Már sok év eltelt a legutolsó dohányreklámok óta, Amerikában és Angliában viszont újra adásba kerül a cigaretta, csak kicsit máshogy: megérkeztek az első elektronikus cigarettát hirdető szpotok. Ezek a reklámok nem leszokást segítő eszközként mutatják be az e-cigiket: az üzenet az, hogy aki ezt az újfajta cigarettát választja boldogabb, jobb társasági életet él, környezettudatos, emellett pedig dohányos. A nagy dohányvállalatok célja egy olyan termék megalkotása, ami a teljes élvezetet nyújtja, ám olcsóbb, és kevésbé kártékony. Így tesznek eleget a társadalmi és az egyéni elvárásoknak is. Az első ilyet be is tiltották.
A fenti reklámszpotot még a SuperBowl alatt mutatták be. Mivel az amerikaifoci-döntő az egyik legnézettebb sportesemény a világon, csupán fél percnyi reklámidőnek is igencsak borsos ára van. Azok a termékek, amik itt megjelennek, a piac az igazi szupersztárjainak számítanak.
Szerkesztőségünkbe érkezett levél alapján korrigáljuk korábbi cikkünket: a Jászai Mari téren kolduló F. Tibor valóban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiKölcsey Televízióalapítója. Volt kollégái szerint szakmai feladatait megbízhatóan végezte, és mielőtt kicsúszott volna a lába alól a talaj, több párt helyi vezetőjével, cég tulajdonosával is kiváló kapcsolatot ápolt. Összetett és szomorú emberi sors bontakozik ki a szemünk előtt.
Március 5-én délelőtt „Tavaly még a Corvinuson tanított újságírást, ma már hajléktalan” címmel a 444.hu közzétett egy idős férfival készült videóriportot, aki azt állítja, hogy 30 éves pályafutása során nemcsak főszerkesztőként, de fotóriporterként és köztiszteletben álló oktatóként is dolgozott. Miközben az eredeti cikket az információk bárminemű ellenőrzése nélkül számos orgánum átvette, a napi pár ezer forintért kéregető F. Tibor személyének valódi kilétéhez nem jutottunk közelebb. Bár a Corvinuson nem tanított, korábban tényleg újságíróként dolgozott: volt kollégái jelentkeztek, és megerősítették szakmai hátterét.
A “Schwartz” becenéven dolgozó férfi nemcsak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiKölcsey Televízióhíradójának volt évekig felelős szerkesztője, de több ötletet is önállóan képernyőre vitt – derül ki Bohács József szerkesztőségünkbe érkezett leveléből. A csatorna volt munkatársa szerint a hajléktalan újságíró nevéhez fűződik a Mintagazda című mezőgazdasági magazin, mely a mai napig adásban van, de sikerrel helyt állt bűnügyi, bírósági területen is. Megkerestük korábbi főnökét, Tarczy Gyulát, a Nyíregyházi Televízió jelenlegi vezetőjét is, aki megerősítette Tibor pontos és minőségi munkavégzését. A kommentben jelentkezőRomán Dávid oktatóként is ismerte a férfit, aki a Beszterczey Alapfokú Művészeti Magániskola hallgatóit sajtótájékoztatókra és stúdiólátogatásokra vitte. Egykori munkatársai és tanítványai egybehangzóan állítják: Tibor megalapozott háttértudással rendelkező szakember.
Volt kollégái blogunkon keresztül sajnálatukat fejezték ki a válása után elcsúszó újságírónak, és egy olyan új médium indításán dolgoznak, mely Schwartz számára is megélhetést biztosítana. Hogy a nagy médiavisszhang mennyire segíthet egy tehetséges embernek a talpra állásban, arra már láttunk példát: az aranytorkú Ted Williams élt a YouTube és egy helyi riporter adta lehetőségekkel, hogy az utcát az Access Hollywood Live stúdiójára cserélje.
Volt kollégái kérése, hogy aki bármilyen lehetőséggel támogatni kívánja a második esélyre váró volt újságírót, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot és terjessze ezt a felhívást!
