Az utóbbi hónapokban egyre sürgetőbb nyomás nehezedik az amerikai szabályozó szervekre, hogy kezdjenek végre valamit a drónok használatának szabályozásával. A technológiai újításokra mindig fogékony média csak a jelre vár, hogy bevethesse őket, de az ígéretes lehetőségek mellett számos kétely és aggodalom is övezi a kérdést.
Szerdán „A blog, mint üzlet” című szakmai kerekasztal-beszélgetésen jártunk (a címet sajnos nem sikerült helyesen leírni). A kanapén „Csalár Bence sikeres blogger” (idézet a sajtóközleményből), Halaska Gábor a Figyelő újságírója, az lnsider blog szerzője, Halász Ambrus a Flow pr kreatív igazgatója, illetve Rédei Daniella, a Café pr ügyfélkapcsolati igazgatója foglalt helyet. A beszélgetés moderátora Rétfalvi Flóra volt. A beszégletés a blogok helyett inkább a publikáló emberek (legyen az újságíró vagy blogger) és a pr-osok közötti ellentét irányába ment el. El kell adni a lelked, hogy megélj?
Az első kérdés persze az volt, hogy mitől sikeres egy blogger, itt mindjárt ki is derült, hogy a blog (ma?) nem üzlet: Csalár „azért csinálja, mert élvezi, számára nem elsődleges, hogy meg tudjon élni belőle”. Szerinte ma már mindenki azért blogol, mert azt látja, hogy a másik sikeres. Sikeresnek lenni pedig akkor lehet, ha piaci rést talál, hiánycikket tud eladni, ami nála a véleményformáló divatblogolást jelenti. Az az egész beszélgetésből nem derült ki, hogy ki számít sikeresnek pr-szemszögből.
Halász szerint a pr-ügynökségekre is ráhúzható a blogos párhuzam, kiemelkedni többletszolgáltatásokkal lehet: „A hagyományos pr önmagában halott, felkészítőanyagok, sajtóközlemények írása nem elég”, hiszen a nagyvállalatok ezt házon belül is meg tudják oldani. „Mi felismertük, hogy a kényelmi szempontok relevánsak: egy helyről nagyon sok szolgáltatást meg tud kapni az ügyfél: a közösségi médiától az alvállalkozók rugdosásáig”.
A Flow pr kreatív igazgatója szerint sok ügynökég elfelejti, hogy jó sajtókapcsolatokat várnak tőlük, meg azt, hogy lehetetlen témákat is el tudjanak adni. A kommunikációs szakma ráadásul percről percre változik, a Facebook-ismerete, a mobilalkalmazások fejlesztésének irányítása ma már alapkövetelmény.
Nem értett egyet Rédei Daniella a Cafe pr-tól: „Az, hogy mindent kell csinálni, devalválja is az ügynökséget”. Szerinte a pr egy emberszakma, az ügynökségek közötti különbség abból adódik, hogy tudnak-e szerezni olyan embereket, akik valamilyen pluszt tudnak hozzáadni.
A hasonlóságok után Halaska Gábor arról beszélt, hogy a pr és a blog ősellenség:a pr-os terméket adna el, “a blog szabadon szárnyalna”. Ez persze régi téma, pr-os és újságíró között is értelmezhetjük, ami nem túl meglepő, hiszen eleve nehéz azt is definiálni, mi a különbség a blogger és az újságíró között.
Halaska szerint a blog szubjektív, az újságírók a véleményüket viszont csak bizonyos műfajokban írják le. Halász szerint minden blogbejegyzés olyan, mint egy véleménycikk, míg az újságírásnak legalábbis objektívnak kellene lennie, de az újságírók közül nem mindenki felel meg ennek. Csalár szerint viszont nincsenek szubjektív magyar divatblogok, nemhogy véleményt nem formálnak, de egy sajtóközleményt sem írnak át.
Rédei szerint ideje, hogy az újságíró is megértse, hogy működik a pr, mivel 2008 óta hatalmas pénz eltűnt a médiapiacról, és az újságírónak szükségük van a pr-osokra. „Korábban megtehették az újságírók, hogy nem foglalkoznak a kereskedelmi érdekekkel, ma már ezt nem tehetik meg” ‾ állítja a Café pr ügyfélkapcsolati igazgatója. Az egyetlen jelen lévő blogger erre csak annyit reagált, hogy sosem rak ki sajtóközleményt. Azt viszont a jelenlévők elismerték, hogy vannak olyan olyan szokások, amiknek ki kell halniuk: például az újságírók hívogatása, hogy megkapták-e a sajtóközleményt.
