A Snapchat a hírfogyasztás kapudrogja

A Snapchat hírekkel kapcsolatos alapelve már-már közhelyesen egyszerű: a fiataloknak nem számukra idegen közegben és formában kell kínálgatni a híreket, aztán siránkozni, hogy nem kell nekik, hanem odavinni, ahol ők egyébként is az idejüket töltik, és olyan formába önteni, amely számukra is vonzó. És lám, valóban elkezdenek híreket (is) fogyasztani.

(more…)

Weyer Balázs offline fog Posztolni

A hét legfontosabb médiapiaci bejelentése, hogy Weyer Balázs – az Origó korábbi főszerekesztője – Poszt címmel új nyomtatott hetilapot indít szeptembertől. A bennfenteseken kívül ezt valószínűleg senki nem látta előre, és első blikkre valóban öngyilkos ötletnek tűnik a haldokló magyar printpiacon egy újabb lapot indítani. Egy kicsit azért közelebbről is megvizsgáljuk a koncepciót, bemutatjuk mi az a curated content (kurátori tartalom) és megpróbáljuk kitalálni, miben bíznak Weyer Balázsék.

A nyomtatott sajtó piacát viseli meg leginkább az utóbbi évtized digitális átállása. Bár az internet gyors elterjedése a média- és szórakoztatóipar minden szereplőjének kihívást jelent még ma is, a printipar találja legkevésbé, hogy hogyan tudna beilleszkedni 21. századi médiafogyasztási szokásokba. Az eladott példányszámok hosszú évek óta folyamatosan zuhannak, mind Magyarországon, mind a világ többi részén, és ezzel egyenes arányban csökkennek a hirdetési bevételek is.

 matesz.png

Annak idején azt gondolták, hogy az online felületekből hirdetési bevételek majd szépen kompenzálják a nyomtatott példányok hanyatlásának következményeit, ez azonban hiú ábrándnak bizonyult. Az online média teljesen más terep, ahol sok későn eszmélt offline lapnak olyan portálokkal kell megküzdenie a hirdetőkért, amelyek már eleve az internet világából nőttek ki. Manapság sokan az előfizetős online tartalmakban bíznak, ám ez egyelőre csak a legnagyobb piacokon működik úgy, ahogy, ráadásul elég könnyű megkerülni a fizetős falakat.

A printpiac borzalmas helyzetét a közelmúltban a Boston Globe 70 millió dolláros eladása szimbolizálta legjobban, amelyet húsz évvel korábban 1,1 milliárd dollárért vásárolt meg a Times. A MATESZ adatok szerint a hazai helyzet sem túl kecsegtető, egy-egy ritka kivételtől eltekintve (például a közpénzzel bőségesen ellátott Heti Válasz) évről-évre, sőt hónapról-hónapra folyamatosan romlanak az eladási mutatók, a napilapoknál és a hetilapoknál egyaránt.


Screen Shot 2013-08-28 at 3.50.45 PM.png

Hogyan képzelik ezt?!

Weyer Balázs és csapata erre a haldokló piacra szeretne belépni egy új hetilappal, amely nem elsősorban saját tartalommal készül, hanem a sajtó különböző szegleteiben a héten megjelent, legfontosabb(nak ítélt) anyagait válogatja össze.

“Az új hetilap online tartalmakat fog szerkesztett formában utánközölni, első körben az Indexszel, az Origóval, a 444.hu-val, a Ténytárral, a Mandinerrel, a Portfolióval, az Átlátszóval, a Cinkkel, a Hír24-gyel és a többek között a Kreatív Online-t is kiadó Professional Publishing Hungary kiadóval állapodtak meg, de számos blogot is szándékukban áll átvenni.” – írja a Kreatív Online, ahol először jelentették be a lap indulását.

