Az utóbbi években a mobiltelefonok szerepet játszottak diktatúrák megdöntésében, és tüntetések szervezésében: a kommunikációs technológiák pozitív politikai hatása kedvelt kutatási téma, amerikai kutatók májusi tanulmánya szerint azonban Afrikában a bővülő mobillefedettség növeli az erőszakos konfliktusok kialakulásának a valószínűségét. Közkeletű vélekedés, hogy az internet világszerte elterjeszti a demokráciát, a modern eszközöket azonban zsarnok uralkodók is felhasználhatják saját céljaikra, ahogy az iráni vezetők tették a tüntetők beazonosításához 2009-ben. A Google és a Twitter bizonyos szempontból a szovjet blokk szamizdat kiadványaihoz hasonló szerepet töltenek be a diktatórikus országokban, azonban nem szabad vakon bízni ezek felszabadító erejében, mert önmagukban kevesek egy politikai rendszer megdöntéséhez
A terjedő mobilhasználat politikai előnyeit több országban ismerik: diktatúrákat ingatott meg Egyiptomban és Tunéziában, tüntetéseket és mozgalmakat robbantott ki a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Egy nemzetközi kutatás szerint a mobilhasználat Mozambikban növelte a politikai aktivitást és a választók tájékozottságát, Namibiában pedig a kormány elszámoltathatóságának a növekedésével és a korrupció csökkenésével hozták összefüggésbe. Rengeteg tanulmány jelenik meg a fejlődő országokban bekövetkezett technológiai robbanásról, és annak pozitív politikai hatásairól, míg az esetleges negatív következményeknek egyelőre kevés figyelem jutott.
A mobilok miatt több a politikai erőszak Afrikában
Egy American Political Science Review-ban megjelent tanulmányban összevetették a GSM Association nevű szolgáltatótól bekért lefedettségi adatokat az erőszakos cselekedetekről szóló, 1989 és 2010 közötti információkkal. A kutatók szerint Afrikában a bővülő mobillefedettség jelentősen növelte az erőszakos konfliktusok kialakulásának a valószínűségét.
A szerzők nem állítják, hogy a mobilhasználat terjedésének kizárólag negatív hatásai vannak a kontinensen, az erőszak növekedését viszont egyértelműen a mobiltechnológia térnyerése okozta, még akkor is, ha lehet, hogy csak rövidtávú technológiai sokkról van szó. Hosszabb távon elképzelhető, hogy a kommunikációs hálózatok bővülésének egyik politikai következménye az agresszív cselekedeteket kiváltó konfliktusforrások megszűnése lesz. Perskalla és Hollenbach szerint a mobiltelefonos kommunikáció és a politikai konfliktusok jellege közti összefüggések feltárásához további kutatásokra van szükség, mivel eddig ellentmondásos eredmények születtek. Egy tavalyi amerikai kutatás szerint Irakban a mobilok térnyerése visszaszorította az erőszakos felkeléseket.
A demokráciát nem lehet a netről letölteni
A kommunikációs eszközök politikai hatásairól szóló párbeszédeket számtalan utópisztikus elképzelés uralja. Az egyik ilyen közkeletű vélekedés szerint az internet elterjedése nagyban elősegíti a diktatúrák megdöntését. Emellett szól, hogy a kommunista országok vezetői a fennálló politikai rend védelme érdekébenblokkolnak bizonyos webes szolgáltatásokat és tartalmakat. Nemrég írtunk a Törökországban dúló Twitter-háborúról, ahol az események alakulásában fontos szerepe volt a közösségi médiának, amit az ország miniszterelnöke a társadalmat fenyegető legrosszabb átoknak nevezett. Bár a hálózat többször összeomlott, a rezsim végig tagadta, hogy szándékos blokkolás állna a háttérben.
Statisztikai bizonyítékok is alátámasztják, hogy inkább hozzáférhető az internet egy országban, annál demokratikusabb viszonyok uralkodnak. Azonban nem arról van szó, hogy csak úgy letölthetjük a netről a demokráciát: nem az internethasználat teszi lehetővé a demokrácia kialakulását, hanem pont fordítva, a demokratikus rendszerekben kevésbé jellemző az internetcenzúra.
A Facebookon azonosították be a mozgalom résztvevőit
Evgeny Morozov orosz író és kutató a The Net Delusion című könyvében az információs technológiák világmegváltó – de legalábbis politikai rendszereket megdöntő − képességére vonatkozó elképzeléseket, az úgynevezett cyberutópiákat kritizálja. Morozov a 2009-es iráni elökválasztást követő események példáján mutatja be, hogy a technológia kétélű fegyver: a 2009 júniusi választáson a hivatalban lévő Mahmud Ahmadinezsád győzött, akit ellenfelei csalással vádoltak, és az eredmény megsemmisítését kérték. Miután erre nem került sor, tiltakozás kezdődött az ellenzéki Zöld Mozgalom vezetésével. A tüntetéseket gyakorlatilag élőben lehetett követni a Facebookon és a Twitteren. Lényegében ez volt az első Twitter-forradalom.
