Az utóbbi években a mobiltelefonok szerepet játszottak diktatúrák megdöntésében, és tüntetések szervezésében: a kommunikációs technológiák pozitív politikai hatása kedvelt kutatási téma, amerikai kutatók májusi tanulmánya szerint azonban Afrikában a bővülő mobillefedettség növeli az erőszakos konfliktusok kialakulásának a valószínűségét. Közkeletű vélekedés, hogy az internet világszerte elterjeszti a demokráciát, a modern eszközöket azonban zsarnok uralkodók is felhasználhatják saját céljaikra, ahogy az iráni vezetők tették a tüntetők beazonosításához 2009-ben. A Google és a Twitter bizonyos szempontból a szovjet blokk szamizdat kiadványaihoz hasonló szerepet töltenek be a diktatórikus országokban, azonban nem szabad vakon bízni ezek felszabadító erejében, mert önmagukban kevesek egy politikai rendszer megdöntéséhez
A terjedő mobilhasználat politikai előnyeit több országban ismerik: diktatúrákat ingatott meg Egyiptomban és Tunéziában, tüntetéseket és mozgalmakat robbantott ki a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Egy nemzetközi kutatás szerint a mobilhasználat Mozambikban növelte a politikai aktivitást és a választók tájékozottságát, Namibiában pedig a kormány elszámoltathatóságának a növekedésével és a korrupció csökkenésével hozták összefüggésbe. Rengeteg tanulmány jelenik meg a fejlődő országokban bekövetkezett technológiai robbanásról, és annak pozitív politikai hatásairól, míg az esetleges negatív következményeknek egyelőre kevés figyelem jutott.
A mobilok miatt több a politikai erőszak Afrikában
Egy American Political Science Review-ban megjelent tanulmányban összevetették a GSM Association nevű szolgáltatótól bekért lefedettségi adatokat az erőszakos cselekedetekről szóló, 1989 és 2010 közötti információkkal. A kutatók szerint Afrikában a bővülő mobillefedettség jelentősen növelte az erőszakos konfliktusok kialakulásának a valószínűségét.
A szerzők nem állítják, hogy a mobilhasználat terjedésének kizárólag negatív hatásai vannak a kontinensen, az erőszak növekedését viszont egyértelműen a mobiltechnológia térnyerése okozta, még akkor is, ha lehet, hogy csak rövidtávú technológiai sokkról van szó. Hosszabb távon elképzelhető, hogy a kommunikációs hálózatok bővülésének egyik politikai következménye az agresszív cselekedeteket kiváltó konfliktusforrások megszűnése lesz. Perskalla és Hollenbach szerint a mobiltelefonos kommunikáció és a politikai konfliktusok jellege közti összefüggések feltárásához további kutatásokra van szükség, mivel eddig ellentmondásos eredmények születtek. Egy tavalyi amerikai kutatás szerint Irakban a mobilok térnyerése visszaszorította az erőszakos felkeléseket.
A demokráciát nem lehet a netről letölteni
A kommunikációs eszközök politikai hatásairól szóló párbeszédeket számtalan utópisztikus elképzelés uralja. Az egyik ilyen közkeletű vélekedés szerint az internet elterjedése nagyban elősegíti a diktatúrák megdöntését. Emellett szól, hogy a kommunista országok vezetői a fennálló politikai rend védelme érdekébenblokkolnak bizonyos webes szolgáltatásokat és tartalmakat. Nemrég írtunk a Törökországban dúló Twitter-háborúról, ahol az események alakulásában fontos szerepe volt a közösségi médiának, amit az ország miniszterelnöke a társadalmat fenyegető legrosszabb átoknak nevezett. Bár a hálózat többször összeomlott, a rezsim végig tagadta, hogy szándékos blokkolás állna a háttérben.
Statisztikai bizonyítékok is alátámasztják, hogy inkább hozzáférhető az internet egy országban, annál demokratikusabb viszonyok uralkodnak. Azonban nem arról van szó, hogy csak úgy letölthetjük a netről a demokráciát: nem az internethasználat teszi lehetővé a demokrácia kialakulását, hanem pont fordítva, a demokratikus rendszerekben kevésbé jellemző az internetcenzúra.
