by vida.melinda | 2013. Oct. 4. | beszámoló, kulturális, Média 2.0 blog, művészet, siker, tévé, Tilla
Tillát faggathatták az egyetemisták tegnap sikerről, karrierről, műsorvezetésről. Persze ennyi év tévézés és szereplés után ki tudná jobban kerülgetni a kérdéseket, mint a jó öreg Tilla. Másfél órás előadást tartott a Forum Corvinum Light programsorozat keretében az ELTE-n megismerhettük a ballépéseit, és hogy hogyan került ő a festővászontól a tévéképernyőre. Hosszú volt az út, ami a 14 éves festőnek készülő Till Attilától a Big Brother valóság showt vezető Tilláig vezetett.
(more…)
by Pintér Dániel Gergő | 2013. Oct. 2. | facebook, imázs, márka, marketing, Média 2.0 blog, reklám, technológiai_determinizmus
Elképzelem, ahogy pubertáskori hormonokból, némi Instagram-olajból, pár leheletnyi szmájliból, két csepp függőségből, hat csetlevélből elkészül a 21. század legnagyobb biznisze, a Facebook-kölni. A Jersey Shore 19. szériájának második helyezettje dobja majd piacra, aki a pletykamagazinok szerint rehabilitációs költségeit akarja visszakeresni a parfümön. A terméket online is meg lehet majd rendelni, de a személyes átvétel mellé választható ajándék is jár: twitteres kondom vagy Angry Birds-ös Biblia. A plázák előtt kígyózó sorok melírozott hajú cicababákból és önértékelési problémákkal küzdő tesztoszteron huszárokból állnak majd, akik a lelküket is eladnák, hogy trendivé váljanak. Beköszöntött a márkák szép új világa: bemutatjuk a Facebook-fagyit.
Végy egy adag mezei vaníliafagylaltot, öntsd le kék sziruppal, tűzz a kupac tetejébe egy közismert logót és máris kész a nyár legnagyobb slágere: a Facebook-fagyi! A fiatalok piaca kézenfekvő identitást kínál a hagyományos termékeket kínáló cégek számára, akiknek a siker érdekében nincs más dolguk, mint reprodukálni azt az attitűdöt, melyet a tizen- és huszonévesek naponta fogyasztanak. Ezt tette egy horvát cukrász a Murter szigetén található Tisnóban: lánya közösségi média aktivitását látva elhatározta, hogy elkészíti a Facebook-ízű fagyit. A különleges nevű hűsítőt gombóconként egy euróért árulják és annak ellenére, hogy íze egyáltalán nem különleges, a Croatia Week szerint rögtön sláger lett az Adria több szakaszán is. Admir Adili természetesen nem kapott engedélyt Zuckerberg úrtól, mégsem aggódik a Facebook nevének és logójának felhasználása miatt. Ez a posztapokaliptikus agymosás jól mutatja: a cégvezetők küldetése egyre inkább az, hogy vállalatukat tetőtől talpig trendivé alakítsák. Munkájuk lényege elsősorban nem a termelés, hanem a marketing: az ifjúsági kultúra homogenizálásával konkrét fogyasztási sémákat tolnak a helyüket kereső, mindenre fogékony Z-generáció arcába.
Természetesen nem ez az egyetlen példa arra, hogy a tizenéves klónok önként alakulnak a média sugallta formára. A legnagyobb közösségi oldal az év elején ugyanis fogta magát és megalkotta a “Közösségi pillangókék” színű körömlakkot, amit a Facebook iroda hivatalos ajándékboltjában lehet megvásárolni 4.95 dolláros (~1100 forintos) áron.
Hogy jutottunk ide?
Már az 1930-as évek óta tudjuk: a sikeres cégnek elsősorban márkát, és nem terméket kell gyártania. Az akkoriban megjelenő új amerikai vállalati formák azt vallották, hogy a termelés pusztán működésük velejárója, a kereskedelmi liberalizációnak és a munkajogi reformnak köszönhetően ők már alvállalkozókkal gyártatták termékeiket. A gépek korában elengedhetetlenné vált az egymással versenyző márkák kialakítása, a tömeggyártás egyformaságában az imázson alapuló különbözőséget a termékkel együtt kellett létrehozni.