Irán komoly politikai válságot élt meg ebben az időszakban, a nyugati média az első napokban viszont a konfliktus helyett arra koncentrált, hogy a Twitter végre a Közel-Keletre is elszállítja a demokráciát. Örömmel hirdették, hogy a Twitter nemcsak a reggeli menü megosztására alkalmas: sorra jelentek meg a Twitter-forradalmat éljenző hírek, cikkek és blogbejegyzések. Nagy port kavart a Bush-kormány egykori biztonsági szaktanácsadójának, Mark Pfeifle-nek a javaslata, hogy jutalmazzák Nobel-békedíjjal a Twitter alapítóit a szolgáltatás iráni válság során játszott szerepéért.
Pedig nemcsak a tüntetők vették hasznát a közösségi médiának: az iráni vezetők Facebook-profil alapján azonosították be a az ellenzéki mozgalmak résztvevőit, majd fenyegető és zsaroló emaileket írtak, így próbálták őket a tüntetés befejezésére kényszeríteni. A mozgalmat végül leverték, számos résztvevőt kivégeztek. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az elnyomás és az igazságtalanság ellen harcolók mellett hekkerek, diktátorok, terrorszervezetek, kémszervezetek vagy a titkosszolgálat is gyakran nyúlnak ezekhez az eszközökhöz.
Csak illúzió a Twitter-forradalom
Felfedezhető némi párhuzam a Twitter, a Facebook és a Google diktatórikus rendszerekben játszott szerepe és a szovjet blokkban fogható nyugati rádióállomások, valamint a szamizdatkiadványok funkciója között, amik fontos szerepet játszottak az ellenzéki gondolkodás kialakulásában. Azt viszont erős túlzás lenne feltételezni, hogy ezek nélkül a vasfüggöny a mai napig létezne, hiszen a nyugati ideológia részben azért tudott begyűrűzni a kommunista országokba, mert már omladozóban volt a rendszer. A bukás egy hosszabb folyamat része volt, amiben a kommunikációs technológia hozzájárulása csak egy a számos tényező közül. A technológiai eszközök önmagukban nem jótékonyak vagy károsak, nem szüntetnek meg vagy idéznek elő politikai konfliktusokat, hatásuk pedig nagyban függ attól, hogy kik, milyen céllal és milyen társadalmi és politikai környezetben használják őket.
Az utóbbi években egyre fiatalabb gyerekek bukkantak fel a hazai tehetségkutatókban: szereplésük mind a tévénézők, mind a pszichológusok körében aggodalmat keltett. A 2010-es Megasztár alatt a tizenegy éves döntős, a műsor legfiatalabb versenyzője, Patai Anna sorsa került a figyelem középpontjába. Friderikusz Sándor az egyik adásban kijelentette, hogy egy ilyen korú gyereknek az iskolában van a helye, és a kislány kiszavazása mellett kampányolt. A médiaipar nem túl váratlan iróniája, hogy Friderikusz új műsorában, Az ének iskolájában nyolc és tizennégy év közötti gyerekek versenyeznek a győztesnek járó lemezszerződésért. Bár az ügyes PR-nak köszönhetően sikeresen tehetséggondozó bőrbe bújtatták a gyermek-tehetségkutatót, és a műsor valóban több gyermekbarát elemmel bír, a védőburokból kikerülve számos veszély leselkedik a kiskorúakra. A JóLÉlek Pszichológiai Alapítvány pszichológusai szerint a szereplőknek most ismét fel kell fedezniük korábbi hétköznapjaik szépségeit, amihez fontos a szülők támogatása. A legnehezebb dolga a győztes Farkas Zsoltinak lesz, akinek szerelmi élete központi témává vált a bulvársajtóban. Friderikusz már a műsor alatt bejelentette, hogy hamarosan érkezik az újabb évad.
A két legismertebb magyar tehetségkutató, a Csillag Születik és a Megasztár döntőiben évről évre egyre több fiatal bukkant fel, vitát gerjesztve a szülők, a nézők, a pszichológusok és a zsűritagok körében arról, hogy jót tesz-e a gyerekeknek az ilyen típusú versenyeztetés. Amikor a Megasztárban eltörölték a jelentkezési korhatárt, a neves gyermekpszichológus, Ranschburg Jenő kifejtette, hogy a kiélezett versenyhelyzetek, a felkészüléssel járó intenzív munka és a kiszavazásos rendszer nagy terhet rónak a gyerekekre, a sikertelenség pedig végleg elveheti kedvüket kedvenc hobbijuktól, az énekléstől.
Eddig csak kisüzemben folyt a celebgyerekek gyártása
Pozitív és negatív példák is vannak a műsorból. Patai Anna tizenegy évesen került a Megasztár 5 döntőjébe, a mai napig élvezi a szereplést, és játékként tekint az egészre. Tóth Lüszi, a 2008-as Megasztár legjobb női versenyzője már a műsor alatt is nehezen dolgozta fel a fellépésekkel járó stresszt és a sok negatív kritikát. A hírek szerint a most tizenhét éves lány a mai napig nehezen találja a helyét, első videóklipjének 2010-es megjelenése óta pedig keveset hallani róla.
