A 2012 decemberi diáktüntetések egyik legmeghatározóbb jellegzetessége a hangsúlyos közösségimédia-használat volt. Éppen ezért érdemes egy év távlatából, kifejezetten kommunikációs szempontból megnézni, hogyan is működött pontosan ez a jelenség, és milyen tanulságok vonhatók le mindebből. Elemzés a Hallgatói Hálózat fénykorából.
„A 21. században a forradalmat talán nem fogják televízión közvetíteni, de valószínűleg megírják Twitteren, blogokon és sms-ben, és Facebookon szervezik majd” – indítja a 2011-es, arab tavasz néven emlegetett észak-afrikai és közel-keleti forradalmakról szóló cikkét Catherine O’Donnell. Az idézet Gil Scott-Heron kultikus vers-dalának címére utal: The Revolution Will Not Be Televised. Egyrészt közvetlen kifordítása az eredeti szövegnek, és azt sugallja, hogy egy társadalmi mozgalom igenis mediatizálható jelenség, és az arab tavasz forradalmárai éltek is ezzel a lehetőséggel. A közösségi média és a használatára alkalmas mobil eszközök elterjedése miatt a 21. században nem feltétlenül állja meg a helyét az aktív fizikai cselekvés és a médiahasználat közötti éles ellentét.
Általában csak a rosszat halljuk a közösségi médiáról és káros hatásairól. Tessék, most itt van, hogy miért jó. Az alaszkai Juneauban a FEMA (Federal Emergency Management Agency) nevű katasztrófahelyzetek kezelésére szakosodott ügynökség értekezletet tartott arról, hogy miként lehetne a közösségi médiát hatékonyan bevonni a kríziselhárításba. A FEMA másik oldalról közelített a közösségi oldalakhoz: nem chatelni és ismerősöket keresni akarnak, hanem vészhelyzeteket megoldani. A tervet a juneaui konferencián terjesztették elő, amelyen a rendőrség, a tűzoltóság és számos más ügynökség is részt vett.
Információdömping
Mindenki tapasztalja, hogy az olyan oldalakon, mint a Facebook, hatalmas mennyiségű információ fordul meg és hihetetlen sebességgel terjed: elég csak arra gondolni, hogy a közösségi oldalon a Superbowlnak csaknem élő közvetítését látjuk, a pontszerzés után néhány másodperccel már biztosan megjelenik a hírfolyamban is különböző minősítésekkel. A Facebookon bárki lehet sportriporter, de ugyanígy bárki lehet az életbe vágó információ közvetítője is. Ezt a rugalmasságot és a közösségi oldalakon való hírterjedés sajátosságait próbálja most kiaknázni a FEMA: kurzusukon a résztvevőket arra tanították, hogyan használható a közösségi média kríziskommunikációs eszközként.
A közösségi média segítségével ért célba egy hetven éve feladott, 2. világháborús szerelmes levél – ám nem eredeti címzettjéhez, és nem is a kézbesítő által elvárt romantikus háttérsztorival. Az internettel már könnyű megtalálni bárkit, a jelenséget a hat lépés távolság elmélete magyarázza.
A 29 éves Abbi Jacobson pár hónapja egy, még 1944-ben feladott levelet talált postaládájában, melyet egy bizonyos Joseph O. Matthews hadnagy írt feleségének. Mrs. Matthews ugyanis 69 évvel ezelőtt ugyanabban a New York-i lakásban élt, melyben most Jacobson. A nő rögtön feladatának érezte a levél kézbesítését, méghozzá olyan reményekkel, hogy egy idős kis házaspárnak okoz majd örömöt elveszettnek hitt szerelmes levelükkel.
Jacobson pár hónapig sikertelenül nyomozott önkormányzati archívumokban és könyvtárakban, ezért egy dokumentumfilm-készítő barátjával az internetes segítéséghez fordult. Elkészítették alostletterproject.comnevű weboldalt, melyet Facebook-csoporttal, YouTube-videóval, és egy Twitter-hashtaggel egészítettek ki. A különleges küldetés villámgyors sebességgel terjedt olyan amerikai híroldalakon, mint az ABC News, a Huffington Post és New York Post. Sőt, Jacobson bejegyzését még egy tévéshow-ban is felolvasták.
