Belefáradunk a függésbe: újra robban a butatelefonok piaca?

Az iPhone 2007-es piacra dobása óta az okostelefonok száma rohamosan növekszik: 2016-ban világszerte több mint kétmilliárd ember használ ilyen eszközt. Döntő többségük átlagosan kezeli a telefonját: használja, leteszi, majd megint használja és megint leteszi. Akadnak azonban szélsőséges esetek: van olyan fiatal, akit elvonóra kell küldeni a telefonja miatt, és van olyan befolyásos cégvezető is, aki nem hajlandó mobilt használni. Jöjjenek a függők és az absztinensek.

(tovább…)

Facebookozott, óceánba zuhant

Még egy lájk mielőtt beérek a munkába, még egy megosztás miközben lemegyek a lépcsőn, és már kész is a baj. Egyszerre nevetséges és elgondolkodtató a pár napja történt eset, amikor egy turista annyira belemerült a Facebookozásba, hogy véletlenül lelépett a mólóról, és belezuhant az óceánba. A fuldokló nő még ekkor is mobilja épségéért aggódott a legjobban. (Más kérdés, hogy az Index egyik munkatársát a céges levelezés böngészése mentette meg.) Tényleg létszükségletté vált, hogy minden helyzetben nálunk legyen a telefon? Sokan élnek abban a tévhitben, hogy megkönnyítik életüket a folyamatos multitaskinggal, pedig csak az emberek két százaléka képes egyszerre több felé figyelni. A többiek valójában semmit sem nyernek vele, sőt, amint azt az óceánba zuhant turista esete mutatja, nagyon is sokat veszíthetnek.

Valószínűleg nem egy emberrel fordult már elő, hogy kis híján életét kockáztatta azért, hogy gyorsan megnézze, hány lájkot kapott a fotója, vagy jött-e választ egy üzenetre: miközben átfutott az úttesten, leszaladt a lépcsőn, vagy észre sem vette, hogy majdnem felkenődött egy oszlopra. Egy pillanatnyi félrenézés elég lehet a végzetes félrelépéshez.

A fuldokló nő a mobilját féltette

Egy turista véletlenül lelépett a mólóról, és vízbe zuhant, amikor hétfőn az ausztráliai Port Phillip-öböl mentén sétálgatott. A nő éppen a Facebookot böngészte, ezért nem nézett a lába elé. Egy szemtanú segítségért kiáltott, a rendőrség pedig azonnal a vízben kapálózó nő segítségére sietett.

A szerencsétlenül járt turistát a mólótól húsz méterre mentették ki a rendőrök.  Mint kiderült nem tudott úszni, mégis mobilját féltette: végig felemelve szorította a kezében, hogy óvja a víztől. A nőt azonnal kórházba szállították, ahol kivizsgálták. Valószínűleg a Facebook-függőségen kívül más probléma nincs. A mobiltelefon is szerencsésen megúszta: ma is jól működik.

média20_2.jpg

A rendőrség csak annyit árult el, hogy a turista nő, az illető nemzetiségét viszont nem hajlandók nyilvánosságra hozni. A rendőrparancsnok annyit fűzött az esethez, hogy ha víz közelben mobilozunk, érdemes vigyázni, főleg azoknak, akik nem tudnak úszni.

Mobilfüggő vagy multitasking-generáció?

A Time Magazin 2006-os cikke szerint a legfiatalabb, úgynevezett multitasking generáció nem is tudja, hogy milyen egyetlen dologra figyelni. A született okostelefon- és közösségimédia-függők úgy érzik, hogy lemaradnak, ha egyszerre csak egy dolgot csinálnak. Szüleik és tanáraik közben rosszallóan állapítják meg, hogy ezek a mai gyerekek semmire sem tudnak koncentrálni. Sok fiatal megkérdőjelezi az idősebbek bölcsességét, mondván, hogy mit sem tudnak a mai világról, amit a digitális eszközök uralnak, ebben azonban úgy tűnik, igazuk van.

média20_1.jpg

Kevés ember, mindössze 2 százalék képes arra, hogy egyszerre több felé figyeljen. A maradék 98 százalék még ha azt is hiszi, hogy képes rá, valójában ilyenkor egyik feladatot sem végzi rendesen: mindkettőre próbál figyelni, de egyikre sem sikerül. Nem érdemes tehát multitaskolni, mert többet veszítünk vele, mint amennyit nyerünk. Szélsőséges esetek, mint a mólós baleset, azt bizonyítják, hogy ha nem vigyázunk, életveszélyes helyzetbe is kerülhetünk.

