Mark Zuckerbergből az USA elnöke is lehetne

A Sony Pictures botránya nemcsak kríziskommunikációs szempontból volt érdekes, azt is bizonyította, hogy a széles értelemben vett média mennyire nincs felkészülve az internet, és úgy általában a változó világ által támasztott kihívásokra. Az internetes vállalatok viszont egyre jobban kiismerik a média világát, és ami még fontosabb: egyre nagyobb befolyást szereznek benne. Az erőviszonyok átalakulása pedig nagyon messzire vezethet.

(tovább…)

Ez jön a Gutenberg-galaxis után

Kiadója, az Informa szerint megszünteti nyomtatott kiadását a világ legrégebbi, folyamatosan megjelenő újságja, a Lloyd’s List. A nemzetközi hajózási ipar és tengeri kereskedelem első számú sajtótermékét 1734-ben alapították, de év végétől már csak digitális formában kapható majd. Ez a technológiai paradigmaváltás azt sugallja: a hagyományos, papíralapú alkotásoknak végleg harangoztak.

Míg az első példány egy kávézó falára akasztott papírlap volt, addig csaknem háromszáz évvel később az olvasók mindössze két százaléka fogyasztja az újságot papírformátumban. Nem a Lloyd’s List az első, aki a csökkenő eladási számok miatt digitális kiadásba fekteti tőkéjét: a szintén patinás múltú svéd Post Och Inrikes Tidningar 2007-ben, az USA második legnagyobb politikai hetilapjának számító Newsweek pedig 2012-ben hozott hasonló gazdasági döntést. A digitális világ olyan, akár egy örökmozgó: folyamatosan kerülnek piacra a látványosabbnál látványosabb termékek, s ami tegnap még korszerű volt, ma már elavult és használhatatlan.

Az infokommunikációs forradalom sebességét jól jelzi, hogy míg néhány éve a mobilos internetezés volt a trend, napjainkra már látványosan és gyorsan átalakult a nyomtatott tartalomgyártás is. Köszönhetően az Ipadnek és társainak, a lap- és könyvkiadás új típusú kihívásokkal kénytelen szembenézni az online blogok, hírportálok, tabletek vagy okostelefonok terjedő piacán. A szellemi termékek olvasásához kötődő fogyasztói elvárások végleg megváltozni látszanak: míg a könyvtárak, kiadók, antikváriumok soha nem látott anyagi gondokkal küzdenek, addig tavaly még tovább emelkedett az eladott digitális könyvek, s a hírportálokat látogatók száma.

9639-printmedia-1325931606-514-640x480.jpg

Újságszerű termékek

A webkettes alkalmazások hihetetlenül gyors terjedésének köszönhetően a világhálón számtalan tartalom elérhető legálisan elektronikus formátumban, ha a különböző fájlcserélő oldalakról nem is beszélünk. Napjainkra a „könyv”-ről és „újság”-ról szóló diskurzus esetében tehát lassan talán célszerű lehet „könyvszerű-”, illetve „újságszerű termékekre” gondolni, hiszen az eredeti formátum kikopni látszik a köztudatból. Az ún. keresztmédia-kiadási felfogás szerint most már a „tartalomszolgáltató iparág”-ba tartozik a nyomtatott papíralapú írás tartalmának digitalizált változatával kezdve, a multimédiás papírkönyvön és elektronikus cikken át, az e-Textig jutva minden. Az Egyesült Államokban már a New York Times nyomtatott változatának címoldalát is az online változathoz igazították, s 2011 február elején The Daily néven elindult az első kizárólag iPad-re szabott napilap is. A nyomtatott sajtó válsága azonban nem csak az USA-ban tapasztalható: a brit Guardianról is rebesgetik egy ideje, hogy platformot vált, de Magyarországon se különb a helyzet. Immár az Apple táblagépén is olvashatóak a HVG heti lapszámai, de elérhetővé vált a Story magazin, s számos női lap különszáma is.

Cross-Platform Innováció

Ez a tartalomhordozó-váltás a közvélemény szerint akkora fordulatot hozhat az írás történetében, ami csak a nyomtatás feltalálásához fogható. A feltételezésre a közelmúlt egy látványos példája szolgáltat alapot: a korlátlan és legtöbbször ingyenes zeneletöltés mindössze egy évtized alatt gyökeresen átalakította a zeneipart. Ennek ellenére az érintett, könyvszakmai szereplők, újságírók felmérései szerint vélhetően talpon marad a nyomtatott verzió is, ám szerepe a „professzionális felhasználásban” csökkenni fog.  