Az első válaszokból kiderült, hogy Matthews még 1999-ben, felesége pedig 2001-ben elhunyt. A levél elkésett, viszont Jacobson abban reménykedett, hogy legalább a közeli hozzátartozóknak sikerül azt eljuttatnia. Erre végül a Twitter segítségével került sor. Először egy hölgy jelentkezett be, aki szerint a hadnagy lánya felismerte apja kézírását, majd maga Matthews fia is.
A hadnagy feleségétől búcsúzott a levélben, mikor Okinawába küldték harcolni. A szakaszának egyetlen túlélője volt: ő. Súlyosan megsérült, ezért visszaküldték hazájába, ahol feleségével családot alapítottak, majd egy évre rá elváltak. Ezután elvégezte a Yale-t, újranősült, született két lánya, közben évekig a CIA-nál dolgozott, unokái lettek, és még festett is. Matthews a háború borzalmai után esélyt kapott egy teljes életre, amely szakaszbeli társainak és a világháború többi fiatal áldozatának nem adatott meg.
Visszatartották
A történet nem úgy végződött, ahogy Jacobson elképzelte, vagy, ahogy a hasonló témát feldolgozó, Levelek Júliának című 2010-es romantikus film, melyben egy idős hölgy talál rá ifjúkori udvarlójára. Viszont összehozott egy családot. A testvérek közösen emlékeztek édesapjukra, akiről levele sok újdonságot elárult, és az interneten keresztül felkereste őket egy unokatestvérük, akinek létezéséről nem is tudtak. A továbbra is aktív lostletterproject.com kétség kívül bizonyította a közösségi média erejét.
De mégis hol és miért kallódott ez a levél 70 éven keresztül? Matthews lánya szerint valószínűleg ezt a levelet is visszatartották, mint megannyi háborúban feladott küldeményt, nehogy valaki információt szivárogtasson ki. És hogy lehet, hogy most pár hét alatt sikerült megtalálni a gazdáját?
A posta azért még az internet segítsége nélkül is képes rég elveszett levelek kézbesítésére. Szeptemberben egy 69 éves nevadai nő kapta meg édesapja közel hét évtizeddel korábban írt levelét, melyet akkor háromhetes kislányának írt. A 25 éves John F. Eddington még azelőtt, hogy megláthatta volna újszülött gyermekét, 1944. június 27-én esett el Olaszországban.
Hat lépés távolság
Erre adhat tudományos választ a hat lépés távolság elmélete, mely szerint a Földön bármely két ember között maximálisan öt másik áll. Az elmélet Karinthy Frigyes sejtéséből indult még 1929-ben, majd 1967-ben egy Stanley Milgram nevű amerikai pszichológus igazolta az úgynevezett kisvilág-tulajdonságot vizsgálva. Kísérlete során véletlenszerűen kiválasztott kansasi és nebraskai lakosokat kért fel arra, hogy juttassanak el egy levelet egy számukra ismeretlen félnek Massachusettsbe úgy, hogy olyannak küldjék a levelet, akikről feltételezik, hogy ismeri a célszemélyt, vagy legalábbis közelebb lakik hozzá. Az egyik ágon hatvan, a másikon 160 levél indult útnak. A 220 levélből 47 ért célba 2-10 lépésnyi távolságot mutatva. A hat lépés távolságot az internet nyilvánvalóan lerövidíti, ezért megy könnyebben a rátalálás.
Milgram elvégzett még egy ehhez hasonló kísérletet annak tesztelésére, hogy az emberek mennyire segítőkészek olyanokkal szemben, akik nincsenek jelen, ezen keresztül vizsgálva a csoportok felé irányuló attitűdjeiket. Az „elveszett levél” kísérlet során lepecsételt, bélyeggel ellátott leveleket hagytak nyilvános helyeken. A levelek nagy része, mely elismert szervezeteknek (pl. az orvosi kutatóintézet), egyéneknek szólt, kézbesítve lettek a címzetteknek, míg azok az egyesületek küldeményei, melyek valami miatt különösnek vannak titulálva a köztudatban (pl. a náci párt hívei), azok nem.