F. Tiborállításait senki nem ellenőrizte, a Budapesti Corvinus Egyetemen nem hallottak róla. A hírt többen kritikátlanul átvették, pedig elég lett volna egy telefon. A szerencsétlen emberi sors mellett a magyar sajtóban uralkodó állapotokra is rávilágít a történet. A kattintásért mindent?
A Jászai Mari téren kéregető F. Tibor elmondása szerint a Független Újságírók Szövetségének is alapítótagja volt, mára mégis kicsúszott a lába alól a talaj. Olyannyira, hogy jelenleg egy „26 évig voltam újságíró. Ide juttattak! Minden segítséget köszönök!” feliratú táblával koldulja össze napi két-három ezer forintját.
Egyetlen telefonba került volna…
Természetesen sem célunknak, sem feladatunknak nem érezzük a tragikus emberi sorsok feletti bíráskodást –a kommentelők úgyis rendre megteszik helyettünk –, mindenesetre F. Tibor története a magyar sajtó helyzete szempontjából is súlyos tanulságokat rejt. Az eredeti cikk megjelenése után mindössze néhány órával már hatalmas médiavisszhang közepette terjedt a közösségi oldalakon, több oldal átvette az információk ellenőrzése és bárminemű utánajárás nélkül.
A nyilvánvalóan Corvinusos kapcsolatokkal is rendelkező felsőoktatási oldal, az eduline szerkesztői is hasonlóan jártak el: bár azt írták, hogy az intézmény egy évvel ezelőtt közölte az óraadó tanárral, hogy a továbbiakban nincs pénz a foglalkoztatására, az oldal szerkesztői mégsem vették fel az egyetem Munkaügyi Irodájávala kapcsolatot.
Megkeresésünkre a Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézettitkárságától és a HR-központtól is ugyanazt a választ kaptuk: senki nem emlékszik F. Tiborhoz hasonló külső oktatóra, ráadásul korábbi tanítványai sem jelentkeztek egyelőre. (A hivatalos választ még várjuk a Budapesti Corvinus Egyetem rektorától és a Független Magyar Újságírók Szövetségétől, mindketten későbbre ígértek tájékoztatást.)
Elfogadhatatlan, ahogy a sajtó egyre inkább sutba dobja a tényeket a kattintásokért folytatott versenyben, és a minőségi újságírás szempontjait rendre beáldozza, hogy ellenőrizetlen információkkal etethesse közönségét.
Többször írtunk már Netflix-szel kapcsolatos témáról, egyszerűen azért, mert napjainkban jelentősen formálja a médiafogyasztási szokásokat. Akkora szereplővé nőtte ki magát, hogy még Hollywood is tart tőle, lenyomja a kábelszolgáltatókat, és immár Európában is szépen terjeszkedik. Most azonban azért került a figyelem középpontjába, mert egy olyan megállapodást kötött az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb internetszolgáltatójával, ami hosszú távon rengeteg kérdést vet fel az internet szabadsága, semlegessége szempontjából, és megkérdőjelez magával az internet felépítésével kapcsolatban is dolgokat.
Mivel a Netflix csúcsidőben egymaga nagyobb forgalmat generál az interneten, mint a Youtube, a http és a BitTorrent protokoll együttvéve, nem meglepő, hogy az internetszolgáltatók is jó ideje keresik a módját, hogy valahogy plusz pénzt csikarjanak ki a vállalatból, eddig sikertelenül. Az elmúlt hónapokban azonban rengeteg felhasználó azt tapasztalta, hogy nem működik megfelelően a Netflix szolgáltatása: akadozik a stream. Ennek oka, a Cogent nevű szolgáltató – amely a Netflixnek árul sávszélességet – és a Verzion, illetve a Comcast (internetszolgáltató) hálózata közötti elégtelen a hálózati kapacitás.
