Mi zárjuk el magunkat a szabad információáramlástól, vagy elzárnak minket tőle? Félünk ellenvéleménnyel találkozni, vagy csak szeretünk hasonlóan gondolkodókkal együtt lenni? Egyáltalán baj, ha csak egyoldalúan tálalva kapjuk az információkat? A blogunknak nyilatkozó szakértők segítségével próbáltunk utánajárni, hogyan miért zárjuk be magunkat ismeretbuborékokba és miért nem bánjuk, ha minket zárnak be visszhangkamrákba.
Az áprilisi választások óta tovább szűkült a hazai médiatér: megszűnt egy politikai napilap, egy hetilap, egy rádió és gazdát cserélt egy televízió. A hazai média kormány által felügyelt felében csak központilag engedélyezett témákat lehet tárgyalni, azt is csak a központilag engedélyezett mondanivalóval. Az, hogy ez valakinek tetszik-e, politikai kérdés, az azonban szakmai, hogy milyen hatással van az idegrendszerünkre és gondolkodásunkra, ha a tények, adatok és történések csak egyoldalúan tálalva jutnak el hozzánk. Szakértők segítségével vizsgáltuk, hogyan zárják be a felhasználók saját magukat ismeretbuborékokba vagy hogyan zárják be őket visszhangkamrákba. Mindkét jelenség közös pontja, hogy a fogyasztó gyakorlatilag el van zárva az információáramlás a lehető legkiegyensúlyozottabb, legobjektívabb részéből, de ezt mindkét esetben maga a fogyasztó választja.
Az egyikbe bezárják, a másikba a fogyasztó zárja be magát
Az ismeretbuborékokat (epistemic bubble) úgy lehet a legegyszerűbben leírni, mint amikor valaki „csakazértis” hisz valamiben és nem is lehet neki bebizonyítani az ellenkezőjét, kivéve, ha valami olyan radikális dolog történik, aminek következtében kénytelen elhinni az ellenkező állítást. A buborékban lévő fogyasztó nem fordít energiát a híreknek való utánajárásra, a lehető legkisebb energiabefektetéssel akar tájékozott lenni: egyszerűen nem érdekli a saját véleményével ellentétes információ.
Pedig a média igyekszik vele elhitetni a sokoldalúságot: mindenkit megszólaltatnak az adott témában, a fogyasztó csatornák széles tárházából válogatva tájékozódhat, egyre több újságot olvashat. Azonban ettől még nem kap színesebb tartalmat, mivel amit fogyaszt, mind ugyanannak a propagandának a szócsövei más-más köntösbe bújtatva. Mindezt azonban úgy tálalják, hogy az átlagos fogyasztó nem realizálja a különbséget.
Elzárkózunk vagy elzárnak minket az információktól? /Forrás: unsplash.com/
Az ismeretbuborékok vizsgálatakor Eli Pariser The Filter Bubble (2011) és Cass Sunstein #Republic: Divided Democracy in the Age of Social Media (2017) című munkáját használtuk kiindulásnak. Eszerint a buborék tagjai elutasítóak az ellenkező nézetekkel szemben, bezárkóznak saját világukba. Mégsem áll teljesen szilárd lábakon az ismeretbuborék: relatíve könnyen felszámolható, mivel tagjait nem az észérvek és tények, mint inkább a mítoszok tartják össze, amelyeket ők maguk táplálnak. Más kérdés, hogy ennek ellenére a gyakorlatban miért nem olyan egyszerű a felszámolása. Ebben bizonyára fontos tényező az, hogy valamiben készakarva hinni akarunk még akkor is, ha a lelkünk mélyén sok esetben tudjuk, hogy az adott állítás hamis. Az ismeretbuborékkal ellentétben visszhangkamrát (echo chamber) már nem lehet könnyen felszámolni, tágabb méreteket ölt, kevésbé érzékelhető, de jóval nagyobb erővel bír mint az ismeretbuborék. A visszhangkamra egyfajta társadalmi struktúraként is értelmezhető, aminek alapja, hogy elnyomja a számára nem releváns hangokat. Összevetve az ismeretbuborékkal, amit mi magunk alakítunk ki és ahol elismerésre sem kerül az ellenérv, a visszhangkamrában a saját szempontjaink alapján mutatják be nekünk az ellenérveket és a struktúrát mesterségesen tartják fent körülöttünk. Azt is hihetjük, hogy véletlenszerűen botlottunk az adott tartalomba, de igazából szándékosan, politikai, vallási, világnézeti preferenciáinktól függetlenül próbálják formálni az ízlésvilágunk. A jelenség mozgatórugója a tudatos félrevezetés és félelemkeltés, amellyel elszigeteli tagjait az ellenvéleményektől úgy, hogy azokban még csak nem is tudatosul az elszigetelés ténye.
A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a befogadó egy idő után csak a már ismert és hitelesnek vélt forrásokat fogja használni, ezzel ki- és elzárva magát bizonyos információs csatornáktól. Krekó Péter szociálpszichológus és a Political Capital igazgatója kérdésünkre úgy fogalmazott: a visszhangkamra mozgatórugója a késztetés, hogy olyan emberekkel legyünk együtt, akiknek hasonló az érdeklődése és a véleménye, mint a miénk, és olyan véleményeket hallatnak, amelyek hasonlóak a miénkhez. Krekó azt is hozzáteszi, ez „fogékonyabbá tehet minket a szélsőséges véleményekre, álhírekre és összeesküvés-elméletekre is.” Bizonyára sokak emlékezetét megragadta az az ideillő Origo kezdőlap, ahol a legtöbb cikk címében, vagy cikk összefoglalójának szövegében szerepelt a „migráns” szó. Tehát ez esetben a bevándorlókérdés került előtérbe, hogy azt fő aktuálpolitikai problémaként értelmezze a fogyasztó. Mindez akkor válik érdekessé, ha ezt nem csak egy médium, hanem több is átveszi és alkalmazza, egyfajta visszhangként táplálva egy adott értelmezést.