Törökországban az elmúlt héten egy apró tüntetésből országos, a kormány lemondását követelő zavargások törtek ki. Az események alakulásában ismét nagy szerepe van a közösségi médiának, melyet az ország három ciklus óta uralmon lévő miniszterelnöke, Recep Tayyip Erdogan a társadalmat fenyegető legrosszabb átoknak nevezett. Neki 2,7 millió követője van Twitteren.
Az iraki háború óta tudjuk, hogy a blogoknak, illetve a közösségi médiának egyre nagyobb szerepe van a mainstream média által közvetített információk árnyalásában. Azt, hogy a különböző tüntetések, forradalmak szervezésében, az információk gyors cseréjében és a globális média figyelmének irányításában is milyen fontos szerepet játszik, az arab tavasz és az Occupy Wall Street eseményei kapcsány figyelhettük meg. Könnyen lehet, hogy a török tüntetések a közösségi média evolúciójának egy újabb lépcsőfokát hozták el.
A legnagyobb török városban május 31-én, a város kellős közepén lévő Taksim parknál kezdődött az első tüntetés. A résztvevők a város amúgy is kevés zöldövezetének egy utolsó darabkáját próbálták megvédeni a bulldózerektől, amelyek egy újabb bevásárlóközpont építését kezdték volna meg. Ez az esemény persze csak az utolsó csepp volt a pohárban: a törökországi lakosság egy részének (leginkább a világlátott, városi, fiatal csoportoknak) a hatalom konzervatív, néha autokráciákra jellemző kormányzási stílusából és intézkedéseiből lett elege. A tüntetések azóta az ország számos városára átterjedtek, a legutóbbi hírek szerint a rendőrök 67 városból összesen 1700 embert tartóztattak le. A többezer sérültről és legalább két halottról szóló riportok és a megjelent képek tanúsága szerint a rendőrök fellépése sokszor aggresszív, nagy mennyiségben vetnek be könnygázt, paprikaspray-t, valamint a gumibotok használatáról sem rettennek vissza. A hatalmon lévő Erdogan vezette Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) többször, más országokban is látott kommunikációs retorikával igyekszik az eseményeket marginális szélsőségek akcióinak beállítani, valamint saját népszerűségét fitogtatni.
Mainstream média helyett Twitter
A legnagyobb állami és kereskedelmi televíziók és napilapok nem, vagy csak alig foglalkoztak a tüntetésekkel, Twitteren és Facebookon viszont óriási mennyiségű információ halmozódott fel. A New York University, Social Media and Political Participation (SMaPP) által készített tanulmány eredményei alapján a hagyományos média mellőzése miatt a Twitter tölti be a vezető szerepet a tüntetések szervezésében és az információk terjesztésében. A tanulmány a tüntetések második napján, június elsején jelent meg: addig több mint 2 millió olyan tweetet osztottak meg, amelyek valamilyen módon a Taksim téri megmozdulásokhoz köthetőek. Az adatok azt mutatják, hogy még éjfél után is percenként 3 ezer tweet szólt az eseményekről. A törökországi Twitter használat különlegessége még az is, hogy az üzenetek 90 százaléka az országból, ráadásul több mint a fele közvetlenül Isztambulból származott.
Az arab tavasz idején az egyiptomi tüntetésekkor a tweetek mindössze 30 százaléka származott a helyszínről. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a helyi mainstream média elégtelen szereplésekor a Twitter sokak számára könnyedén az első számú hiteles hírforrásként lép elő. Az egyre növekvő népszerűségű #BugünTelevizyonlarıKapat hashtag egyenesen a TV csatornák bojkottálására buzdít.