Mindezzel azokat igyekeznek megcélozni, akik “nem életvitelszerűen interneteznek, nem online hírfogyasztók, nyomasztja őket a hatalmas tartalomkínálat, illetve jobban szeretnek papíron olvasni.” Ezek alapján több kérdés merül fel: vajon azok az emberek, akik nem nagyon interneteznek, miért akarnának például Origó vagy 444 cikket olvasni hétről hétre, ha rosszabb esetben azt sem tudják mi az? Van-e olyan réteg, akik a saját tartalmú HVG vagy a Figyelő olvasásáról áttérnének a Poszt magazinra? Az a réteg, amelyik máig vásárol hetilapokat, nem pont az az átlagon felüli tájékozottsággal bíró réteg, akinek az online tartalmak mellett még van ereje és igénye saját tartalommal megtöltött offline lapokat is olvasni? Továbbá nyomtatott lapok kevés erényeinek egyike között szokták emlegetni, hogy papíron az olvasók nagyobb százaléka hajlandó a hosszú cikkeket is elolvasni, míg online a legtöbb esetben érdemes törekedni a tömörségre. Hogy működik ez fordítva?

info1.jpg

Trendforduló? 

Ami miatt talán mégis lehet létjogosultsága a Posztnak, az valóban az a hatalmas tartalomkínálat és információdömping, amely az internetről áramlik hozzánk a nap minden egyes percében. Ebben a tengerben megtalálni a minket érdeklő tartalmat sokaknak tényleg nem egyszerű. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a fent említett portálok is már szűrőként funkcionálnak: olyan tartalmakat igyekeznek a képernyőnkre tolni, amit ők fontosnak tartanak, vagy inkább amire szerintük mindenképp kattintani fogunk. Ezt az anyagot szeretnék Posztban egy még inkább kezelhető mennyiségre csökkenteni, lehetőség szerint úgy, hogy az olvasónak újdonságot jelentsenek. Nagyjából ezt nevezik curated contentnek (kurátori tartalomnak), azaz a változatos forrásokból származó különféle tartalomnak egyfajta rendszerezését.

Content-Curation.jpg 

A Poszt esetében minden azon fog múlni, hogy sikerül-e ezt úgy megvalósítaniuk, hogy egy hetilap olvasójának érdekes legyen a tartalom, még akkor is ha nem túl friss. Például egy esetleges szíriai bombázás megindulásáról olvasni, akkor, amikor az már talán véget is ért, nem biztos hogy hírértékkel bír, hiszen erről még a „nem életvitelszerűen internetezők” is minden bizonnyal hallottak a maga idejében. Persze nyilván alaposan végiggondolták a szerkesztési elveket, egyelőre azonban mégis nehéz elképzelni azt a tartalmat, amely megfelel a fenti kritérumoknak és az olvasók igényeinek.

Ha valóban létezik ez az elképzelt niche, akiknek a Posztot szánják, úgy a mindenképpen jó dolog, hogy például az Átlátszó.hu nagyszerű oknyomozó, a mindenkori hatalmat elszámoltatni akaró cikkei, vagy a feltörekvő tehetséges bloggerek posztjai a keveset internetezőkhöz is eljutnak. Weyer Balázsék még bíznak ma is az újságolvasás évszázados tradícióiban és abban, hogy sokakat valóban nyomaszt az internetes információdömping. Ha ez így van, úgy a Poszt magazin akár egy izgalmas új korszakot is nyithat, és talán nem kell még teljesen eltemetnünk a teljes hazai printpiacot. (Bár egy részét azért jó lenne.)

 

