by tuza.barbara | 2013. Apr. 26. | facebook, közösségi_oldalak, Média 2.0 blog, tudomány
A közösségi média alapjai a híres fizikushoz, Isaac Newtonhoz köthetők? A felvilágosodás magával hozta volna azt az úttörő felvetést, amely megalapozta a mai közösségi, szociális csatornákat és stratégiákat? A XXI. századnak fejet kell hajtania az elmúlt 300 év előtt. Ez tény, de mi volt előtte? Érdekes eredményre jutunk, ha megvizsgáljuk Newton befolyását a társadalomra a kritikai kultúrakutatás és a tudománytörténet filozófiai megközelítésből.
Nem volt mindig internet, de tényleg
A Facebook címerét a céhekben kovácsolták? A Twitter, Google+ vagy a Pinterest szociális tőkéjét kovácsmesterek ügyes kezei formázták? A közösségi média nem pusztán a közösségi oldalak platformja: magába foglal minden olyan online életteret, ahol a felhasználók kapcsolatot tudnak tartani egymással. Kieth Loell nemrég megjelent írásában összeköti Newton gravitációs elméletét a mai e-személyiség és a globális falu kialakulásával.
A XVIII. században a Royal Societyben elkezdtek megjelenni a tudományos folyóiratok: az első Philosophical Transactions volt, Isaac Newton gravitációs elmélete is így kerülhetett a köztudatba. Hirtelen a világ kutatói és gondolkodói mind London felék kapták a fejüket. Ma ezt úgy mondhatnánk, Newton posztolta tudományos forradalmat, amit aztán milliók lájkoltak. A kortárs tudósok hónapokat is utaztak, csak azért, hogy megfigyeljék más tudósok munkáját, és első kézből is meghallgassák a gravitációs elméletet magától fizikustól. A szakterületek és gondolatmegosztás olvasztótégelye London lett. Ennyi már elég lett volna ahhoz, hogy elkezdjen kifejlődni a mai, dinamikus, kapcsolattartó emberek hálózata?
A változás filozófiája
Ha megpróbálnánk Newton kortársaként figyelni a folyamatot, azt vennénk észre, hogy a tudós elméletét hatalmas, eddig szokatlan népszerűség övezte. A probléma ott kezdődik, hogy mégsem lehet túl messzire menni az elemzésben, mert nem tudunk elvonatkoztatni: mindenképpen a mai állapotokhoz hasonlítunk. Kuhn A tudományos forradalmak szerkezete című tanulmányában ezt a folyamatot whig történetírásnak nevezi: eszerint képesek vagyunk a jelent úgy ábrázolni, hogy a múltból kiragadva egy részletet, magyarázatokat gyártunk a változásokra, amelyeket végül haladásként mutatunk be.
Mit jelent ez? Az emberiség igényét a kapcsolattartásra – melyet most a Facebook és a webkettes alkalmazások szolgálnak ki -, nem lehet egyértelműen Newton nevével összekapcsolni. Az angol tudós kortársai részesei akartak lenni a kutatói köröknek, a tudományos felfedezésekből túlcsorduló információhalmazt pedig kezelni kellett.
Az információkáosz jelensége a gravitációs elmélet után pár száz évvel is jelen van, de ez a generáció inkább passzív befogadó. Nincs kapacitása polihisztorként minden témában elmerülni. A közösségi oldalak a legerősebb szűrők a társadalomra és a felhalmozódó tudásra. A közösségi média lehetővé teszi, hogy azokat az információkat kapjuk meg, attól az embertől, akit lájkolunk, követünk, figyelünk és a blogját olvassuk. Az már más kérdés, hogy a környezetünk akár akarjuk, akár nem, posztol…
Közösségi mozgalmak
Keith Loell is arra jut az elemzésében, hogy a newtoni kutató-találkozásihullámot nem lehet a történelemben a közösségi média kialakulásának kezdeteként datálni. A szociális közeg mindig is jelen volt az emberiség történetében, csak ebben az esetben, a média porondja lecserélte a londoni terek fórumjait. A változás folyamatát érzékeljük fejlődésként és közben törekszünk megőrizni az eddig felhalmozott tudást. Az internet segít áthidalni a legnagyobb idő- és térbeli távolságokat, örökre oltalmazva az értékes fájlokat és adatokat.
Ki biztatta Newtont, hogy felfedezését célzottan kutatóknak juttassa el? Platón tanítványai vajon hány gondolatot osztottak volna meg? Az a kérdés pedig maradjon nyitott, hogy a következő nemzedék mit talál majd ki a közösségi média táguló univerzumában, és fejlődésnek nevezi-e a változásokat.
by tuza.barbara | 2013. Apr. 20. | cyberbullying, internet, konferencia, Média 2.0 blog
„Ha úgy néznék ki, mint te, inkább megölném magam!” – olvasható a kegyetlen mondat egy Facebook-profilkép alatt. Ehhez hasonló meggondolatlan megjegyzések mára elszaporodtak, egyre több fiatalt kergetnek a halálba. A cyberbullying, vagyis az online bántalmazás egy új keletű, brutális probléma. Veszélyes öngeneráló folyamat, zaklatással, molesztálással, tabuk nélkül. Vajon az internet képes átalakítani a szociális érzékenységet?