Beszámoltak a helyiek arról is, hogy a megmozdulások alatt Isztambulban több helyen akadozott a 3G szolgáltatás, valamint a közösségi média oldalaihoz való hozzáférés. A török telekommunikációért felelős hatóság igyekezett eloszlatni azokat a feltételezéseket, miszerint blokkolásról lenne szó, szerintük csupán a megnövekedett forgalom okozta a rendellenességeket. Bárhogy is legyen, a városban számos üzlet, hotel és egyéb szolgáltató mentesítette saját Wi-Fi hálózatát a titkosítás alól, hogy a tüntetők 3G hiányában erre tudjanak csatlakozni.
Erdogan: a közösségi média fenyegeti a társadalmat
Miközben Erdogan miniszterelnök a közösségi médiát igyekszik egy borzalmas dolognak beállítani, amelyen csak hazugságok terjengenek, míg ő maga (vagyis valószínűleg inkább a mögötte álló kommunikációs csapat) egy 2,7 millió követővel rendelkező Twitter-csatornát és egy 2 millió lájkolóval bíró Facebook-oldalt üzemeltet aktívan. Ezek alapján nyilvánvaló, hogy a török hatalom is tisztában van a közösségi média egyre nagyobb szerepével, az emberek szemében viszont igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy egy megbízhatatlan, hazugságokkal teli felület, ahol csupán marginális csoportok igyekeznek szélsőséges nézeteiket terjeszteni. Ellentétben a tévékkel és napilapokkal, amelyek a tüntetések idején pingvinekről szóló dokumentumfilmet vetít, vagy éppen Erdogan miniszterelnök díjáról számolt be, amelyet a dohányzás ellen folytatott harcért kapott. (Az elmúlt héten Orbán Viktor is kapott hasonló elismerést, pechére Magyarországon épp nem volt tüntetés.)
A közösségi média önmagában persze nem fog sikerre vinni egy forradalmat, hiszen nem eszközként, hanem egy platformként kell rá tekinteni. Egy olyan platrom, amely segít olyan eseményeket, híreket is láthatóvá tenni tömegek számára, amelynek nyilvánosságra kerülésében a hatalom és a mainstream média nem érdekelt. Úgy tűnik, egy folyamat közepén járunk, amikor az emberek éppen tanulják, hogy hogyan fordíthatják a leghatékonyabban a maguk javára ezt a technológiát. A török fiatalok a twittelésen kívül saját erőből működtetnek Facebook-oldalt, ahol igyekeznek híreket is fordítani és angolul kommunikálni a világgal, indítottak Tumblr-blogot a tüntetésekről szóló képekkel, valamint igyekeznek közösségi finanszírozással előteremteni az összeget egy egész oldalas New York Times, vagy Washington Post hirdetésre. Az 53 800 dolláros célösszegből nem egészen egy nap alatt 39 805 dollár gyűlt össze, és jól látni, hogy szinte percenként érkeznek kisebb-nagyobb hozzájárulások.
Érdemes lesz figyelni a következő napok eseményeit, hiszen érdekes tanulságokkal szolgálhat a közösségi média a politika összefonódásával kapcsolatban.
Bónusz: angol interjú az Occupy Gezy Facebook-oldal egyik adminisztrátorával.
UPDATE: Alig egy nappal később, 53 800 dolláros célt messze túllépve, 90 ezer dollárnál is több adomány érkezett.
A közösségi média alapjai a híres fizikushoz, Isaac Newtonhoz köthetők? A felvilágosodás magával hozta volna azt az úttörő felvetést, amely megalapozta a mai közösségi, szociális csatornákat és stratégiákat? A XXI. századnak fejet kell hajtania az elmúlt 300 év előtt. Ez tény, de mi volt előtte? Érdekes eredményre jutunk, ha megvizsgáljuk Newton befolyását a társadalomra a kritikai kultúrakutatás és a tudománytörténet filozófiai megközelítésből.
Nem volt mindig internet, de tényleg
A Facebook címerét a céhekben kovácsolták? A Twitter, Google+ vagy a Pinterest szociális tőkéjét kovácsmesterek ügyes kezei formázták? A közösségi média nem pusztán a közösségi oldalak platformja: magába foglal minden olyan online életteret, ahol a felhasználók kapcsolatot tudnak tartani egymással. Kieth Loell nemrég megjelent írásában összeköti Newton gravitációs elméletét a mai e-személyiség és a globális falu kialakulásával.