A utóbbi kettő azt akarja, hogy a Cogent fizessen díjat a kapcsolatok fejlesztéséért, azonban az egyezkedések kudarcba fulladtak. A Cogent vélenye egyértelműen az, hogy a Comcast és a Verzion saját, Netflixhez hasonló streaming szolgáltatását szeretné az előfizetői számára vonzóbbá tenni azzal, hogy a Netflixet gyakorlatilag élvezhetetlenné teszi. Ők ezzel szemben azzal érvelnek, hogy egyrészt sokkal nagyobb forgalom érkezik hozzájuk a Cogenttől, mint amennyit ők küldenek hozzá, illetve, hogy különböző megállapodásaik vannak bizonyos szolgáltatókkal: valakikkel a szokásos settlement-free (azaz senki nem fizet senkinek), valakiknek ők fizetnek, mások pedig nekik. Állításuk szerint a Cogent makacs módon nem hajlandó kompromisszumra az ügyben.
A Netflix most beleegyezett abba, hogy fizet egy bizonyos összeget a Comcastnek, amely cserébe direkt kapcsolatot biztosít az előfizetői felé, így gyorsabb, folyamatos lesz a szolgáltatás. Első hallásra ez akár egy win-win szituációnak is tűnhet, hiszen az előfizetők plusz költség nélkül jutnak jobb minőségű szolgáltatáshoz, a Netflix elégedett lesz, mert elégedettek az ügyfelei, az internetszolgáltató pedig a pluszban befolyó összegből fejlesztheti a hálózatát.
Más kép rajzolódik ki akkor, ha egy kicsit a dolgok mögé nézünk. A Comcast nem csupán internetszolgáltató, hanem olyan médiakonglomerátum, amely magában foglalja az egyik legnagyobb filmipari vállalatot, NBCUniversal stúdiót is. Ezzel pedig a Netflix versenytársa, így nem meglepő, hogy saját hálózatán a saját szolgáltatását részesíti előnyben. Ezt azonban nem feltétlenül teheti meg, hiszen az internet semlegességéről szóló szabályozás megtiltja, hogy diszkriminálják a hálózaton átmenő adatforgalmat. (A szabályozás részleteiről bővebben itt.) A konkrét szabályozás mellett a szabad internet eszméjével sem tűnik összeegyeztethetőnek, hogy a Comcast egyes tartalomszolgáltatókat megsarcol a sávszélesség-használatuk miatt, másokat pedig nem.
A Wired szerzője egy nagyon érzékletes példát ad arra, hogy hogyan kell ezt az egész szituációt elképzelni, és miért is jelent ez nagyobb változást az erőviszonyokat, és emiatt az internet sorsát illetően, mint az elsőre látszik. Az olyan internetszolgáltatókat, mint a Comcast vagy a Verzion úgy kell elképzelni, mint az utakat, amelyek az emberek lakásait összekötik a nagy autópályákkal. A nagy autópályák pedig a Cogenthez hasonló közvetítők (angolul bandwith providernek, vagy backbone providernek hívják őket), amelyek a nagy sávszélességet és az összeköttetést nyújtják az olyan szolgáltatásoknak, mint a Netflix. Ha azonban a város minden útja egy szolgáltatóhoz tartozik, vagyis ő uralja a csomópontokat a nagy autópályákhoz, akkor egy olyan alkupozícióba kerülnek, amelyben a Netflix az alárendelt fél. Kénytelen fizetni ugyanis azért, hogy minden házba a zökkenőmentesen eljusson a szolgáltatása. (Az ilyen és ehhez hasonló egyezségeket egyébként peering-nek nevezik.) Nem véletlen, hogy a Netflix a Comcasttel volt kénytelen elsőre megállapodni, amely messze a legfajsúlyosabb szereplő az amerikai piacon, gyakorlatilag megkerülhetetlen. Olyan szolgáltatókból viszont sok van, mint a Cogent, így könnyen elképzelhető az is, hogy ha akarnák sem tudnák megfizetni azt az árat, amelyet monopolhelyzetéből fakadóan a Comcast kér.