Elkezdett háttérbe szorulni a befogadó kultúra, a multik által mesterségesen létrehozott társadalmi élmény került a helyébe. A korabeli merev, áltudományos nyelvet használó, a konkurenciát véletlenül sem említő, kijelentő mondatokra építő hirdetéseket felváltották a lelket és érzelmeinket célzó, interaktív üzenetek. Az 1950-es években egyre inkább világossá vált, hogy a márka nem pusztán kabala vagy divatos szólás, a cég egészének lehetett identitása, mely pénzben mérhető piaci többletértéket jelent. Már nem termékismertetésre szolgált, hanem imázsépítésre, egy életérzés terjesztésére.1988-ban a Philip Morris hatszoros áron vette meg a Kraftot: ez volt az első eset, amikor óriási pénzértéket tulajdonítottak egy addig absztrakt és mérhetetlen fogalomnak: a márkanévnek. A reklámügynökségek ettől kezdve hivatkozhattak arra, hogy a reklámköltség nem pusztán eladási stratégia, hanem kőkemény vagyoni beruházás, amire minél többet költ egy cég, annál nagyobb lesz az értéke.
Nincs választás
Drámai átszerveződésen ment át a kereskedelem az elmúlt tíz év során: a globális gazdaság felkarolta az identitáspolitikát, mely nem törekszik a sokszínűségre, ellenségnek tekinti a nemzeti szokásokat, a szubkultúrákat és a jellegzetes regionális ízeket. A kereskedelem igen egyenlőtlen játéktérré vált: a világmárkák segítségével egyre kevesebb érdekcsoport birtokol egyre nagyobb területet.
A rengeteg termék ellenére a fogyasztók igazi választási lehetőségei radikálisan szűkülnek, a vállalatok totális hatásra törekszenek, s betörnek életünk minden területére. A szélsőségekig vitt szinergiáknak köszönhetően monopóliumok jönnek létre, melyek segítik a teljes márkaélmény átélését akár akarjuk, akár nem. Azonosságtudatunk romlik, ízlésünk egyre kommerszebb, gondolkodásunk egyre sematikusabb lesz. Amikor a kereskedelmi láncok és a technológia a mostanihoz hasonlóan uralják a piacot, akkor döntéseik mindenféleképpen a polgári szabadságjog és közélet kérdéseit feszegetik.
by kiraly.david | 2013. Oct. 1. | Média 2.0 blog, netflix, tévé
Múlt héten rendezték meg 65. alkalommal az amerikai televíziózás legfontosabb eseményét az Emmy-gálát. A tévésorozatok piacának évek óta tartó felívelése töretlen, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a jelöltek és a díjazottak között olyan rendezők és színészek szerepelnek, akikkel máskor leginkább az Oscar-díjátadókon találkozhattunk. Az idei Emmy legizgalmasabb kérdése azonban az volt, hogy bevési-e a nevét a Netflix a médiatörténelembe azzal, hogy a világon elsőként kap elismerést egy olyan sorozatért, amelyet nem egy hagyományos broadcast vagy kábeltévé társaság készített.
Ahogyan arról a múltkor írtunk, a Netflix jelentősége a tévés piacon, a nézőkért folytatott harcban megkérdőjelezhetetlen. A streamingszolgáltató az Egyesült Államokban a maga 30 milló előfizetőjével közvetlen konkurenciájává vált a hagyományos tévétársaságoknak. A szolgáltatás, amit a Netflix nyújt, megfelel a 21. századi nézők igényeinek, aminek megértéséhez egyébként nem kell rakétamérnöknek lenni. Kedvező előfizetési díjért cserébe azt, és akkor szeretnék nézni, amikor kedvük tartja, ráadásul amelyik eszközökün csak szeretnék. (A Netflix saját készítésű sorozataiból egyszerre az összes részt elérhetővé teszi az előfizetőinek.) Ezt a fajta szabadságot persze az olyan hagyományos tévétársaságok nehezen tudják és akarják biztosítani, amelyek leginkább a reklámbevételekből keresik magukat degeszre.
