by bolcso.daniel | 2014. May. 21. | ASCE, kalózkodás, Média 2.0 blog, szerzői_jog
Mióta az online publikálás lehetővé vált, újra és újra összetűzésbe kerülnek a folyóiratokat kiadó nagy cégek, illetve a cikkeket író kutatók és az ő jogaikat védő netaktivisták. Ezúttal az American Society of Civil Engineers nevű kiadó vádolja kalózkodással saját szerzőit.
Az ASCE azt kifogásolja, hogy a szóban forgó tudósok a saját (egyetemi) weboldalukon megosztották az általuk írt cikkeket, amihez a publikálás előtt megkötött szerződés szerint már nem lett volna joguk. Az ügyben olyan neves egyetemek is érintettek, mint az MIT, a Stanford vagy a Berkeley.
A hatékony kutatás fontos feltétele, hogy a kutatók minél előbb megismerjék egymás eredményeit, vagyis minél akadálymentesebb legyen az információáramlás a tudományos világon belül. Ezért érthető, hogy a tudósok miért igyekeznek minél előbb megosztani az írásaikat, a kiadók miért szeretnék az ellenőrzésük alatt tartani ezt a folyamatot, és miért aggaszt ez utóbbi jelenség egyre többeket.
Elnézést, szabad lesz?
A szabad információcsere biztosítása a célja az open access, vagyis szabad hozzáférés kezdeményezésének. Eszerint a felhasználónak biztosítani kell a jogot, hogy bárhol és bármikor ingyen elérjen és (nem kereskedelmi célra) felhasználhasson bármilyen tudományos írást, amelynek a jogai felett a szerzője rendelkezhessen. Ezt az az egyre nyilvánvalóbbá váló jelenség erősítette fel, hogy míg a szerzők ingyen írják meg a cikkeiket (sőt adott esetben még ők fizetnek a megjelenésért), és a kollégáik szintén ingyen lektorálják azokat a folyóiratok számára; addig a kiadók általában többszörösen jól járnak: egyrészt hozzájuk kerülnek a cikk jogai, másrészt a szerző és/vagy az olvasók vagy a könyvtárak is fizetnek nekik a folyóiratért.
Ez ellen lép fel például a The Cost of Knowledge nevű mozgalom is, amelyben kutatók bojkottálják az Elsevier nevű folyóiratkiadó mamutot. A tiltakozók (köztük számos magyar egyetemi oktatóval) azt kifogásolják, hogy a kiadó túlárazza az egyes folyóiratait, amivel közvetve arra kényszeríti a könyvtárakat, hogy inkább csomagban fizessenek elő, így rájuk sózva olyan kiadványokat is, amelyekre egyébként nem lenne szükségük. Ráadásul az Elsevier támogatja a SOPA és a PIPA nevű törvénytervezeteket is, ami az információszabadságot féltő online világban már önmagában se túl népszerű húzás.
Az írott információ hozzáférésével kapcsolatos problémákra hívja fel a figyelmet Paul J. Heald is, aki a szerzői jogok mai formájának hatását vizsgáló kutatásában azt a tendenciát figyelte meg, hogy az első megjelenés után nem sokkal a könyvek hosszú időre eltűnnek, hogy a közkinccsé válásuk után ugrásszerűen emelkedjen az elérhetőségük.
Az open access létjogosultságát egyébként a hagyományos kiadók se igen vitatják, maximum a pontos elképzeléseik különböznek meglehetősen – például hogy kell-e fizetnie a szerzőnek a nyílt megjelenésért százezrestől akár milliós nagyságrendig rúgó összeget.
A szerzői jogok féltése mellett a másik fő aggály a minőségi szempont szokott lenni, vagyis hogy egy open access folyóiratnál nehezebb garantálni a megfelelő színvonalat. Hogy ez a félelem mennyire valós, azt természetesen kiadványa válogatja, de semmiképpen sem általános jelenség, és persze egyáltalán nem csak a szabad hozzáférésű folyóiratok olvasói vannak kitéve ennek a veszélynek – ahogy azt éppen a már emlegetett Elsevier példája mutatja. (Utólag derült ki, hogy 6 folyóiratnak látszó tárgyat a témában érdekelt cégek szponzoráltak, de ez sehol nem volt feltüntetve.)