A Facebookon azonosították be a mozgalom résztvevőit
Evgeny Morozov orosz író és kutató a The Net Delusion című könyvében az információs technológiák világmegváltó – de legalábbis politikai rendszereket megdöntő − képességére vonatkozó elképzeléseket, az úgynevezett cyberutópiákat kritizálja. Morozov a 2009-es iráni elökválasztást követő események példáján mutatja be, hogy a technológia kétélű fegyver: a 2009 júniusi választáson a hivatalban lévő Mahmud Ahmadinezsád győzött, akit ellenfelei csalással vádoltak, és az eredmény megsemmisítését kérték. Miután erre nem került sor, tiltakozás kezdődött az ellenzéki Zöld Mozgalom vezetésével. A tüntetéseket gyakorlatilag élőben lehetett követni a Facebookon és a Twitteren. Lényegében ez volt az első Twitter-forradalom.
Irán komoly politikai válságot élt meg ebben az időszakban, a nyugati média az első napokban viszont a konfliktus helyett arra koncentrált, hogy a Twitter végre a Közel-Keletre is elszállítja a demokráciát. Örömmel hirdették, hogy a Twitter nemcsak a reggeli menü megosztására alkalmas: sorra jelentek meg a Twitter-forradalmat éljenző hírek, cikkek és blogbejegyzések. Nagy port kavart a Bush-kormány egykori biztonsági szaktanácsadójának, Mark Pfeifle-nek a javaslata, hogy jutalmazzák Nobel-békedíjjal a Twitter alapítóit a szolgáltatás iráni válság során játszott szerepéért.
Pedig nemcsak a tüntetők vették hasznát a közösségi médiának: az iráni vezetők Facebook-profil alapján azonosították be a az ellenzéki mozgalmak résztvevőit, majd fenyegető és zsaroló emaileket írtak, így próbálták őket a tüntetés befejezésére kényszeríteni. A mozgalmat végül leverték, számos résztvevőt kivégeztek. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az elnyomás és az igazságtalanság ellen harcolók mellett hekkerek, diktátorok, terrorszervezetek, kémszervezetek vagy a titkosszolgálat is gyakran nyúlnak ezekhez az eszközökhöz.
Csak illúzió a Twitter-forradalom
Felfedezhető némi párhuzam a Twitter, a Facebook és a Google diktatórikus rendszerekben játszott szerepe és a szovjet blokkban fogható nyugati rádióállomások, valamint a szamizdatkiadványok funkciója között, amik fontos szerepet játszottak az ellenzéki gondolkodás kialakulásában. Azt viszont erős túlzás lenne feltételezni, hogy ezek nélkül a vasfüggöny a mai napig létezne, hiszen a nyugati ideológia részben azért tudott begyűrűzni a kommunista országokba, mert már omladozóban volt a rendszer. A bukás egy hosszabb folyamat része volt, amiben a kommunikációs technológia hozzájárulása csak egy a számos tényező közül. A technológiai eszközök önmagukban nem jótékonyak vagy károsak, nem szüntetnek meg vagy idéznek elő politikai konfliktusokat, hatásuk pedig nagyban függ attól, hogy kik, milyen céllal és milyen társadalmi és politikai környezetben használják őket.
Újítás? Azt nem mondanánk. Követendő? Mindenképpen. A Dove új, magyarországi kampánya, hasonlóan a külföldön már megszokott reklámjaikhoz, új reklámtechnikával igyekszik megragadni a magyar fogyasztót. Termék helyett mosoly, arcpirulás és bókok, szlogen helyett filozófia. Vajon működhet mindez napjainkban, a technológia, az effektek és a szájbarágós üzenetek korában?
Ma már szinte minden reklámra mondhatjuk, hogy láttunk már hasonlót. Ez nem meglepő, hiszen a reklám célja adott: bemutatni, megismertetni és eladni a terméket, szolgáltatást vagy magát a márkát. Ennek megfelelően a használt technikák is általában termékcsoportonként azonosak.
Ráadásul a televíziónézők is egyre kevésbé szeretik a reklámokat, sőt vannak, akik el is kapcsolnak a csatornáról a reklámblokk kezdetekor, így a reklámgyártóknak sincs könnyű dolguk, folyton újítaniuk kell. Jó példa erre a Dove új magyarországi kampánya, még akkor is, ha maga a módszer cseppet sem egyedi, és újnak sem nevezném már.
Külföldön évek óta egyre gyakrabban jelennek meg olyan reklámok, melyek sokkal inkább a társadalmi célú hirdetésekhez hasonlítanak, mintsem a jó öreg reklámfilmekhez. A termék, vagy szolgáltatás sok esetben meg sem jelenik a videóban, csak a márka úgynevezett filozófiáját hirdetik, a logót tüntetik fel párszor, illetve, és itt jön az újdonság, hétköznapi embereket hétköznapi szituációban mutatnak be.