Az internet és a közösségi oldalak hatalmas előnye, hogy bárkinek elérhetővé válik a világ. Találhatunk elkóborolt kedvenceket, állást, vesedonort vagy barátot és szerelmet. A sikertörténetek folytatása időnként tragédiába csap át, azonban az árnyoldalakat ritkábban látjuk. A kiegyensúlyozott élethez hozzátartozik a társas lét, de mi történik akkor, ha kitaszítanak és elfordulnak az emberek tőlünk?
A 15 éves Amanda Todd drámai esete bejárta a világot. A személyiségfejlődés kritikus korszakába érő lány megismerkedett egy férfival az interneten, aki pillanatok alatt elérte, hogy bizalmas viszonyba kerüljenek. Rávette, hogy meztelen fotót küldjön magáról, ez pedig eljutott a lány barátaihoz. Ezek után Amandát környezete megbélyegezte, folyamatosan szekírozta, nem törődve szavaik következményeivel.
Ismerősei az általuk narcisztikusnak vélt tettet online kommentárokkal, majd a teljes kirekesztéssel büntették. Eközben a tinédzser tudatába beleégtek a szavak, és önértékelése szélsőséges módon átalakult. Eltorzítva gondolt magára, hiába próbált kitörni a skatulyából, úgy érezte, nem maradt más lehetőség. Öngyilkos lett. A bántalmazottak helyzete speciális: nem a gyenge jellemük, hanem a folyamatos atrocitások miatt. Eljön az a döntő pillanat, amikor már nem próbálnak küzdeni az offenzív és gyötrő szavak ellen, hanem elhiszik.
Hol vannak ilyenkor a szülők és tanárok? A cyberbullying jelensége előbb okoz az áldozatoknál lelki sérüléseket,
ezek fizikai megnyilvánulásai később jelentkeznek, így nehezebb észrevenni. Magyarországon a szülők tájékozatlanok az internet szocializációs hatásait illetően, derül ki a 2010-es EU Kids Online kutatási eredményéből. Szerencsés helyzet az, ha a szülők felismerik, hogy a gyermeküknek megváltozott a viselkedése, mivel valahogyan csillapítani akarja a depressziós állapotot. Mivel az elkeseredésnek ezer variációja van, így korán sem olyan egyértelmű feladat a szülőnek feltárni az okokat. Kinek lenne az az első gondolata, hogy gyermeke szomorúságát internetes zaklatás okozza?
Az, hogy elborzadó tekintettel olvassuk a cyberbullying prédáinak történetét, még nem elég. Elszörnyedő arcunkat, nyitott szemekre és fülekre kell cserélni, hogy időben közbe léphessünk. A szűk közegen túl, a probléma megelőzésese és orvoslása nemzetközi összefogás kérdése, de kompetens szakérők bevonása a magyarországi prevencióba szintén elengedhetetlen. Éppen ezért a társadalmi felelősségvállalást és tudatos médiafogyasztást tevékenységében mindvégig hangsúlyozó KommON BME Kommunikációs Szakkollégium április 23-án ’Van képed hozzá?! – Konferencia az online bántalmazásról’ címmel egyedülálló programot szervez, ahol párbeszédre szólítja fel a média és civilszervezetek munkatársait, valamint szülőket és pedagógusokat, hogy közösen elinduljunk a megoldás útján. Meghívott előadóink között jelen lesz Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője; dr. Baracsi Katalin, a Safer Internet Program képviselője; Christopher R. Martin, kommunikációkutató; Schmidt Andrea, az MTA Szociológiai Intézetének kutatója és dr. Dojcsák Dalma, jogász.
A bejegyzés szerzője a KOMMON kommmunikációs szakkollégium tagja.
2013. április 23. 14:00
Van képed hozzá?! – Konferencia az online bántalmazásról
Magyar Telekom Székház (1013 Budapest, Krisztina körút 55.)
