Új reklámjával a Coca Cola is csatlakozik a trendhez, amely szerint a közösségi média veszélyeire a közösségi médiában terjedő videókkal lehet leghatékonyabban felhívni a figyelmet. Ne a telefont nyomkodd, inkább beszélgess – és persze kólát is igyál közben!
A várhatóan még folytatódó kampányt persze csak mérsékelten érdemes komolyan venni. A videó a Social Media Guard nevű álterméket vezeti be, amely valójában egy méretes nyakörv, és arra hivatott, hogy eltakarja viselője elől a telefonja kijelzőjét. Az üzenet szerint “kiveszi a közösségit a médiából, és visszahelyezi az életedbe”:
Önirónia a reklámokban
A majdnem 80 milliós Facebook-oldallal rendelkező Coca Cola valószínűleg nem annyira örülne, ha bárki túl mélyen elgondolkodna a reklám által felvetett problémán, hiszen a részben nyilván közösségi felületeken terjedő videót egy hét alatt majdnem 4 milliószor nézték meg. Bár remélhetőleg annyira nem lesz népszerű, hogy a Coke-színű nyakörvben készült szelfi legyen a következő netes trend, az mindenképpen örömteli, hogy manapság a humor a reklámok fontos eleme. Enélkül lehet, hogy ma is olyan hirdetésekkel lenne tele az üzenőfalunk, mint amilyen a cég első reklámja volt 1886-ban:
(Ál)ellenesség
A közösségi média kritikája egyébként jó ideje népszerű téma, több hasonló indíttatású reklám is készült az utóbbi időben. Nézzük, milyen különböző megoldási kísérleteket javasolnak ezek ugyanarra a problémára.
Míg a Coca Cola úgy gondolja, elég egy nyakörvnyi figyelemelterelés, az Amstel biztosra megy, és teljesen elzárja (szó szerint) a telefont a gazdájától:
Egy brazil bár pedig a sör iránti szeretet erejére alapoz az igen innovatív offline porahával:
Nem reklámoz semmilyen terméket, de ugyanezt a témát dolgozza fel ez a videó is, amely egy telefonját otthon felejtő lány szemével mutatja be – meglehetősen egyoldalúan – a problémát:
Az ilyen (ál)közösségimédia-ellenes reklámok persze mind arra alapoznak, hogy a potenciális vásárlók egytől egyig képtelenek arra, hogy felmérjék, mikor van valóban szükségük a telefonjukra, vagyis eszerint mindannyian mértéktelenek és akaratgyengék vagyunk.
Láttuk már, milyen felemás eredményre juthat egy reklám, ha szerencsétlenül nyúl ilyen (az ügyfelei viselkedését érintő) témához, ugyanakkor a fentiekhez hasonló, sokkal jobban eltalált videók esetében nagyon könnyen megbocsátható, hogy épp rajtunk viccelődnek.
Másrészt ezúttal talán nem is teljesen alaptalan a kritika. Ennek ellenére igazságtalan volna a digitális kultúra nyakába varrni az egész problémát, hiszen mindig voltak, akik egy adott kor valamilyen társadalmi jelenségéért az akkori – túl gyorsan fejlődő, túlságosan embertelen – technológiát kárhoztatták. Ugyanazt a technológiát, amelyet későbbi, még fejlettebb korok nosztalgikusan emlegetnek fel. Pedig régen sem biztos, hogy tényleg minden jobb volt:
A Dove legfrissebb felmérése szerint a nők 82%-a van meggyőződve arról, hogy a közösségi média is befolyásolja szépségről alkotott képüket. A tanulmány szerint a Facebooknak és társainak köszönhetően mára a magazinok által meghatározott, agyonretusált modell és celeb szépségideálok már jóval kisebb hatással bírnak.