2011-ben a Discover the Dove Difference című kampány során több reklámfilm is készült, melyekben barátnőket kérdeztek meg a barátságról, közös emlékekről, illetve a kedvenc termékeikről, azok használatáról. Bár itt még néhol feltűnik egy-egy Dove termék vagy logó, nem ez a lényeg, sokkal inkább a beszélő nők állnak a középpontban, akik a barátságukról beszélnek főként.
A Dove igyekszik olyan mindennapi, de mindenkinek fontos gondolatokhoz, dolgokhoz kötni a márkát és a termékeket, melyek miatt a nők a képernyő előtt maradnak, nem kapcsolnak el, végignézik a kisfilmet. Még akkor is, ha ezek a reklámok általában hosszabbak, mint a megszokott maximum 1 perces videók.
Ezt tették a Dove Magyarország kampánytervezői is. Kitaláltak egy hangzatos nevet: Bókangyal, majd kiválasztottak két, a márkához nem köthető, de ismert arcot, végül természetes, emberi reakciókkal töltötték meg a videót. Nem megszokott a magyar reklámpiacon, hogy nem egy teljesen statikus, előre megtervezett burokban készülnek a videók, hiszen így sokkal nehezebb előállítani a szándékolt üzenetet, megfelelő minőségű videót létrehozni. A végeredmény egyébként nem is hozza a mára megszokott reklámok minőségét, viszont ez ebben az esetben akár pozitív is lehet, hiszen így nincs az az érzésünk, hogy mindez megrendezett, előre egyeztetett, ahogy eddig megszokhattuk.
Ez a technika pont azért működhet, mert ellene megy az eddig megszokottnak. Nem márkát, terméket, vagy szolgáltatást ad el közvetlenül, hanem egy olyan gondolatot, amire az emberek felfigyelnek, jelen esetben azt, hogy mennyire pozitív egy nőnek, ha bókot kap. A kampányhoz tartozó másik videó, a Bókposzter, szintén ezt hivatott üzenni a nézőknek, fogyasztói társadalomnak. Dove termék nem, a logó is alig fordul elő a videókban, mégis az emlékezetes képsorok, az újdonság varázsa meg tudja ragadni a nézőt. Tehát lehet így is, vizuális effektek, túlzott humor vagy épp erotika nélkül is reklámozni. Bókangyal kampányáért jár egy bók a Dove-nak is.
Az utóbbi években egyre fiatalabb gyerekek bukkantak fel a hazai tehetségkutatókban: szereplésük mind a tévénézők, mind a pszichológusok körében aggodalmat keltett. A 2010-es Megasztár alatt a tizenegy éves döntős, a műsor legfiatalabb versenyzője, Patai Anna sorsa került a figyelem középpontjába. Friderikusz Sándor az egyik adásban kijelentette, hogy egy ilyen korú gyereknek az iskolában van a helye, és a kislány kiszavazása mellett kampányolt. A médiaipar nem túl váratlan iróniája, hogy Friderikusz új műsorában, Az ének iskolájában nyolc és tizennégy év közötti gyerekek versenyeznek a győztesnek járó lemezszerződésért. Bár az ügyes PR-nak köszönhetően sikeresen tehetséggondozó bőrbe bújtatták a gyermek-tehetségkutatót, és a műsor valóban több gyermekbarát elemmel bír, a védőburokból kikerülve számos veszély leselkedik a kiskorúakra. A JóLÉlek Pszichológiai Alapítvány pszichológusai szerint a szereplőknek most ismét fel kell fedezniük korábbi hétköznapjaik szépségeit, amihez fontos a szülők támogatása. A legnehezebb dolga a győztes Farkas Zsoltinak lesz, akinek szerelmi élete központi témává vált a bulvársajtóban. Friderikusz már a műsor alatt bejelentette, hogy hamarosan érkezik az újabb évad.
A két legismertebb magyar tehetségkutató, a Csillag Születik és a Megasztár döntőiben évről évre egyre több fiatal bukkant fel, vitát gerjesztve a szülők, a nézők, a pszichológusok és a zsűritagok körében arról, hogy jót tesz-e a gyerekeknek az ilyen típusú versenyeztetés. Amikor a Megasztárban eltörölték a jelentkezési korhatárt, a neves gyermekpszichológus, Ranschburg Jenő kifejtette, hogy a kiélezett versenyhelyzetek, a felkészüléssel járó intenzív munka és a kiszavazásos rendszer nagy terhet rónak a gyerekekre, a sikertelenség pedig végleg elveheti kedvüket kedvenc hobbijuktól, az énekléstől.