Amikor bezárnak a visszhangkamrába – az Origo március 13-i címlapja /Forrás: m.blog.hu/
Miközben kényelmesen kisül az agysejt
Ragó Anett, az ELTE Pedadógia és Pszichológia Karának adjunktusa, a Media 2.0-nak más szemszögből világította meg a jelenséget: szerinte a visszhangkamra kialakulásának hátterében a félelem áll. A legtöbben félnek ugyanis szembesülni az ellenvéleményekkel és ezt már-már kényszeresen próbálják elkerülni. Ragó elmondása szerint a közvetlen környezetünk miatt könnyen hihetjük, hogy meggyőződéseinkkel magunkra vagyunk maradva, pusztán mert másképp vélekedünk egyes témákban.
Arra a kérdésünkre, hogy a jelenségnek mi a szervezetünkben lefolyó háttere, azt mondja: „a sejtszintű működés és a magas szintű társadalmi problémák közti frusztrációja következtében, egyszerűen kisül az agysejt.” Később hozzáteszi ez “nem egy negatív dolog, egyszerűen aktivitást jelent, ha kisül azt jelenti, reagál valamilyen ingerre.” Egy-egy terület lehet aktívabb, így bizonyos témák több érzelmi választ válthatnak ki, mint mások. Eszerint mi magunk zárkózunk be visszhangkamráink mélyére, azért, hogy rövidre zárjuk az információáramlást. A rövidre zárás legjobb, legkényelmesebb módja pedig, ha megnézzük mondjuk azt, hogy a barátaink mit lájkolnak és aszerint cselekszünk mi is. Ragó viszont megerősítette, hogy az idegrendszerünk működését nem befolyásolja negatívan, ha egyoldalúan tájékoztatják, ha nem késztetik kritikus gondolkodásra.
A Facebook, az Instagram és a Twitter az új melegágy
Darnai Gergely a Pécsi Tudományegyetem. adjunktusa a visszhangkamra kapcsán a politikai nézetek befolyásolhatóságára tér ki. Darnai a 2000-es évek elejét említi, amikor még sokan azt gondolták, hogy a közösségi felületek elősegíthetik majd az emberek között meghúzódó kulturális, értékrendbeli és politikai falak ledöntését, ezzel pedig a kiegyensúlyozott gondolkodás előretörését. A kezdeti tapasztalatok azonban azt mutatták, az emberek nagy része éppen ellenkező módon használta ezeket a lehetőségeket: inkább egyfajta buborékkal vették körül magukat, amelyen keresztül kiszűrték a nézeteikkel nem egyező véleményeket és híreket. További példaként hozza Flaxman és kollégáinak (2016) kutatását, amiben 50 ezer amerikai felhasználó online tájékozódását vizsgáltak. Eszerint a médiát használó emberek valóban hajlamosabbak a saját politikai nézeteikkel megegyező hírek olvasására, de meglepő módon azt is kimutatták, hogy megfigyelhető a saját ideológiájuktól ellentétes vélemények iránti érdeklődés is. Dubois és Blank (2018) 2 ezer brit, politikára fogékony felnőttre kiterjedő kutatása azt mondja, a politika iránt érdeklődőkben megvan a törekvés arra, hogy elkerüljék visszhangkamrákat, mivel igyekeznek sokoldalú forrásokból tájékozódni. Ezt bizonyítja, hogy a megkérdezettek csupán 8 százaléka hajlamos arra, hogy bekerüljön a ismeretbuborékába. Egy kevésbé tudatos médiafogyasztó azonban sokkal rosszabbul szerepelne ezen a felmérésen.
Ezzel kapcsolatosan Krekó Péter úgy véli, a közösségi médiában zajló politikai viták sokszor durvábbak, személyeskedőbbek és terméketlenebbek, mint az offline térben folytatott viták, ez pedig, könnyen elvezet a vélemények elszigetelődéséhez, a normális vita elvékonyodásához. Az erős elfogultság és az információs törzsekbe szerveződés szerinte manipulálhatóvá tesz. Ugyanis ha elszigetelődünk, jóval kisebb esély van arra, hogy ellenérvekkel is találkozzunk, olyanokkal meg aztán pláne nem, amik mondjuk meggyőznének minket az állítások ellenkezőjéről. Épp ez a visszhangkamra fő ismérve: fel a sem eszmélünk, máris csak egy szemszögből kapjuk az információkat.
A befogadói magatartással kezdődik
Mindhárom szakértőnk egyetért abban, hogy a visszhangkamra elsősorban a politika eszköze, de kiindulópontja a befogadói magatartás. Tehát az, hogy az online térben egyszerűbb, már jól megszokott utakon kívánunk tájékozódni. Kivételt képez a komment szekció, ahol a hozzászólások között találkozhatunk ellenvéleménnyel és vitatható kérdésekkel is. A befogadón múlik, milyen hajlandóak széleskörűen tájékozódni, hogy a kényelmi zónájukból kilépve vállalják a plusz energiabefektetés annak érdekében, hogy valós és teljeskörű tájékozódáshoz jussanak.
