Manapság egyre több marketinges próbálja tudatos közösségimédia-használattal elérni az újságírókat. A cél ugyanaz, mint eddig: hatással lenni az újságírókra, hogy nagy felületen közvetítsék üzenetünket másoknak is. Az eszközök viszont egyre kifinomultabbak.
Bíróság előtt áll az egyik legolvasottabb, angol nyelven is megjelenő török napilap, a Today’s Zaman főszerkesztője. Az ügyészség visszaesőként 8 évig terjedő börtönbüntetést kér, mivel ez évben korábban már 21 hónap felfüggesztettet kapott, ugyanazért: megsértette a török elnököt, Recep Tayyip Erdogant. Semmi mást nem csinált, mint amit újságírók szoktak úgy általában: Twitter-bejegyzésben figyelmeztetett a török állam egyre elnyomóbb hatalmára és diktatórikusabb módszereire, az elnök nevét egyszer sem említve.
A Facebookot az emberek többsége magánszférának tekinti, ezért sokan a közösségi médiás megkereséseket, legyen szó egy kihagyhatatlan ajánlatról, vagy egy kíváncsi újságíróról, akinek a figyelmét egy poszt keltette fel, nem fogják figyelembe venni, sőt kifejezetten sértőnek is találhatják. Az új, felhasználó által létrehozott tartalmú oldalak az újságírónak kimeríthetetlen aranybánya. Folyamatosan frissülő kontent és közvetlen elérés a posztolókhoz. De meddig mehet el, illetve meddig érdemes elmennie egy újságírónak? Hol van az etikusság határa? Erről adott javaslatokat a Reuters hírügynökség, aki nagyon fejlett rendszerrel figyeli és szűri a felhasználó által generált tartalmakat.
Mostanában a Google egyre több időt és pénzt áldoz arra, hogy újságírókat támogasson. Ennek az egyik legfrissebb példája az a pályázati alap, amellyel több százezer eurót is elnyerhetnek az európai kiadók a digitális projektjeikre. Mindenki jól jár: a kiadók a finanszírozáson javíthatnak, a Google pedig az európai hírnevén.
Korszakalkotó, áttörő, világmegváltó felfedezés! Megtalálták a rák ellenszerét! Minden hétre jut egy ilyen, legalábbis a médiában. Aztán többnyire az a varázslatos ellenszer rejtélyesen el is veszik a süllyesztőben, mondjuk mert azt valójában még csak állatokon tesztelték vagy mert a szer nem is megváltó erejű. Sokan az újságírókat okolják, mert a túlzó jelzők használata félrevezeti az embereket, de kinek a felelőssége ez igazából?
2004-ben, az amerikai elnökválasztás előtt két hónappal robbant a bombahír: a CBS heti hírműsora elsőre igen meggyőző bizonyítékot hozott fel az újraválasztására készülő George W. Bush elmaradt vietnami besorozásával kapcsolatban. A végén aztán padlót fogott a sztorival a műsor producere, de lapátra került a fél stáb is. Voltaképp a mai napig nem lehet tudni, hogy a korábbi amerikai elnök különleges bánásmódban részesült és elbliccelte Vietnamot vagy ez csak egy hamis bizonyítékon alapuló rosszindulatú szóbeszéd. A “Rathergate”, máskor “Memogate” néven elhíresült, mini sajtótörténeti esetet a várhatóan csak jövőre a hazai mozikba kerülő Truth (“Igazság”) című film próbálja meg értelmezni.