Eddig csak kisüzemben folyt a celebgyerekek gyártása
Pozitív és negatív példák is vannak a műsorból. Patai Anna tizenegy évesen került a Megasztár 5 döntőjébe, a mai napig élvezi a szereplést, és játékként tekint az egészre. Tóth Lüszi, a 2008-as Megasztár legjobb női versenyzője már a műsor alatt is nehezen dolgozta fel a fellépésekkel járó stresszt és a sok negatív kritikát. A hírek szerint a most tizenhét éves lány a mai napig nehezen találja a helyét, első videóklipjének 2010-es megjelenése óta pedig keveset hallani róla.
A két kislány felnőttekkel szállt versenybe, egy a gyerekek igényeit teljesen figyelmen kívül hagyó terepen, ami nagyban megnehezíthette a dolgukat. A TV2 új műsorának készítői ezzel a tényezővel is számoltak a gyermekek lelki épsége érdekében. A műsorvezető Friderikusz Sándor lett, aki néhány éve a Megasztárban Patai Anna esete kapcsán a kislány kiszavazása mellett kampányolt. Friderikusz akkor azzal érvelt, hogy a színpad helyett inkább az iskolában lenne a helye egy ilyen korú kislánynak.
„Az a cél, hogy nyerjél, nem?”
Az ének iskolájában nyolc és tizennégy év közötti gyerekek versenyeznek egymással. Nincs kiesés, rossz osztályzat és erős kritika, az általános iskolai környezetet reprodukálják a műsorban: osztályfőnökkel, énektanárokkal, az osztály pedig végig együtt marad. Ezek bizonyos szempontból valóban gyermekbaráttá teszik a műsort, de magának a korai médiaszereplésnek a személyiségtorzító hatásait, veszélyeit nem szüntetik meg, nem beszélve a popszakmával szimbiózisban élő bulvármédiáról.
A JóLÉlek Pszichológiai Alapítvány pszichológusai, Bakó Eszter és Nagy Gabriella szerint ebben a műsorban inkább maradhattak meg gyereknek a résztvevők, mint a korábbi vegyes tehetségkutatókban. Az általános iskolai környezet reprodukciója segít a gyermekeknek, hogy a műsort egy jó kalandként vagy játékként, nem pedig médiaszereplésként vagy egy véresen komoly versenyként fogják fel.
A sikeres PR-nak köszönhetően Az ének iskolája kapcsán nem kezdődtek a kiskorúak médiaszereplését érintő viták. Bár a győztes nyereménye egy lemezszerződés, a műsor célja állítólag nem a sztárgyártás, és tehetségkutató helyett tehetséggondozó műsor lett a hivatalos megnevezés. A műsorban is többször hangoztatták a tanár szerepbe bújt sztárok, hogy semmiképp sem szeretnének ártani ezeknek a gyerekeknek. Akárhogy is legyen, versenyről beszélünk, amiben valaki győz, mások pedig alulmaradnak. Ezt az adások során sem mindig igyekeztek elfeledtetni a gyerekekkel. Ennek legszebb példája az volt, amikor Király Viktor az egyik énekórán a következő kérdést tette fel a 12 éves Rubay Lacikának: ”Te mégis sportoló vagy, ugye neked az a cél, hogy első legyél, az a cél, hogy nyerjél, nem?”
Arra is figyelni kellene, hogy milyen dalokat énekeltetnek a gyerekekkel, főleg a legkisebbekkel. A 8 éves Flóra például Rácz Gergővel előadott duettjében nagyon bájosan, de rideg és rezzenéstelen arccal énekelte a Take That Back for Good című szerelmes dalát. Nem beszélve a bizarr látványról, amikor egy 8 éves kislány és egy 37 éves férfi közösen adják elő ezt a dalt. Szerencsére széles a választék a gyerekdalokból is, így nem lenne földtől elrugaszkodott ötlet, hogy dalválasztás szempontjából is gyerek maradjon a gyerek.
Jó ötlet a folytatás?
Még csak egy hét telt el a műsor vége óta, máris azt látjuk, hogy a verseny győztesére, a 14 éves Farkas Zsoltira nehéz időszak vár: az összes bulvárlap a fiú szerelmi életével foglalkozik. Szülei menedzsereként egyengetik tovább fiúk karrierjét, és a család közösen igyekszik megbirkózni az új élethelyzettel. Valószínűleg a műsor többi szereplője is nehezen éli meg a többiektől való elszakadást, de ez egy normális érzés, ami pár nap, vagy rosszabb esetben is néhány hét alatt kiheverhető.