A két kislány felnőttekkel szállt versenybe, egy a gyerekek igényeit teljesen figyelmen kívül hagyó terepen, ami nagyban megnehezíthette a dolgukat. A TV2 új műsorának készítői ezzel a tényezővel is számoltak a gyermekek lelki épsége érdekében. A műsorvezető Friderikusz Sándor lett, aki néhány éve a Megasztárban Patai Anna esete kapcsán a kislány kiszavazása mellett kampányolt. Friderikusz akkor azzal érvelt, hogy a színpad helyett inkább az iskolában lenne a helye egy ilyen korú kislánynak.
„Az a cél, hogy nyerjél, nem?”
Az ének iskolájában nyolc és tizennégy év közötti gyerekek versenyeznek egymással. Nincs kiesés, rossz osztályzat és erős kritika, az általános iskolai környezetet reprodukálják a műsorban: osztályfőnökkel, énektanárokkal, az osztály pedig végig együtt marad. Ezek bizonyos szempontból valóban gyermekbaráttá teszik a műsort, de magának a korai médiaszereplésnek a személyiségtorzító hatásait, veszélyeit nem szüntetik meg, nem beszélve a popszakmával szimbiózisban élő bulvármédiáról.
A JóLÉlek Pszichológiai Alapítvány pszichológusai, Bakó Eszter és Nagy Gabriella szerint ebben a műsorban inkább maradhattak meg gyereknek a résztvevők, mint a korábbi vegyes tehetségkutatókban. Az általános iskolai környezet reprodukciója segít a gyermekeknek, hogy a műsort egy jó kalandként vagy játékként, nem pedig médiaszereplésként vagy egy véresen komoly versenyként fogják fel.
A sikeres PR-nak köszönhetően Az ének iskolája kapcsán nem kezdődtek a kiskorúak médiaszereplését érintő viták. Bár a győztes nyereménye egy lemezszerződés, a műsor célja állítólag nem a sztárgyártás, és tehetségkutató helyett tehetséggondozó műsor lett a hivatalos megnevezés. A műsorban is többször hangoztatták a tanár szerepbe bújt sztárok, hogy semmiképp sem szeretnének ártani ezeknek a gyerekeknek. Akárhogy is legyen, versenyről beszélünk, amiben valaki győz, mások pedig alulmaradnak. Ezt az adások során sem mindig igyekeztek elfeledtetni a gyerekekkel. Ennek legszebb példája az volt, amikor Király Viktor az egyik énekórán a következő kérdést tette fel a 12 éves Rubay Lacikának: ”Te mégis sportoló vagy, ugye neked az a cél, hogy első legyél, az a cél, hogy nyerjél, nem?”
Arra is figyelni kellene, hogy milyen dalokat énekeltetnek a gyerekekkel, főleg a legkisebbekkel. A 8 éves Flóra például Rácz Gergővel előadott duettjében nagyon bájosan, de rideg és rezzenéstelen arccal énekelte a Take That Back for Good című szerelmes dalát. Nem beszélve a bizarr látványról, amikor egy 8 éves kislány és egy 37 éves férfi közösen adják elő ezt a dalt. Szerencsére széles a választék a gyerekdalokból is, így nem lenne földtől elrugaszkodott ötlet, hogy dalválasztás szempontjából is gyerek maradjon a gyerek.
Jó ötlet a folytatás?
Még csak egy hét telt el a műsor vége óta, máris azt látjuk, hogy a verseny győztesére, a 14 éves Farkas Zsoltira nehéz időszak vár: az összes bulvárlap a fiú szerelmi életével foglalkozik. Szülei menedzsereként egyengetik tovább fiúk karrierjét, és a család közösen igyekszik megbirkózni az új élethelyzettel. Valószínűleg a műsor többi szereplője is nehezen éli meg a többiektől való elszakadást, de ez egy normális érzés, ami pár nap, vagy rosszabb esetben is néhány hét alatt kiheverhető.
Nagy Gabriella pszichológus elmondta, hogy a kisiskolások személyisége ebben a korban erőteljesen formálódik, és közben a külvilágtól kapott visszajelzéseket beépítik az önképükbe. Ez nem azt jelenti, hogy ezeket a gyerekeket kizárólag dícsérni kell, de például a médiában megjelenő valós vagy valótlan kritikákra különösen érzékenyek lehetnek. Bakó Eszter addig a pontig látja veszélytelennek a gyerek-tehetségkutatóban való szereplést, amíg az önmagáért az élményért való tud maradni, és a gyerekek nem komoly küzdelemként élik meg. A műsor során bezsebelt dicséretetek így önbizalmuk építőkövévé válhatnak. Ugyanakkor azt is érdemes tudni, hogy az események résztvevőjeként nehéztudatosan kezelni ezt a terepet.
Az egyik legnagyobb rizikó az lehet, ha a szülők, vagy a média azt sulykolják a gyerekbe, hogy innentől másként kell tekinteniük önmagukra. A tanárok a legtöbb döntősnek elmondták, mindenük megvan ahhoz, hogy sikeres énekessé váljanak, arról viszont nem tájékoztatták őket, hogy ma Magyarországon nagyon nehéz ebben a szakmában boldogulni. A 13 éves Kurcz Alexandra a műsorban szerzett tapasztalatok hatására úgy döntött, hogy eddigi álma, a rendőri karrier helyett inkább az éneklést választja. A szülők támogatásának van a legfontosabb szerepe abban, hogy a gyerekek megtalálják a helyüket, a helyén tudják kezelni a műsor történéseit, és a jövőben érkező visszajelzéseket.
