A sorozatpiac virágzik, a Média 2.0 meetup folytatódik

Nagy érdeklődés mellett zajlott a jubileumi tizedik Media 2.0 Meetup a csordultig telt Kuplungban, ahol Radóczy Katalin, az AMC Networks International Central Europe programigazgatója tartott előadást a hazai sorozatpiac egyediségéről és egyes sorozatok brandingjének felépítéséről.

Radóczy Katalin az előadás első néhány percben bemutatta az AMC csatorna történetét – annak idején American Movie Classics néven indult – jelenlegi pozícióit az Egyesült Államok piacán és a világban. Ezt követően nagy hangsúly fektetett a csatornán futó legismertebb sorozatok, leginkább a Breaking Bad és a Fear the Walking Dead meghonosításának mikéntjére, bár túl sok konkrétumot nem kaptunk, látványos videóbejátszásokat bőven élvezhetett a közönség.

10270294_962295490505862_7241022422004974900_n.jpg

Barátok közt nézők és torrentezők

Az előadás egyik legjobb pillanata egy piackutatással kapcsolatos közönségi kérdés után következett:  mivel az AMC munkatársai szép számmal képviselték magukat az előadáson, a közönség soraiban ott volt a piackutató részleg felelőse is, aki nem volt rest a hirtelen jövő felkérésnek eleget tenni és válaszolni. A kérdés elsősorban a hazai sorozatnézők igényeinek, attitűdjeinek feltérképezésére és célcsoportszegmentációra vonatkozott. A részben nézettségi adatokon, részben adhoc módon elvégzett kutatások eredménye alapján kiderült, hogy három részre lehet osztani a hazai sorozatnéző közeget:

  • egy meglehetősen nagy réteg az országos televíziókon sorozatot fogyasztó, jellemzően idősebb korosztály (pl. a Barátok Közt nézők),
  • egy jóval szűkebb, elkötelezett sorozatnéző, akik például a Viasaton és az AXN-en is követik rendszeresen a sorozatokat,
  • egy óriási, nagyjából 2,1 millió főt számláló aktív torrentező közeg, leginkább a netről töltik le a nézni kívánt sorozatokat.

Lineáris versus on demand

Ezt követően adta magát a lineáris csatornák versus on demand szolgáltatások közötti viszony megvizsgálása. Radóczy Katalin a hazai piacon egyelőre nem tart attól, hogy az Egyesült Államokhoz hasonlóan a Netflix igazi vetélytársa lehetne a hagyományos csatornáknak. Ezt azzal indokolta, hogy utóbbin még nagyon kevés a lokalizált tartalom, a szinkron és a felirat, ráadásul a tengerentúli kínálathoz képest csak a töredéke elérhető egyelőre a hazai felhasználóknak, ráadásul valamivel drágábban. Az a tendencia viszont remekül látszik, hogy mindenki igyekszik saját gyártású, csak a saját csatornáján látható műsorokkal, sorozatokkal készülni, jelenleg ebben látják a nézők megtartásának lehetőségét a legnagyobb csatornák és on demand szolgáltatók egyaránt.

Az előadás végén az AMC több munkatársa is maradt még beszélgetni a közönség tagjaival, amit ezúton is köszönünk nekik!

A Meetup folytatódik

A több mint másfél évvel ezelőtt elindult Media 2.0 Meetup sorozat mérföldkőhöz érkezett  a tizedik rendezvénnyel, amelyre ezúttal is óriási érdeklődést mutatott a szakma és a fiatal, még iskolapadban a tudást magába szívó generáció egyaránt. A munkaerőpiacról érkező pozitív visszajelzések, a blog olvasótáborának folyamatos bővülése és a korábbi rendezvényeken is tapasztalt remek hangulat megerősítette a Media 2.0 csapatát a Meetup létjogosultságában és így a további események szervezésének fontosságában.