Leegyszerűsítve kicsit a problémát, a Netflixre leselkedő legfőbb veszélyforrás, hogy nem jutnak elegendő olyan tartalomhoz, amely az előfizetőik számára igazán érdekes. Neki ugyanis licencelnie kell a sorozatokat, filmeket azok gyártóitól, akik – mint ahogy azt említettük – gyakran már a Netflix közvetlen konkureciájának számítanak. Így ha elég magas díjat kérnek az egyes jogokért, vagy egyáltalán nem is hajlandóak eladni a Netflixnek, az könnyedén keresztbe tehet a vállalat üzleti modelljének.
Újabb sorozatok jönnek a Netflixtől
Azzal tehát, hogy a Netflix saját gyártású műsorokat kezdett készíteni és sugározni, többek között e veszélyforrás mértékén próbálnak enyhíteni. Nekik így különös jelentőséggel bírt az idei verseny az Emmy-díjakért, hiszen itt dőlt el az, hogy a közönség tetszését már elnyerő sorozataik vajon a szakma elismerését is kivívják-e. Persze az ilyen díjak szakmaiságát mindig érdemes helyén kezelni, a hatása viszont vitathatatlan.
A jelölésekért folytatott harcban nagyon jól szerepelt a Netflix egyik első saját gyártású sorozata a House of Cards, hiszen összesen 9 darabot szerzett, ráadásul a legfontosabb kategóriákban is. A többek között Kevin Spacey-vel és David Fincherrel harcba induló politikai drámát bevallottan a nézői szokások és igények patikamérlegen kimért elegyéből igyekeztek összeállítani, úgy tűnik sikerrel. Az idei tévés évad nagyon erős mezőnyt hozott össze, hiszen a drámák között ott volt például a napokban befejeződő, óriási népszerűségnek örvendő Breaking Bad, a tavalyelőtt berobbant Homeland és az internet kedvence a Game of Thrones is, amely 2012-ben az év legtöbbet letöltött sorozata volt.
Végül a legfontosabb díjakról ugyan lecsúszott a House of Cards, ám az első két részt rendező (és a sorozatban executive producerként is közreműködő) David Fincher hazavihetett egy szobrot. Ezenkívül két technikai díjat is bezsebeltek, így valóban a Netflix lett az első, aki kizárólag streamingszolgáltatóként díjat nyert. Ted Sarandos, a Netflix tartalomért felelős igazgatója találóan kommentálta az eseményt: “a televíziózás és az internet közötti határ elmosódása azt mutatja, hogy a tartalom a fontos ami a képernyőkre kerül, és nem az, hogy milyen képernyőre és hogyan.” A paradigmaváltó esemény egyébként éppen 15 évvel azután következett be, hogy a The Sopranos elsőként kapott Emmy-jelölést kizárólag kábelcsatornán futó sorozatként. Borítékolhatjuk, hogy a Netflixnek nem ez volt az utolsó dobása. Bejelentették, hogy 2014-ben már legalább öt saját gyártású sorozattal jelentkeznek, és erre a célra 300 millió dollárt fordítanak. Ez sorozatokhoz képest óriási összegnek tűnik, akár 5-6 közepes büdzséjű hollywood-i egészestés film is kijönne belőle.
Európa következik?
A következő időszak egyik izgalmas kérdése, hogy a Netfilxnek vajon Európában is sikerül-e hasonló népszerűségre szert tennie. Angliában az augusztusi adatok szerint eddig 1,5 millió előfizetőt sikerült gyűjtenie, legutóbb pedig Hollandiában indult be a szolgáltatás. Ez utóbbi eseményen egy heves vitákat kiváltó kijelentést is tett Reed Hastings a társaság CEO-ja. Azt állította, hogy a Netflixnek köszönhetően csökkent a felére Kanadában három év alatt a BitTorrent forgalma. Ez az állítás egyelőre maximum közvetett bizonyítékokkal támasztható alá, de tény, hogy a Netflixben megvan a potenciál, hogy a kalózoldalak legális alternatívája legyen. Ez egyébként kimondott célja is a vállalatnak, hiszen a korábban idézett Ted Sarandos elmondta azt is, hogy a torrentezők körében népszerű tartalmak előkelő helyen szerepelnek a bevásárlási listájukon.