Szerző(dés)i jog
A téma legutóbb akkor került igazán előtérbe, amikor tavaly januárban öngyilkos lett Aaron Swartz, akit még 2011-ben azért tartóztattak le, mert tömegesen töltött le jogdíjas cikkeket a JSTOR nevű folyóirat-adatbázisból, hogy szabadon hozzáférhetővé tegye őket. A történtek után néhány nappal spontán mozgalom indult, melynek keretében kutatók világszerte elkezdték megosztani Twitteren, #pdftribute hashtag alatt a saját, publikált cikkeiket (amelyeket később egy erre létrehozott weboldal is összegyűjtött).
A mostanihoz hasonló eset egyébként már korábban is előfordult: akkor az Elsevier több írást is levetetett az Academia.edu nevű oldalról, ahol kutatók osztják meg egymással a cikkeiket. Fontos különbség viszont, hogy az akkori esetben az írásoknak helyet adó oldal kockázati tőke által megtámogatott üzleti vállalkozás, amely – mondjuk a Facebookhoz hasonlóan – bevételt generálhat az e publikációk köré épülő felhasználói aktivitás elemzéséből. Ezzel önmagában semmi gond sincs, csakhogy így az ügy más megítélés alá esik a kiadók és szerzők között létrejövő szerződés alapján, mint a mostani esetben, amikor a kutatók saját és egyetemi honlapjairól van szó.
Mert a gond éppen az, hogy ha a szerzők szerződést írnak alá ezekkel a kiadókkal, onnantól a jelenlegi szabályozás alapján valóban aggályos lehet a publikációk megosztása, ha a kutató nem elég körültekintő. Márpedig aláírják a szerződést, hiszen több más tényezőt is figyelembe vesznek ilyen esetben. Egy kanadai felmérés szerint például, bár a megkérdezett kutatók 83%-a egyetért a nyílt hozzáférés elvével, a gyakorlatban ennek az opciónak az elérhetősége csak a hatodik legfontosabb szempont, mikor folyóíratot választanak a publikáláshoz.
A hosszú távú megoldás nyilván a kiadók és a tudományos élet többi szereplője (szerzők, egyetemek, könyvtárak) által kölcsönösen elfogadható megoldás lenne, valamilyen fenntartható és kiszámítható üzleti modell, amely számol a technológiai fejlődés által nyitott új lehetőségekkel is, de nem torkollik állandó jogi vitákba. Biztató kezdeményezések persze vannak, és látszik a nyílt hozzáférésű folyóiratok térnyerése, de arra még várni kell, hogy általánossá és általánosan elfogadottá váljon ez a gyakorlat. Addig is minden kutató mérlegelhet, hogy milyen formában tárja a világ elé az eredményeit, és mit hajlandó ezért aláírni.
Képek: 1, 2, 3
by bolcso.daniel | 2014. Feb. 17. | Amazon, digitális_kultúra, e-könyv, Gutenberg-galaxis, kalózkodás, könyvkiadás, Média 2.0 blog, olvasás, technológia
Múlt héten jelent meg Jeff VanderMeer amerikai fantasy-író új trilógiájának első kötete Annihilation címmel – írja a New York Times. Ami a hírt igazán érdekessé teszi, hogy a trilógia további részei szokatlanul hamar követik majd a nyitódarabot: a második (Authority) már májusban, a harmadik (Acceptance) pedig szeptemberben érkezik.
A hagyományos könyvkiadási modell szerint az egyes folytatások között több idő, legalább egy év szokott eltelni. Amellett, hogy időt hagy az aktuális résznek a piaci kibontakozásra, ez a megoldás azért is előnyös, mert a köztes időben fokozott rajongói várakozás épülhet fel, amely megágyaz a következő kötet sikerének, mint ahogy azt például a Harry Potter-sorozat esetében láthattuk. Ugyanakkor napjaink változó technológiai és médiakörnyezete új befogadói attitűdöt is eredményez: az olvasó, a rajongó türelmetlenebbé válik, kevésbé tolerálja a hosszabb hiátust, a történet mielőbbi folytatását igényli.
(more…)
by kiraly.david | 2014. Feb. 3. | cenzúra, internet, K, kalózkodás, Média 2.0 blog, torrent
Tudta, hogy Németországban a Youtube videók jelentős része elérhetetlen? Hogy Angliában egy beépített szűrő használatára kötelezik a internetszolgáltatókat? Hogy van már olyan böngésző, amely mindenkinek egyszerűen segít megkerülni ezeket a korlátozásokat? Világszerte folyamatos csata zajlik a színfalak mögött. Harc folyik az információ szabadságáért, az internet semlegességéért, a személyes adatok védelméért, a szellemi tulajdon védelmét szabályozó törvények ésszerűsítéséért. 2014-ben nagyon sok kérdés fog eldőlni a bíróságokon, rengeteget fogunk még hallani ezekről a témákról, fontosságukat nem lehet eléggé hangsúlyozni.
