A legjobb művésznek is kell a tudatos kommunikáció

A legjobb művésznek is kell a tudatos kommunikáció

Hiba azt gondolni, hogy a művészetnek nem kell közönségkapcsolatokat ápolni. Egy ihletett alkotónak ugyan mindig van hely a társadalom szívében, de nem biztos, hogy a művész tudja, merre is van a célközönsége. A legigényesebb alkotások is elsikkadnak, ha nem találják meg a megfelelő kommunikációs csatornát a közönséghez. Mit tehet egy művész, hogy megtalálja a nyilvánosságát és hol lehet a segítségére egy PR- és marketing szakember?

A művészet és a PR két olyan terület, amelynek korábban kevéssé volt csak köze egymáshoz. Kulturálisan belénk ivódott “igazság”, hogy a művészetnek nem lenne szabad kikerülnie a piacra, mert kizárólag önmaga szépségéért kell elkészülnie. Egy jó mű eladja magát, ha meg nem elég jó, akkor úgyis felesleges kommunikációs utakkal és profi marketing fogásokkal próbálkozni. Pontosan ezek a téves elképzelések azok, amelyeket egyszer és mindenkorra el kell vetni.

Miután elkészült egy mű, – ha csak az alkotó nem kizárólag a saját örömére készítette, – el kell kezdenie hidat építeni az alkotása és a nyilvánosság között. A jó kommunikáció növelheti az eladásait és eljuttathatja a médiumokhoz; ez pedig végső soron abban segít, hogy kitűnjön a tömegből, vagyis a konkurenciát jelentő egyéb önjelölt vagy profi művészek közül. Pláne, hogy a művészt talán éppen ez a megteremtett nyilvánosság segíti majd hozzá az eredeti céljaihoz, például hogy ahhoz a producerhez, stúdióhoz, rendezőhöz, kiadóhoz, jusson el a munkája, akire épp szüksége van, akitől megrendelést és szerződést vár.

15360028270_1de9d19a0c_z.jpg

Egy tipikus hiba tipikus következménye is lehetne a kép: hogy jusson el a nagyérdemű egy előadásra, kiállításra vagy koncertre, ha nem tud róla? Honnan tudjon róla, ha az alkotók nem kommunikálták megfelelően a művészeti produktumot? Az ellenpélda a párizsi Pompidou központ 2009-es kiállítása, ami a SEMMIRŐL szólt. Kilenc teljesen ÜRES kiállítóterem várta a temérdek látogatót, akik mind kíváncsiak voltak a SEMMIRE. Mi ez, ha nem profi kommunikáció? (Forrás: Pixabay)

A művészet intellektuális hiánycikk

Ahogy Oscar Wilde fogalmazott, egyetlen dolog rosszabb annál, ha beszélnek rólad, mégpedig az, ha nem. A művészet egy olyan inspirációforrás, amire különösen az első világbeli ember szinte kényszerűen támaszkodik a hétköznapi dilemmák eldöntésében. Talán nem minden esetben a magasművészethez fordul kikapcsolódásért, de összességében elmondható, hogy a művészet intellektuális hiánycikk. Amint egy művész feltűnik, hogy a vizuális, hallgatható vagy írott formában keresztülvitt gondolatait átadja a közönségnek, a nyilvánosság kíváncsi érdeklődéssel figyel majd rá és víziójára. Nem szabad azt gondolni, hogy telített a piac: egy kreatív, izgalmas gondolkodónak, egy ihletett alkotónak mindig van hely a közönség szívében.

Az elmúlt években több olyan ügyféllel találkoztunk, aki félt attól, hogy a kifelé kommunikálás, a túlzott profizmus és intenzív arculat felszínessé teszi, és elhitelteleníti. Szerintük éppen a művészetük lényege sérülne azáltal, ha a piacon igyekeznének érvényesülni olyan hagyományos és profán eszközökkel, mint a sajtó, vagy a közösségi média. Ebben a kérdésben azonban nagyot tévednek, hiszen még a legigényesebb művészeti termék is elsikkadhat, ha nem jut el a megfelelő csatornákon keresztül a közönséghez. Sőt, könnyen lehet művészet akár magából marketingből is. A 2000-es évek óta a márkák és startupok kommunikációjának elengedhetetlen része a történetmesélés: az, hogy legyen valami megfogható, valami emberi, érzelmes és életszagú sztori a termék mögött. Ha jó a PR, akkor az érzelmek éppen, hogy erősíteni fogják a hitelességet, és egy logikus, következetes imázst építenek, aminek köszönhetően az alkotó termékei is vonzóbbá válnak a közönség szemében.

jeff-koons-billboard710.jpg

Jeff Koons amerikai képzőművész a Whitney Museum megbízásából óriásplakátokon reklámozta a művészetét 1989-ben. A Made in Heaven egy nem létező film, a főszerepben Koons mellett akkori felesége, Cicciolina művésznéven a pornóiparban dolgozó Staller Ilona. A reklám teljesen öncélú volt, mégis hatalmas publicitást kapott, jó példával járt elől művészek további generációjának.

Amennyiben a művész eljutott odáig, hogy igénye van a nyilvánosság megteremtésére, – azaz elkezdett haladni az érvényesüléséhez vezető egyik legfontosabb úton, – valószínűleg elgondolkodott azon is, hogy a közösségi oldalakon milyen tartalommal célszerű képviselni önmagát és alkotásait. Erre számtalan lehetősége van, hiszen nem kizárólag csak az elkészült műveit oszthatja meg, de profi kommunikációs szakember segítségével felépíthet akár egy egész világot, kulturális referenciapontokkal, azonosulási eszközökkel. Magyarul elérheti, hogy a közönsége akarjon és tudjon is azonosulni vele, támogassa törekvéseit, művészeti filozófiáját. Egy ilyen komplex folyamat elindításához a tanácsadóra és a művészre egyaránt szükség van: utóbbi ismeri a céljait, előbbi pedig tisztán látja, hogy a művész személyiségének és munkásságának mely aspektusait érdemes előtérbe helyezni és kidomborítani. A két látásmód, a két tapasztalás együtt tesz ki egy egészet annak érdekében, hogy a művész személyes márkája felépülhessen.