Viszont még mindig jó gyakorlatnak tűnik, hogy termékmintákat küldenek az újságíróknak, és ma már a bloggereknek is. “ Valaki azzal is beéri, hogy termékmintákat kap, van aki szeretné, ha legalább elutaztatnák valahova” – tudtuk meg Halásztól. De ez is csak tematikus blogoknál, bizonyos iparágakban. A másik lehetséges út, hogy a jó bloggereket felfedezik az újságok, és újságíró lesz belőlük, akkor pedig jól jön a kapcsolat a pr-osnak.
Körülbelül ennyi az, amit a jó blogok el tudnak érni pr-os nézőpontból. Az ügyfelek többsége még mindig nem tudja értelmezni a blogokat, ha pedig tisztán látogatottságot néznek, nem hoznak eleget. “Jól mutat az elemzésekben, ha 32 helyett 33 fő volt ott, mert egy blogger is becsusszant” – foglalata össze a lényeget Halász.
A beszélgetésen nem született egyértelmű válasz arra, mi lesz a pr és a blog közös jövője. Halaska gyorsan rövidre zárta a kérdést: megkérte a hallgatóságot, hogy tegye fel a kezét, aki meg tud élni a blogolásból. Nem volt ilyen résztvevő, a válasz egyértelmű: a blog ma nem üzlet. Halaska szerint ráadásul alapvető problémák vannak a pr-osok hozzálláásával: ha így folytatják, a pr-os egyre inkább versenytársa lesz az újságírónak.
Rédei szerint nem az üzlet a lényeg, hanem hogy az újságíró nyitott legyen arra, amit a pr-osok csinálnak:: a pr-osnak nem az a feladata, hogy terméket adjon el, hanem egyfajta támogató, hosszútávú, bizalomébresztő funkciónak érdemes tekinteni ami csinálnak.
Rédei elmondta, hogy sokszor van olyan ügyfél, ahol nagyon figyelik, pontosan hol költenek reklámra, a pr-ügynökség pedig tud ebben segíteni: „meg is erősítjük az ügyfélnél, hogy érdemes ott költeni”. Cserébe Rédei elvárja, hogy ha évente egyszer beajánlanak egy interjút például az ügyvezetővel, ne legyen kérdés, hogy elvállalják.
És akkor jöjjön az a része, ami megkülönbözteti a bloggert az újságírótól: az egész hozzáállást egyszerűen nem tudom szó nélkül hagyni, a beszámoló után helye van a véleményemnek is. Ott is elmondtam, jöjjön még egyszer: az újságírónak nem lételeme a pr-os. A jó kapcsolat mindenkinek érdeke, de az, hogy csak azért elvállaljunk egy interjút, mert hirdetett nálunk az ő ügyfelük, elképesztő elvárás, a tartalom és a reklám szétválasztásának tökéletes megsértése. Ez már egyáltalán nem azt jelenti, hogy témát ajánlanak, hiába fogalmaznak így. Azt, amit hirdetőként kapniuk kell, megkapják: elérést. A tartalomba a pr-osnak nem lehet beleszólása, nem mondhatja meg, hogy kivel csináljak interjút. A hirdető megkapta, ami a pénzéért jár: megjelenést. A többihez köze nem lehet.
A másik. A pr-osok mindig elmondják, hogy innovatívnak kell lenni, hogy az újságírókat jogosan idegesíti, ha szerencsétlen gyakornokok egymás után többször hívják fel őket, hogy megkaptak-e egy sajtóközleményt. Aztán mit látunk? Azt, hogy nem változik semmi. Évek óta így megy, pedig a hagyományos pr halott. Ezt az egészet már csak a rossz beidegződések viszik előre. Tegye fel a kezét, aki valaha kirakott mégis egy sajtóközleményt, amit egyébként érdektelennek talált, mert felhívták!
Újságíróként mondom, ha nem újul meg a pr, tényleg kihal: a közösségi média korában főleg nincs szükségünk arra, hogy ők hozzanak nekünk sztorit: sok mindent megtalálunk, ez a dolgunk. Ráadásul egy kezemen meg tudom számolni, hány olvasónak is érdekes interjút készíthettem el a segítségükkel, az erőszak pedig nem segít. Nem azért nem csinálok meg egy interjút, mert bunkó vagyok, hanem mert az olvasóimat nem érdekli. Nem véletlenül nem érnek el ezzel a hozzáállással komolyabb lapokat. Van akinek van fontosabb utaztatásnál, meg termékmintánál. Remélem, ők vannak többen.