A digitális nyomdák, olvasásra alkalmas Iphone és Ipad készülékek terjedésével új utak nyílnak a lapkiadásban, mely egyaránt lehetővé teszi hardverek és szoftverek olyan mértékű integrációját, hogy a legfrissebb becslések szerint pillanatok alatt le fogják szorítani a technológiailag „elavult” versenytársaikat, s megszilárdítani monopolhelyzetüket a kulturális iparágak piacán. A tengerentúlon már legalább 20 millió táblagép van forgalomban, miközben Magyarországon kb. ötvenezer darab fogyott el. Bár az olvasóközönség egyre tekintélyesebb részét ezeken a csatornákon keresztül lehet és érdemes megtalálni, a printek üzleti modellje a tendenciózusan csökkenő eladási számok mellett is, egyelőre kiszámíthatóbbnak és stabilabbnak tűnik. Tény, hogy klasszikus tartalomszolgáltatásból nem lehet sem az Interneten, sem a mobilkommunikáció világában megélni, de a hagyományos sajtó esetében működőképes előfizetői rendszer áttelepítése a webre még várat magára. Miközben mindenki a digitális tartalmak pénzre váltásának lehetőségét kutatja, a nagyobb lapkiadók már felismerték: a további fejlődés szempontjából az integrált tartalmak előállítása, konvertálása és minőségi tálalása a lényeg. Ehhez pedig nem árt figyelembe venni, hogy a kiadók jövedelme ma már nyilvánvalóan nem mindig ott realizálódik, ahol a legnagyobb tömegű olvasói tábort elérik.

17170042299116074_H3Z3Gko7_f.jpg

Egy fenékkel két lovat?

Miközben az online hirdetési piac dinamikus bővülése nagy lehetőséget jelent új bevételi csatornák kialakítására és fejlesztésére, a hagyományos kiadók számára várhatóan még jó ideig a print üzletág marad a fő bevételi forrás. Bár nyilvánvaló átrendeződés van a piacon, a print termékek egyre inkább háttérbe szorulnak, ugyanakkor a változás mértéke és sebessége láthatóan nem olyan gyors, mint ahogy azt sokan gondolják. Ami a lapkiadást illeti, világszinten elfogadott „átlagként” szakmabeliek tipikusan 90-10%-os arányról beszélnek a hagyományos kiadók print és online bevételeinek megoszlása kapcsán. A Sanoma-csoport például ma már közel annyi online lapot tart a kezében, mint printet, ami pár éve még elképzelhetetlen volt, ellenben az ezek sikerességét biztosító hosszú távú online-fejlesztések rengeteg pénzt emésztenek fel, így gyakran csoport-szintű mérlegben még ma is hatalmas mínuszokkal zárnak. A piaci modell oldaláról tehát jól látható, hogy az online felületeknek a hirdetési bevételek mellett olyan extrákat kell szolgáltatni, amiért a felhasználók már hajlandóak a zsebükbe nyúlni: a tapasztalatok szerint önmagában a tartalom nem elég.

A Price Waterhouse Coopers egy 2010-es kutatási jelentése szerint noha a nyomtatott kiadók online piaci aktivitása egyre fokozódik, üzleti modelljükben a bevételi arányok alig mozdultak el az újmédia irányába, vagyis bevételeik túlnyomó része továbbra is a nyomtatott médiából származik. Ez a trend két okból is veszélyes helyzetet vetít előre a print médiaipar számára: egyfelől a kiadók gyakran kénytelenek online piaci befektetéseiket visszafogni azok rövidtávú alacsonyabb üzleti relevanciája, esetleg a ma még jóval értékesebb print üzletág védelme miatt, másfelől pedig érdemes hosszú távú értékesítési stratégiákat kidolgozni a bevételi források szembetűnő aránya miatt. mely jól láthatóan nem követi a kiadók által az egyes médiatípusokon elért fogyasztók számarányát.