A XVIII. században a Royal Societyben elkezdtek megjelenni a tudományos folyóiratok: az első Philosophical Transactions volt, Isaac Newton gravitációs elmélete is így kerülhetett a köztudatba. Hirtelen a világ kutatói és gondolkodói mind London felék kapták a fejüket. Ma ezt úgy mondhatnánk, Newton posztolta tudományos forradalmat, amit aztán milliók lájkoltak. A kortárs tudósok hónapokat is utaztak, csak azért, hogy megfigyeljék más tudósok munkáját, és első kézből is meghallgassák a gravitációs elméletet magától fizikustól. A szakterületek és gondolatmegosztás olvasztótégelye London lett. Ennyi már elég lett volna ahhoz, hogy elkezdjen kifejlődni a mai, dinamikus, kapcsolattartó emberek hálózata?
A változás filozófiája
Ha megpróbálnánk Newton kortársaként figyelni a folyamatot, azt vennénk észre, hogy a tudós elméletét hatalmas, eddig szokatlan népszerűség övezte. A probléma ott kezdődik, hogy mégsem lehet túl messzire menni az elemzésben, mert nem tudunk elvonatkoztatni: mindenképpen a mai állapotokhoz hasonlítunk. Kuhn A tudományos forradalmak szerkezete című tanulmányában ezt a folyamatot whig történetírásnak nevezi: eszerint képesek vagyunk a jelent úgy ábrázolni, hogy a múltból kiragadva egy részletet, magyarázatokat gyártunk a változásokra, amelyeket végül haladásként mutatunk be.
Mit jelent ez? Az emberiség igényét a kapcsolattartásra – melyet most a Facebook és a webkettes alkalmazások szolgálnak ki -, nem lehet egyértelműen Newton nevével összekapcsolni. Az angol tudós kortársai részesei akartak lenni a kutatói köröknek, a tudományos felfedezésekből túlcsorduló információhalmazt pedig kezelni kellett.
Az információkáosz jelensége a gravitációs elmélet után pár száz évvel is jelen van, de ez a generáció inkább passzív befogadó. Nincs kapacitása polihisztorként minden témában elmerülni. A közösségi oldalak a legerősebb szűrők a társadalomra és a felhalmozódó tudásra. A közösségi média lehetővé teszi, hogy azokat az információkat kapjuk meg, attól az embertől, akit lájkolunk, követünk, figyelünk és a blogját olvassuk. Az már más kérdés, hogy a környezetünk akár akarjuk, akár nem, posztol…
Közösségi mozgalmak
Keith Loell is arra jut az elemzésében, hogy a newtoni kutató-találkozásihullámot nem lehet a történelemben a közösségi média kialakulásának kezdeteként datálni. A szociális közeg mindig is jelen volt az emberiség történetében, csak ebben az esetben, a média porondja lecserélte a londoni terek fórumjait. A változás folyamatát érzékeljük fejlődésként és közben törekszünk megőrizni az eddig felhalmozott tudást. Az internet segít áthidalni a legnagyobb idő- és térbeli távolságokat, örökre oltalmazva az értékes fájlokat és adatokat.
Ki biztatta Newtont, hogy felfedezését célzottan kutatóknak juttassa el? Platón tanítványai vajon hány gondolatot osztottak volna meg? Az a kérdés pedig maradjon nyitott, hogy a következő nemzedék mit talál majd ki a közösségi média táguló univerzumában, és fejlődésnek nevezi-e a változásokat.
Az online bántalmazás egy napjainkban már Magyarországon is rendkívül aktuális, és megoldásra váró probléma. A tudatos internethasználat nem alakul ki magától, ahogy a mások felé irányuló emberi érzékenység sem. A KommON BME Kommunikációs Szakkollégium által rendezett „Van képed hozzá?! – Konferencia az online bántalmazásról” című eseményén különböző szakterületek képviselői igyekeztek bemutatni a problémát, és megoldásokat javasolni. Beszámoló.