(A cikket megjelenés után Ragó Anett válaszával egészítettük ki: az agyi aktivitás, mint “kisülés”, nem negatív, hanem egy ingerre történő reagálás.)
Az ügyfélpanasz ajándék – így foglalható össze legtömörebben Vas Dóra új könyve, amely a public relations egy itthon enyhén elhanyagolt, de annál fontosabb területét, az ügyfélpanaszok kezelését vizsgálja. A Királyok vagy zsarnokok – Ügyfélpanasz 2.0 laza, talán kicsit tömény írás, de a cégvezetőknek és a vállalati szektornak kötelező olvasmány.
Időről időre végigfut a hazai sajtón az elégedetlen kommentelők, panaszosok által kiváltott vállalati krízishelyzetek híre, elég a KFC-ben megvert újságíróra, az eMag lefagyott oldalán felhalmozódó panaszokra vagy a dekorációs fáklyákat gyártó Tiki Brand magyarázkodására gondolni. Az esetek kapcsán nem lehet eléggé hangsúlyozni az ügyfélpanaszok és elégedetlen kommentek kezelésének fontosságát, valamint azt, hogy az elégedetlen ügyfelek képesek pillanatok alatt romba dönteni egy vállalat jó hírnevét. A megelőzéshez szükséges vállalati kultúra elsajátítását hangsúlyozza és mutatja be Vas Dóra Királyok vagy zsarnokok – Ügyfélpanasz 2.0 című szakmai írásában.
A panasz ajándék, a panaszos megbecsülést és törődést érdemel – ez Vas művének felfogása és az általa hangsúlyozott kulturális megközelítés. Az egész írást áthatja az a gondolat, hogy a jó ügyfélszolgálathoz erős és jó vállalati kultúra kell, az ügyfélkezelést pedig egy vállalat erényének fogja fel, nem pedig csupán gyorsan megoldandó problémák halmazának. A panaszok kezelése szerinte nem a vállalat egy osztályának, hanem az egész struktúrának, annak minden szintjének feladata.
A Királyok vagy zsarnokok megközelítése tankönyvi, történeti példákon keresztül magyarázza el a folyamatot, ahogy a vállalatok ügyfélkezelése fejlődött. A szerző jól érzi, hogy a történeti rész magyarázata nélkül nem lehet megérteni a jelenség fontosságát. Szintén érdeme az írásnak, hogy rengeteg interjút tartalmaz a releváns piaci szereplőkkel és szakemberekkel. Az interjúk és a példák élővé teszik az elméleti tudást. Egészen más pusztán teoretikus szabályokat olvasni, mint látni: a gyakorlatban hogyan fejlődnek ki a vállalati a megoldások és eljárások. Ráadásul az interjúkon és példákon keresztül bemutatja a rossz gyakorlatot is. Még élőbbé teszi a szöveget, hogy olyan, közelmúltbeli példákat is hoz a magyar közéletből, amelyekkel a sajtón keresztül mindannyian találkoztunk.
Mértékletességre vall ugyanakkor, hogy a jelenség bemutatása mellett Vas nem „nem akarja megmondani a tutit.” Nem állít fel feltétlenül követendő szabályokat, csupán példákat hoz, lehetőségeket mutat be, folyamatosan hangsúlyozza a kreatív, rugalmas, közvetlen, személyre szabott megoldások fontosságát. Kötelezőként csak egyes elveket fogalmaz meg, amelyeknek egy vállalat ügyfélkezelését át kell hatnia. Ugyanakkor bátorít arra, hogy minden piaci szereplő maga alakítsa ki gyakorlatát, keresse az ügyfeleknek legmegfelelőbb opciókat.
Ellentételezésként viszont nem állítja, hogy az ügyfélnek mindig igaza van. Sokat foglalkozik a problémás ügyfelekkel, akik vádaskodnak és nem együttműködőek, valamint a trollok magatartásával is, akik csak válsághelyzetet akarnak előidézni. Ezek kezelésére is hoz használható példákat, módszereket, sőt, bátorít arra, hogy a legproblémásabbaktól meg kell szabadulni. Nem próbálja tehát az ügyfélkezelés hatékonyságát csupán a vállalatok kötelességévé tenni, bár leszögezi: a panaszkezelés a panasz elfogadásával kezdődik. Ez Vasnál nem egyetértést jelent a panasszal, csupán a megértő, empatikus elfogadást és a panasz lehetőségek szerinti legjobb kezelését.
A Királyok vagy zsarnokok egyik nagy érdeme, hogy egyáltalán nem választja el a hagyományos ügyfélpanaszt a Web 2-n és a közösségi médiában megjelenő panaszoktól. Álláspontja szerit a vállalat Facebook-oldalán megjelenő negatív értékelés ugyanolyan ügyfélpanasz, mint amikor a fogyasztó telefonon felhívja a vállalatot. Folyamatosan hangsúlyozza, hogy egy vállalat alapvető érdeke és kötelessége a közösségi panaszok figyelembevétele, a válasz nélkül hagyott negatív komment ugyanis gócpontja lehet egy válságnak.
A könyv stílusa laza, olvasmányos. Néha talán túl laza is, a szakirodalom többségével ellentétben, ha nagy ritkán kiszól, tegezi az olvasót. Vas partnerként, nem diákként vagy hallgatóságként kezeli a közönségét. Ennek ellenére egyáltalán nem mondható könnyű olvasmánynak, Vas talán túl sokat akar túl kis helyen elmondani. A Királyok vagy zsarnokok mérete ellenére elég tömör, néha nehéz átrágni magunkat a rengeteg információn. Sokat segít a megértésen a temérdek szakirodalom, amit a szerző felhasznált, úgyszintén a nagyszámú infografika, amely jól szemlélteti a kutatási eredményeket. A fejezetek végén található rövid tartalmi összefoglalók segítik rendszerezni a tudást, talán ha ezek pontokba lennének szedve, erősítenék az írás tankönyvi jellegét, bár céljukat így is elérik.