iPad-tablets-books-newspapers-macworld-australia.jpg

Gutenberg-galaxis 2.0

Arra tehát, hogy mit hoz a jövő három lehetséges alternatíva is van. A szakemberek jelentős része a két platform békés egymás mellett élésére szavaz: becsléseik szerint a táblagépet inkább újságolvasásra, illetve különböző multimédiás tartalmak fogyasztására használják, míg az e-book réspiaca csak fokozatosan terjed a könyvolvasók körében. Ez esetben a szerkesztőségek minden bizonnyal majd egy olyan előfizetés-rendszert dolgoznak ki, mely elektronikusan is nyomon követhető lesz. Ami a jogszabályi háttért illeti, minden netes tartalom pénzbe kerül majd, de a felhasználó a saját készülékeire szabadon másolhatja az egyszer kifizetett könyvet, miközben a hagyományos, nyomtatott könyv piaci részaránya fokozatosan csökken ugyan, de soha nem tűnik el. Mások szerint alternatív szerzői jogi konstrukciók bevezetésével minden digitális könyv ingyenes lesz, s a jogdíjakat már a készülékek árába beépítik. A harmadik csoport a jóval több funkciót kínáló táblagépek forradalmáról, s a „home made”-tartalom hihetetlen virágzásáról vizionál. Egyben azonban mindenki egyetért: lehet, hogy az írói szakma soha nem látott nehézségekkel kénytelen szembenézni, s a nyomtatott könyv fogyasztási eszközből újra értéktárggyá válik majd, azonban a minőségi tartalmakat továbbra is a kiadók készítik majd. A kérdés már csak az: mi jön a táblagép után?

A vakoknak is joguk van az internethez

Napjaink technológiai evolúciója a médiakonvergencia jegyében zajlik, miközben a tudatos tartalomfogyasztás oktatásának hiánya, a nemzetközi jogszabályi keret összevisszasága gyakran támogatja bizonyos fogyasztói csoportok kiszorítását az internet világából. Az utóbbi években a honlapok akadálymentesítése egyre gyakrabban merül fel: az Európai Bizottság, a közszektor illetve a rászorulókat tömörítő szervezetek legutóbb a Fogyatékos Emberek Világnapján fogalmazták meg irányelvjavaslatukat. A non-profit kezdeményezések kiemelik: a fejlesztésnek kőkemény üzleti vonatkozásai is vannak, hiszen az akadálymentesítés (web accessibility) elsődleges célja, hogy a lehető legszélesebb közönség részére váljék elérhetővé egy adott honlap.

2 milliárd eurós piac

A szabványosított uniós hozzáférhetőségi követelményeket 2015 végére 12 különböző típusú webhelyre vezetik be. Ennek nemcsak a fogyatékossággal élő európaiak 80 milliós közössége és a 65 év feletti európaiak 87 milliós tábora lesz haszonélvezője, hiszen a javaslat eredményeként megszülető innovációk a nagyobb funkcionalitás és annak alacsonyabb költségei révén minden szörfölő számára javítják az internethasználat élményét.

Gyakori, de hibás általánosítás, hogy a számítástechnika csak egy mozgássérült, vak vagy siket embernek jelenthet gondot, hiszen aki csak éppen ismerkedik a technológiával, aki nem rendelkezik a legmodernebb felszereléssel, esetleg mobiltelefonját használja böngészésre, vagy csak egyszerűen fáradt és nem tud megfelelően koncentrálni, szintén érintett. A javaslatban szereplő irányelv végrehajtásával a webes akadálymentesítés európai piaca becslések szerint 2 milliárd euróra bővül, miközben a piac teljesítménye jelenleg ennek a potenciálnak mindössze 10 százalékát éri el.