Részvételi szándékát, kérjük, a cyberbullying.kommon@gmail.com-on jelezze!
facebook.com/vankepedhozza
kommon.bme.hu/kozosseg/konferencia
by tuza.barbara | 2013. Apr. 12. | hatalom, hormonok, Média 2.0 blog, sajtó, siker
„Hogyan tehetett ilyet?” – kérdezhetik a riporterek és az újságírók a legbefolyásosabb közszereplőket időről időre, lecsapva az izgalmas esetek legégetőbb pontjaira. Egy hatalommal és vagyonnal bíró személy hirtelen jött sikerének vagy botrányos bukásának lehetséges okait a címlapokon fejtegetik, pedig valószínű, hogy a hormonok a tettesek. Aki mindezt felfedezte, John Coates, saját bőrén tapasztalta a szélsőséges boldogság lebegő állapotát, megjárta a csodás magaslatokat és az apátia sötét mélységeit. Az Intelligent Life magazinban Zentai Péter készített vele interjút, amelyből kiderült, hogy a hatalomvágytól nagyon könnyű más, általuk narkotikusnak nevezett tudatállapotba kerülni. Ebbe a hibába esett például Bill Clinton is, a Monica Lewinsky-ügyet senkinek nem kell bemutatni
John Coates otthagyta a mesés Wall Street-i irodáját, és meg sem állt a Cambridge-i Egyetem kutatóintézetéig. Az egykor kiemelkedően eredményes brókerből lett neurológiaprofesszor párhuzamot talált a mérhetetlen hatalommal rendelkező, grandiózus személyek – például Napóleon vagy D. Strauss-Kahn- irracionális döntései és a hormonok között. Könyvében, a The Hour Between Dog and Wolfban, elmondja, hogyan omolhat össze az addig a ráció talaján táncoló személy egy hirtelen tesztoszteronlöketből fakadó hajmeresztő kockázatvállalás miatt.
Jó ötletnek tűnhet belépni egy internetes brókerfelületre, nem is olyan drága, így tett Zentai Péter is. Egy kattintás, tódulnak az árfolyamok és a kötvények, alaposan átgondolva meghozza a befektető az első döntést. Nyereség. Pár nap múlva már kész vagyon áll rendelkezésre. Katt. Tét. Kitágult pupillák és bizsergés a tenyérben és a fejbőrön. Ellentét. Kipirult arc, tüzes fújtatás. Veszít, nem baj, még egyszer. Étel? Nem, hiszen tétet kell tenni. A pulzusa emelkedik, kattint, veszít. Az eufórikus nyerési széria hirtelen deficitgyártásba fordul, amely az ember teljes kikészülésén át akár az öngyilkosságig is eljuthat. A folyamatból kialakuló betegség: a narkózis.
A narkotikus állapotban komoly hormonális változások zajlanak a testben. Az őrült futamból függőség jön létre, amelyet az egyén generál a sikerhajszolással, csupán hatalmat kell éreznie, és az internet erre számtalan lehetőséget biztosít. Coates a tesztoszteron és kortizon tüzes harcát tartja felelősnek ezért a jelenségért. A sikerek közben a végletekig feszülnek az idegek, és kitörni készül a férfihormon-vulkán. A szteroidfüst szabadon áramlik, ez maga a narkózis. Saját forró önhittségünkben fürdünk. Lebegünk a legyőzhetetlenségben és megjelenik az önelégült mosoly. A radikális hatalom-illúzió megszünteti a valóság kőkemény világát, mintha felülről hunyorognánk a környezetünkre. Mire kinyitjuk a szemünket, a belső tűz is kezd kialudni, aztán személytől függ, hogy a vacogásnál vagy a mozdulatlan jeges végtagoknál jut el a teljes kijózanodásig. A Kortizontól kiég, megfagy, sőt már nem is érzékel semmit. Belebetegszik abba, hogy külvilág visszarángatja vaskarmaival és szembesíti a ténnyel, hogy vesztett, mindent.
.jpg)
Coates ezt az időintervallumot nevezi a könyv címében Hournak, a kezdeti racionális alany a Dog, az átváltozott a Wolf. A kutya vad és veszett része tör elő, de ameddig szelíd, befogadjuk és etetjük. Ellenben a farkas üvölt, kergetjük. Coates a vadász, a narkózis a fenevad. Az ellenőrizetlen hatalom elindította a tesztoszteronhullámot például a CIA volt főnökénél, David Petraseus tábornoknál. Le kellett mondania az USA nemzetbiztonságát oltalmazó őrének, mert a stratégiai titkok a szeretők nem összeegyeztethetők. Clintonon is számon kérték a Monica Lewisnky-affért. Mikor megkérdezték, „Miért?”, ő csak azt válaszolta: „Mert megtehettem.” A sort a Lehman-Brothers-ügy is követi, kirobbantva a világválságot 2008-ban. A botrányos esetek és a vérig sértett, a világtól irdatlan méretű fekete pontot kapó illetők miatt szükséges a társadalmak hatékonyabb felügyelete a hatalom felé.
Coates kutatásai azt mutatják, hogy a gigászi méretű problémákat okozó, hatalomfüggő, neurobiológiai bajokkal küzdő polgárokat fokozott ellenőrizni kell. A tekintélyes impérium ellenére a létfontosságú döntések meghozatalánál nőket és időseket is be kell vonni, mert a tesztoszteronszintjük jóval alacsonyabb. A racionalitás mezejéről csak repülőgéppel szálljunk a magasba és bízzunk abban, hogy az úti célnál biztonságban landolunk, és nem esünk áldozatul sem légörvénynek, sem eltérítésnek.