A Dove ezer 18 és 64 év közötti amerikai nőt kérdezett meg arról, mi határozza meg a szépségről alkotott definíciójukat. A válaszadók 63%-a vélekedett úgy, hogy leginkább a közösségi média. A természetes szépségért kampányoló cég tíz évvel ezelőtt már végzett egy hasonló kutatást – akkor a megkérdezettek 23% állította, hogy tudja kontrollálni szépségképét. Jess Weiner, a Dove önbecsülés nagykövete szerint a nők erre egyre inkább képesek, sőt, felelősnek érzik magukat érte. „Kevésbé függnek külső forrásoktól, és végre maguk formálják a képet.”
A tanulmány egy másik érdekes eredménye az édesanyák szépségről alkotott definíciója, mely igenis hatással van lányaikéra. Ez a hatás azonban kölcsönös: az anyukák 63%-a szerint lányuk újraformálja addigi elképzeléseiket.
“Selfie”
A Dove az eredményeket az idei Sundance Filmfesztiválra készített hétperces kisfilmjébe is belerakta. A „Selfie” főszereplői tinédzserek és édesanyjuk, akiket olyan „selfiek” készítésére kértek fel, melyeken hangsúlyosan megjelennek az őket elbizonytalanító külső tulajdonságaik. A fotókat ezután kiállították, és a látogatók kis cetliken kommenteket fűzhettek hozzájuk. A lányoknak hatalmas önbizalmat adott, hogy sokszor azon tulajdonságaik miatt tartották őket különlegesnek, s ezáltal szépnek, amelyek miatt féltek a „selfiek” nyilvánosságra hozatalától.
Egy ehhez hasonló, pár évvel ezelőtti Dove kampányban fiatal nőket kértek fel arra, hogy egy műterem függönyei mögül jellemezzék magukat külsőre. Eközben az őket pár percig tanulmányozó társaik is ugyanígy leírták vonásaikat, majd az elmondások alapján egy művész vázlatosan lerajzolta őket. Az eredmények magukért beszéltek: a mások által készített leírások alapján sokkal szebb rajzok születtek. Itt is nyilvánvaló volt, hogy résztvevők rendkívül kritikusak voltak magukkal szemben. A Dove ezzel is felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire más szemmel látják önmagukat a nők.
„A közösségi média vizuális voltának köszönhetően kapcsolható össze a szépség észlelésével. Azért van ekkora hatása szépségképünkre, mert egy lehetőség, hogy újraformálja azt, méghozzá végre valahára a mi irányításunkkal.” – tette hozzá Weiner.
Nem kérdés azonban a közösségi média e vonatkozású negatív hatása sem, ugyanis sok esetben itt még mindig nem a valóságról van szó. Egy előnyösen beállított, szerkesztett fotó ugyanolyan hamis képet kelthet, mint egy retusált magazinfotó. A számtalan divatoldal és híresség követésével ráadásul ezek több forrásból, célzottan, töménytelen mennyiségben tárulnak az ember elé.
Profilkép nélküli rejtélyes idegenek jelölnek ismerősnek? Folyamatosan a legújabb csoda-diétát akarják rád sózni az üzenőfaladon? Na, ennek most vége! Az angliai Sheffield Egyetemhazugságvizsgálót fejleszt a közösségi oldalakra, hogy véget vessen a megbízhatatlan tartalmak terjedésének. Nem ütközöl többet abba, hogy visszaállítják a sorkatonaságot és hogy fizetős lesz a Facebook – el tudod hinni?
A Sheffield Egyetem kutatói projektet indítottak, melynek célja egy olyan hazugságvizsgáló létrehozása, mely a közösségi oldalakon szűri a tartalmakat. A program Pheme, a hírnév görög istennőjéről kapja a nevét, akinek fő ismertetője a pletykák terjesztése volt. Az ötletet a 2011-es londoni lázadások adták, amikor a közösségi média leállításának tervével akarták megakadályozni a tüntetők szerveződését.