A jó PR-os tudja, mik egy termék Unique Selling Point-jai, azaz egyedi karakterisztikái, mik a megváltozhatatlan jegyek, mi az, ami segít megkülönböztetni, elhatárolni a megrendelőt másoktól. Egy profi tanácsadó segít „kiülni a székből” és objektíven rátekinteni a termék, szolgáltatás erősségeire és gyengeségeire. Nemcsak a kommunikációs célok megtalálását támogatja, de az üzleti célokat is, majd képes stratégiát is építeni ezekre. Tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogyan kell mérni a tartalom hatását, a közönség minőségét és arra is rámutat, hogyan lehet javítani a láthatóságon. Végső soron mesélni és kísérletezni tanít.

Tippek a hatékony kommunikációhoz

Mi, a Media 2.0 Communications-nél fontosnak érezzük hangsúlyozni, hogy a művész művészként tekintsen magára, hiszen a legjobb kommunikáció sem pótolja az önbizalmat és tudatosságot. A művészek belső világa színes, izgalmas, érzékeny és inspiratív. Ennek a rendkívül gazdag világnak bizonyára vannak olyan részei, amelyek érdeklik a potenciális közönségét. Például: milyen könyvekből, filmekből, darabokból, festményekből vagy dalokból építkezett a művész? Melyek azok a kávézók, éttermek, parkok, ahol jól tud gondolkodni? Melyik az a város, ahol a legizgalmasabb ötletei születnek? Ezekről a kedvenc inspirációs tényezőkről érdemes és kell is beszélni a közönségnek, hiszen ezzel is azonosulási lehetőséget nyújthat nekik; magukra ismerhetnek a művészben. Aki ezt el tudja érni, az már nem csak közönséget, de egy hűséges és érdeklődő közösséget is magáénak tudhat. Fontos hangsúlyozni ugyanakkor, hogy közösséggel való kommunikáció formájáról, rendszerességéről, valamint a személyes hangvétel stílusáról elengedhetetlen szakemberrel konzultálni, nehogy baklövést kövessen el az ember és negatív publicitás érje.

1280px-vincent_van_gogh_wheatfield_with_crows_google_art_project.jpg

Varjak a búzamezőn (1890), Vincent van Gogh műve. Van Gogh, Claude Monet, Franz Kafka, Johann Sebastian Bach csak pár név azon világhíres művészek közül, akik ismeretlenül haltak meg. Egyes esetekben az örök magyarázat, miszerint “a saját kora még nem értette meg”, helytálló, de van, amikor a művész egyszerűen nem tudta megfelelően eljuttatni művét a közönséghez. A módszerek megváltoztak, a probléma viszont ugyanaz: hogyan látszódjak a közönség előtt, hogyan értessem meg, mit szeretnék, hogyan vonjam be őket a saját művészetembe.

A művészek élete különleges az átlagember számára, a művészeti alkotás létrejöttének fázisai misztikusak: a stúdión belüli élet, a műhelyekben, fotóstúdiókban, próbatermekben uralkodó hangulat megkapó. A szakértői vélemény mentén érdemes megjeleníteni ezeket a közösségi oldalakon, beavatni a közönségét a készülő projektek menetébe, az aktualitásokba és kulisszatitokba; elcsepegtetni egy-két információt a következő könyvről, albumról, festményről vagy darabról. Ettől nemcsak szinten tarjuk a nyilvánosság figyelmét, de követőink beavatottnak is fogják érezni magukat. A művészek konkurenciájának közönsége egyben a művészek közönsége is. Javasoljuk, hogy osszanak meg bejegyzéseket kollaborációkról, a közös munkáikról, esetleg közös eseményeikről. Mutassák meg a követőiknek, hogy egy olyan „klubot” képviselnek, amihez öröm tartozni, de legalábbis jó belelátni. Osszák meg és uralkodjanak.

Ha művészeti kommunikációban, márkaépítésben segítségre van szüksége, keresse fel szolgáltatásainkért honlapunkat, vagy írjon az info@media20.hu-ra.

newsletter_header_5.png

A logó nem a márka szinonimája, hanem a jövője

A logó nem a márka szinonimája, hanem a jövője

Mitől lesz jó egy logó? Mitől képviseli hatékonyan a márkát vagy terméket a dizájn? Milyen szempontokat vesz figyelembe a jó szakember, ha vizuális lenyomatot tervez? Olyan alapelveket vettünk számba, amiket ismerve ügyfél oldalról is könnyen behatárolhatóvá válnak az elvárások a kreatív szakember felé.

A jó bornak nem kell cégér – tartja a mondás, teljesen tévesen. Minden cégnek, szervezetnek szüksége van egy logóra, ha jelen akar lenni bármilyen médiumban, reklámfelületen, legyen szó belső kommunikációs, illetve online vagy offline felületekről, ez a gyakorlatban elengedhetetlen. Nélküle nincs névjegykártya, honlap, de cégtábla sem. A fogyasztó, ügyfél is a logó alapján azonosítja be legegyszerűbben az adott céget, szervezetet, a logóról asszociál az áru vagy a szolgáltatás minőségére. A mondást megfordítva tehát: a legjobb boré legyen a legjobb cégér.

Önmagában és önmagáért kell beszélnie

A logó a márkaépítésnek ugyan nem elsődleges, de elengedhetetlen része. A tervezés előkészületet igényel: hiába pattan ki a fejünkből egy ütős logó, egy frappáns grafikai megoldás, ha nincs mögötte tartalom vagy nem kötődik a céghez. A trendiség önmagában nem elegendő, hogy időtálló, egyéni törekvéseket lefedő és egyedi eredményt érjünk el.

symantec.pngA Symantec vírusvédelmi cég logóját az egyik legdrágábbként emlegetik a világon, potom 358 milliárd forintba került, a már létező cég megújuló arculataként vezették be. Összehasonlítva a Nike “swoosh” logójával, amit egy gyakornok tervezett zsebpénzért, elgondolkodtató megérte-e, de persze merőben eltérő kategóriákról van szó.

