by Pintér Dániel Gergő | 2014. Nov. 10. | etika, Média 2.0 blog, népszava, Rózsa_Milán, újságírás
Ízléstelen karikatúrával csinált viccet a pár napja elhunyt ismert ellenzéki aktivista öngyilkosságából a Népszava. Úgy látszik, hogy a 125 éves múltra visszatekintő napilap mélyebbre süllyedt, mint eddig bármelyik szennylap: ha kell, a szerkesztők akár a lelküket is eladják egy kis olvasottságért.
Azt régóta tudjuk, hogy eladott példányszámok tekintetében nem áll jól a Népszava: az elmúlt időszakban éves szinten csaknem tíz százalékot romlottak a lap értékesítési adatai. Ez természetesen még nem hatalmazza fel munkatársait, hogy a korrektségre és személyiségi jogok tiszteletben tartására külön kitérő etikai alapelveket sutba dobják egy-egy közéleti viccért, olvasottság-növelésért. Ráadásul a poén még csak nem is jó: leginkább az érthetetlen és fölösleges kategóriába lehetne sorolni, hiszen ezen minden jóérzésű olvasó felháborodik, függetlenül attól, hogy Népszava-előfizető vagy sem.
(Kommentben várjuk a megfejtéseket: vajon kinek és mit szeretett volna üzenni ezzel a karikaturista?)
Update: A legvalószínűbb értelmezés, hogy a párhuzam szerint József Attilát és Rózsa Milánt is meggyötörte a társadalom, öngyilkosságukban szerepe volt ennek és mentális betegségüknek is. Ugyanakkor a karikatúra időzítése még így is ízléstelen, interpretációja nem egyértelmű. Írták volna inkább meg egy véleménycikkben, ez a műfaj erre láthatóan nem megfelelő most. Ráadásul talajt ad az összeesküvéselmélet-hívők alá, ezt pedig tudnia kellett az újságíróknak.
Az újságírói szakma felelőssége
Arról megoszlanak a vélemények, hogy a különböző médiareprezentációk hogyan hatnak az önkezű halálok számára, de a közelmúltban az Egészségügyi Világszervezet és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is megfogalmazott tudósítási irányelveket a téma megfelelő kezelésére. Ezeket nagy valószínűséggel nem olvasták a Népszava munkatársai, akik így azt sem tudják, hogy egy-egy ismertebb ember halálának szenzációként való tálalása sokakat sarkallhat akár az öngyilkosság módjának utánzására. A felelőtlenség mellett persze nettó tahóság is egy fiatal, tehetséges és folyton a közjóért fáradozó ember tragikus sorsán élcelődni.
Hosszútávon nagy árat fizethet Rózsa Milán halálának kigúnyolásáért a HócipőNépszava, s az elhiteltelenedés és további olvasó-vesztés nem is tartozik a legnagyobb veszélyek közé. Már most látszik, hogy milyen hatással jár egy ekkora etikai gikszer az internet korában: reggel megjelent a karikatúra nyomtatásban, délelőtt megírta a Cink és még ebéd előtt közösségi kampány indult a lap kivásárlására. Update: Ebéd utánra pedig lelőtték a kezdeményezést.
by Laza Bálint | 2014. May. 8. | blog, etika, Média 2.0 blog, pr, újságírás
Szerdán „A blog, mint üzlet” című szakmai kerekasztal-beszélgetésen jártunk (a címet sajnos nem sikerült helyesen leírni). A kanapén „Csalár Bence sikeres blogger” (idézet a sajtóközleményből), Halaska Gábor a Figyelő újságírója, az lnsider blog szerzője, Halász Ambrus a Flow pr kreatív igazgatója, illetve Rédei Daniella, a Café pr ügyfélkapcsolati igazgatója foglalt helyet. A beszélgetés moderátora Rétfalvi Flóra volt. A beszégletés a blogok helyett inkább a publikáló emberek (legyen az újságíró vagy blogger) és a pr-osok közötti ellentét irányába ment el. El kell adni a lelked, hogy megélj?
Mivel lehet kiemelkedni?