Hazugságvizsgáló az online állításokra
A rendszer működésének lényege, hogy egyrészt az információ forrását vizsgálja, így korábbi bejegyzések analizálásával rögtön kiszűri a kizárólag hamis hírek terjesztésére létrehozott profilokat. Emellett a program a közösségi oldalakon kibontakozó párbeszédeket is elemzi, és ez alapján kiszűri a további téves híreszteléseket. A Facebook és a hozzá hasonló oldalak dinamikus működésűek, és bár valós tartalmakat is szolgáltatnak, a nagy mennyiségű információból nehéz kiválogatni a hiteles darabokat, még nehezebb kiiktatni a hamis és káros pletykákat. Ezért kezdett el a brit egyetem csapata dolgozni a megoldáson. A projekt egyike azon kezdeményezéseknek, amelyek igyekeznek a közösségi médiát társadalmi célok érdekében is felhasználható térré alakítani.
Mindenki jól jár
A projekt célja elsősorban hivatalos szervezetek, például a sürgősségi szolgálatok segítése, hogy minél hatékonyabban tudjanak reagálni az eseményekre. Egy korábbi cikkünkben már szó volt arról, hogy a közösségi médiának fontos szerepe lehet a vészhelyzetek kezelésében, ennek a megvalósulását pedig nagyban segítené az, ha az illetékeseknek nem kellene alaptalan rémhírekkel is foglalkoznia. Mindezen túl viszont a Facebook közössége is hálás lenne, ha megszabadítanák a kéretlen pletykaáradattól. Éppen ezért az elcsípett álhírek mintegy dicsőségfalként – vagy talán egyszerűen a felhasználók figyelmeztetéseként – meg is lesznek jelenítve a különböző oldalakon.
Emberre nem működik, bejegyzésre igen?
Jelenleg a poligráf a legismertebb és leginkább széles körben használt hazugságvizsgáló. Használata során kérdéseket tesznek fel az alanynak, a műszer pedig különböző élettani jellemzők mérésével állapítja meg, hogy a válasz igaz-e vagy sem. Az eszköz azonban közel sem megbízható, hatékonyságáról viták folynak; egyes kutatók 90 százalékra, mások csupán 60 százalékra becsülik hitelességét.
Az online tér ezzel szemben megnehezíti a hazugságokat. Épp amennyire elrejtheti az embert, pont annyira buktathatja le. A közösségi oldalakon rengeteg információt teszünk közzé magunkról – akár tudtunkon és akartunkon kívül – ezért a chatszobák „30 évesnek állította magát, de valójában csak 18 volt” korszaka már eltűnőben van. Bár a program nem egyénileg az emberek, hanem az oldalak által terjesztett hazugságokat igyekszik lebuktatni, azokat végső soron emberek hozzák létre. Előreláthatólag pedig úgy tűnik, hogy ezeket képes lesz felismerni a rendszer.
Hogy lehet ez? Az interneten rendelkezésre álló információrengeteg már eleve objektív támpontokat biztosít, amikre alapozva meg lehet kezdeni a „nyomozást”. Ráadásul az „ami egyszer az internetre felkerült, onnan soha többet nem tűnik el” elv alapján az egyes felhasználók és oldalak minden korábbi tevékenysége visszakereshető, hiába is akarnák azt letagadni.
A kamu-mentes Facebook egyelőre csak álom, a legkorábbi eredmények másfél év múlva várhatóak, addig meg még kerülgethetjük a szembejövő pletykákat.
Az utóbbi években a papíralapú hirdetési felületek a közösségi média térnyerése miatt sokat veszítettek népszerűségükből. Egyre kevesebb cég alapozza termékbevezető kampányát óriásplakátokra, mely statikus és drága ugyan, de van egy óriási előnye a modern digitális eszközökkel szemben: hiányában van a kommunikációs zajnak. Ha kellő kreativitással párosul, egy vicces, művészi vagy éppen provokatív kültéri reklámhordozó komoly versenyelőnyt jelenthet a koncentrált piacon.