Ahhoz, hogy megértsük mi is az a logó, ismernünk kell rendeltetését is. A tervezési folyamat célja, hogy egy olyan jelkép jöjjön létre, ami a céget, a márkát azonnal felismerhetővé teszi: bizalmat, elismerést, lojalitást kelt, magába foglal valamilyen hozzáadott értéket, amitől különlegesebb, több lesz társainál. Önmagában beszél mindazért, ami a márkát teszi. Mondani sem kell, hogy a forma, szín és betűtípus véletlenül sem hasonlít a versenytársakéra – vagy ha igen, annak is oka van. A logó célja az azonosítás segítése, így a saját és nem másoktól irigyelt identitást kell kifejezze. Akárcsak egy utcatábla: irányadó, hogy mire számítson, aki arra téved, de nem sorolja fel a hozzá köthető tudnivalók listáját. A lényegi tulajdonságok létezését támasztja alá vizuálisan, és nem azt, amilyenné szeretnénk válni. Persze vannak kivételek, akiknek épp ez hozta meg a sikert, de nem javasoljuk a túlzott nagyvonalúságot. Összességében a termék lesz az úgyis, ami alapján megítéltetik az üzenet, amit a csomagolás szemléltetni kíván.

Miért fontos a tervezés?

Ahogy a fentiekből is kirajzolódik, ez az a kis darabkája a cégnek, amivel a külvilág elsőnek találkozik, talán még a névválasztásnál is fontosabb. Ha az emberek könnyen azonosulnak a brandinggel – aminek a logó központi eleme –  nő az esélye, hogy befogadók legyenek a kínált szolgáltatásokkal kapcsolatban. Egyszerű pszichológia: ha egy ismeretlen városban járunk, mi alapján választunk éttermet? Támaszkodhatunk a jól ismert márkákra és kereshetjük a helyi McDonald’sot, vagy oda megyünk be, ami kívülről is szimpatikusnak látszik. Mitől is lesz szimpatikus kívülről? Bizonyára több tényezőből állhat ez a választás mindenkinél, de a logó, az arculat, a stílus, amit a hely sugároz, mind olyan vizuális elemek, amiket senki sem hagy figyelmen kívül. Tudatosan vagy tudat alatt, de befolyással vannak döntésünkre, hogy mi iránt érzünk szimpátiát. Ezek alapján idézzük vissza a helyet akkor is, ha egy barátunknak magyarázzuk el, mit keressen. Ilyen „apróság” különböztetheti meg, hogy feledhető, versenyképes vagy kiemelkedő lesz-e a tömegben a termék, vagy ez esetben az étterem.

Számos lehetőség van egy cég önazonosságának kifejezésére, legyen szó szlogenről vagy akár hangeffektről. Az arculat legfontosabb elemei, azonban mindig a vizuális elemek, ezek ragadják meg a figyelmünket, így döntjük el, mit akarunk megismerni, és olvasunk-e tovább. A képi emlékek kapcsolatot képeznek a befogadóban azzal, amit tapasztalnak és akivel tapasztalják – ez esetben a márkával. Az ilyen emlékekből táplálkozva döntik el, hogy képileg mi szimpatikus, mit éreznek ismerősnek, számukra megfelelőnek.

pepsicocacolalogoevolution1.jpgA két világmárka, a Pepsi és a Coca-Cola logótörténetének összehasonlításakor is elkülönül a számos változás mellett az a különbség, hogy a Coca megőrizte a tipográfiai stílusát, ezzel a hagyományőrző üzenettel ráerősítve arra, amivel el szeretné adni magát: az a termék, ami változatlanul a családi ebéd részét képezi, változatlanul helye van az ebédlőasztalon, ha reklámkampányait idézzük, ez elsők között beugrik. Míg a Pepsi mindig valami újjal rukkolt elő, felült a trendekre. Nem szeretnénk ezzel egyenes arányosságot vonni, de kólaeladásokban máig sem volt képes beelőzni versenytársát.

Közvetítenie kell az üzenetet

A jó logó megkülönböztet a többitől, lényegi üzenetet hordoz, praktikus, grafikailag hibátlan, formáját tekintve egyszerű és átadja a tulajdonos szándékolt üzenetet. A jelentés általában egy hatékony logó mögött van, és közli a tervezett üzenetet. Technikailag az ábrának kompatibilisnek kell lennie bármilyen méretű nyomtatásra, és fekete-fehér változatban is látványosnak kell lennie. A nagyszerű logó lényegében két dolgot jelent: kiváló koncepciót és kiváló végrehajtást. A bonyolult logót nemcsak nehéz azonosítani, hanem a közönség elkötelezésében is sikertelen.

A logó állhat egy szóból, egy képből vagy a kettő kombinálásából is, arra nincs garancia melyik a sikeresebb, de a leggyakoribb a kettő ötvözése. Élénk színekkel és letisztult formákkal dolgozva kell megtervezni nemcsak a logót, hanem minden arculati elemet is (névjegykártya, honlap stb.), hogy a logó számára homogén környezetet biztosítsanak, ne legyen idegen a környezetétől.

Mivel a logóban egyszerre szerepelhet kép és szöveg, hasznos lehet, ha több szakember is ránéz. Egy kreatív tervező iránymutatásával grafikusok és szövegírók is ötletelhetnek a megvalósításon. Lehet ugyanis, hogy egy ütős logó jól mutat a névjegykártyán, de csúnya a bejárati ajtó felett: kreatív designerek kompetenciája kellhet, hogy megtalálják a minden felületen mutatós darabot. A közösségi felületeken való márkaépítésnél fontos, hogy beleilleszkedjen ebbe a látványvilágba is, ezért hasznos lehet, ha egy social media guru is elmondja a véleményét a tervezéskor. A lehető legjobb logó elkészítése tehát több szakember együttes kompetenciáját igényli.