Nem irigyeljük a tévétársaságokat. Ők elhitték, hogy az internetes televíziózás azt fogja jelenteni, hogy majd nézzük az RTL Klub (tetszőlegesen helyettesíthető bármelyik magyar vagy külföldi adóval) aktuális adását a tabletünkön út közben. A Netflixnek hála viszont hamarosan mindenütt eljön az a kor, hogy legális úton nézzük azt, amit akarunk, hiába akarnak minden más szemetet az arcunkba tolni. Persze néhány évig még megvívják a maguk haláltusáit a mai tévétársaságok, ám elkerülhetetlen a vereség. Nem amiatt fognak elbukni, hogy az emberek egycsapásra lemondják a tévé előfizetésüket, hanem azért, mert a fiataloknak már eszük ágában sincs előfizetni.
by Pintér Dániel Gergő | 2013. Sep. 30. | Gutenberg-galaxis, internet, kulturális_iparágak, Lloyds_List, Média 2.0 blog, médiakonvergencia, médiaszabályozás, technológiai_determinizmus, újságírás, vélemény
Kiadója, az Informa szerint megszünteti nyomtatott kiadását a világ legrégebbi, folyamatosan megjelenő újságja, a Lloyd’s List. A nemzetközi hajózási ipar és tengeri kereskedelem első számú sajtótermékét 1734-ben alapították, de év végétől már csak digitális formában kapható majd. Ez a technológiai paradigmaváltás azt sugallja: a hagyományos, papíralapú alkotásoknak végleg harangoztak.
Míg az első példány egy kávézó falára akasztott papírlap volt, addig csaknem háromszáz évvel később az olvasók mindössze két százaléka fogyasztja az újságot papírformátumban. Nem a Lloyd’s List az első, aki a csökkenő eladási számok miatt digitális kiadásba fekteti tőkéjét: a szintén patinás múltú svéd Post Och Inrikes Tidningar 2007-ben, az USA második legnagyobb politikai hetilapjának számító Newsweek pedig 2012-ben hozott hasonló gazdasági döntést. A digitális világ olyan, akár egy örökmozgó: folyamatosan kerülnek piacra a látványosabbnál látványosabb termékek, s ami tegnap még korszerű volt, ma már elavult és használhatatlan.
Az infokommunikációs forradalom sebességét jól jelzi, hogy míg néhány éve a mobilos internetezés volt a trend, napjainkra már látványosan és gyorsan átalakult a nyomtatott tartalomgyártás is. Köszönhetően az Ipadnek és társainak, a lap- és könyvkiadás új típusú kihívásokkal kénytelen szembenézni az online blogok, hírportálok, tabletek vagy okostelefonok terjedő piacán. A szellemi termékek olvasásához kötődő fogyasztói elvárások végleg megváltozni látszanak: míg a könyvtárak, kiadók, antikváriumok soha nem látott anyagi gondokkal küzdenek, addig tavaly még tovább emelkedett az eladott digitális könyvek, s a hírportálokat látogatók száma.
Újságszerű termékek
A webkettes alkalmazások hihetetlenül gyors terjedésének köszönhetően a világhálón számtalan tartalom elérhető legálisan elektronikus formátumban, ha a különböző fájlcserélő oldalakról nem is beszélünk. Napjainkra a „könyv”-ről és „újság”-ról szóló diskurzus esetében tehát lassan talán célszerű lehet „könyvszerű-”, illetve „újságszerű termékekre” gondolni, hiszen az eredeti formátum kikopni látszik a köztudatból. Az ún. keresztmédia-kiadási felfogás szerint most már a „tartalomszolgáltató iparág”-ba tartozik a nyomtatott papíralapú írás tartalmának digitalizált változatával kezdve, a multimédiás papírkönyvön és elektronikus cikken át, az e-Textig jutva minden. Az Egyesült Államokban már a New York Times nyomtatott változatának címoldalát is az online változathoz igazították, s 2011 február elején The Daily néven elindult az első kizárólag iPad-re szabott napilap is. A nyomtatott sajtó válsága azonban nem csak az USA-ban tapasztalható: a brit Guardianról is rebesgetik egy ideje, hogy platformot vált, de Magyarországon se különb a helyzet. Immár az Apple táblagépén is olvashatóak a HVG heti lapszámai, de elérhetővé vált a Story magazin, s számos női lap különszáma is.