Egyedi stílusra vall a szakköny szóhasználata, különösen az idegen és idegen eredetű szavak kavalkádja. Egyéni stílusérzék kérdése, hogy valaki reputációt szeret-e hallani hírnév, esetleg brandet márka helyett. Az idegen szavaknál viszont enyhén megbicsaklott Vas mértékletessége. Az angol mozaikszavak közül vannak ismertek, az IT, az AI vagy a B2B szavak nem szorulnak magyarázatra. Az ML, IVR, CRM, ATL, FMCG, USP szavak viszont nem közismertek, a szerző pedig legtöbbször, különösen az interjúknál nem is magyarázza el a szó jelentését – talán biztosra veszi, hogy az olvasó ismeri a kifejezéseket. Ami viszont szúrhatja az ember szemét, a social media kifejezés mértéktelen használata. Nyilván a PR- és marketingnyelvezet egy jelentős részének nincs hazai fordítása, de ha van egy szép magyar kifejezésünk, a közösségi média, talán erőltetni lehetne, hogy legalább a szaknyelv e kicsiny részét magyarul használjuk. Szebben hangzik a közösségi panasz a socialmedia-panasznál, úgyszintén a közösségi felület a socialmedia-felületnél.
A könyv egésze alapján nem lehet pontosan eldönteni, Vas kinek is szánta. Tankönyvnek túl laza és túl kevés benne a megtanulandó és felmondandó tartalom. A nagyközönségnek túl tömény és túl sok olyan információt tartalmaz, ami érdektelen egy átlagos fogyasztónak. Akinek viszont feltétlenül ajánlani lehet, az a vállalati szektor. Vélhetően a szerző is a cégvezetőknek szánta a művet: ahogy azt Vas is végig hangsúlyozza, a vállalati kultúrát kell átalakítani az ügyfélpanaszok helyes kezeléséhez. A panaszok kezelése nem csupán az ügyfélszolgálati munkatárs, hanem a teljes vállalat feladata. A szerző nem győzi hangsúlyozni, hogy alapvető érdek az ügyfelekre való értő, empatikus figyelem. A Királyok vagy zsarnokok PR-szakembereknek lehet még hasznos olvasmány, ha meg akarják ismerni a public relations ezen területének alapjait, a releváns kutatási eredményeket és az előremutató nyugati módszereket. Rajtuk kívül még a problémás ügyfeleknek tudom ajánlani a könyvet – hátha magukra ismerve több együttműködést tanúsítanak az amúgy túlterhelt ügyfélszolgálati munkatársak felé.
A stratégiai célunk a márkánk megerősítése – mondta a Média 2.0-nak Szigeti Péter. A 24.hu főszerkesztője szerint a portál erősíteni fog a mozgóképek terén, egyre tudatosabban igyekszik kihasználni a Google- és a Youtube-adta lehetőségeket. A Facebookot remek forgalomterelőnek tartja, de szerinte nem lehet rajta márkát építeni. Szigeti elmondta: nem nőtt a kormánykritikus sajtótermékek egymás iránti szolidaritása az elmúlt években, a bezárt Magyar Nemzettől ugyan érkezett újságíró, de nem vettek át csomagban kollégákat.
Első főszerkesztői cikkében úgy fogalmazott: a hazai médiapiac finoman szólva sem egészséges. Változott azóta valami?
Egészségesebb biztos nem lett, kormányzati szándék sincs afelé, hogy egészségesebb legyen. Mi igyekszünk továbbra is középen állni és próbálni végezni a munkánk.
Érezni a politikai nyomást a mindennapi munka során?
Egyáltalán nem, nem telefonálgatnak, meg se próbálják nyomás alá helyezni a kiadót vagy a szerkesztőséget. Viszont nem tudjuk úgy végezni a dolgunkat, ahogy kellene, mert nincs hozzáférésünk sok információhoz, politikushoz. Ez egy más típusú nyomás. A legfontosabb versenytársunkkal, az Indexszel való politikai bánásmód jól mutatja a kormányzati hozzáállást a kritikus hangokkal szemben. Szerintem nem mondhatja azt a kormányfő, hogy nem nyilatkozik az ország vezető portáljának.
Szigeti Péter /Forrás: Bielik István, 24.hu/
Szikszai Péter nemrég a Magyar Időkben azt írta: hüppög ugyan az ellenzéki sajtó a „magyar demokrácia lassú pusztulása” miatt, ugyanakkor ő még sosem dolgozott olyan jobboldali sajtterméknél, amit ne diszkrimináltak volna a baloldali kormányok.
Nekem az is fáj amikor jobboldalinak mondott újságírókat nem engednek be egy rendezvényre. A sajtó azért van, hogy ellenőrizze a hatalmat, a politikusoknak vállalniuk kell azt a kellemetlenséget, hogy válaszoljanak a kérdésre akkor is, ha nem tetszik. Rajtunk keresztül az állampolgárok egy részét zárják ki az információáramlásból.
Szoktak egyeztetni erről a kelet-közép-európai kollégákkal? A beszámolókból azt hallani: nem magyar sajátosság a sajtó egy részének diszkriminálása, inkább régiós jelenség.