Kutatás, tervezés, ellenőrzés

Mielőtt a ceruza papírt érne, alapvető, hogy piackutatást végzünk, felmérjük a versenytársakat, majd az adott céget is meg kell ismernie a tervezést végző személynek. A jó szakember ilyenkor kérdez, a megrendelő pedig jó, ha tudatosan készül a válaszokkal arra: mivel foglalkozik és miért? Mi teszi őt különlegessé? Milyen értékeket tart a legfontosabbnak? A kérdések egyszerűnek tűnhetnek, de megválaszolásuk már nem az, és további kérdéseket vethetnek fel. Azonban minden információ, ami az együttműködés ezen szakaszában tisztáznak, a későbbi tervezési folyamat segítségére lesz.

main-qimg-7391e8e02ad9320803089c7bfb3bf034.pngA legegyszerűbb logó és hosszas tervezés végeredménye. A legenda szerint Steve Jobs azért ragaszkodott a harapásnyomhoz, mert félt, hogy harapás nélkül a fogyasztók összekeverik az almát egy cseresznyével. /Forrás/

A versenytársaktól összeszedhető, mi jellemző a piacon, amihez aztán nem feltétlenül kell illeszkedni, sőt, ha van beilleszthető, ki nem használt rés, akkor azt érdemes lehet kihasználnia a tervezőnek. Általánosságban elmondható, hogy a leíró, megértésükhöz különösebb gondolkodást nem igénylő logók vannak többségben, amikből éppen ezért hiányzik a kreativitás, az egyediség. Hány kávézót láttunk már, aminek a logójában kávésbögre van? Az ilyen logókban nincs semmi érték, amit közvetítenének, funkcionálisak, ha csak a cégért látja az ember az utcán, tudja, mire számítson, majd pár lépéssel később egy hasonlóval találhatja szembe magát. A monotónia pedig nem fogja felkelteni az emberek figyelmét. Ami nem elég markáns, nem különül el, ezzel egyrészt elesik egy marketingfogástól, másrészt nehezebb lesz elérnie a kívánt hatást.

És végül miért fontos ennyi előkészület? Mindössze azért, mert a logó az, ami jó esetben, idővel az emberek emlékezetébe ég a márkával kapcsolatban, de ekkor sem szabad hátradőlni, táplálni is kell a társadalmi emlékezetet. Ehhez stratégiát kell kidolgozni, milyen formátum és gyakoriság illik a cég karakteréhez, illetve célközönségét, milyen csatornákon lehet megszólítani, hogy figyeljenek a márkánkra. Ha egy ügyfél vagy vásárló ismerős logóval találkozik, nagyobb bizalommal viszonyul majd a termék iránt. Ha a megfelelő logó egy kiváló termékkel párosul, és ez hosszú időn át érvényesül, az felbecsülhetetlen értéket jelenthet bármely vállalat számára.

Ha arculattervezésben, vizuális marketingben vagy integrált kommunikációs projektekben segítségre van szüksége, keresse fel szolgáltatásainkért honlapunkat, vagy írjon az info@media20.hu-ra

newsletter_header_5.png

A jó sajtóközlemény eszközei

A jó sajtóközlemény eszközei

A sajtóközlemények döntő többsége olvasás nélkül a szemetesben landol. Összegyűjtöttünk pár szabályt, amelyekkel hatékonyabbá, pontosabbá, összességében figyelemfelkeltővé tehető egy közlemény, hogy legyen valaki, aki el is olvassa.

Nap mint nap több száz sajtóközleményt írnak az országban, amelyek jó részét végül alig olvassák el. Nem véletlen: a sajtóközleménynek ugyan nincsenek összetett, bonyolult szakmai követelményei, de ahhoz, hogy célt is érjen, tapasztalat, figyelem, több szakember összehangolt kompetenciája, valamint a szakma iránti tisztelet is szükséges. Fellengzősen úgy mondhatjuk: ez inkább művészet, mint tudomány.

Számunkra a pr-szakma messze több, mint a sajtónak írt tájékoztató levelek megírása. Mégis ez az egyik első érintkezési pont a versenyszektor, az államigazgatás és a sajtó között, így szerepük ma sem hanyagolható el. Mivel a Media 2.0 Communicationsnél több gyakorló újságíró és szervezeti kommunikátor is dolgozik, jól látjuk a legfőbb problémákat és alapvetésünk, hogy jó közleményt írni nem nehéz, ha betartunk néhány egyszerű szabályt.

A cím a legfontosabb

A jó sajtóközlemény egy jó címmel kezdődik. Ahogy a sztorikat, úgy a közleményeket is ez adja el, ez kelti fel az érdeklődést, ez tereli az újságíró kurzorját a levél fölé. Az unalmas, témába nem vágó, értelmezhetetlen címek nemcsak a levelet teszik feleslegessé, de az azt megíró ügynökséget is minősítik: a sajtómunkások gyakran érezhetik az ügynökségeket tiszteletlennek és trehánynak, ha rossz címmel, rossz tárgymezővel érkezik meg a levél. Pontos, figyelemfelkeltő, lehetőleg frappáns címet kell adni, ugyanilyen tárgymezővel, hogy az újságíró ne érezze teljesen feleslegesnek megnyitni azt.

Forrás

Hasonlóan a cikkeknél, a sajtóközlemények legfontosabb és legnehezebb része a címadás, a kellő rutin mellett magas fokú kreativitást is igényel. Épp ezért hasznos, ha a levelet megíró ügynökségnél újságírók vagy legalább újságíró múlttal bíró szakemberek dolgoznak, akiknek a “másik oldalról” is van a közleményekkel kapcsolatos tapasztalatuk. Fontosnak érezzük hangsúlyozni azt is, hogy az ügynökségnek nem legyőzendő akadályként, hanem partnerként kell tekintenie az újságíróra. Ő az a kolléga, aki biztosítja a termék, szolgáltatás vagy esemény nyilvánosságát és ő az is, aki majd aztán elmondja róla a véleményét. A jó hozzáállás, ha még ütköző érdekek esetén is együttműködünk.

Lényegre törő, ízléses összeszedettség

A hazai sajtóban a közlemények megítélése negatív: az újságíró minél hamarabb túl akar lenni rajta. Nem szabad tehát feleslegesen húzni az időt, szaporítani a karaktert, a túl hosszú írást még a negyedéig sem olvassa el senki. Könnyen ellenérzést válthat ki az újságíróból, ha a levél megnyitása után, hosszas keresgélés után sem látja meg, hogy vajon mi a közlemény mondanivalója. Egyszerűen, lényegre törően kell fogalmazni, hogy első ránézésre is átmenjen a hasznos információ.