Az első kérdés persze az volt, hogy mitől sikeres egy blogger, itt mindjárt ki is derült, hogy a blog (ma?) nem üzlet: Csalár „azért csinálja, mert élvezi, számára nem elsődleges, hogy meg tudjon élni belőle”. Szerinte ma már mindenki azért blogol, mert azt látja, hogy a másik sikeres. Sikeresnek lenni pedig akkor lehet, ha piaci rést talál, hiánycikket tud eladni, ami nála a véleményformáló divatblogolást jelenti. Az az egész beszélgetésből nem derült ki, hogy ki számít sikeresnek pr-szemszögből.
Halász szerint a pr-ügynökségekre is ráhúzható a blogos párhuzam, kiemelkedni többletszolgáltatásokkal lehet: „A hagyományos pr önmagában halott, felkészítőanyagok, sajtóközlemények írása nem elég”, hiszen a nagyvállalatok ezt házon belül is meg tudják oldani. „Mi felismertük, hogy a kényelmi szempontok relevánsak: egy helyről nagyon sok szolgáltatást meg tud kapni az ügyfél: a közösségi médiától az alvállalkozók rugdosásáig”.
A Flow pr kreatív igazgatója szerint sok ügynökég elfelejti, hogy jó sajtókapcsolatokat várnak tőlük, meg azt, hogy lehetetlen témákat is el tudjanak adni. A kommunikációs szakma ráadásul percről percre változik, a Facebook-ismerete, a mobilalkalmazások fejlesztésének irányítása ma már alapkövetelmény.
Nem értett egyet Rédei Daniella a Cafe pr-tól: „Az, hogy mindent kell csinálni, devalválja is az ügynökséget”. Szerinte a pr egy emberszakma, az ügynökségek közötti különbség abból adódik, hogy tudnak-e szerezni olyan embereket, akik valamilyen pluszt tudnak hozzáadni.
Ősi ellentét
A hasonlóságok után Halaska Gábor arról beszélt, hogy a pr és a blog ősellenség:a pr-os terméket adna el, “a blog szabadon szárnyalna”. Ez persze régi téma, pr-os és újságíró között is értelmezhetjük, ami nem túl meglepő, hiszen eleve nehéz azt is definiálni, mi a különbség a blogger és az újságíró között.
Halaska szerint a blog szubjektív, az újságírók a véleményüket viszont csak bizonyos műfajokban írják le. Halász szerint minden blogbejegyzés olyan, mint egy véleménycikk, míg az újságírásnak legalábbis objektívnak kellene lennie, de az újságírók közül nem mindenki felel meg ennek. Csalár szerint viszont nincsenek szubjektív magyar divatblogok, nemhogy véleményt nem formálnak, de egy sajtóközleményt sem írnak át.
Rédei szerint ideje, hogy az újságíró is megértse, hogy működik a pr, mivel 2008 óta hatalmas pénz eltűnt a médiapiacról, és az újságírónak szükségük van a pr-osokra. „Korábban megtehették az újságírók, hogy nem foglalkoznak a kereskedelmi érdekekkel, ma már ezt nem tehetik meg” ‾ állítja a Café pr ügyfélkapcsolati igazgatója. Az egyetlen jelen lévő blogger erre csak annyit reagált, hogy sosem rak ki sajtóközleményt. Azt viszont a jelenlévők elismerték, hogy vannak olyan olyan szokások, amiknek ki kell halniuk: például az újságírók hívogatása, hogy megkapták-e a sajtóközleményt.
Mire mész egy bloggal?
Viszont még mindig jó gyakorlatnak tűnik, hogy termékmintákat küldenek az újságíróknak, és ma már a bloggereknek is. “ Valaki azzal is beéri, hogy termékmintákat kap, van aki szeretné, ha legalább elutaztatnák valahova” – tudtuk meg Halásztól. De ez is csak tematikus blogoknál, bizonyos iparágakban. A másik lehetséges út, hogy a jó bloggereket felfedezik az újságok, és újságíró lesz belőlük, akkor pedig jól jön a kapcsolat a pr-osnak.