Semmivel sem törődik a Z-generáció

Megszületett a Z-generáció – derül ki az Ipsos F&F legfrissebb, fiatalok médiafogyasztási szokásait vizsgáló kutatásából. Egyoldalú, határozott, mégis kiszolgáltatott és kétes jövő előtt álló társaság az övék: 67 százalékuk csupán a televízióból értesül a világ dolgairól. A második legfontosabb hírforrás az internet számukra, ahol átlagosan tízből hatan tájékozódnak a hírekről, kilenc százalékuk pedig okostelefonon is követi az eseményeket.  A nyomtatott sajtót temetők körül megjelentek a virágárusok: a ismeretszerzés tekintetében még a rádióhallgatás is megelőzi a papíralapú médiát. A legmegdöbbentőbb adat, hogy a fiatalok közel 13 százalékát egyáltalán nem érdeklik a világban történtek: úgy érzik, nincs beleszólásuk a környezetük alakításába. Az 1992 után születettek elutasítják a hivatalos – és gyakran jóval objektív – hírforrásokat, s saját kapcsolati hálójukból, informális utakon, a közösségi oldalak nehezen ellenőrizhető tartalmaiból tájékozódnak. Jól látszik, hogy az elmúlt évek drámai sebességű technológiai változásának társadalmi hatása felbecsülhetetlen: az újmédia információs forradalma nemcsak átformálta viselkedésünket, de ténylegesen áthuzalozza a következő generáció szürkeállományát.

„Ha az elmúlt tíz évben az autógyártás annyit fejlődött volna, mint a számítástechnika, akkor egy Rolls-Royce öt centiméter hosszú lenne, és három fontot kérnének érte” – hangzik a tengerentúlról a szemléletes mondás. A repülőgépek már okostelefonnal is eltéríthetőek, s lassan el se tudjuk képzelni, hogy milyen Google és Wikipédia nélkül házi feladatot írni, ráadásul egy átlagos felnőtt jóval több, mint egy hónapja nem fogott a kezébe tollat és papírt. Divatjamúlttá váltak az emberi kapcsolatok: udvarlás helyett poke-olunk, becsöngetés és szőnyegen toporgás helyett üzenetet küldünk, társasjátékozás helyett Farmvillen küldjük a patkókat mázsaszám. A kimutatások szerint egy átlagos tizenéves napi 8 órát ül valami képernyő előtt, ahelyett, hogy felhorzsolná térdét a grundon, a másik nemet hajkurászná vagy szolfézsra járjon. Marshall McLuhan korát meghazudtoló víziója beigazolódni látszik: az ember olyan kétéltű lett, aki páncélját befelé fordítja, s puha belső szerveit közszemlére teszi a „globális falu” minden lakója számára. A technológiai determinizmus szerint a tömegkommunikációs forradalom nem pusztán a tudományok módszertanának változásával, de az emberi gondolkodásmód és érdekérvényesítés alakulásával is összefügg. 

Nagy_GheN_mcluhan.jpg

Vizuális hipnózis

Széthulló párkapcsolatainkban a televízió nem a legjobb gyerekcsősz: visszavonhatatlan hatással van gyermekeink személyiségére, hiszen nemcsak a tökéletes külső képét, hanem egyfajta ideális viselkedés- és magatartásformát is rájuk erőltet. Hibás nemi szerepeket, érték-és normarendszert tár a fiatalok elé, mely kapitalista és profitorientált alapokra helyezi a klasszikus nemi- vagy családmodellt. A józan ítélőképesség korlátainak fellazításával a kereskedelmi csatornák szerepe az agresszió kialakulásában megkérdőjelezhetetlen, de a műsorszolgáltatás módszeresen torzítja a világképünket és önbecsülésünket is. A fontos információk összegyűjtéséért és terjesztéséért felelős közszolgálatban gyakran túlságosan megbízunk, s az objektivitásdoktrínába nem kalkuláljuk bele a politikai kommunikáció nemtelen mechanizmusait. Ezt a pártok spindoktorai és PR-tanácsadói annak rendje-módja szerint ki is használják: teljes érték- és ideológiacsomagokat kínálnak a képernyőről.  Tematizációs stratégiáik bevetésével nemcsak azt határozzák meg, hogy mely közéleti kérdésekről gondolkodjunk, de azt is, hogy mit. Álesemények írják mindennapjaink valóságait.