Nem szabad továbbá engedni a csábításnak és kihasználni a betűméretek és színek széles spektrumát: kerülni kell az átláthatatlan, szétlinkelt levelet, amelyek jobban hasonlítanak képregényre vagy kifestőre, mint egy hivatalos levélre. Hasznos, ha egy kreatív szakember is vet rá egy pillantást a kiküldés előtt: ő jobban el tudja dönteni, elég ízléses, megnyerő-e a közlemény látványa.

Forrás

Mivel a sajtóközlemény legfontosabb célja a tájékoztatás, kerülendő az ömlengő, giccses marketingszöveg. Az ügynökségnek bíznia kell az újságíróban, hogy el tudja dönteni, érdemes-e a témával foglalkozni. A legtöbb hazai lap szerencsére nem ingyenes reklámhordozóként működik, felesleges tehát az újságírók türelmét kockára tenni, csak azért, hogy szóvirágokkal legyen tele a levél. A sajtóközlemény ugyan nem lehet teljesen pártatlan, de mindenképp objektívan igyekszik tájékoztatni a sajtót. Az objektivitás nem csak azt követeli meg, hogy az ügynökség tárgyilagosan fogalmazzon, de azt is, hogy biztosítsa a sajtónak is a lehetőséget ugyanerre. Megkönnyíti az újságíró dolgát, ha a közleményben szabadon felhasználható képeket talál, idézeteket az éppeni piaci szereplőtől vagy szakértőtől. Szükséges kelléke a közleménynek, hogy szerepeljen benne elérhetőség az ügynökséghez és a témába tartozó szervezetekhez, cégekhez is. Ha elvárjuk a sajtótól, hogy legyen partner a közlemény közzétételében, akkor nekünk muszáj partnerként viselkedni a tájékoztatásban.  

A sajtóval kapcsolatos tiszteletlenséget jelent, ha érdektelen címzetteknek küldik ki a levelet. Egy IT-magazint nyilván nem érdekli, ha új növényeket kap a Fűvészkert, de a Nők Lapját sem, ha győri Audiban új villanymotorokat gyártanak. Egy ügynökségnek vennie kell a fáradtságot, hogy egyenként végignézi, kinek mennek ki a közlemények, ez a feladat ugyanúgy a munka része, mint a téma iránti tájékozódás. Az ügynökség ugyanakkor ki sem kerülheti a munkát: nem lehet csak csatolmányt küldeni magyarázó szöveg nélkül, azt úgysem nyitja meg senki. Egy pr-esnek tisztában kell lennie a témával, amiről igyekszik hírt adni: ahogy a megbízója érdekeit a magáévá teszi, úgy a szakmai profiljához is értenie kell legalább alapfokú szinten.

Aki azt akarja, hogy komolyan vegyék, tanuljon meg helyesen írni

Tipikus no comment probléma. Ugyan nyilván senkit sem minősít emberileg, ha nem tud helyesen írni, de egy olyan szakmában, amely az írásra épül, alapvetésnek tekinthetjük az elvet: aki azt akarja, hogy komolyan vegyék, tanuljon meg helyesen írni. Aki írásból él, pontosan tudja, hogy nem lehet több ezer karakternyi szöveget leadni elütés nélkül, de nagy különbség van a véletlen elütés és a szarvashibák közt. A sajtó elemi tisztelete, hogy a közleményt megíró kolléga végigfuttatja a helyesírás-ellenőrzőn az anyagot, ezen felül pedig vagy kétszer átolvassa. Ha nem így tesz, az alapszintű kompetenciák hiányára, avagy nemtörődömségre utalhat

Az ügynökségnél fontosnak tartjuk azt is, hogy a pr-es maradjon pr-es. Fontos, hogy ne akarja túllépni a hatáskörét, ne próbáljon úgy tenni, mintha ő maga lenne a megbízó. Éppen ezért hangsúlyozzuk, hogy a pr-es kolléga ne próbálja utasítani az újságírót, ne akarja megszabni neki, mit és hogyan tegyen be a lapba. Feleslegesek és ellenérzést keltőek lehetnek az olyan mondatok, mint “Azonnali közlésre” avagy “Kérjük változtatás nélkül közölni”.

Forrás 

Ez utóbbival van még egy probléma: a közlemény a kiküldésig az ügynökségé, utána már az újságíróé lesz. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a sajtó akkor és úgy használja fel a közleményeket, ahogy akarja. A pr-es bárhogy megszövegezheti, minden tehetségét, tudását beleviheti, de a sajtómunkás saját felelősségére bármit bárhogy átírhat benne, úgy közli, ahogy saját szerkesztőségi elvei megengedik. Erre az ügynökségeknek nincs is nem is lehet hatásköre, épp ezért felesleges a “változtatás nélkül” kitétel.

Esetről esetre dől el

Itthon kevéssé terjedt el a Nyugaton már ismert gyakorlat, miszerint az ügynökségek a szerkesztőség vizuális elvárásai alapján ugyanabból a közleményből többfélét is készítenek. Ennek a lényege, hogy az egyes médiumok a saját látványvilágukba, stílusukba, profiljukba illeszkedő anyagot kapják meg, amellyel nagyobb az esély a közlésre. Ez a módszer különösen igényli, hogy kreatív szakemberek is dolgozzanak az anyagon, de hasznos, mert az újságíró munkáját segíti. Előremutató gyakorlat még, hogy ugyanazt a közleményt kicsit más szöveggel küldik ki a különböző profilú médiumoknak. Az ügynökség így a tartalomnak azt a részét tudja minden újságírónak hangsúlyozni, amelyik iránt az érdeklődhet.

Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a pár fenti pont bemagolása után még senki sem fog azonnal jó közleményt írni. A hatékonysághoz az elveken túl rengeteg rutin is kell: a munka igazából az olvasással kezdődik. Épp ezért úgy gondoljuk, hogy a jó közlemény megírásához szükségesek az újságírók is.

A helyes cím és tartalom eltalálása pedig mindig az adott téma, a mondanivaló és az ügyfél által elvárt stílus függvénye. Nincs általános képlet a közlemény szerkezetére, hosszúságára, betűtípusára vagy tömörségére. Esetről esetre dőlnek el a jó arányok, az ízléses megoldások. A rutin ugyan szükséges, de nem lehet csak rutinból dolgozni, minden téma más megközelítést igényel. A közlemények megírása szerintünk jóval kreatívabb és összetettebb feladat, mint azt a pr-szakma nagyja vagy a nagyközönség hiszi. Az álláspontunk tehát, hogy a hatékony közlemények megírásához több szakember munkája szükséges, hogy a mennyiségből minőség is legyen.