Farkas Zsolti a Mokkában elmondta, hogy a 10 hét alatt jól összekovácsolódott osztály fog a leginkább hiányozni neki a műsorból, de tervbe van véve egy osztálytalálkozó a szülők közreműködésével. Bakó Eszter szerint pszichológiailag fontos szerepe lehet egy ilyen osztálytalálkozónak az élmények feldolgozásban, hiszen ez az a közeg, ahol az érintettek – a szülők és a gyerekek egyaránt − a legértőbb fülekre számíthatnak.
Bár figyelmereméltó a TV2 igyekezete, hogy védje a műsorban szereplő gyerekeket, bizonyos következményekkel nem lehet előre számolni. A műsor jövője azonban úgyis a nézettségi adatok alapján dől el. A cuki gyerekek mutogatása mindig beválik, a csatorna népszerűségéért pedig senkit sem kár feláldozni ugyebár. Az áprilisban indult műsor 250 százalékkal javított az adott műsorsáv – szombat este – nézettségén, és állítólag a csatorna megítélése is javult. A döntő nézettsége megelőzte a Barátok közt legnépszerűbb epizódját (28,6% SHR). Ezek hatására már biztossá vált, hogy hamarosan jön a második évad, amiben újabb minisztárok kerülnek a gyártószalagra.
Napjainkban a PR-tevékenységek jelentős része a közösségi médiában zajlik: a legnagyobb márkák mind rendelkeznek saját profillal a Facebookon, a Twitteren és az Instagramon. Ezeknek a csatornáknak a legfontosabb előnye, és egyben legnagyobb veszélye a kétirányú kommunikáció: mivel a közösségi oldalakon a felhasználók szerkesztik a márkákról szóló tartalmakat, az itt folytatott kampányok könnyen kiszabadulhatnak a kontroll alól. Olyan nagy cégek égették már meg magukat, mint a McDonald’s, a Nescafé Hungary és a Spar. A legfrissebb PR-bukás a Durex áprilisban lezárt kampánya, ami szintén a felhasználók miatt végződött szerencsétlenül. Néhány stratégia alkalmazása segíthet elkerülni a kellemetlen helyzeteket.
Necces kampányok a neten
A Durex néhány hónapja arra kérte követőit a Facebookon, szavazzanak, hogy a világ melyik melyik városában induljon el a Durex Sos Condoms szolgáltatás. A cég azt sugallta, hogy a mobil appon elérhető szolgáltatással bármikor lehet óvszert rendelni, azonnali kiszállítással. A legtöbb szavazatot a Batman nevű város kapta, jóval megelőzve olyan nagyvárosokat, mint New York, London vagy Párizs. A szuperhőssel azonos nevet viselő település valóban létezik: egy törökországi muszlim tartomány központjáról van szó, ahol tabu az óvszerhasználat. A probléma elkerülhető lett volna például úgy, ha előre megadnak opciókat ahelyett, hogy a felhasználókra bíznák a városnevek beírását. A szolgáltatást végül sem Batmanben, sem máshol nem vezetik be, a Durex szóvivője pedig elmondta, hogy új irányba terelik a cég közösségi médiás marketingjét.
Nem a Durex az első nagy cég, ami hasonló helyzetbe került: a McDonald’s másfél évvel ezelőtti Twitter-kampánya a leghíresebb pr-bukások egyike. A cég saját népszerűsítésére szeretett volna élménybeszámólókat összegyűjteni a #McD Stories tagen, a felhasználók azonban rossz tapasztalataikról írtak posztokat. A vásárlók elhízásról és a hamburgerekben talált köröm- és csontdarabokról, korábbi alkalmazottak pedig a termékek minőségéről tettek közzé rémhíreket. A McDonald’s két óra elteltével lezárta a kampányt, és hivatalosan is beismerte, hogy elbukott az ötlet.
A McDonald’sszal már máskor is előfordult, hogy internetes marketingkampánya kudarcba fulladt a felhasználók váratlan reakciója miatt. Az étteremlánc német hálózata tavaly januárban indított online hamburgertervező pályázatot azzal a tervvel, hogy a tíz legtöbb szavazatot kapó szendvicset bevezeti éttermeiben. A McHolocaust nevű burger néhány óra alatt az első helyre került. A cég vezetősége a sértő hamburgert minden különösebb indoklás nélkül kitiltotta a versenyből.
Amikor a felhasználók győznek
Magyarországon is voltak hasonló esetek az elmúlt években. A legnagyobb viszhangot a Nescafé vs. Szolnoki ügy váltotta ki, a nemzetközi sajtóban is írtak róla. A Nescafé Hungary lájkolós pályázatot indított, és egymillió forintos fődíjat tűzött ki. Szolnoki János mozgássérült testvérén szeretett volna segíteni a díj elnyerésével, és a a 9gagen gyűjtött szavazatokat. Bár az ő videója kapta a legtöbb lájkot, nem jutott be a döntőbe. A zsűri ezt azzal magyarázta, hogy a kreatív ötleteket értékelik, karitatív jellegű projektet pedig ezúttal nem szeretnének jutalmazni. Szolnoki azt állította, hogy nem a nyeremény elvesztését sajnálja, hanem a szavazók erőfeszítéseit, a felhasználók viszont nem hagyták annyiban a dolgot, és lejárató kampányt indítottak a Nescafé Hungary ellen a Facebookon, majd az online média más felületein is. A cég végül egymillió forintot adományozott a Pető Intézetnek, az intézet pedig személyre szabott kezelést ajánlott fel Szolnoki János öccsének.