 A tapasztalatok persze nem száz százalékban pozitívak, főleg ami az első Meetupot megelőzően felállított célokat illeti. Bár a célközönséget időről időre sikerül megszólítani – erre jó bizonyíték, hogy a regisztrációt mindig idő előtt le kell zárni a túlzsúfoltság elkerülése érdekében – ám az a fajta networking, ismerkedés, kapcsolatépítés, ami várható lenne egy ilyen közegben rendre csak kis részben valósul(t) meg. Egyelőre csak ötletek szintjén van válasz a miértre, de hogy pontosan a formátum, az időpont, a helyszínek vagy egyszerűen a vártnál zárkózottabb közönség miatt van, egyelőre csak találgatni lehet.          

A legfontosabb viszont az, hogy a Media 2.0 saját gyártású sorozata, a Meetup, folytatódik márciusban is, izgalmas előadókkal, újra nagyszerű hangulattal várunk mindenkit, tartsatok velünk!

[18+] Emma Whatson szexképeit mi sem találtuk meg

Sikeres évet tud maga mögött a Media 2.0 blog, amit hálásan köszönünk hűséges és új olvasóinknak egyaránt. Minden igyekezetünkkel azon voltunk, hogy fogyasztható szakmaisággal és kellő mélységben beszámoljunk a kommunikációs- és médiaipar legizgalmasabb aktualitásairól. Természetesen folyamatosan figyeltük év közben olvasóink igényeit is, ez a poszt leginkább azoknak fog szólni, akik sajnos nem találták meg cikkeinkben számításukat.

(more…)

Nem a reklám a média egyetlen útja

A New York Times (NYT) online változatának megvan az egymilliomodik előfizetője, és további 1,1 milliónak jár a nyomtatott és az online változat egyszerre. A patinás újságnak a 164 éves történelmében soha korábban nem volt még ennyi fizető olvasója, így nem véletlenül ír mérföldkőről Dean Baquet, az újság felelős szerkesztője. Lehet-e ez alapján általánosságban arról beszélni, hogy a megmaradt print médiumok végre megtalálták útjukat a fizetni hajlandó közönségükhöz, és enyhül a finanszírozási gondok miatt hosszú évek óta tartó szenvedésük?

(more…)

Szédületesen hasít az Instagram a közösségi médiában

Melyik a médium tartalmait lájkolják, osztják meg legtöbben a közösségi médiában? Gondolta volna, hogy van olyan oldal, amely hetente átlagos 1612 posztot tesz ki közösségi felületeire? Melyik platform mutaja a legnagyobb fejlődési potenciált az elmúlt időszakban? Fontos adatok következnek közösségimédia-menedzsereknek és statisztika freakeknek.

(more…)

Szürreális, ami a magyar médiapiacon történik

Eseménydúsan telt az elmúlt néhány hónap is a magyar médiapiacon. Megszűnt például a Cink, beindultak Habony Árpádék, lemondott a Népszabadság főszerkesztője és az MTVA vezérigazgatója, új főnöke lett az RTL-nek, az Origótól pedig megválna a Telekom. Magyar médiakörkép, avagy magyar (média)idők. 

Korábbi médiapiaci összefoglalóink 

Brutális mozgás a magyar médiapiacon (2015 februárig)

Minden az Origóval kezdődött (2014. május – november)

Tavaszi vándorlási hullám a médiában (2014. január – május)

Elbukik a Vs.hu? (2013)

Ahol a legjobban fáj

A tavasz egyik legszürreálisabb bejelentése volt, hogy a sajátos stílusú szókimondó kritikus a jobboldali Magyar Nemzetnél publikál ezentúl rendszeresen. A Hajdú Péter kritizálásába soha bele nem fáradó Puzsér tudatosan építi a politikai skálán “szélsőközépen” elhelyezkedő imidzsét és írásaival igyekszik minden oldalnak oda szúrni,ahol a legjobban fáj.