image_of_blind_man_reading_web_01.jpg

Technológiai fogyatékosság

Informatikai szempontból jóval több felhasználó tekinthető fogyatékosnak, mint a szó eredeti értelmében. Egy szemléletes példával élve az akadálymentesítés az IT-ban hasonló jelentéssel bír, mint az építészetben. Egy akadálymentes épületbe be lehet menni kerekesszékkel, a falon található feliratok Braille-írással is oda vannak írva, és egy gyerek is meg tudja nyomni a lift gombjait. Egy akadálymentes honlap úgy van kialakítva, hogy mindenki jól tudja használni,  függetlenül attól, hogy milyen fogyatékossága, betegsége van, milyen eszközt használ a böngészésre, mennyire ért az informatikához, vagy, hogy milyen korú. Erre szeretné felhívni a figyelmet az idén második alkalommal megrendezett Global Accessibility Awareness Day (Akadálymentesség Világnapja) akció is, mely május kilencedikén arra buzdítja a webfejlesztőket, webdizájnereket, UX gurukat, törvényhozókat és az érdeklődő felhasználókat, hogy a vezérlőpult alapvető eszközeinek kikapcsolásával egy napra elsőkézből tapasztalják meg az internetes akadálymentesség frusztráló hiányát.

Ezzel párhuzamosan számos uniós finanszírozásban megvalósuló kutatás is fut,  mint például a WAI-Age projekt, mely az idősödő, úgynevezett „silver surfer” felhasználók sajátos igényeit vizsgálja.  Az innováció eredményei már be is épültek a Web Content Accessibility Guidelines (WCAG 2.0) útmutatóba, ami irányelvül szolgál a multimédiás tartalmak, a navigáció és oldalszerkezet átírásához. Ez azért sem elhanyagolható, mert gyakran előfordul, hogy a fogyatékos emberek komoly nehézségekbe ütköznek alkotmányos jogaik gyakorlásában, elzárva maradnak a közügyektől, s közvetve kiszorulnak a demokráciából.

Neelie Kroes az alacsony belépési korlát univerzális eszményét hangsúlyozva az akadálymentesítés kapcsán így fogalmazott: „napjainkban az internet gyakorlatilag mindannyiunk számára nélkülözhetetlen a mindennapi életben való boldoguláshoz, és mindenkit ugyanígy megillet az elektronikus kormányzati szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés joga. Ez az elképzelés nemcsak jobb piaci feltételeket, de munkahelyeket is teremt, hiszen a kormányok webes felületei kevesebb költséggel akadálymentessé tehetők” – nyilatkozta a fenti irányelvjavaslat kapcsán az Európai Bizottság alelnöke.

web_accessibility294.jpg

Az akadálymentesség papírpénzre váltható

Jelenleg az európai honlapok helyzete igen lehangoló: bár technikai megoldások vannak, a 761 000 közszektorbeli honlapnak csupán egyharmada tekinthető teljes mértékben hozzáférhetőnek. Magyarországon a Word Wide Web Consortium első kelet-közép-európai tagjaként a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében működő W3C Magyar Iroda foglalkozik azzal, hogy ne csak a kormányzati oldalak legyenek könnyen használhatóak és egyértelműek. Ezt számos jogszabály is kimondja az Esélyegyenlőségi törtvénytől kezdve a Rigai Nyilatkozatig jutva, mely nemcsak kötelezi az állami szerveket az akadálymentesítésre, de meg is határozza a W3C által létrehozott akadálymentességi szabványoknak való megfelelés kritériumait is.

A cégvezetők hajlamosak azt gondolni, hogy rájuk ez már nem vonatkozik, pedig könnyen belátható, hogy az informatikai akadálymentesítés a legtöbb vállalkozásnak nemcsak erkölcsi kötelezettsége, hanem jól felfogott üzleti érdeke is. Kevésbé ismert tény, hogy az akadálymentes weboldalak  strukturált felépítésüknek köszönhetően  a webes keresőkben jobb helyezést érnek el, ráadásul alacsonyabb a fenntartási költségük. Azt is mondhatjuk, hogy a Googlebot az internet legbefolyásosabb vak felhasználója.

PR-szempontból sem elhanyagolható a webergonómiai váltás: egy ilyen honlap tulajdonosa terjeszkedéskor hangoztathatja társadalmi felelősségvállalását, ráadásul olyan piaci csoportokat érhet el, melyek még kevésbé telítettek, így akár látogatottságát is növelheti. Egy akadálymentes és ergonomikus honlapon a felhasználó sokkal könnyebben megtalálja a keresett információt, úgy érzi, hogy fontos a cégnek az ő kiszolgálása, és ez a vállalati identitás kialakításában is jelentős szerepet játszik. Terméktámogatást nyújtó, árusító, szolgáltató cégek esetében kimondottan kívánatos, hogy ne a drága személyes vagy telefonos segítséget  vegye igénybe az ügyfél, hanem az intézmény számára szinte ingyenes, webes felületet böngészve találja meg a megoldást a problémájára.