A konferencia célja elsősorban a figyelemfelhívás volt: ne dugjuk továbbra is fejünket a homokba, igenis foglalkozzunk a cyberbullyinggal és következményeivel, még akkor is, ha – mint, ahogy azt a jogász előadó ismertette – jelenleg nincs lehetőség arra, hogy jogilag szabályozzák, vagy esetleg szankcionálják. Ez egy morális értékeket sértő cselekedet, ami lelki, de akár fizikai sérelmeket is okozhat a bántalmazott, de még akár a bántalmazó számára is.
Nagyon fontos ugyanis, hogy a cyberbullying elkövetői általában nem valós negatív céllal kezdenek zaklatni valakit. Egyszerűen csak mérgesek, feszültek, esetleg ők maguk is sérültek már, és igyekeznek ezeket kivetíteni valakire. Ahogy a pszichológus előadók és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője elmondták, egy-egy fiatal nincs tisztában a lehetséges következményekkel, és ami először csak egy kis mókának indul a részükről, az később számukra is rengeteg lelki problémát okozhat.
A gyerektől a nagyiig
De nem csak a gyermekek vannak veszélyben, bár valóban náluk sokkal magasabb arányban hallhatunk tragédiákról. A magánszféra védelme, a digitális lábnyom a felnőttek számára is éppúgy fontos. Az adatvédelem és internetes felhasználói szokások témakörben tartott kerekasztal-beszélgetés, ahogy az egész konferencia, rámutatott arra, hogy sok esetben még a tudatosnak vélt felnőttek sem tudják megvédeni magukat és magánszférájukat az online térben. Az online tér ugyanis már nem csak a számítógépeken létezik, és míg a számítógépes adat- és vírusvédelem mindenki számára egyértelműen fontos, addig az okostelefonok ilyen irányú felvértezése már csak elenyésző százalékban van jelen. Pedig napjainkban sokan többet neteznek mobilon, arról nem is beszélve, hogy legtöbbjük állandó bejelentkezésen van mind az emailfiókban, mind a közösségi portálokon.
Az idősebb korosztály szintén nem hagyható ki. Ők ritkábban interneteznek, még kevesebbet tudnak az adatvédelemről, azt sem tudják, milyen visszaélések történhetnek, milyen veszélyek leselkednek rájuk. Tehát nincs korosztály, akit ne érinthetne a téma.
Nem tiltani kell
Senki nem tudatos médiafogyasztóként születik, ahogy az sem elvárható egy fiataltól, hogy tudatos internetező legyen, de még a szülőktől, felnőtt emberektől sem. Az internetes bevándorlók, a szülői korosztály tanulta az internethasználatot, viszont sokkal nagyobb hangsúlyt kapott az oktatási-tanulási folyamatban az interneten való munka, az interneten való keresés és létezés, mint az adatvédelem. Az internetes bennszülöttek számára ez a tanulási fázis kimarad. Ők gyermekkoruk óta a neten élnek, önmaguk fedezik fel azt. Ez nagy különbség, és még nagyobb veszélyforrás.
Szinte mondhatjuk, hogy cyberszocializálódnak a mai gyerekek, természetesnek veszik, hogy internetes kapcsolataik vannak, képeket és információkat osztanak meg magukról és másokról, ahogy kortársaik is. Sokkal nyitottabb ez a generáció az idegenek felé is, hiszen úgy gondolják, az online tér megvédi őket a valós veszélyektől.
Ezek azok a tévhitek, amelyeket fel kell oldani a fiatalok gondolkodásában. Ebben nagy szerepet kell vállalnia a tanároknak és a szülőknek, de éppúgy az idősebb testvéreknek és rokonoknak is. Nem hagyható magára egy gyermek az online térben sem, ahogy a játszótéren sem hagyjuk ott őket órákra.