Körülbelül ennyi az, amit a jó blogok el tudnak érni pr-os nézőpontból. Az ügyfelek többsége még mindig nem tudja értelmezni a blogokat, ha pedig tisztán látogatottságot néznek, nem hoznak eleget. “Jól mutat az elemzésekben, ha 32 helyett 33 fő volt ott, mert egy blogger is becsusszant” – foglalata össze a lényeget Halász.
Ki tud megélni a blogolásból?
A beszélgetésen nem született egyértelmű válasz arra, mi lesz a pr és a blog közös jövője. Halaska gyorsan rövidre zárta a kérdést: megkérte a hallgatóságot, hogy tegye fel a kezét, aki meg tud élni a blogolásból. Nem volt ilyen résztvevő, a válasz egyértelmű: a blog ma nem üzlet. Halaska szerint ráadásul alapvető problémák vannak a pr-osok hozzálláásával: ha így folytatják, a pr-os egyre inkább versenytársa lesz az újságírónak.
Rédei szerint nem az üzlet a lényeg, hanem hogy az újságíró nyitott legyen arra, amit a pr-osok csinálnak:: a pr-osnak nem az a feladata, hogy terméket adjon el, hanem egyfajta támogató, hosszútávú, bizalomébresztő funkciónak érdemes tekinteni ami csinálnak.
Rédei elmondta, hogy sokszor van olyan ügyfél, ahol nagyon figyelik, pontosan hol költenek reklámra, a pr-ügynökség pedig tud ebben segíteni: „meg is erősítjük az ügyfélnél, hogy érdemes ott költeni”. Cserébe Rédei elvárja, hogy ha évente egyszer beajánlanak egy interjút például az ügyvezetővel, ne legyen kérdés, hogy elvállalják.
Elég ebből!
És akkor jöjjön az a része, ami megkülönbözteti a bloggert az újságírótól: az egész hozzáállást egyszerűen nem tudom szó nélkül hagyni, a beszámoló után helye van a véleményemnek is. Ott is elmondtam, jöjjön még egyszer: az újságírónak nem lételeme a pr-os. A jó kapcsolat mindenkinek érdeke, de az, hogy csak azért elvállaljunk egy interjút, mert hirdetett nálunk az ő ügyfelük, elképesztő elvárás, a tartalom és a reklám szétválasztásának tökéletes megsértése. Ez már egyáltalán nem azt jelenti, hogy témát ajánlanak, hiába fogalmaznak így. Azt, amit hirdetőként kapniuk kell, megkapják: elérést. A tartalomba a pr-osnak nem lehet beleszólása, nem mondhatja meg, hogy kivel csináljak interjút. A hirdető megkapta, ami a pénzéért jár: megjelenést. A többihez köze nem lehet.
A másik. A pr-osok mindig elmondják, hogy innovatívnak kell lenni, hogy az újságírókat jogosan idegesíti, ha szerencsétlen gyakornokok egymás után többször hívják fel őket, hogy megkaptak-e egy sajtóközleményt. Aztán mit látunk? Azt, hogy nem változik semmi. Évek óta így megy, pedig a hagyományos pr halott. Ezt az egészet már csak a rossz beidegződések viszik előre. Tegye fel a kezét, aki valaha kirakott mégis egy sajtóközleményt, amit egyébként érdektelennek talált, mert felhívták!
Újságíróként mondom, ha nem újul meg a pr, tényleg kihal: a közösségi média korában főleg nincs szükségünk arra, hogy ők hozzanak nekünk sztorit: sok mindent megtalálunk, ez a dolgunk. Ráadásul egy kezemen meg tudom számolni, hány olvasónak is érdekes interjút készíthettem el a segítségükkel, az erőszak pedig nem segít. Nem azért nem csinálok meg egy interjút, mert bunkó vagyok, hanem mert az olvasóimat nem érdekli. Nem véletlenül nem érnek el ezzel a hozzáállással komolyabb lapokat. Van akinek van fontosabb utaztatásnál, meg termékmintánál. Remélem, ők vannak többen.
Fotó