Számos fontos és széles társadalmi réteg van, amely nem elhanyagolható vásárlóerőt képvisel, ugyanakkor akadálymentes honlapra van szüksége: a mobil eszközökön, táblagépeken internetezők, a digitálisan képzetlenebbek, idősebbek, fogyatékosok. Ez az utóbbi két csoport ráadásul az előrejelzések szerint egyre több embert fog magába foglalni az elkövetkezendő évtizedekben.

Nem kell külön vakbarát oldal

Az akadálymentesség tehát megéri, de egy jól kezelhető oldal kialakításához csak az első pár lépés az átlátható oldalszerkezet, a menütérkép vagy a kereső. Általános elv, hogy a tartalom kettőzése (az elkülönített vakbarát változat) kerülendő: azt kell elérni, hogy a weboldalakat minden felhasználó ugyanúgy használhassa, hiszen a hatályos törvények szerint tilos bárminemű hátrányos megkülönböztetés. Arról nem beszélve, hogy technikailag is teljesen felesleges.

Egy akadálymentes honlap létrehozása tehát mindössze annyiból áll, hogy a hozzáférhetőséget korlátozó tényezőket megszüntetik az üzemeltetők  azonban a régi, rossz struktúrától gyakran nehéz eltérni. Fontos, hogy a látássérült emberek egy képernyőolvasó segítségével meghallgathassák a képek leírásait, a hallássérültek pedig szöveges feliratokat lássanak a hanganyagok lejátszásakor, de az is fontos, hogy a honlapok teljes tartalma billentyűzet vagy egér használatával egyaránt elérhető legyen. A témában megszületett már az első magyar nyelvű könyv és egy akkreditált tananyag is, amit bármelyik magyar felsőoktatási intézmény ingyen kérvényezhet a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségért Közhasznú Nonprofit Kft-től.

Semmivel sem törődik a Z-generáció

Megszületett a Z-generáció – derül ki az Ipsos F&F legfrissebb, fiatalok médiafogyasztási szokásait vizsgáló kutatásából. Egyoldalú, határozott, mégis kiszolgáltatott és kétes jövő előtt álló társaság az övék: 67 százalékuk csupán a televízióból értesül a világ dolgairól. A második legfontosabb hírforrás az internet számukra, ahol átlagosan tízből hatan tájékozódnak a hírekről, kilenc százalékuk pedig okostelefonon is követi az eseményeket.  A nyomtatott sajtót temetők körül megjelentek a virágárusok: a ismeretszerzés tekintetében még a rádióhallgatás is megelőzi a papíralapú médiát. A legmegdöbbentőbb adat, hogy a fiatalok közel 13 százalékát egyáltalán nem érdeklik a világban történtek: úgy érzik, nincs beleszólásuk a környezetük alakításába. Az 1992 után születettek elutasítják a hivatalos – és gyakran jóval objektív – hírforrásokat, s saját kapcsolati hálójukból, informális utakon, a közösségi oldalak nehezen ellenőrizhető tartalmaiból tájékozódnak. Jól látszik, hogy az elmúlt évek drámai sebességű technológiai változásának társadalmi hatása felbecsülhetetlen: az újmédia információs forradalma nemcsak átformálta viselkedésünket, de ténylegesen áthuzalozza a következő generáció szürkeállományát.

„Ha az elmúlt tíz évben az autógyártás annyit fejlődött volna, mint a számítástechnika, akkor egy Rolls-Royce öt centiméter hosszú lenne, és három fontot kérnének érte” – hangzik a tengerentúlról a szemléletes mondás. A repülőgépek már okostelefonnal is eltéríthetőek, s lassan el se tudjuk képzelni, hogy milyen Google és Wikipédia nélkül házi feladatot írni, ráadásul egy átlagos felnőtt jóval több, mint egy hónapja nem fogott a kezébe tollat és papírt. Divatjamúlttá váltak az emberi kapcsolatok: udvarlás helyett poke-olunk, becsöngetés és szőnyegen toporgás helyett üzenetet küldünk, társasjátékozás helyett Farmvillen küldjük a patkókat mázsaszám. A kimutatások szerint egy átlagos tizenéves napi 8 órát ül valami képernyő előtt, ahelyett, hogy felhorzsolná térdét a grundon, a másik nemet hajkurászná vagy szolfézsra járjon. Marshall McLuhan korát meghazudtoló víziója beigazolódni látszik: az ember olyan kétéltű lett, aki páncélját befelé fordítja, s puha belső szerveit közszemlére teszi a „globális falu” minden lakója számára. A technológiai determinizmus szerint a tömegkommunikációs forradalom nem pusztán a tudományok módszertanának változásával, de az emberi gondolkodásmód és érdekérvényesítés alakulásával is összefügg. 