A televíziócsatornák, mobilapplikációk, közösségi oldalak és videómegosztók egyaránt hemzsegnek a reklámoktól, s bármennyire is szórakoztató az éppen fogyasztott tartalom, rendre ki-kiszakítják a felhasználót, hogy vásárlásra ösztönözzék. A magazinokban oldalakon keresztül csak hirdetéseket találunk, bizonyos műsorokban pedig már a tartalom és reklám sem válik szét egyértelműen a legújabb termékelhelyezési trendeknek köszönhetően. Nem kell azonban csatlakozni az internetre vagy kézbe venni a távirányítót ahhoz, hogy a kapitalizmus hatása hozzánk is elérjen: elég ha kitesszük a lábunkat az utcára.
Megkülönböztetés és korrelációteremtés
A legnagyobb városok forgalmas közterületeit kereskedelmi hirdetésekkel ellátott óriásplakátok lepik el. Feladatuk nem más, mint hogy a valójában csekély különbséget mutató termékek közt megteremtsék a különbség érzetét, s a fogyasztó számára szükségesnek tüntessék fel az adott márkát. Ezt a hatást önkéntelen utánzási vagy birtoklási ösztönünkre építve érik el leghatékonyabban, hiszen a hirdetni kívánt árut legkevésbé azzal lehet hatékonyan eladni, amire fizikai tulajdonságainál fogva ténylegesen alkalmas. Az ember alapvető lélektani igénye, hogy meghatározza és állandóan erősítse saját identitását, a külvilág számára is folyamatosan reprezentálja, hogy kicsoda ő valójában. Kutyasétáltatás közben, buszra várva, kávét szürcsölve rohan le minket a háztömbnyi hamburgerek, félmeztelen nők, vagány energiaitalok képe. A hagyományos, de állandóan megújuló műfaj azonban még az infokommunikáció korában sem feltétlen jelent csendes unalmat: egyre több megragadó, erőteljes vagy éppen humoros megvalósítással találkozunk.
A modern kor barlangrajzai
A plakátok azonban nemcsak kültéri reklámhordozóként funkcionálhatnak, de társadalmi szempontból is kifejezetten hatékony tömegmédiumok, hiszen forgalmas helyeken felállítva akár tízezrekhez is eljuthat üzenetük. Egy-egy szuggesztívebb alkotás mágnesként vonzza a tekintetet, cselekvésre ösztönöz, elgondolkodtat. A plakát – ha kellő művészi érzék vezérli az alkotót, – nem elsősorban egyszerű reklámfelület, hanem egyben a kultúra meghatározója is. Szinte csak másodpercei vannak arra, hogy kapcsolatba lépjen a tömeggel, ezért látványos és átütő erejű vizuális kódokkal dolgozik.
Nem raktári árucikk, hanem egyéni alkotás
Míg a reklámok a nyolcvanas években elsősorban a megismerési tényezőre fektettek hangsúlyt, s inkább termékbemutató, ismeretterjesztő jellegűek voltak, addig ma az affektív és viselkedési tényezők kerülnek előtérbe. Természetesen nincs biztos recept a reklámhatás elérésére: ahány termék, kontextus, reklámeszköz, kutatási módszer, annyi lehetséges szempontrendszer és megvalósítás található a koncentrálódó piacon. Az értelmezési keret azonban állandó: a fogyasztó keresi a megoldást funkcionális vagy presztízsproblémáira, míg a közvetítők és gyártók a legnagyobb forgalmat biztosító válaszokat.