Szerkesztőségünkbe érkezett levél alapján korrigáljuk korábbi cikkünket: a Jászai Mari téren kolduló F. Tibor valóban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kölcsey Televízió alapítója. Volt kollégái szerint szakmai feladatait megbízhatóan végezte, és mielőtt kicsúszott volna a lába alól a talaj, több párt helyi vezetőjével, cég tulajdonosával is kiváló kapcsolatot ápolt. Összetett és szomorú emberi sors bontakozik ki a szemünk előtt.
Március 5-én délelőtt „Tavaly még a Corvinuson tanított újságírást, ma már hajléktalan” címmel a 444.hu közzétett egy idős férfival készült videóriportot, aki azt állítja, hogy 30 éves pályafutása során nemcsak főszerkesztőként, de fotóriporterként és köztiszteletben álló oktatóként is dolgozott. Miközben az eredeti cikket az információk bárminemű ellenőrzése nélkül számos orgánum átvette, a napi pár ezer forintért kéregető F. Tibor személyének valódi kilétéhez nem jutottunk közelebb. Bár a Corvinuson nem tanított, korábban tényleg újságíróként dolgozott: volt kollégái jelentkeztek, és megerősítették szakmai hátterét.
A “Schwartz” becenéven dolgozó férfi nemcsak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kölcsey Televízió híradójának volt évekig felelős szerkesztője, de több ötletet is önállóan képernyőre vitt – derül ki Bohács József szerkesztőségünkbe érkezett leveléből. A csatorna volt munkatársa szerint a hajléktalan újságíró nevéhez fűződik a Mintagazda című mezőgazdasági magazin, mely a mai napig adásban van, de sikerrel helyt állt bűnügyi, bírósági területen is. Megkerestük korábbi főnökét, Tarczy Gyulát, a Nyíregyházi Televízió jelenlegi vezetőjét is, aki megerősítette Tibor pontos és minőségi munkavégzését. A kommentben jelentkező Román Dávid oktatóként is ismerte a férfit, aki a Beszterczey Alapfokú Művészeti Magániskola hallgatóit sajtótájékoztatókra és stúdiólátogatásokra vitte. Egykori munkatársai és tanítványai egybehangzóan állítják: Tibor megalapozott háttértudással rendelkező szakember.
Volt kollégái blogunkon keresztül sajnálatukat fejezték ki a válása után elcsúszó újságírónak, és egy olyan új médium indításán dolgoznak, mely Schwartz számára is megélhetést biztosítana. Hogy a nagy médiavisszhang mennyire segíthet egy tehetséges embernek a talpra állásban, arra már láttunk példát: az aranytorkú Ted Williams élt a YouTube és egy helyi riporter adta lehetőségekkel, hogy az utcát az Access Hollywood Live stúdiójára cserélje.
Volt kollégái kérése, hogy aki bármilyen lehetőséggel támogatni kívánja a második esélyre váró volt újságírót, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot és terjessze ezt a felhívást!
F. Tibor állításait senki nem ellenőrizte, a Budapesti Corvinus Egyetemen nem hallottak róla. A hírt többen kritikátlanul átvették, pedig elég lett volna egy telefon. A szerencsétlen emberi sors mellett a magyar sajtóban uralkodó állapotokra is rávilágít a történet. A kattintásért mindent?
„Tavaly még a Corvinuson tanított újságírást, ma már hajléktalan” címmel tegnap délelőtt a 444.hu közzétett egy idős férfival készült videóriportot, aki azt állítja, hogy 30 éves pályafutása során nemcsak a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei híradó főszerkesztője volt, de dolgozott a MIX Magazinnál, publikálta képeit a National Geographic és óraadóként évekig tanított a Corvinus egyetemen.
A Jászai Mari téren kéregető F. Tibor elmondása szerint a Független Újságírók Szövetségének is alapítótagja volt, mára mégis kicsúszott a lába alól a talaj. Olyannyira, hogy jelenleg egy „26 évig voltam újságíró. Ide juttattak! Minden segítséget köszönök!” feliratú táblával koldulja össze napi két-három ezer forintját.
Természetesen sem célunknak, sem feladatunknak nem érezzük a tragikus emberi sorsok feletti bíráskodást – a kommentelők úgyis rendre megteszik helyettünk –, mindenesetre F. Tibor története a magyar sajtó helyzete szempontjából is súlyos tanulságokat rejt. Az eredeti cikk megjelenése után mindössze néhány órával már hatalmas médiavisszhang közepette terjedt a közösségi oldalakon, több oldal átvette az információk ellenőrzése és bárminemű utánajárás nélkül.