Nagy Gabriella pszichológus elmondta, hogy a kisiskolások személyisége ebben a korban erőteljesen formálódik, és közben a külvilágtól kapott visszajelzéseket beépítik az önképükbe. Ez nem azt jelenti, hogy ezeket a gyerekeket kizárólag dícsérni kell, de például a médiában megjelenő valós vagy valótlan kritikákra különösen érzékenyek lehetnek. Bakó Eszter addig a pontig látja veszélytelennek a gyerek-tehetségkutatóban való szereplést, amíg az önmagáért az élményért való tud maradni, és a gyerekek nem komoly küzdelemként élik meg. A műsor során bezsebelt dicséretetek így önbizalmuk építőkövévé válhatnak. Ugyanakkor azt is érdemes tudni, hogy az események résztvevőjeként nehéztudatosan kezelni ezt a terepet.
Az egyik legnagyobb rizikó az lehet, ha a szülők, vagy a média azt sulykolják a gyerekbe, hogy innentől másként kell tekinteniük önmagukra. A tanárok a legtöbb döntősnek elmondták, mindenük megvan ahhoz, hogy sikeres énekessé váljanak, arról viszont nem tájékoztatták őket, hogy ma Magyarországon nagyon nehéz ebben a szakmában boldogulni. A 13 éves Kurcz Alexandra a műsorban szerzett tapasztalatok hatására úgy döntött, hogy eddigi álma, a rendőri karrier helyett inkább az éneklést választja. A szülők támogatásának van a legfontosabb szerepe abban, hogy a gyerekek megtalálják a helyüket, a helyén tudják kezelni a műsor történéseit, és a jövőben érkező visszajelzéseket.
Farkas Zsolti a Mokkában elmondta, hogy a 10 hét alatt jól összekovácsolódott osztály fog a leginkább hiányozni neki a műsorból, de tervbe van véve egy osztálytalálkozó a szülők közreműködésével. Bakó Eszter szerint pszichológiailag fontos szerepe lehet egy ilyen osztálytalálkozónak az élmények feldolgozásban, hiszen ez az a közeg, ahol az érintettek – a szülők és a gyerekek egyaránt − a legértőbb fülekre számíthatnak.
Bár figyelmereméltó a TV2 igyekezete, hogy védje a műsorban szereplő gyerekeket, bizonyos következményekkel nem lehet előre számolni. A műsor jövője azonban úgyis a nézettségi adatok alapján dől el. A cuki gyerekek mutogatása mindig beválik, a csatorna népszerűségéért pedig senkit sem kár feláldozni ugyebár. Az áprilisban indult műsor 250 százalékkal javított az adott műsorsáv – szombat este – nézettségén, és állítólag a csatorna megítélése is javult. A döntő nézettsége megelőzte a Barátok közt legnépszerűbb epizódját (28,6% SHR). Ezek hatására már biztossá vált, hogy hamarosan jön a második évad, amiben újabb minisztárok kerülnek a gyártószalagra.
Közfelháborodás lett abból, hogy Kanye West felhasználta a Gyöngyhajú lány strófáit, ráadásul az Omega pereskedne. A Britain’s Got Talentet megnyerő Attraction produkciójából egy pornóparódiát készítettek, amelyet hamarosan töröltettek a Youtube-ról. A remixek pedig mindig is nagyon fontos részei voltak a kulturális termelésnek és a kreativitás kibontakozásához, a mai digitális korban minden korábbinál egyszerűbbé vált újraértelmezni egy korábbi művet.
A szerzői jogi szabályozásnak az utóbbi nagyjából másfél évtizedben nem sikerült utolérnie magát, sehol a világon nem sikerült egy olyan keretrendszert kialakítani, amely ellentmondások nélkül, hatékonyan tudná mind az alkotókat, mind a közjót szolgálni a digitális környezetben. A szabályozás elsődleges célja a népszerű mítosszal ellentétben, soha nem az alkotók anyagi támogatása volt, hanem a tudomány és a művészetek fejlődésének elősegítése. Ez az eredeti cél már csaknem feledésbe merült, helyette egy indokolatlanul erős szabályozás van érvényben, amelyet különböző módokon ma gyakorlatilag mindenki megsért. Az olyan szabályozás, amely tömegeket kriminalizál a tudtuk nélkül szükségképpen nem lehet jó. A nagy jogvédő szervezetek durva és átgondolatlan túlkapásairól korábban már írtunk a Pirate Bay film kapcsán.