Szintén a felhasználók miatt siklott félre a Spar Vitamintáska nevű nyereményjátéka, aminek keretében az internetezők tervezhettek reklámszatyrot a cégnek. Bár olyan szempontból sikeres lett a projekt, hogy percenként jelentek meg új alkotások az oldalon, sokan obszcén mintákat kombináltak a gyümölcsökből és zöldségekből, egy pár nap után pedig nagyrészt ezek töltötték meg a galériát.
Nem lehet szó nélkül hagyni
Kevin King, Edelman PR-cég digitális részlegével foglalkozó elnöke szerint a tartalmak szó nélküli eltávolítása a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, mert ez csak olaj a tűzre. A gyors és megfelelő reakció a kulcsa mindennek. Követendő példa az, ahogy a Nikon kezelte egyik kis híján PR-katasztrófába fulladt promóciós félresiklását. A cég azzal a szöveggel hirdette termékeit a Facebookon, hogy a profi fotóst a fényképezőgép teszi, és egy jó lencse nélkülözhetetlen egy igazán jó fényképhez. Az ártatlan reklámnak szánt szöveg heves reakciókat váltott ki a fotózás szerelmeseiből. A Nikon a következő poszttal engesztelte ki sértődött követőit: „Elnézést kérünk mindenkitől, akit megsértettünk, nem állt szándékunkban. Bármikor és bárhol lehetséges jó fotót készíteni”.
A lájkkorszak új lehetőségek mellett számos kihívást hozott a pr- és a marketingszakmában. Bár a közösségi oldalakon futó kampányok nagy előnye, hogy bevonják a felhasználókat, néha kiszámíthatatlan a közönség reakciója. A legnagyobb hiba az, ha túl nagy szabadságot adunk az internetezők kezébe. Emellett folyamatosan figyelemmel kell követni az eseményeket, és gyorsan reagálni már ez első veszélyre utaló jelnél. Hogy a különböző helyzetekben mi a megfelelő reakció, arra nincs egységes szabály vagy forgatókönyv, mert minden eset teljesen egyedi. Bár az elégedetlen felhasználók általában nem a célközönségből kerülnek ki, egy-egy ilyen eset végleg tönkreteheti akár a legnagyobb cégek hírnevét is.
A Facebook ma életünk szerves része, és ha nem vigyázunk, a párkapcsolatunkba is beférkőzik. A közösségi oldalnak köszönhetően már az első randi előtt kideríthetjük, hogy miket kedvel a másik, eldönthetjük, hogy egyáltalán szeretnénk-e őt megismerni. Szakítás után szerelmes levelek és fényképek elégetése helyett a másik eltávolítása barátaink listájából, és a közös fotók törlése az első lépcső a felejtéshez. A digitális korban ingen maradt rúzsfolt helyett lájkokkal buknak lea félrelépő házastársak, a válóperes tárgyalásokon pedig egyre gyakrabban használnak fel Facebook-tartalmakat bizonyítékként.
Ötből egy nő Facebookon szakít
Randiról is lecsúszhatunk, ha nem fordítunk figyelmet Facebook-profilunk megfelelő menedzselésére – derült ki az AVG Technologies nemrég végzett felméréséből. A megkérdezett nők 35 százaléka mondta, hogy a személyes találkozás előtt meg szokta nézni a kiszemelt férfi profilját valamelyik közösségi oldalon. Leggyakrabban a képeket, a követéseket, az érdeklődést és a hozzászólásokat ellenőrzik. A kutatás másik meglepő felfedezése, hogy ötből egy 18 és 25 év közötti nő vetett már véget párkapcsolatának a Facebook üzenőfalán.
A Match.com társkereső portál Singles in America című felmérése szerint a nők 49, a férfiak 27 százaléka mondana le randit a Google és Facebook segítségével felkutatott információk alapján. Azt is sokan elismerték, hogy mielőtt ismerősnek jelölnek egy esetleges jövőbeli partnert, vagy elfogadják tőle a felkérést, rendbe teszik a profiloldalukat, hogy vonzóbbnak tűnjenek.
A randialkalmazások korát éljük
Az amerikai szingli nők majdnem fele Facebookon keres párt magának, az amerikai szingli férfiaknak pedig 38 százaléka próbál így szerencsét. Végül is jogos a kérdés, hogy minek társkereső oldalakon regisztrálni, ha a közösségi oldalakon rengeteg ember adataihoz hozzáférünk, és gond nélkül kapcsolatba léphetünk velük. Ma már több nagy társkereső is megtalálható a Facebookon, így nem kell külön regisztrálni, hanem egyszerűen beléphetünk a Facebook-azonosítónkkal. Így működik például a Csajok és Pasik is, ami iWiW-alkalmazásként kezdte, néhány éve pedig a Facebookot is célba vette.