Eljöttek a Magyar Idők

Még árpilisban lett a közelmúltban menekülteket rugdosó riporternőről elhíresült N1TV főszerkesztője Kisberk Szabolcs. Ekkor adott az alfahírnek egy interjút, amelyben kifejtette, hogy itt tud igazán szakmai munkát végezni, és nem politikai megrendelésre tartalmat gyártani. Mindez akkoriban történt, mikor teljesen felbojdult a jobboldali holdudvar, robbant gecigránát, és óriási helyezkedés vette kezdetét a piacon. Ennek a történetnek a folyománya, hogy a Magyar Nemzettől felálló Liszkay Gábor megvette a Napi Gazdaságot, amely szeptember 1-től teljes külső és belső átalakulás után Magyar Idők néven jelenik meg az újságosoknál. A 444.hu megnézte, hogy a Liszkay féle felvásárlás előtti impresszumból mindössze egyetlen szerkesztő neve van jelen ma is, a többiek nagyrészt a Magyar Nemzet korábbi munkatársaiból kerülnek ki. A politikai hovatartozást pedig mi sem jelzi jobban, hogy a megjelenés másnapján Orbán Viktor saját Facebook-oldalára felkerült egy kép, amelyen a régi-új lapot olvasgatja. A történet egy későbbi mellékszála az is, hogy júniusban Liszkay úgy döntött, “eladja a Napi Gazdaság kiadójának 49 százaléknyi, 69,76 millió forint névértékű üzletrészét egy magánszemélynek, aki nem más, mint Sánta János, a Continental Dohányipari Csoport elnöke.” Ez utóbbi céget a trafikmutyi egyik legnagyobb nyerteseként tartják számon.

11954768_10153543627751093_8527352375335807322_n.jpg

Habony bevetésen

Mindeközben Habony Árpádék sem tétlenkedtek és megalapították a Modern Media Group-ot, amely a szintén kormányközeli médiabirodalom központi cége. Eddig egyetlen, bulváros beütésű hetilappal (és annak online felületével) a Lokállal jelentkeztek, amelynek főszerkesztője Leitner Attila, a Napi Gazdaság volt újságírója, vezérigazgatója pedig Keresztesi Péter, aki a Napi Gazdaság Kft. ügyvezetője volt. Közben hónapok óta húzódik a via.hu elindulása, amely az első sajtóértesülések szerint egy szintén kormányközeli “közéleti véleményportál” lett volna, ám Csúri Ákos tulajdonos közölte az Origóval, hogy a portálnak semmi köze Habonyékhoz, és nem tudja még, hogy milyen lapot csinál a via.hu domain alatt.

Kiszállt az MSZP a Népszabadságból

Nagy változások történtek változások a baloldali médiában is, például a Népszabadságnál. Még májusban lemondott az addigi főszerkesztő Murányi Marcell, mivel belehalt sérüléseibe az a biciklis akit hetekkel korábban elsodort autójával. (Időközben vádat is emeltek már a volt főszerkesztő ellen.) Nem sokkal később jött a következő bejelentés, miszerint az MSZP-t kivásárolták a napilaból, és immár a Heinrich Pecina osztrák üzletember nevéhez köthető Mediaworks Zrt. birtokolja a lap 99,9 százalékát. Ez utóbbi vállalat vezérigazgatója a korábban a Napi Gazdaság Kiadó vezetője, végzettsége szerint mérnök-közgazdász Rónai Balázs lett, aki Mihók Attilát váltotta ebben a pozícióban.