A Netflix-Comcast együttműködés részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de sokan várnak az FCC (Federal Communications Commission – a kommunikációs ágazatok szabályozásáért felelős szerv) közbeavatkozására ebben az ügyben. A Netflix ügye pedig szerencsére vonzza a figyelő tekinteteket a Time Warner Cable és a Comcast tervezett egyesülésére, amely finoman szólva nem segítené az erőviszonyok kiegyensúlyozását.
A februári Budapest Science Meetupon Varjú Zoltán, a Precognox számítógépes nyelvésze a cég hobbiprojektjét mutatta be: azzal foglalkoznak, hogy miért negatív a média. Miért nem hír a jó hír? Ennyire rosszindulatúak és pesszimisták lennének az emberek? Tényleg csak a magyarok ilyen savanyúak? A Precognox kutatása szerint a nyelv működésében rejlő szisztematikus hiba, a kognitív torzulás miatt vagyunk fogékonyabbak a negatív tartalmakra. Ráadásul ez a tulajdonság az emberi faj fennmaradását segíti: a negatív jel, esemény fokozza a figyelmet, éberebb állapotot idéz elő, a hírgyártók pedig ezt használják ki a nézettség növelése érdekében.
A kereskedelmi csatornák híradóiban bűnügyi hírekből van a legtöbb, ami nem meglepő, hiszen lételemük a nézettség. Amikor az a vád éri a csatornákat, hogy a rossz hírekkel elkeserítik a nézőket, és rontják közhangulatot, általában az a válasz, hogy az embereket márpedig ez érdekli. Ezek szerint annyira negatívak az emberek, hogy csak egymásra szenvedésére kíváncsiak?
Jajj, ne már! Még ő is rakott ki ilyen hülye videót? El sem tudom képzelni, ahogy lehúz egy korsó sört… Ja, várjunk csak… hogy ez nem is az? Jótett egy idegennel? Na, ezt még meg is nézem!
Az utóbbi hetekben ellepték a Facebookot a NekNominate név alatt futó közösségi médiás játék videói. Mindenki sört ivott húzóra. Aztán valakinek támadt egy jobb ötlete: ha már egyszer ekkora ereje van egy facebookon terjedő játéknak, mi lenne, ha valami hasznosat is kihoznánk belőle? Így aztán a NekNominate helyett terjedni kezdett a RAKNominate. A RAKNominate a Random Acts of Kindness rövidítése, hiszen a játék bár ugyanazon az elven működik, mint elődje, de ezesetben nem sört húzóra a feladat, hanem hogy valami kedveset tegyél egy idegen emberrel. Máris jobban hangzik…
Miért tudott terjedni az eredeti?
A NekNominate kihívás lényege, hogy húzóra kell meginni egy korsó sört, az erről készült videót megosztani Facebookon, majd megjelölni benne három kedves ismerőst, akiknek 24 órájuk van teljesíteni ugyanezt a feladatot. Ha pedig valakinek nincs kedve beállni a sorba, jön a bünti: ezesetben ugyanis a magyar szabályok szerint az illető egy tálca sörrel lóg a kihívónak. Legalábbis kis hazánkban még ezzel is cifrázták a játékot.
Először is, nyilvánvalóan egyszerűbb és költséghatékonyabb legurítani azt a sört, mint aztán beszolgáltatni a büntit, de nem ez a népszerűség oka. A legtöbben azért csinálták meg, mert meg szerették volna csinálni.
Miért is? Csoportnyomás. Vagyis amikor azt látjuk, hogy körülöttünk mindenki a legújabb őrületnek hódol, hat ránk az a csoport, amihez tartozunk, ezért komform módon viselkedünk: mi is azt tesszük, amit a többség tesz. Mert nem akarunk kilógni, mert szeretjük érezni, hogy tartozunk valahová és csoportunkhoz hűen viselkedni. Solomon Asch híres kísérletei bizonyítják a legjobban, hogy még vonalak hosszúságát is elkezdjük másként – hibásan – megítélni, ha azt a csoporttagok többsége is hibásan állapítja meg.