Valóban, nemcsak nálunk működik ez így, de ettől nem leszek boldogabb.
Az eddigi kormánykommunikációból úgy látszik, hogy elsődlegesen nem a 24.hu szúrja a kabinet szemét. Miért lehet ez?
A mi újsáíróink is kaptak bírságot, amikor mondjuk a diáktüntetésekről tudósítottunk. Ez persze pitiánernek tűnik, de jól mutatja a hatalom hozzáállását. Nem tartunk ott, hogy félni kelljen az újságíróknak, de apró dolgokkal bosszantanak és hátráltatnak minket. Ugyanakkor mi is azt látjuk, hogy nem vagyunk előtérben, ezt a munkamódszereinknek tulajdonítjuk: mi tényleg betartjuk a szabályokat. Nem célunk, hogy provokáljunk, mondjuk a Parlamentben is csak ott forgatunk, ahol lehet.
Igazoltatás a diáktüntetésen /Forrás: 24.hu/
Mit hozhat a sajtópiacon a következő négy év?
Azt, hogy végveszélyben van-e a szabad sajtó, nem tudom, de az biztos, hogy nem lesz könnyebb független sajtóterméket működtetni, mint ma. A kormányzati szándék nem az, hogy könnyen végezhessük a munkánk. Hogy ehhez milyen eszközöket használnak majd, nem tudom, de tippeket sem akarok adni.
Kiadó működése piaci alapon biztosított?
Teljesen. Alig van állami vagy államhoz köthető cégektől származó hirdetésünk. Ez egyrészt jó, mert kétség sem férhet a függetlenségünkhöz, másrészt viszont nem, mert egy rém torz hirdetési piacon vagyunk rossz helyen. Mivel az állam a legnagyobb hazai hirdető, mi nem részesülünk a hirdetési piac költéseinek legnagyobb részéből.
Az elmúlt három év elég zivataros volt a hazai médiában, de nem látszott jele, hogy a kormánykritikus sajtó összezárna. Eljöhet ennek az ideje?
Vannak olyan médiatermékek, amelyekkel vannak közös céljaink, tehát értékközösséget vállalunk más médiumokkal. Ugyanakkor, mivel a kritikus sajtó ki van zárva az állami hirdetésekből, kisebb reklámcsomagért versenyzünk a piacon. A kollegiális szolidaritásban nincs változás, nem is nőtt, nem is csökkent. Szakmaként gondolok a sajtóra. Nem hiszem, hogy mondjuk a Magyar Időknél ne ülnének olyan emberek, akik szakmai munkát végeznek, függetlenül attól, hogy az értékrendjükkel vagy a hatalomhoz való hozzáállásukkal messzemenően nem értek egyet. Sőt, több esetben közösséget kell vállalnunk a tisztességes munkát végző sajtómunkásokkal, hogy a megélhetésük miatt ilyen munkát kell végezniük. Nem szeretem az olyan általánosító kijelentéseket, hogy a „propagandagép nem média.” A kormánymédia maga is média, formailag annak tűnik, az olvasók is annak tekintik.
A bezárt Magyar Nemzet volt kollégái keresték a portált állásért?
Van kolléga, aki onnét érkezett. Nagyon nem szeretném, hogy cinikusan hangozzon, de a Simicska-médiabirodalom termékeinek leépítése nyilván egy piaci lehetőség is a konkurenseknek: munkaerő szabadul fel, lehet embereket igazolni. Mi egy piaci alapon működő lap vagyunk, mindig odafigyelünk arra, hogy kik az elérhető újságírók, szerkesztők. Amikor a Népszabadság bezárt, a kiadó csomagban vett át újságírókat, de a mögött volt egy sajátos üzleti döntés: más típusú médiumot akart csinálni a tulajdonos, amihez több ember kellett. A lapunk akkoriban egy híraggregátorból vált széles spektrumú hírportállá. Most nincs tervben ilyen jelentős váltás.
/Forrás: szabadmagyarszo.com/
Akkor a következő 4 évre készen van már a terv?
Hírportált szeretnénk továbbra is. Jelentős közéleti fókuszunk van, minőségi bulvárrovatunk, erős a sport, a tech-tudomány vonal is. Amiben lesz némi váltás: még a korábbinál is több videós tartalmat szeretnénk, illetve tovább fejlesztenénk még a könnyed tartalmakat is. Ez a biztos irány.
Tartalomszolgáltatás terén lesz valami technikai újdonság? Olyanra gondolok, mint az Instant Article elsőként való alkalmazása.
Az Instant Article pont nem jött be annyira, nem váltotta meg a világot. Óvatosak vagyunk ebben, keressük a helyünket, meg azokat a technikai újításokat, amelyek rendelkezésünkre állnak. Nem elsősorban a technikai fejlődésünkön van most a hangsúly: a stratégiai célunk a márkánk megerősítése. Azt hisszük, ezt egyelőre klasszikus tartalmakkal, mozgóképpel lehet megtenni.
A Facebook-botrányt érzik? A Similarweb szerint igen nagy a 24.hu Facebook-kitettsége.
A felhasználók oldaláról nem érezzük a botrányt, nem lett kevesebb elérésünk. Valóban nagy a kitettségünk, de ezt úgy is lehet nézni, hogy sok munkával figyelemre méltó Facebook-közösséget építettünk fel. Tudatos építkezés eredménye volt, igyekszünk nem csak a cikkoldalunkra, de a főoldalunkra is terelni a fogyasztót. Ugyanakkor a jövőben biztosan csökkenni fog a Facebook szerepe. Remek forgalomterelő, de nem lehet olyan jól márkát építeni rajta. A Google-ben viszont bőven van növekedési lehetőség keresőmotor-optimalizálásban (SEO) tudunk még fejlődni.