Nagy_GheN_mcluhan.jpg

Vizuális hipnózis

Széthulló párkapcsolatainkban a televízió nem a legjobb gyerekcsősz: visszavonhatatlan hatással van gyermekeink személyiségére, hiszen nemcsak a tökéletes külső képét, hanem egyfajta ideális viselkedés- és magatartásformát is rájuk erőltet. Hibás nemi szerepeket, érték-és normarendszert tár a fiatalok elé, mely kapitalista és profitorientált alapokra helyezi a klasszikus nemi- vagy családmodellt. A józan ítélőképesség korlátainak fellazításával a kereskedelmi csatornák szerepe az agresszió kialakulásában megkérdőjelezhetetlen, de a műsorszolgáltatás módszeresen torzítja a világképünket és önbecsülésünket is. A fontos információk összegyűjtéséért és terjesztéséért felelős közszolgálatban gyakran túlságosan megbízunk, s az objektivitásdoktrínába nem kalkuláljuk bele a politikai kommunikáció nemtelen mechanizmusait. Ezt a pártok spindoktorai és PR-tanácsadói annak rendje-módja szerint ki is használják: teljes érték- és ideológiacsomagokat kínálnak a képernyőről.  Tematizációs stratégiáik bevetésével nemcsak azt határozzák meg, hogy mely közéleti kérdésekről gondolkodjunk, de azt is, hogy mit. Álesemények írják mindennapjaink valóságait.

tv gyerek.jpg

A médiaimperializmus tézise szerint a globalizálódás hatására egész nemzetek veszítik el korábbi kulturális identitásukat, és válnak a médiával szövetséges politikai erők játékszerévé. A tartalmi kínálat koncentrálódik, s a kevésbé tudatos fogyasztók gyenge azonosságtudatát kihasználva a geopolitikai központok vezető körei a saját értékrendjüket tükröző műsorokat nyomnak le a torkunkon. A társadalom egyre kiszolgáltatottabbá válik a befolyásolási kísérletekkel szemben: a bulvárvilág fémízű toposzai reflektorfényen kívülre helyezik az érdemi közéleti kérdéseket. A fogyasztói életformát eszményként feltüntető reklámok mosolygós családanyái, cuki szőrgolyói és háztömbnyi sportautói az életminőség és boldogság fokmérőjeként a „több, jobb, drágább” megvalósíthatatlan értékrendszerét tolják a Z-generáció arcába, miközben a kulturális tartalmak csendesen homogenizálódnak. A sztereotípiákra épülő, kommersz és sematikus műsorgyártás elindította a dallasszizálódás lavináját, amely lassan maga alá temeti a vallásos és kulturális rétegműsorok elkeseredett hagyományőrző próbálkozásait.

A tények pirulákba fogalmazódnak: a problémákat feldarabolja a látvány, s a mediatív közlés igazságtartama már nem jut el a fiatalokhoz. A világ különböző tájairól sugárzott anyagokat szerkesztők szűrik, s csak azt adják tovább, ami a legpiacképesebb, így  mentális térképeink ritkán fedik a valóságot. (Különböző svéd vizsgálatok kimutatták például, hogy a szórakoztató műsorok kitalált világa miatt a sokat tévéző tinédzsereknél Kelet-Európa teljesen hiányzik erről a mentális világképről, Észak-Amerika pedig sokkal nagyobb, mint a világ többi része együttvéve.) Az oligopolisztikus irányítás végül a kommunikációs csatornák eldugulásához vezetett: a korlátozott számban hozzáférhető frekvenciákon csak mainstream témák jelennek meg, kiszorítva a kánonból az oknyomozó-elemző politikai műsorokat. A közszolgálatot az állam vonja ellenőrzés alá, s a pártosodás a politikai elitet beintegrálja az aktuális véleményhatalmak szócsövei mögé. A piac szempontjából csekély súlyú kisebbségek nézetei és értékei hiányoznak a csatornák profiljából, így alternatív nézőpontok és kritikus vélemények nélkül a közbeszéd is unalmassá és dogmatikussá válik. Új iparág van felemelkedőben: ifjúkori agymosás a neve, mely egy egész generációt degenerál.