Győzött a józan ész
Két nagy holland internetszolgáltató fontos győzelmet aratott a napokban: a hágai bíróság kimondta, hogy nem kell továbbra is blokkolniuk a Pirate Bay elérését. A döntés precedensértékű lehet, több nagyon fontos érv is elhangzik az indoklásban. Az egyik, hogy a Pirate Bay blokkolása óta semennyivel nem csökkent a BitTorrent forgalma, sőt tovább növekedett. A szolgáltatók a TNO és az Amszterdami Egyetem egy kutatását is felhasználták az ügy során, amelyek egyértelműen rámutattak arra, hogy a blokkolás után mind a torrent oldalakat használók száma, mind az adatforgalom megnövekedett a protokollon. A blokkolás tehát hatástalan, sőt kontraproduktív volt.
(more…)
by kiraly.david | 2013. May. 28. | DMCA, fájlcsere, internet, K, kalózkodás, Média 2.0 blog, szerzői_jog, The_Pirate_Bay
Ismét egy olyan érdekes példára derült fény a napokban, amely azt támasztja alá, hogy az internetes kalózkodás elleni harc a jelenlegi intenzitással és eszközökkel káros, etikátlan, haszontalan és nem utolsó sorban veszélybe sodorja az internet szabadságát.
Két nagyon is összefüggő történet sajátos találkozásának lehettünk tanúi. Az első az idei év elején debütált a The Pirate Bay – Away From Keyboard című dokumentumfilmről szól, amely az egyik első, és máig az egyik legnagyobb torrent oldal alapítióinak történetét meséli el. A film arra az időszakra fókuszál, amikor a svéd fiatalok ellen megkezdődtek a peres eljárások szerzői jogsértések miatt. Az évekig elhúzódó procedúrában a tavaly helyben hagyott ítélet szerint Peter Sunde nyolc hónapot, Fredrik Neij tíz hónapot, Carl Lundström pedig négyet kapott, valamint hármukra összesen 6,8 millió dolláros kártérítési kötelezettséget is kiszabtak. Az alapítók azóta megjárták az Emberi Jogok Európai Bíróságát is, de beadványukat elutasították.
A film egyébként mindenkinek ajánlott, legtanulságosabb része talán az, hogy a mai bírósági fogalom- és eszköztárral mennyire megmagyarázhatatlanok a digitális kor jelenségei. Számunkra ebből a történetből most csak annyi a fontos, hogy ez a film az alkotók szándéka szerint Creative Commons licence segítségével szabadon másolható, terjeszthető. Megnézhető Youtube-on, rákereshetünk, és szabadon letölthetjük, valamint nem kereskedelmi céllal megoszthatjuk másokkal bármilyen fájlcserélő hálózaton. A készítőket ugyanakkor mindenki saját belátása szerint támogathatja tetszőleges összeggel a film hivatalos oldalán.
A másik történet a jogtulajdonosokat tömörítő nagy kiadók és más szervezetek internetes kalózkodás elleni harcáról szól. Az Egyesült Államokban 1998-ban elfogadott Digital Millennium Copyright Act (DMCA) nevű törvény többek között arra is lehetőséget biztosít ezeknek a szervezeteknek, hogy az általuk jogsértőnek vélt tartalmat töröltessék az olyan nagy keresőszolgáltatók találati listájából, mint a Google vagy a Bing. Ezzel a lehetőségükkel évek óta aktívan élnek is, habár már több esetben is bebizonyosodott, hogy a törvény túlkapásokra ad lehetőséget.
Ahogyan az Electronic Frontier Foundation jelentéséből kiderül, a DMCA veszélyeztetheti a szabad felhasználást, akadályozhatja a versenyt és az innovációt, valamint rossz hatással lehet a szabad véleményformálásra és a tudományos munkára egyaránt. A Google vezet egy átláthatósági statisztikát, amelyből kiderül, hogy kik, mikor és milyen címeket akartak töröltetni. Az adatok szerint csak az előző hónapban több mint 14 millió, feltételezhetően jogvédett tartalomra (például filmre, zenére) mutató URL-t igyekezett eltávolíttatni valamivel több, mint 2 ezer különböző szervezet. A statisztikákból az is kiderül, hogy két évvel ezelőtt hetente átlagosan 100 ezer URL törlésére érkezett kérés, ez a szám tavaly ilyenkor 500 ezer körül alakult, idén viszont már volt olyan hét, amikor 4,5 millió URL törlését kezdeményezték.