Cross-Platform Innováció
Ez a tartalomhordozó-váltás a közvélemény szerint akkora fordulatot hozhat az írás történetében, ami csak a nyomtatás feltalálásához fogható. A feltételezésre a közelmúlt egy látványos példája szolgáltat alapot: a korlátlan és legtöbbször ingyenes zeneletöltés mindössze egy évtized alatt gyökeresen átalakította a zeneipart. Ennek ellenére az érintett, könyvszakmai szereplők, újságírók felmérései szerint vélhetően talpon marad a nyomtatott verzió is, ám szerepe a „professzionális felhasználásban” csökkenni fog.
A digitális nyomdák, olvasásra alkalmas Iphone és Ipad készülékek terjedésével új utak nyílnak a lapkiadásban, mely egyaránt lehetővé teszi hardverek és szoftverek olyan mértékű integrációját, hogy a legfrissebb becslések szerint pillanatok alatt le fogják szorítani a technológiailag „elavult” versenytársaikat, s megszilárdítani monopolhelyzetüket a kulturális iparágak piacán. A tengerentúlon már legalább 20 millió táblagép van forgalomban, miközben Magyarországon kb. ötvenezer darab fogyott el. Bár az olvasóközönség egyre tekintélyesebb részét ezeken a csatornákon keresztül lehet és érdemes megtalálni, a printek üzleti modellje a tendenciózusan csökkenő eladási számok mellett is, egyelőre kiszámíthatóbbnak és stabilabbnak tűnik. Tény, hogy klasszikus tartalomszolgáltatásból nem lehet sem az Interneten, sem a mobilkommunikáció világában megélni, de a hagyományos sajtó esetében működőképes előfizetői rendszer áttelepítése a webre még várat magára. Miközben mindenki a digitális tartalmak pénzre váltásának lehetőségét kutatja, a nagyobb lapkiadók már felismerték: a további fejlődés szempontjából az integrált tartalmak előállítása, konvertálása és minőségi tálalása a lényeg. Ehhez pedig nem árt figyelembe venni, hogy a kiadók jövedelme ma már nyilvánvalóan nem mindig ott realizálódik, ahol a legnagyobb tömegű olvasói tábort elérik.
Egy fenékkel két lovat?
Miközben az online hirdetési piac dinamikus bővülése nagy lehetőséget jelent új bevételi csatornák kialakítására és fejlesztésére, a hagyományos kiadók számára várhatóan még jó ideig a print üzletág marad a fő bevételi forrás. Bár nyilvánvaló átrendeződés van a piacon, a print termékek egyre inkább háttérbe szorulnak, ugyanakkor a változás mértéke és sebessége láthatóan nem olyan gyors, mint ahogy azt sokan gondolják. Ami a lapkiadást illeti, világszinten elfogadott „átlagként” szakmabeliek tipikusan 90-10%-os arányról beszélnek a hagyományos kiadók print és online bevételeinek megoszlása kapcsán. A Sanoma-csoport például ma már közel annyi online lapot tart a kezében, mint printet, ami pár éve még elképzelhetetlen volt, ellenben az ezek sikerességét biztosító hosszú távú online-fejlesztések rengeteg pénzt emésztenek fel, így gyakran csoport-szintű mérlegben még ma is hatalmas mínuszokkal zárnak. A piaci modell oldaláról tehát jól látható, hogy az online felületeknek a hirdetési bevételek mellett olyan extrákat kell szolgáltatni, amiért a felhasználók már hajlandóak a zsebükbe nyúlni: a tapasztalatok szerint önmagában a tartalom nem elég.