Miért a Google a favorit?
A Google elkezdett úgy közelíteni a nyilvánossághoz és a sajtóhoz, hogy elhiszem, hogy az fontos nekik. A Google News Initiative-on keresztül például pénzt és pályázati lehetőségeket kínálnak. Ami még a márkaépítésre ideális, az a YouTube. Nemcsak a 24.hu márkáját, hanem az egyes újságíróinkat is fel tudjuk rajta keresztül építeni. Az influencerek és youtuberek világába nem szeretnénk belépni, de így is komoly lehetőségek vannak a felületben. Nem gondolom, hogy a videó átvenné a szöveg szerepét, folyamatosan nő a jelentősége, de a napi hírágyártást nem fogja, nem is tudja lecserélni.
A többi közösségi felület?
Az Instagram felé nyitottunk, ráncba szedtük a csatornánk, töltögetjük fel sztorikat és képeket is. A Twitter megmaradt hírforrásként, itthon nem népszerű. Van házon belül is egy forgalomterelő eszközünk, a Startlap, amit szintén tudatosan használunk. A cél, hogy legyen hetente legalább egy olyan sztori, ami tőlünk indul útjára. A ránk való hivatkozások száma meredeken emelkedett az elmúlt egy évben, fontos mutató ez abban, hogy mennyire határozzuk meg a közbeszédet.
Melyik anyagra a legbüszkébb az elmúlt háromnegyed évből?
Nehéz nem az Elios-ügyet mondani, az annyira összehangolt, nehéz munka volt. Mi szereztük meg az OLAF-jelentést, majd a sztori tőlünk indulva végigment a teljes hazai sajtón. A legfrissebb büszkeség talán, hogy nemrég Minőségi Újságírásért Díjat kapott két kollégánk azért, mert elvonatoztak Debrecenből Mátészalkára. A klasszikus riport eszközeivel nyertek, jól sikerült anyag lett és örülök, hogy egy ilyen mikrotörténettel lehetett díjat nyerni.
Kinevezésekor azt is mondta: normális újságot szeretne. Megvalósult?
A normális alatt belső konfliktusoktól mentes, kifelé pedig a szükséges konfliktusokat felvállaló, mértékadó és értéket teremtő újságot értek és igen, szerintem ez megvalósult.
Részlet a díjnyertes riportból /Forrás: Fülöp Dániel Mátyás, 24.hu/
Akkor Őn előtt voltak konfliktusok?
Nem hiszem, hogy nekem azzal kéne foglalkoznom, hogy mi volt előttem. Az biztos, hogy egy nagyon jó szervezetet vettem át tavaly ősszel.
Látja már a 24.hut piacvezető oldalként?
A reális cél, hogy harcban legyünk érte, mindenféleképpen ott leszünk az első két hely valamelyikén. Sok múlik nyilván azon is, mi történik rajtunk kívül a piacon, mi lesz a kormányzati szándék, mi lesz az Index és az Origo sorsa. Egyelőre a saját lendületünket látom, ez foglalkoztat a legjobban.
A PR nem kivitelezői munka, hanem stratégiai szintű irányítási tevékenység. A Média 2.0 áprilisi meetupjának előadói szerint a hazai pr-oktatás nem megfelelő, a diákok hiányos alapismeretekkel érkeznek a pályára. Az oktatásnál is fontosabb lehet azonban a kulturális tudás, a társadalmi konszenzust sértő elképzelés krízist okozhat. A pr terhelhetőséget, sokoldalúságot és széles körű alapműveltséget vár el a pályakezdőktől, a juniorok pedig most több lehetőséget kaphatnak, mint 10 évvel ezelőtt.
Mediátor, problémamegoldó, kommunikációs szakember, pszichológus, de mindenképpen irányító, stratégiai szintű vezető az, aki napjainkban pr-esnek áll – állították a Média 2.0 áprilisi meetupjának előadói. Legutóbbi kerekasztal-beszélgetésünk vendégei olyan szakemberek volt, akik mindketten szakmafejlesztő szervezet is vezetnek: Lakatos Zsófia, a Magyar Public Relations Szövetség elnöke és ifj. Sárosi Péter, az Alapítvány a Public Relations Fejlesztésére kuratóriumának elnöke osztották meg tapasztalataikat a szakma helyzetéről.
Emberek figyelmét és gondolatait irányítják
„A pr nem a cukormáz a torta tetején, hanem a tojás, ami nélkül nincs sütemény” – magyarázza Lakatos Zsófia. A pr-kommunikáció nélkül semmilyen folyamat nem képzelhető el személyek és intézmények között, hiszen a public relations pont arról szól, hogy segítünk az embereknek megérteni egymást: úgy fogalmazzuk meg és juttatjuk el az üzenetet, hogy elkerüljük a konfliktust és a káoszt. Így például már a kampányok tervezésénél helyet kell kapni a szakembernek, a pr-t nem lehet utólag hozzárakni a kész koncepcióhoz.
Hasonlóan széles skálán látja a hivatás funkcióit ifj. Sárosi Péter. „Ez nem egy gyakorlati, hanem egy stratégiai tervezési tevékenység: nem működik a hétköznapi élet anélkül, hogy valaki a saját gondolatát, ötletét, valamilyen módon a környezetével tudassa, és azt elfogadhatóvá, kedvelhetővé tegye.”
