az egyes korcsoportok között is kimutattak eltéréseket: az idősebbek inkább a televíziós hírekben bíznak, míg a fiatalok az újságokat tartják megbízhatóbbnak. A magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők kevésbé hajlamosak elhinni a tévében látottakat, mint azok, akik csak egy ideig vagy egyáltalán nem folytattak felsőfokú tanulmányokat. Az újságokkal szemben mindegyik társadalmi csoport hasonlóan szkeptikus.
A közösségi média tehet az egészről?
A Gallup kutatói szerint több tényező járulhat hozzá a bizalom csökkenéséhez: például az internet és a közösségi média megnövekedett szerepe a hírfogyasztásban, valamint a folyamatosan friss híreket szolgáltató hírcsatornák, mint a CNN, a BBC World News és az Euronews, megjelenése. Ezek kétségtelenül számos kihívás elé állították a hagyományos médiumokat, azzal, hogy új, összetettebb médiakörnyezetet teremtettek, és a hírfogyasztás új formáit hozták létre.
A Gallup Organization hírfogyasztási szokásokkal kapcsolatos kutatásában a megkérdezettek 55 százaléka mondta, hogy elsősorban a tévéből szerzi az információkat, 21 százalék az internetről, 9 százalék nyomtatott újságokból és magazinokból, 6 százalék pedig rádióból tájékozódik. Az interneten felnövő generációknak köszönhetően a jövőben valószínűleg az online média lép az első helyre. Mivel az újságolvasók inkább az idősebb generációból kerülnek ki, komoly kétségek vetődnek fel a médium jövőjével kapcsolatban.
Mi magyarok sem bízunk a kommunikációs szakemberekben
A Gallup Organization egyik korábbi kutatása szerint hogy melyik intézményekben bízik a legkevésbé az amerikai társadalom: az Egyesült Államok törvényhozó testülete, a kongresszus élvezi a legkevesebb polgár bizalmát, utána az egészségügyi intézmények, majd a szakszervezetek és a nagyvállalatok, és az ötödik helyen állnak az újságok, amiket a televíziós hírek követnek.
Egy Magyarországon végzett kutatás eredménye szerint hazánkban is hasonló a helyzet. Az NRC piackutató cég februári felmérésében a válaszadók 78 százaléka mondta, hogy a marketingesek állításainak legalább a felét hazugságnak tartja. Ugyanez az arány 62 százalék az internetes újságírók, 64 százalék a nyomtatott lapok szerzői és 55 százalék a tévés riporterek esetében.
A kommunikációs szakma és szereplőinek megítélése hazánkban sem jobb, mint az Egyesült Államokban. A megváltozott kommunikációs környezet mellett, a profitorientált szemlélet vezethetett ide. Érdemes lenne átgondolni, hogy hogyan lehetne visszafordítani ezt a folyamatot, és javítani a szakma megítélésén.
Fotók:
http://www.gallup.com/poll/163097/americans-confidence-newspapers-continues-erode.aspx
http://truedemocracyparty.net/wp-content/uploads/media-lies.jpg
http://www.demotivalo.net/view/94725/varoterem