Mindenképp említésre méltó a magyar fejlesztésű Hi!temptation randialkalmazás, ami GPS-re épülő algoritmusok segítségével kilistázza azokat a felhasználókat, akik a közelünkben vannak, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint dobni egy Hi!-t annak, aki megtetszik. Ha a másik fél elfogadja, akkor lehet is ismerkedni.
A Canoodle.com a lájkok alapján segíti a párkeresést: közös érdeklődés – filmek, sorozatok, könyvek, éttermek, márkák − alapján hozza össze az egymáshoz illő ismerkedni vágyókat.
A május elején indított YouShouldTotallyMeettel kerítőt játszunk, és szingli barátainkat összeboronáljuk egymással. Az ötletgazdák szerint ez azért jó ötlet, mert az emberek a valóságban is közös ismerősökön keresztül találnak párt maguknak, és így kisebb a csalódás kockázata.
A Facebook megnehezíti a továbblépést egy szakítás után
A Facebook segíthet abban, hogy két ember egymásra találjon, és, hogy megosszák boldogságukat a nagyvilággal, szakításkor viszont kifejezetten káros hatása van. Mielőtt öröm és szerelemittas állapotunkban átállítjuk a családi állapotunkat „Kapcsolatbanra”, és teleposztoljuk a falat közös fotókkal, érdemes figyelembe venni egy idei kutatás eredményeit, miszerint a volt szerelmünkre emlékeztető digitális nyomok megnehezítik a szakítás utáni továbblépést.
A másik probléma, hogy a Facebooknak köszönhetően könnyű manapság az ex után nyomozni. Korábban a szakítást követően általában ténylegesen megszakadt a kapcsolat a két fél között, rengeteg erőfeszítés és óriási elhivatottság kellett ahhoz, hogy kiderítsük, mikor mit csinál a másik. Ma viszont a nemrég még egy párt alkotó két ember csak egy kattintásnyira van egymástól, ami nagy kísértést jelenthet számukra, és akadályozza őket abban, hogy lezárják a kapcsolatot.
A kutatást végző két pszichológus szerint meg kell szabadulni a digitális emlékektől, ezért a tartalmak eltüntetését megkönnyítő Facebook-funkció létrehozását javasolták. Az alkalmazás az expartnerhez fűződő digitális tartalmakat gyűjtené össze, amihez szövegértelmező programokra és arcfelismerő algoritmusokra lenne szükség. Az automatikusan elraktározott emlékek közül később ki lehet válogatni, hogy mitől szeretnénk megszabadulni, és mit érdemes megőrizni. Kérdéses, hogy Zuckerberg hajlandó lesz-e komolyan megfontolni a felvetést, hiszen az, hogy egy felhasználó boldog párkapcsolatban él vagy egyedülálló, hasznos információ marketingszempontból.
Egy lájk is lehet bizonyíték a válóperes tárgyaláson
A Facebookot válások okozójaként is számon tartják. Régen a galléron maradt rúzsfolt vagy egy titkos vacsoráról árulkodó blokk buktatta le a hűtlen házastársat, Amerika néhány államában ma minden ötödik válás hátterében egy lájk áll. A legtöbb esetben a rég nem látott szerelmek okozzák a családi perpatvart, akik a közösségi oldalakon keresztül újra felbukkannak egymás életében. Egyesek úgy gondolják, hogy mivel a Facebookon könnyű ismerkedni, vagy a régi ismerősökkel újra felvenni a kapcsolatot, az oldal hűtlenségre sarkallja az embereket. Valószínűleg inkább arról van szó, hogy a Facebook megkönnyíti a lebukást, hiszen egy kis leleményességgel gyorsan kinyomozható, hogy van-e rejtegetni valója a másik félnek. Ma a válókeresetekben egyre gyakrabban szerepek indokként, hogy a házaspár egyik tagja a Facebookon leleplezte párja félrelépését.
Az új tendencia a válóperes ügyvédek munkájára is hatással van: a tárgyalások során felhasznált bizonyítékok kétharmada a Facebookról kerül elő. A válófélben lévőknek gondosan meg kell válogatniuk, hogy mit osztanak meg magukról, mert például a gyermekelhelyezés kérdésében nagy tétje lehet. Gondoljunk csak a híressé vált Stephen és Courtney Gallion esetére: őket a férj ügyvédjének kérésére a bíró felszólította facebookos jelszavuk kölcsönös kicserélésére. Stephen tisztában volt azzal, hogy felesége Facebook-fiókjában bizonyítékokat találnak arra, hogy gyermekei nem kapják meg a kellő szeretet és odafigyelést édesanyjuktól, valamint, hogy így várhatóan neki ítélik majd a szülői felügyeleti jogot. Bár az eljárás adatvédelmi és személyiségi jogi kérdéseket vet fel, valószínű, hogy nem Gallionék voltak az első és utolsó házaspár, akik átestek ezen.
Ne a lájkok alapján ítélj!