Fontos viszont, hogy nem a tiltó magatartás a követendő. Az internet kitilthatatlan az emberek, így a gyerekek életéből is, viszont ha a szülők tiltják a netezést otthon, akkor az iskolában és a barátoknál töltött rövid időt sokkal intenzívebben kihasználják, és még kevésbé figyelnek oda arra, hogy hol és mit osztanak meg magukról. Beszélgetni kell velük, kérdezni őket internet-használati szokásaikról, és hagyni kell azt is, hogy ők kérdezzenek.
Csak a gépet nyomják
A konferencián előtérbe került az is, hogy célszerű kisgyermekes családban központi helyre tenni a gyermek által is használható számítógépet. Ennek nem az a fő funkciója, hogy az anyuka vagy apuka a gyermek háta mögött állva elolvasson mindent, amit a gyermek ír, hiszen a magánszférát meg kell hagyni már egy tizenéves fiatal esetében is, viszont arra tökéletes, hogy a felmerülő kérdésekre azonnal választ kaphasson a gyermek, illetve be tudja vonni a szülőt a netezésébe.
Sok családban a közösségi oldalak mellett az online játékok is problémát okoznak, és gyakran sajnos a szülők nem tudnak kapcsolatot teremteni a gyerekükkel, mondván, „Mindig csak a gépet nyomja, és játszik”. Pedig ez a probléma is egyszerűen megoldható, csak a tanító szülői szerepből át kell ülni az érdeklődő, akár tanulni vágyó szülő szerepébe. Meg kell ismerni a játékot, amivel a gyerek játszik, így nem csak azt tudjuk meg, hogy milyen hatásokkal van rá, milyen veszélyei lehetnek ennek a játéknak, de lesz egy beszélgetési alapunk, így diskurzus teremthető a szülő és a gyermek között.
Azt sem tudják, mit csinálnak
Ahogy már előtérbe került, sok esetben a bántalmazó, zaklató gyerekek nem értik, mi rosszat csináltak, hiszen ők csak írogatnak a neten, beszélgetnek a barátaikkal. Fontos, hogy tudatosítani kell a gyermekben, hogy minden szavának súlya van, és ha valakiről csúnyát mond vagy ír másoknak, vagy gúnyolódik, akkor a másik gyereket ezzel megbántja.
„Like, ha te is utálod XY-t!” felhívások pár éve kezdődtek, és a több fiatal rendkívül szórakoztatónak tartotta, hogy az éppen aktuális ellenségét ilyen módon próbálja meg kiközösíteni. Azzal viszont nem számoltak, hogy esetleg egy ilyen poszt több száz, vagy ezer lájkot is kaphat. Ezután hatalmas bűntudat lett úrrá rajtuk, mikor észlelték, hogy a megnevezett osztálytársuk, akiről a posztot azért írták, mert árulkodott, vagy, mert nem engedte őket lesni az egyik dolgozatnál, már nem beszél senkivel, mindig sír, vagy már iskolába sem jár.
Utólag természetesen már másképpen gondolják, nem akartak ők rosszat, csak mérgükben a számukra biztonságot jelentő online térbe menekültek, hogy ott adjanak hangot bánatuknak.
A gyerekek, főleg ha egyedül vannak, sokszor nem ismerik fel, hogy mivel lehet megbántani valakit. Míg testvérek között már az első években kialakul, hogy ha az öcsire, hugira azt mondom, hogy hülye, akkor anya rám szól, hogy ilyet nem szabad, ne bántsd! a testvéredet, addig az egyke gyerekek első éveiből ez kimarad, hiszen kinek mondanák. Nem alakul ki náluk, főleg ha nincsenek rokon gyerekek vagy közeli baráti családok, a szeretet alapú kötödés másik gyerekek felé. A szakemberek szerint erre lehet megoldás, ha kisállatot vásárolnak a gyermeknek. „Te mit éreznél, ha valaki jönne és belerúgna a kiskutyádban? Na látod, így érezte magát az a kisgyerek, akire azt mondtad…”. A szülő, a család feladata tehát, hogy a gyermekben kialakuljon társai felé egy szociális érzékenység, fel tudja mérni, tetteinek súlyát.