Fotó: 1 2

Semmivel sem törődik a Z-generáció

Megszületett a Z-generáció – derül ki az Ipsos F&F legfrissebb, fiatalok médiafogyasztási szokásait vizsgáló kutatásából. Egyoldalú, határozott, mégis kiszolgáltatott és kétes jövő előtt álló társaság az övék: 67 százalékuk csupán a televízióból értesül a világ dolgairól. A második legfontosabb hírforrás az internet számukra, ahol átlagosan tízből hatan tájékozódnak a hírekről, kilenc százalékuk pedig okostelefonon is követi az eseményeket.  A nyomtatott sajtót temetők körül megjelentek a virágárusok: a ismeretszerzés tekintetében még a rádióhallgatás is megelőzi a papíralapú médiát. A legmegdöbbentőbb adat, hogy a fiatalok közel 13 százalékát egyáltalán nem érdeklik a világban történtek: úgy érzik, nincs beleszólásuk a környezetük alakításába. Az 1992 után születettek elutasítják a hivatalos – és gyakran jóval objektív – hírforrásokat, s saját kapcsolati hálójukból, informális utakon, a közösségi oldalak nehezen ellenőrizhető tartalmaiból tájékozódnak. Jól látszik, hogy az elmúlt évek drámai sebességű technológiai változásának társadalmi hatása felbecsülhetetlen: az újmédia információs forradalma nemcsak átformálta viselkedésünket, de ténylegesen áthuzalozza a következő generáció szürkeállományát.

„Ha az elmúlt tíz évben az autógyártás annyit fejlődött volna, mint a számítástechnika, akkor egy Rolls-Royce öt centiméter hosszú lenne, és három fontot kérnének érte” – hangzik a tengerentúlról a szemléletes mondás. A repülőgépek már okostelefonnal is eltéríthetőek, s lassan el se tudjuk képzelni, hogy milyen Google és Wikipédia nélkül házi feladatot írni, ráadásul egy átlagos felnőtt jóval több, mint egy hónapja nem fogott a kezébe tollat és papírt. Divatjamúlttá váltak az emberi kapcsolatok: udvarlás helyett poke-olunk, becsöngetés és szőnyegen toporgás helyett üzenetet küldünk, társasjátékozás helyett Farmvillen küldjük a patkókat mázsaszám. A kimutatások szerint egy átlagos tizenéves napi 8 órát ül valami képernyő előtt, ahelyett, hogy felhorzsolná térdét a grundon, a másik nemet hajkurászná vagy szolfézsra járjon. Marshall McLuhan korát meghazudtoló víziója beigazolódni látszik: az ember olyan kétéltű lett, aki páncélját befelé fordítja, s puha belső szerveit közszemlére teszi a „globális falu” minden lakója számára. A technológiai determinizmus szerint a tömegkommunikációs forradalom nem pusztán a tudományok módszertanának változásával, de az emberi gondolkodásmód és érdekérvényesítés alakulásával is összefügg. 

Nagy_GheN_mcluhan.jpg

Vizuális hipnózis

Széthulló párkapcsolatainkban a televízió nem a legjobb gyerekcsősz: visszavonhatatlan hatással van gyermekeink személyiségére, hiszen nemcsak a tökéletes külső képét, hanem egyfajta ideális viselkedés- és magatartásformát is rájuk erőltet. Hibás nemi szerepeket, érték-és normarendszert tár a fiatalok elé, mely kapitalista és profitorientált alapokra helyezi a klasszikus nemi- vagy családmodellt. A józan ítélőképesség korlátainak fellazításával a kereskedelmi csatornák szerepe az agresszió kialakulásában megkérdőjelezhetetlen, de a műsorszolgáltatás módszeresen torzítja a világképünket és önbecsülésünket is. A fontos információk összegyűjtéséért és terjesztéséért felelős közszolgálatban gyakran túlságosan megbízunk, s az objektivitásdoktrínába nem kalkuláljuk bele a politikai kommunikáció nemtelen mechanizmusait. Ezt a pártok spindoktorai és PR-tanácsadói annak rendje-módja szerint ki is használják: teljes érték- és ideológiacsomagokat kínálnak a képernyőről.  Tematizációs stratégiáik bevetésével nemcsak azt határozzák meg, hogy mely közéleti kérdésekről gondolkodjunk, de azt is, hogy mit. Álesemények írják mindennapjaink valóságait.

tv gyerek.jpg

A médiaimperializmus tézise szerint a globalizálódás hatására egész nemzetek veszítik el korábbi kulturális identitásukat, és válnak a médiával szövetséges politikai erők játékszerévé. A tartalmi kínálat koncentrálódik, s a kevésbé tudatos fogyasztók gyenge azonosságtudatát kihasználva a geopolitikai központok vezető körei a saját értékrendjüket tükröző műsorokat nyomnak le a torkunkon. A társadalom egyre kiszolgáltatottabbá válik a befolyásolási kísérletekkel szemben: a bulvárvilág fémízű toposzai reflektorfényen kívülre helyezik az érdemi közéleti kérdéseket. A fogyasztói életformát eszményként feltüntető reklámok mosolygós családanyái, cuki szőrgolyói és háztömbnyi sportautói az életminőség és boldogság fokmérőjeként a „több, jobb, drágább” megvalósíthatatlan értékrendszerét tolják a Z-generáció arcába, miközben a kulturális tartalmak csendesen homogenizálódnak. A sztereotípiákra épülő, kommersz és sematikus műsorgyártás elindította a dallasszizálódás lavináját, amely lassan maga alá temeti a vallásos és kulturális rétegműsorok elkeseredett hagyományőrző próbálkozásait.

