A blogokat is elárasztják a hirdetések

Annak ellenére, hogy a blogolás rég nem számít szenzációs jelenségnek, a korábbi évekhez képest egyre népszerűbbé válnak a blogos reklámok. Az indok egyszerű: itt hirdetni legtöbbször ingyenes, ráadásul a megfelelő célcsoportot is igen hatékonyan érhetjük el. Ez eddig nem tűnik olyan bonyolultnak, de mégis milyen tendenciák húzódnak meg a folyamat mögött, és nincsenek-e rejtett buktatók?

Arra a kérdésre, hogy hogyan csinálhatunk saját webes felületünkből pénzt, már tengernyi irodalmat lehet találni az interneten a nagyobb bloggerekkel készült interjúktól kezdve az olyan, külön erre a célra létrehozott szolgáltatásokig, mint amilyen a Google AdSense vagy a Platform University. A blogok adta pénzügyi lehetőségeket viszont nemcsak a lelkes laikusok és gyakorlott bloggerek használhatják ki előszeretettel: egyre nagyobb lehetőséget nyújtanak az olyan szakemberek számára is, akik márkájuk ismertségét kevesebb pénzből, de minél hatékonyabban szeretnék növelni.

(more…)

2015 tíz leghasznosabb kommunikációs eszköze

Még alig kezdődött el az új év, máris annyi új alkalmazásból válogathatunk, hogy az ember szinte megzavarodik a választék láttán – főleg, hogy sok erőszakosan újítani akaró, idegesítően haszontalan darabot is találni. A frissen piacra dobott termésből a medium.com-on található gyűjtés alapján szemezgettünk, és több olyan frappáns megoldásra is ráakadtunk, amelyek valóban megkönnyíthetik az idei év munkával töltött mindennapjait. A magyarországi elterjedésre sok esetben még várni kell, de nem árt megismerkedni a külföldi trendekkel.

(more…)

Cameron internetes álma kommunista utópiával vetekszik

David Cameron nem ért az internethez. Legalábbis erről árulkodik a brit miniszterelnök legutóbbi elképzelése, amelyet a Charlie Hebdo elleni merénylettel kapcsolatban ismertetett. Eszerint tulajdonképpen arra bírná rá az IT-szakembereket, hogy tervezzenek olyan kiskapukat a védelmi programjaikba, amelyeken keresztül a kormány hozzáférhet a felhasználók titkosított adataihoz, üzeneteihez. Ez gyakorlatilag olyan mértékű szűrést kívánna meg, amilyenre csak Kínában vagy Oroszországban van példa.

(more…)

Ezért veszélyes kamuzni a Facebookon

A Facebookon mindenki a legjobb oldalát próbálja mutatni: boldog a párkapcsolatában, boldog a családjával karácsonykor és minden nyaralása tökéletes, még az is, amelyik meg sem történt. A legtöbb ember élete persze nem olyan tökéletes, mint azt a Facebook-profilja mutatja, de néha még magunk is elhisszük az ellenkezőjét. A pszichológusok arra figyelmeztetnek, hogy amikor szépíteni próbáljuk az igazságot a közösségi oldalakon, az könnyen torzulást okozhat a saját emlékezetünkben is, ez pedig további zavarokhoz vezethet.

(more…)

Nincsenek is digitális bennszülöttek

Az angol NIACE (Nemzeti Élethosszig Tartó Tanulás Intézete) éves konferenciáján a távtanulás volt a fő téma, mellette a digitális világban való eligazodás és tanulás, illetve annak előkészítéséről vitatkoztak a kutatók. A vitán részt vett Josie Fraser ICT (Info-kommunikációs technológia) kutató is, aki a digitális bennszülött kifejezés használata ellen érvelt.

(more…)