Ha sajtó- és médiakapcsolatai ápolásában segítségre van szüksége, keresse fel szolgáltatásainkért honlapunkat, vagy írjon az info@media20.hu-ra

newsletter_header_5.png

A blogoknak alkalmazkodniuk kell az uniós ítélethez

A blogoknak alkalmazkodniuk kell az uniós ítélethez

Alkalmazkodnia kell a blogszférának az uniós bíróság ítéletéhez: ezentúl nem lehet csak úgy letölteni a képeket egy oldalról, és saját szerverre felölteni, hanem csak linkelni lehet vagy beágyazni lehet. A blogunknak nyilatkozó szakértők szerint a sajtógyakorlatra nem lesz hatással az ítélet.

„Valamely internetes oldalon a szerző engedélyével szabadon hozzáférhetővé tett fényképnek valamely másik internetes oldalon történő online elérhetővé tételéhez e szerző újabb engedélyére van szükség” – áll az Európai Unió Bíróságának augusztusi ítéletében. Első olvasatra igen szigorúnak tűnik az ítélet, hiszen nem várható el, hogy egy kép készítőjétől az összes későbbi felhasználó egyenként engedélyt kérjen az újrafelhasználáshoz. Tágabb elemzés után azonban világos: a jelenlegi sajtógyakorlaton nem kell változtatni, a blogszférának azonban újra kell gondolnia a fényképek használatát.

Egy iskola dolgozatból indult az ügy

Egy német fényképész, Dirk Renckhoff engedélyezte egy általa készített kép használatát egy utazási portálnak. A képet egy német középiskola diákja letöltötte, hogy egy dolgozatához felhasználja, majd az iskola a dolgozatot megosztotta az interneten. Renckhoff keresetet indított az iskola fenntartója ellen a kép engedély nélküli felhasználása miatt arra hivatkozva, hogy ő csak az utazási oldalnak engedélyezte a felhasználást. Ugyan oktatási célzattal fel lehet használni képeket, Renckhoff szerint azonban az iskola a honlapon való közzététellel átlépte a törvényben meghatározott kivétel kereteit. A német legfelsőbb bíróság végül az uniós testülethez fordult a szerzői jogi irányelv értelmezése iránti kérelemmel.

Az uniós bíróság arra kereste a választ, hogy a „nyilvánossághoz közvetítés” fogalma kiterjed-e egy korábban valamely internetes oldalon a szerzői jogi jogosult engedélyével, a letöltést megakadályozó korlátozó intézkedés nélkül közzétett fényképnek valamely másik internetes oldalon való online elérhetővé tételére. Hosszas fejtegetés és indoklás után ítéletében végül megállapította: a művek harmadik személyek általi, a szerző előzetes hozzájárulása nélküli minden felhasználását olyannak kell tekinteni, amely sérti az e művekhez fűződő szerzői jogokat. Ez alól csak csekély számú és tételesen felsorolt kivétel van.

A sajtóra nem lesz érdemi hatással

A sajtógyakorlattal kapcsolatos kérdéskör tűnik egyszerűbbnek: a médiára vélhetően nem lesz érdemi hatással az ítélet. A szerzői jogról szóló 1999. évi LVI. törvény 36. § (2) bekezdése szerint: „Napi eseményekhez kapcsolódó, időszerű gazdasági vagy politikai témákról megjelentetett cikkek vagy e témákról sugárzott művek a sajtóban szabadon többszörözhetők, nyilvánossághoz közvetíthetők (…) feltéve, hogy a szerző nem tett az ilyen felhasználást megtiltó nyilatkozatot. Ilyen felhasználás esetén a forrást – a szerző nevével együtt – fel kell tüntetni.”

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) a Média 2.0-nak megerősítette: a rendelkezés a sajtónak ad felhasználási lehetőséget a napi eseményekhez kapcsolódó, időszerű gazdasági vagy politikai témákról megjelentetett cikkek vagy e témákról sugárzott művek felhasználására annak a feltételnek a teljesítése esetén, ha a forrást a szerző nevével együtt feltüntetik. Mivel azonban az ítélet nem e speciális, kifejezetten a sajtó általi felhasználással volt kapcsolatos, így az abban foglaltak nem érintik a sajtógyakorlatot.

Engedély nélkül tilos felhasználni más szellemi tulajdonát (Forrás)

Ugyanígy gondolkodik Dr. Ujhelyi Dávid, szerzői jogi szakértő is. „A sajtóban való műfelhasználás eleve olyan cél, amelyet a szerzői jogról szóló törvény több szabad felhasználási esettel támogat, így a döntésnek érdemi hatása nem várható a médián belül.” A sajtótermékek gyakorlata amúgy is megfelelt a szabályozásnak, hiszen döntő többségében vagy közös jogkezelő testületektől, ügynökségektől vásárolják meg a képek felhasználási jogait, vagy olvasóktól kapják, ahol a közléshez való hozzájárulás adott, de legalábbis vélelmezhető. A mi szemszögünkből viszont fontosabb, hogy a blogszférának mire kell figyelnie, hogy a jogszerűség keretein belül maradjon.

A blogoknak alkalmazkodniuk kell

Mivel a blogokra ugyanúgy vonatkozik a szerzői jog, mint a sajtóra, az összes bloggernek alkalmazkodnia kell az új szabályhoz. Az eredeti oldalra mutató linkek elhelyezése, vagy a szabad felhasználás egyes eseteit leszámítva a blogoknak bizony a szerző engedélyét kell kérniük a közléshez. Az SZTNH a blogunknak adott szakvéleményben úgy fogalmazott: „a blogszféra esetében, ahogyan az ítéletet megelőzően, ugyanúgy az ítélet meghozatalát követően is irányadó az a kötelezettség, hogy adott tartalom internetes felhasználása során ehhez a szerzői jogi jogosult engedélyét kell beszerezni”. Ez így elég drámaian hangzik, mivel a blogszféra többségében nonprofit, nem vásárolunk felhasználási jogokat, de a gyakorlatban nem annyira vészes.