A tények pirulákba fogalmazódnak: a problémákat feldarabolja a látvány, s a mediatív közlés igazságtartama már nem jut el a fiatalokhoz. A világ különböző tájairól sugárzott anyagokat szerkesztők szűrik, s csak azt adják tovább, ami a legpiacképesebb, így  mentális térképeink ritkán fedik a valóságot. (Különböző svéd vizsgálatok kimutatták például, hogy a szórakoztató műsorok kitalált világa miatt a sokat tévéző tinédzsereknél Kelet-Európa teljesen hiányzik erről a mentális világképről, Észak-Amerika pedig sokkal nagyobb, mint a világ többi része együttvéve.) Az oligopolisztikus irányítás végül a kommunikációs csatornák eldugulásához vezetett: a korlátozott számban hozzáférhető frekvenciákon csak mainstream témák jelennek meg, kiszorítva a kánonból az oknyomozó-elemző politikai műsorokat. A közszolgálatot az állam vonja ellenőrzés alá, s a pártosodás a politikai elitet beintegrálja az aktuális véleményhatalmak szócsövei mögé. A piac szempontjából csekély súlyú kisebbségek nézetei és értékei hiányoznak a csatornák profiljából, így alternatív nézőpontok és kritikus vélemények nélkül a közbeszéd is unalmassá és dogmatikussá válik. Új iparág van felemelkedőben: ifjúkori agymosás a neve, mely egy egész generációt degenerál.

Avatár a bitek közt

facebook_addict.jpgMiközben a média nem tölti be ellenőrző funkcióját, a tájékozódás második forrásának számító internet a társadalmi normáink és alapvető illemszabályaink felől támadja az ezredforduló fiait: a vasárnapi ebéd közben frissítjük állapotunkat, egy butik próbafülkéjéből csücsörítve posztoljuk legújabb ruhánkat, azonnal és kérés nélkül jegyezzük az időjárás legkisebb változásait is. A közösségi oldalak függősége ez: a mindannyiunkban lakózó információkényszerhez szól. Egyre kevesebb ráfordítással ápoljuk emberi kapcsolatainkat, könnyen kielégíthetjük „kukkolás” iránti vágyainkat, de a Facebook biztosítja az egónk számára nélkülözhetetlen megnyilvánulás lehetőségét is. A barátságokat számszerűsíti, az unalmat enyhíti és a magány illúzióját végleg elűzi. Méregként kúszik be szervezetünkbe: a kiterjedt, izgalmas világból senki nem akar kimaradni, általa úgy érezzük, hogy megértenek minket, de kitűnő alapot is ad a másokkal való összehasonlításhoz.

Az interaktivitás „látszatdemokráciája” azonban csalóka és veszélyes: a virtuális környezet szabályozása gyerekcipőben jár, a hamis kirakatprofilok személyiségzavarokat és pszichológiai problémákat szülnek. Ma már képtelenek vagyunk állandó web-csatlakozás nélkül élni: Nagy-Britanniában a céges levelezőrendszerek adatai alapján a vállalati e-mailek 85 százalékára két percen belül válaszolnak a címzettek, a munkatársak átlagosan 15 percenként ellenőrzik telefonjukat. Orvosilag is kimutatható, hogy az „unplugged” életmódban eltöltött idővel arányosan növekszik a felhasználók idegessége, feszültsége. Az internetezés kényszerbetegsége átprogramozza agyunkat, ami elektronikus kábítószerként jutalmaz minket minden egyes klikkelése. A „multitasking” rontja koncentrációnkat,a munka hatásfokát és a nemzetközi oktatás színvonalát: átlagosan 3-5 percenként elkalandozunk tényleges tevékenységünktől.

A véget nem érő hírfolyamok elemei egyszerűsödnek, olvasási készségünk és memóriánk mégis romlik. Az Ipsos kutatásából az is kiderül, hogy bár viszonylag sokan tájékozódnak hírportálokon keresztül, csak a magyar oldalak népszerűek: idegen nyelvű hírportált a fiatal lakosság alig három százaléka olvas. A közösségi oldalak hírfogyasztásban betöltött szerepe is kiemelkedő: tízből négy fiatal a világ eseményeit is a Facebookon olvassa. Az online hírolvasók körében a passzív tájékozódás aránya is magas: egyharmaduk a barátaik által belinkelt, lájkolt cikkeket olvassa csak el. Az iSzindróma érdeklődési körünk beszűkülését hozza magával, a harsogó vizuális kényszer esélyt sem ad az analitikus gondolkodásra. Hírolvasásra minden második fiatal a világhálón töltött idejének mindössze tíz százalékát szánja, s a magyar lakosság jelentős hányadának nem a Google vagy az Origo, hanem a Facebook a kezdőoldala. Hogy hova vezet mindez? A médiakonvergencia disztribúciós láncának átalakulásával kezdve az interperszonális kommunikáción át a tájékoztatás és hírérték fogalmainak felülírásáig jutva az életünk minden területén érezhető értékvesztésig. Zsebünkben a világ, de nálunk van-e a kulcs, hogy visszazárjuk?