Az esztétikai szépség és időgazdálkodás mellett a jó plakát legfőbb ismérve, hogy végig az intimitás és bőbeszédűség határán mozog. Üzenetét nem olvassuk, hanem látjuk, élményét hetekkel később is vissza tudjuk idézni. Ma, amikor a nyomtatott felületek az életben maradásért küzdenek, a hirdetéssel foglalkozó szakemberek egyik legfontosabb feladata, hogy betűt, szöveget, képet és színeket úgy hangoljanak optikailag eggyé a kétdimenziós síkon, hogy közben a konkurenciával is leszámolnak. A hirdetőtáblákon, oszlopokon, plázák márványán hatalmas verseny folyik a multinacionális vállalatok brandjei között, amit csak az tud megnyerni, aki az egyszerű képi ábrázolást rövid szövegekkel és formai merészséggel párosítja.
Hiába tudjuk, hogy a szlogen és a kép mögött mindig megbújik az üzlet, az eladás igénye, ha valami kiszakít minket az utca szürkeségéből és meglepetésben részesít, hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy az adott kampány megbízást közvetít. Bár sokan temetik, a plakát még mindig a vizuális hírverés legközvetlenebb eszköze, mely a digitális piac problémáival nem törődve, megbízhatóan szállítja a profitot. .
A Facebook már Magyarországon is a politikai kommunikáció egyik fő felülete: a politikai erők többségének saját oldala van, amely elméletben lehetővé teszi a közvetlen párbeszédet a választókkal, választók között. A közösségi oldal lenne a régóta vágyott ideális nyilvános tér, amely demokratizálja a társadalmat? Petényi Mirkó, az ELTE Társadalomtudományi Karának doktorandusza a hálózatkutatás módszerével keresi a választ: a politikai pártok Facebook-oldalairól gyűjtött aktivitások alapján a baloldalon meglepetésre a DK dominál, az Együtt és Bajnai nem kapcsolódik annyira, mint az MSZP és Mesterházy neve. A Facebook ahelyett, hogy csökkentené, tovább erősíti a politikai megosztottságot: az egyet nem értő emberek szinte nem is kommunikálnak egymással. Valószínű, hogy a politikai erők következő hónapokban várható Facebook-kampányaikkal legfeljebb a már elkötelezett szimpatizánsaikat érik el. Ez pedig nem sokra elég.
Az internethasználat terjedésével párhuzamosan két álláspont jelent meg az új technológia politikai hatásaival kapcsolatban. Az egyik szerint az internet demokratizálni fogja a társadalmat, és az állampolgárok nagyobb hatással lesznek a politikai döntéshozásra, mivel az információk gyorsan terjednek, és mindenkihez korlátlanul eljutnak.
A másik oldal arra figyelmeztetett, hogy az internet atomizálni fogja a társadalmat: homogén csoportok jönnek létre egymás mellett, polarizálódnak a vélemények, és széttöredezik a nyilvánosság. Azóta már kiderült, hogy egyik félnek sem volt teljesen igaza. Továbbra sem fér hozzá mindenki egyenlően az információkhoz, nem beszélve arról, hogy a nethozzáférés önmagában nem biztosít politikailag aktív állampolgárokat.
Múlt héten jelent meg Jeff VanderMeer amerikai fantasy-író új trilógiájának első kötete Annihilation címmel – írja a New York Times. Ami a hírt igazán érdekessé teszi, hogy a trilógia további részei szokatlanul hamar követik majd a nyitódarabot: a második (Authority) már májusban, a harmadik (Acceptance) pedig szeptemberben érkezik.
A hagyományos könyvkiadási modell szerint az egyes folytatások között több idő, legalább egy év szokott eltelni. Amellett, hogy időt hagy az aktuális résznek a piaci kibontakozásra, ez a megoldás azért is előnyös, mert a köztes időben fokozott rajongói várakozás épülhet fel, amely megágyaz a következő kötet sikerének, mint ahogy azt például a Harry Potter-sorozat esetében láthattuk. Ugyanakkor napjaink változó technológiai és médiakörnyezete új befogadói attitűdöt is eredményez: az olvasó, a rajongó türelmetlenebbé válik, kevésbé tolerálja a hosszabb hiátust, a történet mielőbbi folytatását igényli.
.jpg)