Ez a jó megoldás: nem szabad lementeni a képet, csak a hivatkozást beszúrni (Forrás)

Ujhelyi Dávid egy egyszerű megoldásra hívta fel a figyelmet: „Alapvetően arra kell majd odafigyelni, hogy a blog szerkesztője a más honlapról származó fényképet ne mentse le, majd töltse föl egy másik (adott esetben a saját) szerverre, hanem a kép linkjének segítségével ágyazza be a felületbe, és az eddigiekhez hasonlóan jelölje meg a forrást”. A bloggerek jó része valószínűleg amúgy is ezt a megoldást alkalmazta, de ezentúl ennek kell lennie a követendő mintának. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha nem is ágyazzuk be a képet, csak az eredeti képre vezető linket helyezzük el az oldalon.

A szerzői jogi szakértő elmondta azt is, egyelőre nincs tervben, hogy az Európai Unió jogszabályban kodifikálja a bírósági ítéletet. Sőt, igazából úgy szabályozást sem teremtett, csak egy új gondolatmenet végén jutott el az eddig is irányadó szabályozáshoz. Ez a döntés azért volt szükséges, mert a bíróság gyakorlatában „megalkotott” új nyilvánosság doktrína sok kérdést vetett fel, ezeket a szálakat varrja most el ítéletről-ítéletre az Európai Unió Bírósága, hogy az „új nyilvánosság” doktrína koherens legyen az eddigi rendszerrel.

Így vezetik meg és Ön így hagyja, hogy megvezessék

Így vezetik meg és Ön így hagyja, hogy megvezessék

Mi zárjuk el magunkat a szabad információáramlástól, vagy elzárnak minket tőle? Félünk ellenvéleménnyel találkozni, vagy csak szeretünk hasonlóan gondolkodókkal együtt lenni? Egyáltalán baj, ha csak egyoldalúan tálalva kapjuk az információkat? A blogunknak nyilatkozó szakértők segítségével próbáltunk utánajárni, hogyan miért zárjuk be magunkat ismeretbuborékokba és miért nem bánjuk, ha minket zárnak be visszhangkamrákba.

Az áprilisi választások óta tovább szűkült a hazai médiatér: megszűnt egy politikai napilap, egy hetilap, egy rádió és gazdát cserélt egy televízió. A hazai média kormány által felügyelt felében csak központilag engedélyezett témákat lehet tárgyalni, azt is csak a központilag engedélyezett mondanivalóval. Az, hogy ez valakinek tetszik-e, politikai kérdés, az azonban szakmai, hogy milyen hatással van az idegrendszerünkre és gondolkodásunkra, ha a tények, adatok és történések csak egyoldalúan tálalva jutnak el hozzánk. Szakértők segítségével vizsgáltuk, hogyan zárják be a felhasználók saját magukat ismeretbuborékokba vagy hogyan zárják be őket visszhangkamrákba. Mindkét jelenség közös pontja, hogy a fogyasztó gyakorlatilag el van zárva az információáramlás a lehető legkiegyensúlyozottabb, legobjektívabb részéből, de ezt mindkét esetben maga a fogyasztó választja.

 
 
 

Az egyikbe bezárják, a másikba a fogyasztó zárja be magát

Az ismeretbuborékokat (epistemic bubble) úgy lehet a legegyszerűbben leírni, mint amikor valaki „csakazértis” hisz valamiben és nem is lehet neki bebizonyítani az ellenkezőjét, kivéve, ha valami olyan radikális dolog történik, aminek következtében kénytelen elhinni az ellenkező állítást. A buborékban lévő fogyasztó nem fordít energiát a híreknek való utánajárásba, a lehető legkisebb energiabefektetéssel akar tájékozott lenni: egyszerűen nem érdekli a saját véleményével ellentétes információ.

Pedig a média igyekszik vele elhitetni a sokoldalúságot: mindenkit megszólaltatnak az adott témában, a fogyasztó csatornák széles tárházából válogatva tájékozódhat, egyre több újságot olvashat. Azonban ettől még nem kap színesebb tartalmat, mivel amit fogyaszt, mind ugyanannak a propagandának a szócsövei más-más köntösbe bújtatva. Mindezt azonban úgy tálalják, hogy az átlagos fogyasztó nem realizálja a különbséget.

andris-romanovskis-473712-unsplash.jpg

                        Elzárkózunk vagy elzárnak minket az információktól?  /Forrás: unsplash.com/

 

Az ismeretbuborékok vizsgálatakor Eli Pariser The Filter Bubble (2011) és Cass Sunstein #Republic: Divided Democracy in the Age of Social Media (2017) című munkáját használtuk kiindulásnak. Eszerint a buborék tagjai elutasítóak az ellenkező nézetekkel szemben, bezárkóznak saját világukba. Mégsem áll teljesen szilárd lábakon az ismeretbuborék: relatíve könnyen felszámolható, mivel tagjait nem az észérvek és tények, mint inkább a mítoszok tartják össze, amelyeket ők maguk táplálnak. Más kérdés, hogy ennek ellenére a gyakorlatban miért nem olyan egyszerű a felszámolása. Ebben bizonyára fontos tényező az, hogy valamiben készakarva hinni akarunk még akkor is, ha a lelkünk mélyén sok esetben tudjuk, hogy az adott állítás hamis.  Az ismeretbuborékkal ellentétben visszhangkamrát (echo chamber) már nem lehet könnyen felszámolni, tágabb méreteket ölt, kevésbé érzékelhető, de jóval nagyobb erővel bír mint az ismeretbuborék. A visszhangkamra egyfajta társadalmi struktúraként is értelmezhető, aminek alapja, hogy elnyomja a számára nem releváns hangokat. Összevetve az ismeretbuborékkal, amit mi magunk alakítunk ki és ahol elismerésre sem kerül az ellenérv, a visszhangkamrában a saját szempontjaink alapján mutatják be nekünk az ellenérveket és a struktúrát mesterségesen tartják fent körülöttünk. Azt is hihetjük, hogy véletlenszerűen botlottunk az adott tartalomba, de igazából szándékosan, politikai, vallási, világnézeti preferenciáinktól függetlenül próbálják formálni az ízlésvilágunk. A jelenség mozgatórugója a tudatos félrevezetés és félelemkeltés, amellyel elszigeteli tagjait az ellenvéleményektől úgy, hogy azokban még csak nem is tudatosul az elszigetelés ténye.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a befogadó egy idő után csak a már ismert és hitelesnek vélt forrásokat fogja használni, ezzel ki- és elzárva magát bizonyos információs csatornáktól. Krekó Péter szociálpszichológus és a Political Capital igazgatója kérdésünkre úgy fogalmazott: a visszhangkamra mozgatórugója a késztetés, hogy olyan emberekkel legyünk együtt, akiknek hasonló az érdeklődése és a véleménye, mint a miénk, és olyan véleményeket hallatnak, amelyek hasonlóak a miénkhez. Krekó azt is hozzáteszi, ez „fogékonyabbá tehet minket a szélsőséges véleményekre, álhírekre és összeesküvés-elméletekre is.” Bizonyára sokak emlékezetét megragadta az az ideillő Origo kezdőlap, ahol kivétel nélkül minden cikk címében, vagy cikk összefoglalójának szövegében szerepelt a „migráns” szó. Tehát ez esetben a bevándorlókérdés került előtérbe, hogy azt fő aktuálpolitikai problémaként értelmezze a fogyasztó. Mindez akkor válik érdekessé, ha ezt nem csak egy médium, hanem több is átveszi és alkalmazza, egyfajta visszhangként táplálva egy adott értelmezést.