Ráadásul már az sem újdonság, hogy ismerőseink jó részével a közösségi oldalakon keresztül tartjuk a kapcsolatot, és nem feltétlenül chatelés útján. Egyre több emberben az internetes tevékenységeken keresztül formálunk benyomást magunkról. Mindenkinek vannak olyan ismerősei Facebookon, akikkel talán soha életében nem beszélt se személyesen, se chaten, mégis egészen konkrét elképzelése van az illető személyiségéről és élete alakulásáról. Minden egyes poszttal, megosztással, lájkkal igyekszünk valamilyen képet kialakítani arról, hogy milyenek is vagyunk mi. Sokak fejében pedig az él, hogy sörivással azt üzenem másoknak: „vagány vagyok”.
De mi ezzel a baj?
Az csak a (kisebb) része a dolognak, hogy ez a játék értelmetlen, egyeseket idegesít, és ahelyett, hogy azt üzzenéd „vagány vagyok”, sokkal inkább azt üzened, hogy beálltál a sorba. Ezzel még nem ártasz igazán senkinek. Magadnak sem. Sokkal nagyobb baj az, hogy ezidáig öt halálos áldozata volt világszerte a NekNominate-nek. Akadtak olyanok, akik megpróbálták egymást túllicitálni egyre nagyobb mennyiségű és egyre erősebb alkoholfajtákkal, aminek sajnos meg is lett az eredménye.
Aztán jött a megváltás: tégy jót egy idegennel!
Sörivás helyett nagylelkű kihívás. A cél tehát, hogy névtelenül tégy jót egy idegennel, vedd videóra, oszdd meg, majd jelölj meg ismerősöket, akiknek szintén teljesíteniük kell egy jótettet. Volt, aki hajléktalannak ajándékozott meleg ruhát, más pedig virágcsokorral ajándékozott meg egy ismeretlen nénit. Ugyanaz az elv, mégis egészen más végeredmény.
Az ötlet Észak-Afrikából indult, ahol egy Brent Lindeque nevű férfi felismerve a közösségi média erejét, valami jóra szerette volna használni azt. Ételt és italt vett egy hajléktalannak, majd az erről készült felvétellel útjára indította a RAKNominate-t. Az új őrület hihetetlen sebességgel terjedt, először Kanadában, majd a világ más tájain is. Ennek is megvan a pszichológiája. A csoportnyomás szerepe persze ezesetben is szerepet játszott, de az altruista tetteknek más ösztönző hatásai is vannak. Pszichológiai kísérletekkel bizonyították, hogy a másokon való segítés természetes eufória érzést vált ki, növeli az öröm és az értékesség érzését, sőt, még az optimizmust is.
A kihívásba azóta nemcsak hírességek szálltak be, ezzel példát mutatva, hanem még vállalatok is felkarolták a kezdeményezést. A Two Little Fleas nevű online bingo oldal létrehozta a Kindness Generatort. Elég egy klikk, és máris inspirációt kapsz ahhoz, hogy hogyan csalj mosolyt mások arcára.
Magától is menni fog?
A RAKNominate ereje nem is abban rejlik, hogy a kihívás miatt most rengetegen hajtanak végre egy jótettet, hanem abban, hogy közülük jónéhány miután megtapasztalja, hogy milyen érzés örömet szerezni egy idegen embernek, a későbbiekben már jelölés nélkül is folytatni fogja ezt a tevékenységet. A kezdeményezésnek már saját Facebook oldala is van, közel 25 ezer kedvelővel, ahova a követők folyamatosan posztolják videóikat jótetteikről. A RAKFoundation nevű szervezet – mely eszközöket, forrásokat biztosít mindazok számára, akik jótékonysági tevékenységet szeretnének végezni – is ezt reméli a jövőre nézve. Úgy gondolják, hogy aki egyszer kipróbálja, annál élete végéig tartó szokássá válhat.
Elképzelhető, hogy az elidegenedett városi ember még a végén Facebookon tanulja meg újra, hogy legyen hasznos tagja a társadalomnak?