Az talán könnyedén belátható, hogy kínai munkások tömegei éhbérért dolgozva sem képesek egy hét alatt 4,5 millió címet kilistázni. Ehelyett a háttérben egy algoritmus dolgozik, amely folyamatosan ontja magából a valószínűleg jogvédett tartalmakra mutató linkeket. Innen talán már egész könnyen kitalálható, hogy több óriás filmkiadó vállalat (Viacom, Paramount, Fox és Lionsgate) listájába, amely a törölni kívánt linkeket tartalmazza, valahogyan bekerült az egyébként szabadon és ingyenesen terjeszthető Pirate Bay film is. Ennél nagyobb öngólt szándékosan sem tudtak volna lőni.
Összeesküvés-elméletekre fogékonyaknak ennél sokkal kevesebb is elég ahhoz, hogy világméretű cenzúrát, és a szólásszabadság sárba tiprását kiáltsák. Ezzel szemben az igazság valószínűleg az, hogy az automata algoritmusok tévesen jogvédett alkotásnak nézték a TPB-AFK-t. Ez viszont nem segít azon, hogy a fogyasztók millióinak szemében amúgy is megtépázott hírnevű kiadóknak sikerült még mélyebbre ásni magukat. Másfelől viszont hálásak lehetünk nekik, hogy ezt a filmet is sikerült a listájukba keverni, hiszen ennek köszönhetően nagy nyilvánosságot és figyelmet kaphat a szabályozás jelenlegi formájának tökéletlensége. Egyszerűen nem tudhatjuk, hogy a hetente milliószámra kiküldött kérések között hány jogtalan kérés lehet. Ha akár egy darab is van, az azt jelenti, hogy nem elég kifinomult a technológia, amellyel kiválogatják címeket, és sokkal nagyobb felelősséget helyez azokra, akikhez beérkeznek ezek a kérések.
A törlést kérvényező szervezetek ráadásul folyamatosan nyomás alá helyezik a keresőcégeket és az internetszolgáltatókat, hogy a lehető legrövidebb időn belül teljesítsék maradéktalanul a kéréseiket. Nehéz józan ésszel felfogni, hogy heti 4,5 milló linket egyszer kigyűjteni, egyszer pedig végigellenőrizni mekkora erőforrásokat igényelhet. Még nehezebb elhinni azt, hogy ennek a fáradozásnak (és persze óriási anyagi ráfordításnak) megtérül a költsége. Többször láthattuk már, legutóbb pont a Pirate Bay angliai blokkolása kapcsán, hogy hiába az erőfeszítések, a felhasználók így, vagy úgy, de megtalálják az utat, hogy letöltsék az őket érdeklő tartalmakat. Ott vannak a különböző ingyenesen elérhető proxyk, VPN-ek (titkosítást használó virtuális magánhálózatok) és milliónyi zárt torrentes közösség. Azzal, hogy a cenzúrázásra, tartalmak blokkolására, a felhasználók kriminalizására helyezik a hangsúlyt, ahelyett, hogy a megfizethető, nagy kínálattal rendelkező legális szolgáltatásokat próbálnának minél szélesebb körben élérhetővé tenni, csak növelik az ellenszenvet magukkal szemben. Pedig lassan tudatosulhatna bennük, hogy ők egyben a saját fogyasztóik is.
A Pirate Bay alapítói elsősorban a szólás – és véleményszabadság alapvető jogainak szem előtt tartásával próbálkoztak védekezni a bíróságokon. Tevékenységük megítélésével kapcsolatban lehet vitatkozni, bizonyára voltak mind jogilag, mind etikailag vitatható lépéseik. Azt viszont nehezen vonhatjuk kétségbe, hogy valami olyasmi ellen harcoltak meggyőződésből, amely most végül bekövetkezett. Bizonyos piaci szereplők olyan tartalmat akartak eltávolítatni (olykor sikerrel) az internetről, amelyhez egyébként deklaráltan mindenkinek szabad és ingyenes hozzáférése lehet. Ez a technológia és a törvény együttes megerőszakolása. Ezt a történetet kicsit szélesebb perspektívából figyelve kiderül, hogy a súlya sokkal nagyobb annál, mint hogy néhány ezer emberrel talán kevesebb látta a TPB-filmet.
