Azon túl, hogy tönkretette a kapcsolatainkat, az összes időnket erre pazaroljuk, ezért valójában nincs is igazi életünk, kicsit összetettebb változásokat hozott a Facebook. Nemcsak egyéni életeinkben és a társadalomban, hanem a gazdaságban, a politikában, sőt, még a modern háborúkban és forradalmakban is. Jelentéseket változtat meg és olyan fogalmakat teremt, amik pár éve még nem is léteztek. Itt tartunk most.
A New York Times hatékonyabbá tenné a közösségi médiás teljesítményét, ebben pedig a szerkesztők gépi segítséget is kaptak. A munkahelyi csetprogramba beépült egy intelligens csetbot, amely adatokat elemez és javaslatokat tesz, és eddig úgy tűnik, az ember és az algoritmus nagy sikerrel egészítik ki egymást.
“10:40. Egy hatalmas ütés zaja hallható: a gép jobb szárnya az egyik hegyet súrolja. Egyfolytában sípol a vészjelzés hangja, és hallható az utasok kiáltozása. A gép eltűnik a radarokról” – írja a hvg.hu a Germanwings-gép katasztrófájáról. A történtek feldolgozását súlyosbította, hogy maga a cég is sokáig láthatatlan volt, komoly hiányosságok fedezhetők fel abban, ahogy a helyzetet kezelték. Levonjuk a kríziskommunikációs tanulságokat.
Talán már nem kell sokat várni, és a legnagyobb lapokat úgy fogjuk olvasni, hogy közben egyszer sem találkozunk a weboldalukkal. A Facebook ugyanis több jelentős médiummal is tárgyalásba kezdett az elmúlt hónapokban. A tervek szerint a szerződő lapok hírei közvetlenül a Facebookon lesznek olvashatóak, megkímélve ezzel az olvasót az átirányítás hosszú másodperceitől, na meg persze szép kis hasznot hozva a Facebooknak.
Mindenki emlékszik még Pavlov kísérletére, ugye? Bár az egész tanulmány a biológia szakterületéhez tartozik, a feltételes reflexszel kapcsolatos felfedezésnek a reklámipar és a kommunikációs szakma is nagyon örül. Elmondjuk, hogy miért.
Elhíresült kísérletében Pavlov megtanította kutyáit, hogy egy csengő hangját fejben az ebédidőhöz kössék. Ennek köszönhetően minden egyes alkalommal, amikor a professzor csengetett, a kutyák nyálelválasztása már azelőtt elindult, hogy akár egyetlen falat eledelt eléjük raktak volna. Manapság a pittyegések, csengések, zászlók, jelzések, rezgések, melyek a telefonjainkból záporoznak kifelé, egészen hasonló reakciót váltanak ki belőlünk. Ezek a modern kor pavlovi csengettyűi.
Kék-fekete, vagy arany-fehér? Kis túlzással a harmadik világháború is kitörhetett volna, az emberek többsége akkor is a mára világszerte ismertté vált ruha színén vitatkozott volna körmeszakadtáig. Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen semmitmondó kérdés uralja az emberek figyelmét és a legnagyobb online médiumokat Ausztráliától Kanadáig? Lehet, hogy ez a történelem egyik legjobban sikerült marketingakciója?
Azt már évek óta tudjuk, hogy az aranyos gifes cicák, a négy heréjű koalák és hasonló cikkek vonzzák a látogatókat és a megosztásokat, de általában itt meg is áll az egész. Ha ugyanis egyszeri kommentelőnk előtt már harminckilencezren leírták, hogy “de cuki”, akkor már nem érez akkora késztetést, hogy megossza a világgal, ő is hasonló véleményen van. Szóval megnézi, tetszik neki, talán megmutatja barátainak is, de néhány perc múlva már nem is emlékszik rá. Emlékszik bárki a legutóbbi macskás .gifre amit látott? Na ugye, csak arra, hogy vicces volt. A kattintás viszont megvolt, örül a médium.