ronai_balazs.jpg

Rónai Balázs

A Klubrádió új befektetője pályázik az Origóra is

Új kisebbségi tulajdonosa lett a Klub rádiónak Megyeri András személyében, aki a Brit Média Kft.-n keresztül szerzett picivel több, mint 5 százalékos tulajdonrészt. A médiapiacon nem ismeretlen Megyeri korábban a TV2-nél és a Viasatnál is dolgozott vezető pozícióban. Az Origónak adott interjúban elmondta, hogy a cége szakmai és anyagi segítséget nyújt a rádiónak a működőképessége fenntartása érdekében. Megyeri cége egy másik, fajsúlyosabb ügyhöz is kapcsolódik: a Magyar Telekom eladásra kínálja az Origo Média Zrt.-t, amelyért nagy versenyfutás alakult ki a piaci szereplők között, például ajánlatot tett a fent említett Brit Média Kft., de a pályázók között ott van Schmidt Mária, az RTL Klub, és Holló Gábor, a Hírkereső tulajdonosa is. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy a Telekom mikor dönt a vásárló kilétéről. A különböző aspiránsokat az a Rényi Pál Dániel gyűjtötte össze a 444.hu-n, aki nem sokkal korábban a Magyar Narancstól igazolt Uj Péter portáljához.

lead_original.jpg

Megyeri András

Nem Kolosi lett az új igazgató

Az RTL Klubnál július elsején bejelentették Dirk Gerkens utódját a csatorna élén, Vidus Gabriella személyében. Helyettese a progamigazgatói posztot is megtartó Kolosi Péter lett. Augusztus első felében meglepetésre lemondott az MTVA vezérigazgatója, Szabó László Zsolt, helyét pedig Vaszily Miklós vette át, aki korábban az Index, majd az Origó vezérigazgatója is volt. A Tények korábbi vezető szerkesztője György Bence is új kihívások után nézett az online médiapiacon, és több korábbi tévés kollégájával – és állítólag Andy Vajna támogatásával – nekifogott az egyelőre Faktor munkacímen futó portál felépítésének.

vidus-gabriella.jpg

Vidus Gabriella

 

Könnyedebb vizekre evezve említést érdemel még, hogy korábban a Story és Best párost irányító Ómolnár Miklós vezetésével belépett a magyar piacra is a bulvárban patinásnak számító Hello! magazin, amelyről azért a tavaszi nyitóbulija óta nem sok mindent hallottunk, hivatalos eladási adatokat egyelőre nem láttunk róla.

Erősíteni igyekszik pozícióját az őszre a Hír TV is: Veiszer Alinda hetente négyszer jelentkező közéleti-kulturális portré- és vitaműsort fog vezetni, de várhatóan saját műsort kap Kokó, és az MTVA-tól nemrégiben távozó Szőllősi Györgyi is.

Szabó Vivien személyében új főszerkesztője lett a Bien.hu-nak is. Szabó korábban ügynökségnél dolgozott social media managergként, valamint a Cosmopolitan-nél szerzett szerkesztői tapasztalatokat.

Nick Denton bezárta a Cinket

Az elmúlt hetek egyik fontos eseménye még, hogy megszűnik a Gawker blogbirodalom hazai online lapja, a Szily László nevével fémjelzett Cink.hu. A lap nekrológjában Szily azt írja, hogy az eredetileg vállalt célokat a lap teljesítette, viszont elmúlt egy évben nem tudták megfelelő mértékben növelni a lap olvasottságát ahhoz, hogy továbbra is érdemes legyen fenntartani. Az oldalon szorványosan még jelennek meg posztok, egyelőre nem dőlt el, hogy végleg a süllyesztőbe kerül-e a hazai online média egyik üde színfoltja.

Vajnáé lesz a TV2?

A cikk írásának utolsó perceiben jött az a hír, hogy Andy Vajna bejelentette vételi szándékát a TV2-re. A VS.hu úgy tudja hogy “a Magyar Broadcasting Co. Kft. hétfőn szándéknyilatkozatot fogalmazott meg a TV2 Média Csoport Kft. megvásárlására. Az ügylethez egy osztrák tulajdonú magyarországi banktól vesz fel hitelt, a szerződéskötés csak ezt követően várható.”

Képek: 1 2 3 4