Avatár a bitek közt

facebook_addict.jpgMiközben a média nem tölti be ellenőrző funkcióját, a tájékozódás második forrásának számító internet a társadalmi normáink és alapvető illemszabályaink felől támadja az ezredforduló fiait: a vasárnapi ebéd közben frissítjük állapotunkat, egy butik próbafülkéjéből csücsörítve posztoljuk legújabb ruhánkat, azonnal és kérés nélkül jegyezzük az időjárás legkisebb változásait is. A közösségi oldalak függősége ez: a mindannyiunkban lakózó információkényszerhez szól. Egyre kevesebb ráfordítással ápoljuk emberi kapcsolatainkat, könnyen kielégíthetjük „kukkolás” iránti vágyainkat, de a Facebook biztosítja az egónk számára nélkülözhetetlen megnyilvánulás lehetőségét is. A barátságokat számszerűsíti, az unalmat enyhíti és a magány illúzióját végleg elűzi. Méregként kúszik be szervezetünkbe: a kiterjedt, izgalmas világból senki nem akar kimaradni, általa úgy érezzük, hogy megértenek minket, de kitűnő alapot is ad a másokkal való összehasonlításhoz.

Az interaktivitás „látszatdemokráciája” azonban csalóka és veszélyes: a virtuális környezet szabályozása gyerekcipőben jár, a hamis kirakatprofilok személyiségzavarokat és pszichológiai problémákat szülnek. Ma már képtelenek vagyunk állandó web-csatlakozás nélkül élni: Nagy-Britanniában a céges levelezőrendszerek adatai alapján a vállalati e-mailek 85 százalékára két percen belül válaszolnak a címzettek, a munkatársak átlagosan 15 percenként ellenőrzik telefonjukat. Orvosilag is kimutatható, hogy az „unplugged” életmódban eltöltött idővel arányosan növekszik a felhasználók idegessége, feszültsége. Az internetezés kényszerbetegsége átprogramozza agyunkat, ami elektronikus kábítószerként jutalmaz minket minden egyes klikkelése. A „multitasking” rontja koncentrációnkat,a munka hatásfokát és a nemzetközi oktatás színvonalát: átlagosan 3-5 percenként elkalandozunk tényleges tevékenységünktől.

A véget nem érő hírfolyamok elemei egyszerűsödnek, olvasási készségünk és memóriánk mégis romlik. Az Ipsos kutatásából az is kiderül, hogy bár viszonylag sokan tájékozódnak hírportálokon keresztül, csak a magyar oldalak népszerűek: idegen nyelvű hírportált a fiatal lakosság alig három százaléka olvas. A közösségi oldalak hírfogyasztásban betöltött szerepe is kiemelkedő: tízből négy fiatal a világ eseményeit is a Facebookon olvassa. Az online hírolvasók körében a passzív tájékozódás aránya is magas: egyharmaduk a barátaik által belinkelt, lájkolt cikkeket olvassa csak el. Az iSzindróma érdeklődési körünk beszűkülését hozza magával, a harsogó vizuális kényszer esélyt sem ad az analitikus gondolkodásra. Hírolvasásra minden második fiatal a világhálón töltött idejének mindössze tíz százalékát szánja, s a magyar lakosság jelentős hányadának nem a Google vagy az Origo, hanem a Facebook a kezdőoldala. Hogy hova vezet mindez? A médiakonvergencia disztribúciós láncának átalakulásával kezdve az interperszonális kommunikáción át a tájékoztatás és hírérték fogalmainak felülírásáig jutva az életünk minden területén érezhető értékvesztésig. Zsebünkben a világ, de nálunk van-e a kulcs, hogy visszazárjuk?