Egyre többen vannak azok, akik nyugodt szívvel hagyatkoznak a neten található információkra, amikor egy ismeretlen személy megítéléséről van szó. Tényleg nem árt résen lenni, de ne felejtsük el, hogy egy Facebook-profil pozitív és negatív irányba is ferdítheti a valóságot. Ha valaki már felkeltette annyira az érdeklődésünket, hogy megbeszéltünk vele egy randit, akkor érdemes adni neki egy esélyt, még akkor is, ha lájkolt egy nekünk nem tetsző oldalt vagy márkát, hiszen a személyes beszélgetés során derül ki, mennyire illünk egymáshoz.
Ahhoz, hogy randira kerüljön sor, fel kell bukkannia az életünkben egy személynek, akit vonzónak tartunk, és akit szeretnénk jobban megismerni. Ez néha nem történik meg magától. Ma már ilyenkor a Facebook különböző társkereső alkalmazásait is segítségül hívhatjuk, de fontos, hogy ha előbb-utóbb kapcsolat lesz a dologból, azt ne a közösségi oldalon folytassuk. Saját dolgunkat könnyítjük meg, ha nem tesszük közzé feleslegesen magánéletünk minden pillanatát. Ha pedig csalódás lesz a vége, gondoljuk át, hogy hátráltatnak-e minket az előrelépésben a digitális emlékek, az, hogy figyelemmel követhetjük a másik online tevékenységét, és bármikor kapcsolatba léphetünk vele. Ha úgy érezzük, ez akadályoz minket a felejtésben, akkor jobban tesszük, ha eltávolítjuk a másikat ismerőseink sorából, és töröljük a rá emlékeztető tartalmakat.
Ugyanilyen megfontoltságra van szükség akkor, amikor eldöntjük, hogy ismerősnek jelölünk-e valakit, aki régen nagyon fontos volt számunkra, és esetleg felkavarhatja az érzéseinket. Az ugyanis biztos, hogy a hűtlenségért nem lehet egyszerűen a Facebookban rejlő lehetőségeket okolni. A másik Facebook-fiókjának feltörésével szerzett információk felhasználása a válóperek során több indokból is elítélendő, ha mindkét fél beleegyezik az ilyen jellegű információk kölcsönös cseréjébe és felhasználásába, az végső soron biztosítja, hogy igazságosabb döntés szülessen.
Sokan egyszerűen szórakoztató elfoglaltságnak, vagy felesleges időtöltésnek tartják a videójátékozást, pedig némelyik játék nagyon is komoly. Az utóbbi tíz évben a természettudósok kutatási tevékenységében, az általános- és középiskolások oktatásában és különböző betegségek gyógyításában is jutott nekik szerep. Többnyire meghatározott célokra kifejlesztett típusokról van szó, de ahogy a tompalátás javítására alkalmas Tetris példája is mutatja, még a legegyszerűbb játékról is kiderülhet, hogy könnyen a tudomány szolgálatába állítható.
Biokémiai kutatás videójátékokkal
Bizonyos online játékok a laikusok kollektív intelligenciájára építve hozzájárulnak tudományos problémák megoldásához. Ez persze nem minden területen működik. Az első nagysikerű kezdeményezés a 2008-ban debütált Foldit, aminek célja működőképes proteinek megalkotása 3D-ben. A készülő proteint a játékosok kedvük szerint csavarhatják és forgathatják, intuitív tevékenységükkel segítve a tudósok munkáját. 2011 szeptemberében jelent meg a hír, hogy néhány játékos három hét alatt megfejtette egy HIV-vírushoz hasonló, majmoknál előforduló retrovírus szerkezeti kódját. Ez egy olyan probléma, amit a megelőző 15 évben a szuperszámítógépekkel felfegyverzett tudósok sem tudtak megoldani. Az Foldit sikeréről szóló tanulmány a neves Nature Structural and Molecular Biology című folyóiratban is megjelent, ahol a cikk szerzői mellett a játékosok is fel vannak tüntetve, Foldit Contenders Group és Foldit Void Crushers Group néven.
Hasonlóan működik a 2011 januárjában elindított EteRNA nevű kétdimenziós játék, amiben RNS-szekvenciákat kell tervezni. A képernyőn látható RNS alakját egy megadott formához kell igazítani az alkotóelemek mozgatásával. Minden egyes mozgatás megváltoztatja az RNS alakját, így ez valójában egy türelemjáték, de érdemes kitartónak lenni, mert lehet, hogy épp a mi megfejtésünk hoz áttörést az RNS-kutatásban. Az elért eredményünket láthatjuk a világranglistán, a legjobb RNS-példányokat pedig az életben is szintetizálják. Adrien Treuille, az amerikai Carnegie Mellon Egyetem informatikai szakembere szerint az EteRNA-val töltött fél év után még a legrosszabb játékos is jobb eredményt ért el, mint a legjobb, erre a célra használt számítógép.