A szülők nem mernek kérdezni
Ahogy azt a konferencián megtudhattuk, felmérések alapján az online bántalmazásokról a szülők általában nem, vagy csak keveset tudnak, akármelyik oldalon is álljanak ők. Ha viszont kiderül, hogy egy szülő gyereke bántalmazott vagy épp bántalmazó, nem szakemberhez fordulnak. A bántalmazott gyermekek szülei gyakran rohannak a rendőrségre, és tesznek feljelentést tizenéves gyerekek ellen, míg a bántalmazó szülei inkább nem beszélnek a témáról, sem a gyermekkel, sem a másik szülőkkel.
Pedig ma Magyarországon rengeteg szervezet tud megoldást javasolni, vannak kimondottan ilyen gyermekproblémákkal foglalkozó intézmények, mint a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány vagy a Safer Internet Program, de megoldási javaslatokat tudnak nyújtani családterapeuták, pszichológusok is.
A szakemberek egybehangzó véleménye az, hogy a szülők nem akarnak, vagy nem mernek kérdezni. Ahogy az internethasználat esetén felmerülő kérdésekkel sem keresnek fel szakértőket, úgy az online bántalmazás esetén sem kérnek segítséget. Pedig kérdezni nem ciki.
Fontos, hogy a szülők megértsék, és elfogadják, hogy az online térben való létezés, a cyber változások nyomon követése egy folyamatos tanulás, ami akkor lehet a leghatékonyabb, ha a gyermekkel együtt, összhangban végezzük. Együtt kell tanulni, együtt megérteni, így a szülő továbbra is kontrollt tud gyakorolni a gyerekek netezése felett, és mindezt úgy, hogy a gyermek is szívesen bevonja a szülőt online életébe.
Végezetül még egy fontos megjegyzés a konferencia kapcsán. Ahogy más zaklatás esetén, a cyberbullying területén is, az egykék, a magányos gyermekek a legveszélyeztetettebbek. Akiknek nincsenek testvéreik, vagy közeli barátaik, nem tudják korosztállyal megvitatni azt, hogy mit töltsön fel a netre, nem tud gyerekekkel beszélgetni arról, ha őt esetleg zaklatják, de sokszor a bántalmazók is közülük kerülnek ki, mert nincs körülöttük olyan gyerek, akár idősebb testvér, aki hasonló online térben mozogva felhívhatná figyelmét arra, hogy ő ezzel valakit megbánt, valakinek rosszat tesz, a kiírásának súlyos következményei lehetnek. Az egyke gyerekek esetén a tanárokra is nagyobb felelősség hárul, hiszen ők látják a gyerekeket egymás között. Ezért fontos, hogy a szülő-gyermek-tanár kapcsolat kiegyensúlyozott legyen, és a szülők igen is hallgassák meg, ha a tanár, figyelmeztető szándékkal beszámol egy-két iskolában történt eseményről, a gyermeke viselkedéséről. Hiszen mindenkinek közös a célja: megvédeni a fiatal, fejlődő és rendkívül érzékeny gyerekeket a veszélyektől és sérülésektől.
A közösségi média alapjai a híres fizikushoz, Isaac Newtonhoz köthetők? A felvilágosodás magával hozta volna azt az úttörő felvetést, amely megalapozta a mai közösségi, szociális csatornákat és stratégiákat? A XXI. századnak fejet kell hajtania az elmúlt 300 év előtt. Ez tény, de mi volt előtte? Érdekes eredményre jutunk, ha megvizsgáljuk Newton befolyását a társadalomra a kritikai kultúrakutatás és a tudománytörténet filozófiai megközelítésből.
Mit jelent ez? Az emberiség igényét a kapcsolattartásra – melyet most a Facebook és a webkettes alkalmazások szolgálnak ki -, nem lehet egyértelműen Newton nevével összekapcsolni. Az angol tudós kortársai részesei akartak lenni a kutatói köröknek, a tudományos felfedezésekből túlcsorduló információhalmazt pedig kezelni kellett.
