by media20 | 2017. Jun. 6. | IMEC, kerekasztal, kommunikáció, Média 2.0 blog
A pályakezdőket foglalkoztató örök kérdések, hogy hogyan találja meg az ember a szakmát, ami igazán érdekli, és azon belül hogyan szerezheti meg álmai állását. Az állásinterjúzással és önéletrajzírással kapcsolatos tippek olvasgatása mellett érdemes tapasztaltabb szakemberek, cégvezetők benyomásait is megkérdezni. Mi a fontosabb: a technikai vagy a szociális skillek? Mi kell jobban: a szakmai tapasztalat vagy a tudásvágy? Mit vár ma a kommunikációs szakma egy pályakezdőtől? Ezekről volt szó az Independent Media Education Center (IMEC) pénteki kerekasztal-beszélgetésein, ahol a reális bérigény is téma volt.
(more…)
by hahner.petra | 2017. Jun. 6. | Dunántúli_Napló, interjú, Média 2.0 blog, Mediaworks, megyei_lapok, Póré_László
Tavaly december elsejéig a Dunántúli Napló főszerkesztője és a lapot kiadó Mediaworks Hungary Zrt. regionális üzletágának igazgatója volt. Szinte az egész ország tudja róla, hogy ma már kolbászt árul egy pécsi üzletház parkolójában. Korábbi pozíciója megszűnt, és úgy látja, a mostani struktúra valós piaci körülmények között nem állná meg a helyét. A most már részben a Magyar Idők újságírói által írt Dunántúli Napló szerint az utóbbi időben Baranya megyében megszűntek gondok, de már Mészáros Lőrinc előtt is volt egy kényes egyensúly, amire ügyelni kellett a pénzteremtés érdekében. Póré Lászlóval beszélgettünk, aki több mint 20 év után szakított a médiával.
(more…)
by krazsik.fanni | 2017. Jun. 2. | alternatív_tény, fake_news, Média 2.0 blog, propaganda, reuters_institute
Gyakran megesik, hogy azon kapnak egy hírességet, hogy a valóságot elferdítve ábrázolja. Ezt a mindennapokban szimplán hazugságnak nevezzük, de az amerikai Kellyanne Conwaytől, Donald Trump tanácsadójától nemrég megtudhattuk, hogy már erre is van egy megfelelő kifejezés: alternatív tény. A közvélemény nem volt elragadtatva ettől az újféle megközelítéstől, így ezután az is fontos témává vált, mi lenne a leghatásosabb módszer a hazudozó közszemélyek leleplezésére.
(more…)
by media20 | 2017. May. 30. | Café_PR, Future_Work_Festival, kapunyitási_pánik, Média 2.0 blog
Mi lesz a munkád egy olyan világban, ahol már most automaták intézik ügyeidet és robotok csetelnek helyetted? – tette fel a kérdést a Future Work Festival. A rendezvény keretében a Café PR ügynökség május 17-ei workshopján fiatal szakemberek mondták el, milyen kérdések foglalkoztatták őket pályakezdőként, és hogyan találták meg önmagukat a kommunikációs szakmában. A rendezvényen partnerként közreműködött a Média 2.0.
(more…)
by srd | 2017. May. 30. | kampány, média, Média 2.0 blog, médiapiac, politika, propaganda, sajtószabadság, újságírás
Néhány hete a Media Hungary konferencián, majd az Origóban is akciózott az idén januárban berobbanó Momentum. A felütést az adta, hogy a frissen párttá alakult mozgalom tagjai ellen folyamatos lejárató kampány folyik a kormányközeli médiumokban. Közben meghasadt a magyar közélet is, kitört a háború: az egyik oldalon a hatalmat elvtelenül kiszolgáló propagandisták, a másik oldalon a hatalmat éppen ellenőrizni kívánó újságírók állnak. A 2018-as választási kampányhoz közeledve biztosak lehetünk abban, hogy közel sem láttunk még mindent.
(more…)
by ferenci.roli | 2017. May. 29. | facebook, Instagram, Kasza_Tibi, Média 2.0 blog, reklám, szponzorált_tartalom, Termékmegjelenítés, twitter
Az egész világon foglalkoztatja most a hatóságokat a véleményvezérek termékmegjelenítő posztjai. Az Egyesült Államokban rejtett reklámok posztolása miatt már Jennifer Lopezt, Lindsay Lohant, Kim Kardashiant, és Victoria Beckhamet is figyelmeztették a hatóságok. Magyarországon még gyerekcipőben jár ez a történet, hiszen csak most kezdődtek el a tárgyalások az érintett felekkel – például Kasza Tiborral, Rubint Rékával és Sarka Katával, így főleg az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában kialakult helyzetet vizsgáltuk.
(more…)