Nincs szükség öt-nyolcezer pr-esre
Sárosi szerint a 90-es években indult a szakma egyetemi oktatásának gondolata, akkoriban alig voltak 30-40-en az országban, akik a pr-esként dolgoztak. A stratégiai tervezés, mint klasszikus pr-tevékenység, kezdetben úgy híresült el, mint egy háttértudás nélkül elsajátítható eszköztár, amit előszeretettel oktattak különböző intézményekben, különböző felfogások alapján. A szakma mára erősen telített lett, nincs szükség öt-nyolcezer pr-esre, akiknek felkészültsége ráadásul nem megfelelő a piaci igényekhez.
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy sok jó oktató van, de az oktatás szemlélete nem megfelelő. Az egyetemeken a soft skillek (érzelmi intelligencia, kreativitás, szervezőkészség) átadása zajlik, majd az elhelyezkedésnél ugrik csak ki az alapműveltség hiánya, ami jóval fontosabb, mint tudni, hogyan kell sajtóközleményt írni. Mindkét vendégünk fontosnak tartotta a történelmet és nyelvtant, de a matematika, a pszichológia, a közgazdaságtan, valamint a jogi alapismeretek is fontos feltételei lehetnek a versenyképességnek.
„Nem az a lényeg amit tanultál, hanem amit tudsz.”
Az otthonról hozott ismeretek is számítanak, de kell egy bizonyos kulturális és társadalmi dörzsöltség is a hatásos és hiteles arculattervezéshez. Egy társadalmi konszenzust sértő elképzelés krízist okozhat, amit épp elkerülni kellene a párbeszéd modellezésével és monitorozásával. Akiből a kulturális tudás hiányzik vagy nem tud egyszerre több feladatra koncentrálni, az hátránnyal indul a szakmában. A szakemberek két fontos pr-es tulajdonságot emeltek még ki: a terhelhetőséget és sokoldalúságot. „Szenvedés a pr azoknak, akik nem képesek napi 10-12 órát dolgozni és 50-70 telefonhívást lezavarni, akár 10-15 különböző témában. A pr-es éjjel-nappal pr-es, nemcsak munkaidőben, de a szabadidejében is – ezt a hivatás szeretete teszi csak lehetővé” – vélte Sárosi.
A siker nem csak számokban mérhető
Mivel a pubic relations célja legtöbbször az emberek véleményének befolyásolása, az attitűdváltás, az eredmények mérése érdekes kérdéseket vet fel. Lakatos Zsófia elmondta, a pr-kampányok eredménye gyakorlatilag bármiben mérhető – a reklámegyenérték-számítás idejétmúlt és elutasítja a szakma – példának egy olyan kampány hozott, amelyben a cél és a mérőszám is az volt, hogy minél kevesebb Down-szindrómás kisbabáról mondjanak le a szülei.
Aki most pályakezdő, az előnyös helyzetből indul, mivel nagyon kevés senior account van, akik már 3-8 év tapasztalattal rendelkeznek. A 2008-as válságot követően létszámstop volt az ügynökségeknél, elmaradt annak a generációnak a kinevelése, akik most lennének senior pozícióban. Eredményül most a juniorok sokkal több lehetőséget kaphatnak, sokkal rövidebb idő alatt.
Van keresnivalója a politikai állásfoglalásnak egy divatcsatornán vagy egy stílustanácsadó Youtube-felületén? Hogyan reagál a politikamentes youtuber közönsége, ha kedvencük politizálni kezd? Posztunkban azt vizsgáltuk, elutasítják-e a nézők az eredeti témába nem illő állásfoglalásokat.
A politkával nem foglalkozó youtuberek esetében a politikai állásfoglalás idehaza még gyerekcipőben jár, Nyugaton azonban nem idegen a jelenség. Jó példa erre az egyik legnépszerűbb vlogger, a több, mint 9 millió feliratkozóval rendelkező Casey Neistat, aki a saját erkölcsi felelősség kérdéséről beszélt Hillary Clinton és Donald elnökjelölti vitájáról szóló videójában.
A hazai politikai youtuberpaletta szegényes, nem igazán akadt riválisa Puzsér Róbert (63 ezer feliratkozó) csatornájára feltöltött, közéleti témákkal foglalkozó Sznobjektív és egyéb podcast adásoknak. Most viszont a választások aktualitása miatt egyre több hazai influencer érezte fontosnak, hogy a témát beemelje és a diskurzus részévé tegye. Az egyik első fecskének Szabó Hédi (81 ezer feliratkozó) és a Hédinke néven futó, divat és lifestyle tematikájú csatornájára készített videói számítanak.
A két, politikával foglalkozó videóját, átlagosan nagyjából 52 ezren nézték meg. Csakhogy érzékeljük a különbséget: a csatorna többi videójának átlag nézettsége 66 ezerre tehető. Összesen 890 hozzászóló érezte úgy, hogy írásos formában is hangot szeretne adni véleményének. A hozzászólások közül legtöbben az objektivitást hiányolták a készítőtől. Az egyikük kendőzetlenül oda is szegezi a kérdést, miszerint: „Miért vágtál be bizonyos politikusokról kifejezetten rosszul sikerült már-már komikusan rossz képet, míg másokról bőven a valóságnál előnyösebbet?” A kommentek közt akadt, aki a képeken túlmenően sérelmezte, hogy „…csak negatív gondolatokat (tényeket vagy akár pletykákat és fun fackt-eket) fűzött minden emberhez…” vagy „…azon nézőidet használod ki és vered át az állítólagos pártatlan videóval, akik hisznek neked…”- írja kiegészítésként az előző kérdésre reagáló hozzászóló. Nyilván súlyosbító körülmény az is, hogy a készítő nem kívánt reagálni az első ízben feltett kérdésre.