tv gyerek.jpg

A médiaimperializmus tézise szerint a globalizálódás hatására egész nemzetek veszítik el korábbi kulturális identitásukat, és válnak a médiával szövetséges politikai erők játékszerévé. A tartalmi kínálat koncentrálódik, s a kevésbé tudatos fogyasztók gyenge azonosságtudatát kihasználva a geopolitikai központok vezető körei a saját értékrendjüket tükröző műsorokat nyomnak le a torkunkon. A társadalom egyre kiszolgáltatottabbá válik a befolyásolási kísérletekkel szemben: a bulvárvilág fémízű toposzai reflektorfényen kívülre helyezik az érdemi közéleti kérdéseket. A fogyasztói életformát eszményként feltüntető reklámok mosolygós családanyái, cuki szőrgolyói és háztömbnyi sportautói az életminőség és boldogság fokmérőjeként a „több, jobb, drágább” megvalósíthatatlan értékrendszerét tolják a Z-generáció arcába, miközben a kulturális tartalmak csendesen homogenizálódnak. A sztereotípiákra épülő, kommersz és sematikus műsorgyártás elindította a dallasszizálódás lavináját, amely lassan maga alá temeti a vallásos és kulturális rétegműsorok elkeseredett hagyományőrző próbálkozásait.

A tények pirulákba fogalmazódnak: a problémákat feldarabolja a látvány, s a mediatív közlés igazságtartama már nem jut el a fiatalokhoz. A világ különböző tájairól sugárzott anyagokat szerkesztők szűrik, s csak azt adják tovább, ami a legpiacképesebb, így  mentális térképeink ritkán fedik a valóságot. (Különböző svéd vizsgálatok kimutatták például, hogy a szórakoztató műsorok kitalált világa miatt a sokat tévéző tinédzsereknél Kelet-Európa teljesen hiányzik erről a mentális világképről, Észak-Amerika pedig sokkal nagyobb, mint a világ többi része együttvéve.) Az oligopolisztikus irányítás végül a kommunikációs csatornák eldugulásához vezetett: a korlátozott számban hozzáférhető frekvenciákon csak mainstream témák jelennek meg, kiszorítva a kánonból az oknyomozó-elemző politikai műsorokat. A közszolgálatot az állam vonja ellenőrzés alá, s a pártosodás a politikai elitet beintegrálja az aktuális véleményhatalmak szócsövei mögé. A piac szempontjából csekély súlyú kisebbségek nézetei és értékei hiányoznak a csatornák profiljából, így alternatív nézőpontok és kritikus vélemények nélkül a közbeszéd is unalmassá és dogmatikussá válik. Új iparág van felemelkedőben: ifjúkori agymosás a neve, mely egy egész generációt degenerál.

Avatár a bitek közt

facebook_addict.jpgMiközben a média nem tölti be ellenőrző funkcióját, a tájékozódás második forrásának számító internet a társadalmi normáink és alapvető illemszabályaink felől támadja az ezredforduló fiait: a vasárnapi ebéd közben frissítjük állapotunkat, egy butik próbafülkéjéből csücsörítve posztoljuk legújabb ruhánkat, azonnal és kérés nélkül jegyezzük az időjárás legkisebb változásait is. A közösségi oldalak függősége ez: a mindannyiunkban lakózó információkényszerhez szól. Egyre kevesebb ráfordítással ápoljuk emberi kapcsolatainkat, könnyen kielégíthetjük „kukkolás” iránti vágyainkat, de a Facebook biztosítja az egónk számára nélkülözhetetlen megnyilvánulás lehetőségét is. A barátságokat számszerűsíti, az unalmat enyhíti és a magány illúzióját végleg elűzi. Méregként kúszik be szervezetünkbe: a kiterjedt, izgalmas világból senki nem akar kimaradni, általa úgy érezzük, hogy megértenek minket, de kitűnő alapot is ad a másokkal való összehasonlításhoz.

Az interaktivitás „látszatdemokráciája” azonban csalóka és veszélyes: a virtuális környezet szabályozása gyerekcipőben jár, a hamis kirakatprofilok személyiségzavarokat és pszichológiai problémákat szülnek. Ma már képtelenek vagyunk állandó web-csatlakozás nélkül élni: Na