A Foldit sikere más tudományterületek kutatóira is inspirálóan hatott. A genetikai betegségek dekódolását célzó videójátékot, a Phylót a montreali McGill University bioinformatikusai fejlesztették. A játékban úgy kell sorba rendezni a genetikai kód alkotóelemeit szimbolizáló színes négyzeteket, hogy egy oszlopba a lehető legtöbb azonos színű kerüljön, és ne legyenek köztük üres helyek. Ahhoz, hogy a következő szintre léphessünk, el kell érni az előírt pontszámot. A cél a különböző genetikai betegségek azonosítása mellett annak megértése, hogy a szervezet funkciói hol és hogyan vannak kódolva a DNS-ben. Az eredmények mind bekerülnek egy adatbázisba, ahonnan az elemzést követően kutatóknak továbbítják őket. Ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban számítanak a játékosokra, mert a mintázatalapú problémák megoldásában hatékonyabbak az emberek, mint a gépek.
Jó játékosból lesz a jó diák
A videójátékok szép lassan az oktatás területére is beférkőznek. A játékfejlesztők mellett tankönyvkiadók is részt vesznek olyan játékok tervezésében, amik a biológia, a matematika és a kémia alapvető és összetettebb fogalmainak elsajátítását segítik. Többek szerint a lusta és passzív diákokból is könnyen válhat lelkes tanuló a videójátékoknak köszönhetően. Carrie Heeter, játékfejlesztő és kutató szerint a játéknak bele kellene épülnie a tantervbe, például úgy, hogy speciálisan erre tervezett játékokkal készítik fel a diákokat az iskolai tesztekre. Példaként saját fejlesztésű játékát, a Life Preservert említi, ami az evolúcióról és a földi élet történetéről tanít. Zoran Popovic, amerikai videójáték-kutató a törtek és más matematikai fogalmak megértését segítő játékokat tervezett.
Pár hónapja készült el a CodeSpells nevű videójáték, ami általános- és középiskolásoknak segít a Java programnyelv elsajátításában. A játék története egyszerű: a játékos egy gnómok lakta vidékre érkezik, ahol segítenie kell a varázserejüket elvesztett gnómoknak, méghozzá úgy, hogy Java nyelven ír varázsigéket. Az első pálya végére a játékosok már meg is tanulják a Java programozási nyelv alapjait. A kutatók további esttanulmányokat folytatnak San Diegó-i általános iskolákban, és a jövőben szeretnék széles körben elérhetővé tenni a játékot, mert fontosnak tartják, hogy a diákok szórakozzanak is miközben programozni tanulnak.
Videójátékkal az egészségért
Pár napja elérhető a Re-mission 2, ami a 2006-os verzióhoz hasonlóan a rákos betegeknek segít, hogy könnyebben megbirkózzanak a betegséggel. A játékosok rákos sejtekre lövöldözhetnek, miközben információkat tudnak meg a betegségről és a kezelésről. Vizualizálják, hogy mi történik a testükben, így úgy érzik, hogy kontrolt gyakorolhatnak a sejtek felett. Ennek a pozitív hozzáállásnak a kialakulásához az egészségügyi intézmények személyzete sajnos nem vagy csak ritkán tud hozzájárulni, pedig nagyon fontos szerepe van a gyógyulásban. Nemcsak a hangulatot javítja a Re-mission, a terápiát is segít sínen tartani: azok a betegek, akik játszottak vele, mind az előírásnak megfelelően szedték a gyógyszereiket.
Egy videójáték nemcsak a lelki állapotra lehet jó hatással, hanem fizikai változásokat is előidézhet a testben. Egy kanadai kutatás eredményei szerint bizonyos videójáték-típusok fejlesztik a tompalátó szemet. A tompalátás azt jelenti, hogy az egyik szem látásélessége csökken, az agy pedig idővel kikapcsolja a gyengébb szemet a képalkotásból. Ilyenkor elveszik a 3D látás képessége, és romlik a térlátás. Eddig a szakemberek úgy gondolták, hogy a tompalátás csak gyermekkorban kezelhető, de Dr. Robert Hess szerint a Tetrisszel még felnőttkorban is jelentős javulás érhető el. Speciális szemüveg viselésével a játékosok egyik szemükkel csak a zuhanó, a másikkal pedig csak az alul felgyűlt kockákat láthatják, így a két szem rá van kényszerítve, hogy együtt dolgozzon. A kutatási eredmények szerint ez a tompalátó szem javulását idézi elő, így kiváló alternatívája lehet a hagyományos kezelésnek, főleg a felnőtteknél, akiknél a szem letakarása általában nem vezet eredményhez. A tudósok hamarosan gyerekeken is tesztelik a módszert. Lehet, hogy a jövőben egy hatékonyabb és élvezhetőbb kezelés vár a tompalátó gyerekekre?
.jpg)
Hasonlóan működik a 2011 januárjában elindított EteRNA nevű kétdimenziós játék, amiben RNS-szekvenciákat kell tervezni. A képernyőn látható RNS alakját egy megadott formához kell igazítani az alkotóelemek mozgatásával. Minden egyes mozgatás megváltoztatja az RNS alakját, így ez valójában egy türelemjáték, de érdemes kitartónak lenni, mert lehet, hogy épp a mi megfejtésünk hoz áttörést az RNS-kutatásban. Az elért eredményünket láthatjuk a világranglistán, a legjobb RNS-példányokat pedig az életben is szintetizálják. Adrien Treuille, az amerikai Carnegie Mellon Egyetem informatikai szakembere szerint az EteRNA-val töltött fél év után 