A Price Waterhouse Coopers egy 2010-es kutatási jelentése szerint noha a nyomtatott kiadók online piaci aktivitása egyre fokozódik, üzleti modelljükben a bevételi arányok alig mozdultak el az újmédia irányába, vagyis bevételeik túlnyomó része továbbra is a nyomtatott médiából származik. Ez a trend két okból is veszélyes helyzetet vetít előre a print médiaipar számára: egyfelől a kiadók gyakran kénytelenek online piaci befektetéseiket visszafogni azok rövidtávú alacsonyabb üzleti relevanciája, esetleg a ma még jóval értékesebb print üzletág védelme miatt, másfelől pedig érdemes hosszú távú értékesítési stratégiákat kidolgozni a bevételi források szembetűnő aránya miatt. mely jól láthatóan nem követi a kiadók által az egyes médiatípusokon elért fogyasztók számarányát.
Gutenberg-galaxis 2.0
Arra tehát, hogy mit hoz a jövő három lehetséges alternatíva is van. A szakemberek jelentős része a két platform békés egymás mellett élésére szavaz: becsléseik szerint a táblagépet inkább újságolvasásra, illetve különböző multimédiás tartalmak fogyasztására használják, míg az e-book réspiaca csak fokozatosan terjed a könyvolvasók körében. Ez esetben a szerkesztőségek minden bizonnyal majd egy olyan előfizetés-rendszert dolgoznak ki, mely elektronikusan is nyomon követhető lesz. Ami a jogszabályi háttért illeti, minden netes tartalom pénzbe kerül majd, de a felhasználó a saját készülékeire szabadon másolhatja az egyszer kifizetett könyvet, miközben a hagyományos, nyomtatott könyv piaci részaránya fokozatosan csökken ugyan, de soha nem tűnik el. Mások szerint alternatív szerzői jogi konstrukciók bevezetésével minden digitális könyv ingyenes lesz, s a jogdíjakat már a készülékek árába beépítik. A harmadik csoport a jóval több funkciót kínáló táblagépek forradalmáról, s a „home made”-tartalom hihetetlen virágzásáról vizionál. Egyben azonban mindenki egyetért: lehet, hogy az írói szakma soha nem látott nehézségekkel kénytelen szembenézni, s a nyomtatott könyv fogyasztási eszközből újra értéktárggyá válik majd, azonban a minőségi tartalmakat továbbra is a kiadók készítik majd. A kérdés már csak az: mi jön a táblagép után?
by hegedus.mark | 2013. Sep. 18. | kommunikáció_szak, Magyar_Telekom, Média 2.0 blog, mobilkommunikáció, Szeged
Nívódíjat adott egy kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgató szakdolgozatának elismeréseként a Magyar Telekom. A Szegedi Tudományegyetem hallgatója, Csizmadi Csilla kutatása azt vizsgálta, hogy az óvodás korú gyerekek hogyan viszonyulnak a modern mobilkommunikációs eszközökhöz: táblagépekhez, okostelefonokhoz, számítógépekhez és televíziókhoz – írja a SzegedCafé.
A díjátadó (Fotó: SzegedCafé / Kuklis István)
„A Kommunikáció- és Médiatudományi tanszék célja az volt, hogy valamilyen formában a diplomán túl el tudja ismerni azokat a hallgatókat, akik valamilyen mobil- és/vagy közösségi kommunikációs témában kiváló szakdolgozatot írnak. Olyan dolgot szerettünk volna tenni mellé, amit más egyetemen nem kaphat meg a hallgató” – mondta el Balogh Csaba, a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének oktatója.
Végre! – nekem ez volt az első gondolatom a Nívódíjról, és ugyanezt éreztem akkor is, a mobilappot fejlesztő szegedi kommunikáció szakos hallgatóról olvastam. Mert hogy, a kommunikáció szakos hallgatókat mindig büfészakosnak gúnyolják, és az egyetemi karok és szakok közötti élcelődés első számú célpontjai ők: a „kom szakosok”. (Ha már Szeged: érdemes megjegyezni, hogy a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészkarán szó szerint a büfé mellett vannak a kommunikáció szak termei. Ez gyakran csak olaj a tűzre, ha civódásról van szó.)