A HVG ugyan a videóbotrány óta jóval óvatosabb, ez esetünkben csupán a címben megjelenő kérdőjelben merült ki. (Közben korrigáltak, ők is leellenőrizték az állításokat.) A Hír24 pedig a National Geographichoz hasonlóan a Sanoma Csoport tulajdonában van, mégsem emelte fel senki a házi telefont, hogy ellenőrizze a férfi állításait a tákosi református templomról készült képek ügyében. A magazin interneten elérhető fotóarchívuma egyébként nem ad találatot semmilyen kazettás mennyezetről a “Tibor” névre keresve, ráadásul a kommentelők szerint Bócsi Krisztián kezéhez fűződik a fotósorozat.
A nyilvánvalóan Corvinusos kapcsolatokkal is rendelkező felsőoktatási oldal, az eduline szerkesztői is hasonlóan jártak el: bár azt írták, hogy az intézmény egy évvel ezelőtt közölte az óraadó tanárral, hogy a továbbiakban nincs pénz a foglalkoztatására, az oldal szerkesztői mégsem vették fel az egyetem Munkaügyi Irodájával a kapcsolatot.
Megkeresésünkre a Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet titkárságától és a HR-központtól is ugyanazt a választ kaptuk: senki nem emlékszik F. Tiborhoz hasonló külső oktatóra, ráadásul korábbi tanítványai sem jelentkeztek egyelőre. (A hivatalos választ még várjuk a Budapesti Corvinus Egyetem rektorától és a Független Magyar Újságírók Szövetségétől, mindketten későbbre ígértek tájékoztatást.)
A 444.hu kommentfelületén egyesek emlékeznek rá a Kölcsey Televíziónál töltött éveiből, néhányan a valódi nevét is ismerik, van, aki konkrét munkáit látta, de akad olyan is, aki tényekkel próbálja cáfolni a történetet. Hogy a magát bűnügyi újságírónak valló F. Tibor állításai igazak-e vagy sem, a magyar újságírás tendenciózus leépüléséhez képest mellékes.
Elfogadhatatlan, ahogy a sajtó egyre inkább sutba dobja a tényeket a kattintásokért folytatott versenyben, és a minőségi újságírás szempontjait rendre beáldozza, hogy ellenőrizetlen információkkal etethesse közönségét.
A BBC, a CNN, az ITV News, a Trinity Mirror és Washington Post szakemberei elmondták, hogy szerintük milyen változások várhatók az újságírásban 2014-ben. A legtöbb ötlet alapja, hogy egyre többen fogyasztanak mobilon híreket, illetve olyan új technológiák megjelenése, mint a drónok és a viselhető számítógépek. A kissé elrugaszkodott jóslatok szerint a hírgyártásban idén nagyobb teret nyer a az adatbányászat, a drónok az újságírók fontos eszközévé válnak, és fokozódik a marketing és az újságírás összeolvadása.
A hírfogyasztásban ma már egyre inkább az okostelefon a domináns eszköz, amit a hírgyártók és a hirdetők is kénytelenek figyelembe venni. Cory Haik, a Wahington Post online hírekért felelős főszerkesztője szerint idén nagyobb szerepet kap az úgynevezett adaptív újságírás, ami azt jelenti, hogy a tartalmat mindig a különböző eszközökre szabják. Az a cél, hogy a felhasználók táblagépről és mobilról is ugyanolyan kényelmesen olvashassák a híreket.
Az elmúlt években számos megoldás született a lappiac technológiai és finanszírozási kihívásaira, de amit a Kreatív január 23-i cikkében láttunk, nemzetközi szinten is egyedülálló. A kiemelkedő hazai szaklap online kiadása ezúttal egy másik újság büdzséjéből dolgozott, ami furcsa médiagazdaságtani áthallásoknak enged teret. Jogosan merül fel a kérdés: miért fizet a Népszabadság a reklám, illetve marketing tematikájú havilapnak a tartalom előállításért, illetve mi olvasható pontosan a pártkommunikációról szóló interjúban, amit a köztudottan baloldali felület nem kíván megjelentetni?
A konvergens média térhódításának köszönhetően nemcsak a cross-platform innovációk, de a speciális üzleti modellek ideje is eljött. Vannak orgánumok, amik a közösségi finanszírozás, azaz a crowdfunding elvére támaszkodva próbálnak túlélni az egyre koncentrálódó lappiacon, mások – gyakran pártpolitikától sem független – szponzorációs rendszerrel támogatják meg hirdetési bevételeiket.