Ennél kicsit távolabbi vizekre evez a következő hazai példánk Baumgartner Kata (4,3 feliratkozó). Baumgartner is a divat-lifestyle vonalon mozog, ám videója esetében már jóval direktebb állásfoglalásról beszélhetünk, mindjárt a címben egy kérdést szegez nézőihez: „Miért menj el szavazni április 8-án?” Így nem is csoda, hogy 16 ezres nézettséget generálva magának, elérte, hogy több, mint 250-en kommenteljenek a videóhoz.
Sokakban már a téma is ellenérzést váltott ki, ezzel együtt számos kommentelő vélte úgy, hogy a youtuber ellenzéki nézeteinek adott hangot a videóban. Hangsúlyos azonban az a hozzászólás, amelyben az egyik néző kifejti, hogy a videó megnézésének hatására kapott kellő ösztönzést a szavazáshoz, mint fogalmazott: „…ebben a témában pedig a fiatalokhoz igazán ti tudtok szólni…”
A lifestyle kategóriákon túl az ismeretterjesztő témák körében is akadt pár vállalkozó szellemű vlogger, aki úgy érezte, hangot kell adnia politikai nézeteinek. Ilyen az Info Bubble (2,3 ezer feliratkozó) neveű csatorna tulajdonosa is, aki négy videóban fejti ki véleményét a választásokról. A sorozat első videója magasan a csatorna legnézettebb anyagává nőtte ki magát.
Ennek érdekessége, hogy konkrét médiumokkal szemben vagy éppen mellett foglal állást, aminek keretében gyakran a médiumokat mint pártok szócsövét minősíti. A kommentelők amellett, hogy igazat adnak a videó készítőjének, bővebben a politika létjogosultáságról és korrupció gyanújáról fejtik ki véleményüket úgy, mint – “Teljesen egyetértek: Nincs itt semmiféle érdemi népi döntés…” és a “Képesek eladni a lelküket a szavazatokért”
Ha azon gondolkodunk, hogy a beauty és ismeretterjesztő videókon kívül hova nem ékelhető be a politika, az a stílustanácsadás. Szokatlan vagy sem, a Confidentia (1,5 ezer feliratkozó) nézőinek egyike sem furcsálta az eddigiektől eltérő téma felütését. Ami azt aktivitást illeti, itt is megfigyelhetőek a helyeslő, a videó tartalmát pozitívnak ítélő hozzászólok: „…ez a videó részrehajlás-mentesen hívta fel a figyelmet a magyarok politika iránt tanusított passzív viselkedésmódjára.”
Nem beszélhetünk azonban passzivitásról Radics Peti (507 ezer feliratkozó) témába vágó videóját illetően. Az általa készített tartalom ugyan műfajilag kilóg a sorból, mivel – a csatorna többi videójához hasonlóan – ez egy paródia. Radics videóját több, mint 380 ezren nézték meg, 25 ezren kedvelték és 910-en pedig a dislike-gombra kattintottak. A videó alatt 1830 hozzászóló adott hangot véleményének. Ezek között bár elenyésző, ám de akad olyan, aki nem a paródiavonatra kívánt felszállni.
A hozzászólok elsősorban érzékelni vélték a részrehajlást egy konkrét párt mellett, egyik hozzászóló szerint, konkrét kampányvideót sikerült Radicsnak legyártania. Ugyanakkor volt olyan hozzászóló is, aki szerint a politikamentes zóna politizálása nem volt a legjobb ötlet. Ezzel pedig teljesen ellentmondásban, egy néző azt állítja „…ez az első releváns megközelítés a politika témájában.”
Releváns vagy sem, a nézőszámok és a közönség aktivitása elég beszédesnek bizonyult mind az öt esetben. A vizsgált tartalmak megtekintésszámát tekintve, összevetve a csatornák további tartalmaival, nem mutattak kiugró eltéréseket. Mindez azt mutatja, hogy a nézők nyitottak az általuk követett youtuber politikával kapcsolatos nézeteire. Ahogy a fenti példák is tükrözik, sokkal nagyobb hajlandóságot is mutatnak arra, hogy az általuk olyannyira kedvelt személyektől informálódjanak a témában, még akkor is, ha az a csatorna addig előállított tartalmaitől eltérő, új témák bevonását jelenti.
Érdekesség, hogy a divat és lifestyle kategória tartalomgyártók körében, a nézők jellemzően némi szkepticizmussal viseltettek a közéleti témájú videók iránt, míg ez a probléma a többi kategória videói körében egyáltalán nem jelent meg. Ugyancsak az előbbi kategória esetében volt a legjelentősebb az objektivitás hiányát kritizáló hozzászólásokat száma is. Ezzel együtt meglepő, hogy az egyes videók mennyi nézőből váltott ki konkrét politikai állásfoglalást.
Amikor bezárnak a visszhangkamrába – az Origo március 13-i címlapja /Forrás: m.blog.hu/
Szigeti Péter /Forrás: Bielik István, 24.hu/
Igazoltatás a diáktüntetésen /Forrás: 24.hu/
/Forrás: szabadmagyarszo.com/
Részlet a díjnyertes riportból /Forrás: Fülöp Dániel Mátyás, 24.hu/