Vélhetőleg a Magyar Telekomot nem ez motiválta abban, hogy 200 ezer forintos mobilnet-előfizetéssel ismerjen el egy, a mobilkommunikáció területén szakmai munkát végző egyetemistát. De mindenképpen előremutató az, hogy akkor, amikor jóformán kiszállít az állam a kommunikáció- és médiatudomány szakok finanszírozásából, megjelenik egy multi a kommunikáció szektorból és ösztönzően áll be egy-egy egyetem képzése mögé.
Ő az első, aki az Alfa-generáció mobilozási szokásait kutatta
(Fotó: SzegedCafé / Kuklis István)
Más egyetemi szakoknál ez már korábban és aktívabban elindult, de talán a kommunikáció szakoknál is láthatunk majd több efféle támogatást, elismerést. Igény lenne rá.
(x) A cikk elkészülését nem támogatta a T-csoport.
by vida.melinda | 2013. Sep. 17. | arc, Média 2.0 blog, plakát, trafikmutyi
Minden évben van egy téma, ami uralkodik az ARC-on, a 13. kiállításon egy dolog mellett nem lehetett szó nélkül elmenni: egyszerűen arcon csaptak bennünket a trafikplakátok. Lehetett számítani arra, hogy pár kreatív művészt megihletnek majd a közbeszédben forgó témák, így a rezsicsökkentés, devizahitelek ügye, stadionépítés, és persze a trafikok megnyitása; hiszen a művészetre nagymértékben hat az aktuális helyzet, legyen szó politikáról vagy társadalmi helyzetről, de hogy a dohányboltok ekkora teret hódítanak maguknak az ARCon kiállított művek között, arra úgy gondolom azért nem sokan számítottak.
Az ARC kiállításon lehetőséget kaphat arra, hogy művészi hozzászólást intézzen a világhoz, felszólaljon egy téma mellett, vagy tüntessen valami ellen. Az évek alatt kialakult a legnépszerűbb témák listája, és ehhez hűen idén is láthatunk társadalmi felelősségről, szegénységről, előítéletről szóló alkotásokat. Ami viszont mondhatni uralta az idei ARC kiállítást, az a trafikok által ihletett művészi megnyilvánulások.
Voltak, akik csak a trafiktémát célozták, voltak, akik sokkal inkább a dohányboltok kiosztása körüli botrányos helyzetet tartották fontosnak. Ami még érdekesebbé tette mindezt, hogy sokan nem a már megszokottá vált Nemzeti Dohánybolt-logót és -színeket használták, hanem akár egy másik márka kampányelemeit értelmezték újra, vagy éppen egy mesét elevenítettek fel.
Megjelentek olyan alkotások is, melyek a Nemzeti Dohányboltok negatív hatásait, veszélyeit, problémáit igyekeztek megismertetni a látogatókkal, mint például az ajtó előtt kint hagyott és egyedül várakozó gyerekek helyzetét. Bár az ő védelmüket szolgálja, hogy nem léphetnek be az üzletbe, viszont gyerekmegőrzőket még nem építettek egy trafik mellé sem. A sor általában a lassú kiszolgálás miatt hatalmas, napközben sokszor akár 10-15 percet is bent tölt egy-egy ember, mire sorra kerül. Addig a gyerekek kint állnak a bolt előtt. Ez nyilván kisebb veszéllyel jár, mintha belépne a boltba és meglátna pár cigis dobozt a polcokon.
Voltak olyan plakátok is, melyek igyekeztek egyszerre véleményezni a történteket. Láthatóan közös a kiállítók véleménye a témában, és már nem csak a nehéz anyagi helyzet, a válság, a társadalmi problémák ad ihletet az alkotáshoz, hanem a Nemzeti Dohányboltok és a felcsúti stadion is.
Az ARC ismételten bebizonyította, hogy az embereknek igenis van véleménye, és szeretnek hangot is adni ennek a véleménynek. Bár nem trafikos plakát nyerte az idei kiállítást, a művészet sokat nyert ezekkel az alkotásokkal. Hiszen ha nincsenek trafikok, ezek a plakátok sem születnek meg.
képek: http://www.arcmagazin.hu/arclap/