origo_201803131341_1520946099.pngAmikor bezárnak a visszhangkamrába – az Origo március 13-i címlapja  /Forrás: m.blog.hu/

Miközben kényelmesen kisül az agysejt

Ragó Anett, az ELTE Pedadógia és Pszichológia Karának adjunktusa, a Média 2.0-nak más szemszögből világította meg a jelenséget: szerinte a visszhangkamra kialakulásának hátterében a félelem áll. A legtöbben félnek ugyanis szembesülni az ellenvéleményekkel és ezt már-már kényszeresen próbálják elkerülni. Ragó elmondása szerint a közvetlen környezetünk miatt könnyen hihetjük, hogy meggyőződéseinkkel magunkra vagyunk maradva, pusztán mert másképp vélekedünk egyes témákban.

Arra a kérdésünkre, hogy a jelenségnek mi a szervezetünkben lefolyó háttere, azt mondja: „a sejtszintű működés és a magas szintű társadalmi problémák közti frusztrációja következtében, egyszerűen kisül az agysejt.” Eszerint mi magunk zárkózunk be visszhangkamráink mélyére, azért, hogy rövidre zárjuk az információáramlást. A rövidre zárás legjobb, legkényelmesebb módja pedig, ha megnézzük mondjuk azt, hogy a barátaink mit lájkolnak és aszerint cselekszünk mi is. Ragó viszont megerősítette, hogy az idegrendszerünk működését nem befolyásolja negatívan, ha egyoldalúan tájékoztatják, ha nem késztetik kritikus gondolkodásra.

A Facebook, az Instagram és a Twitter az új melegágy

Darnai Gergely a Pécsi Tudományegyetem. adjunktusa a visszhangkamra kapcsán a politikai nézetek befolyásolhatóságára tér ki. Darnai a 2000-es évek elejét említi, amikor még sokan azt gondolták, hogy a közösségi felületek elősegíthetik majd az emberek között meghúzódó kulturális, értékrendbeli és politikai falak ledöntését, ezzel pedig a kiegyensúlyozott gondolkodás előretörését. A kezdeti tapasztalatok azonban azt mutatták, az emberek nagy része éppen ellenkező módon használta ezeket a lehetőségeket: inkább egyfajta buborékkal vették körül magukat, amelyen keresztül kiszűrték a nézeteikkel nem egyező véleményeket és híreket. További példaként hozza Flaxman és kollégáinak (2016) kutatását, amiben 50 ezer amerikai felhasználó online tájékozódását vizsgáltak. Eszerint a médiát használó emberek valóban hajlamosabbak a saját politikai nézeteikkel megegyező hírek olvasására, de meglepő módon azt is kimutatták, hogy megfigyelhető a saját ideológiájuktól ellentétes vélemények iránti érdeklődés is. Dubois és Blank (2018) 2 ezer brit, politikára fogékony felnőttre kiterjedő kutatása azt mondja, a politika iránt érdeklődőkben megvan a törekvés arra, hogy elkerüljék visszhangkamrákat, mivel igyekeznek sokoldalú forrásokból tájékozódni. Ezt bizonyítja, hogy a megkérdezettek csupán 8 százaléka hajlamos arra, hogy bekerüljön a ismeretbuborékába. Egy kevésbé tudatos médiafogyasztó azonban sokkal rosszabbul szerepelne ezen a felmérésen.

Ezzel kapcsolatosan Krekó Péter úgy véli, a közösségi médiában zajló politikai viták sokszor durvábbak, személyeskedőbbek és terméketlenebbek, mint az offline térben folytatott viták, ez pedig, könnyen elvezet a vélemények elszigetelődéséhez, a normális vita elvékonyodásához. Az erős elfogultság és az információs törzsekbe szerveződés szerinte manipulálhatóvá tesz. Ugyanis ha elszigetelődünk, jóval kisebb esély van arra, hogy ellenérvekkel is találkozzunk, olyanokkal meg aztán pláne nem, amik mondjuk meggyőznének minket az állítások ellenkezőjéről. Épp ez a visszhangkamra fő ismérve: fel a sem eszmélünk, máris csak egy szemszögből kapjuk az információkat.

A befogadói magatartással kezdődik

Mindhárom szakértőnk egyetért abban, hogy a visszhangkamra elsősorban a politika eszköze, de kiindulópontja a befogadói magatartás. Tehát az, hogy az online térben egyszerűbb, már jól megszokott utakon kívánunk tájékozódni. A befogadón múlik, milyen hajlandóak széleskörűen tájékozódni, hogy a kényelmi zónájukból kilépve vállalják a plusz energiabefektetés annak érdekében, hogy valós és teljeskörű tájékozódáshoz jussanak.