A Gyöngyhajú lány 3:03-nál
Most láthatjuk, hogy például DJ-kultúrára nézve is kifejezetten kontraproduktív, a jelenlegi szabályozás, hiszen egy-egy hangmintáért az Egyesült Államokban de például Magyarországon is óriási összeget kérnek. Emiatt csak a legnagyobb nevek engedhetik meg maguknak a remixelést, holott a technika már a gyakorlatilag mindenkinek elérhető ahhoz, hogy kibontakoztathassa tehetségét. Akinek nincs rá elég pénzük, azok vagy kockáztatják a büntetést, vagy egyszerűen belenyugszanak abba, hogy nekik nincs lehetőségük rá, hogy a nagyközönség előbb megmutassák tehetségüket. A jelenlegi szabályozás tehát a legnagyobb kiadóknak és jogkezelőknek, valamint az ügyvédeknek a legjobb, és csak ezután következnek az alkotók és a közönség.
“A jó művészek másolnak, a nagy művészek lopnak”
A remixek fontosságát szemléletesen bemutatja Kirby Ferguson Everything is a Remixnégyrészessorozata, amely végigmegy a 20. század zenei és filmes művein, tudományos felfedezésein feltárva a tökéletesen egyértelmű hasonlóságokat olyan művekkel kapcsolatban is, amelyeket korszakalkotónak tartanak. Talán a legerőteljesebb hasonlat, amit a remixekkel kapcsolatban állít lehet, hogy maga az evolúció, valamint a mémek is így működnek: másolás, alakítás, egyesítés.
Érdemes megnézni Ferguson előadását a TED-en, amelyből hamar világossá fog válni, hogy a másolás-alakítás-egyesítés metódusa milyen régóta bevett szokás a zeneiparban. Arra is rávilágít, hogy a technológiai fejlődés gyakorlatilag nem más, mint mások találmányainak folyamatos újratervezése, vagy ezeknek egy újfajta kombinációjának megalkotása. Ezért is tökéletesen értelmetlen, és megintcsak a szabályozás – ezúttal a szabadalmak kapcsán – átgondolatlanságához vezet vissza az, hogy olyan már-már paródiának tűnő ötleteket igyekeznek levédetni egyesek, mint a többujjas érintőképernyő használat vagy a lekerekített élek.
A Quart és a Velvet közölt egy összeállítást arról, hogy milyen híres előadók használtak fel korábban szintén magyar dalokat egy-egy új szerzeményükhöz. A Gyöngyhajú lány feldolgozását követő hisztéria nem más, mint álszent szemforgatás. A mindennapi életünkben is folyamatosan építkezünk egymás gondolataiból, ötleteiből, találmányából, miért lenne ez másképp a művészetekben? Ahogy Kirby Ferguson is mondja, a kreativitás a legritkább esetben jön belülről, sokkal inkább kívülről folyamatosan magunkba szívott tudás egyéni újraértelmezéseiről van szó.
Úgy tűnik azért, hogy a hazai zenei élet prominens alakjaiból is van, aki józan ésszel áll hozzá a témához: Presser Gábor, aki Adamis Annával a dal eredeti szerzője, azt mondta, hogy hazudik, aki nem örül annak, hogy egy sokszoros Grammy-díjas saját lemezén feldolgozza az egykori slágert. Elég könnyű belátni, hogy igaza van: a Gyöngyhajú lányt valószínűleg még soha ennyi ember nem hallgatta meg a világban, mint ahánya Kanye West lemeze miatt fogja, és bizonyára rengeteg olyan lesz közöttük, aki kíváncsiságból a ráguglizik arra is, hogy mi fán terem az Omega, mégis kik ezek a magyarok akik ezt a dalt egykor ilyen nagyszerűen előadták.
Akit érdekel az eset szövevényes jogi vonatkozása érdekel, annak ezt a cikket ajánljuk.
Napjainkban a PR-tevékenységek jelentős része a közösségi médiában zajlik: a legnagyobb márkák mind rendelkeznek saját profillal a Facebookon, a Twitteren és az Instagramon. Ezeknek a csatornáknak a legfontosabb előnye, és egyben legnagyobb veszélye a kétirányú kommunikáció: mivel a közösségi oldalakon a felhasználók szerkesztik a márkákról szóló tartalmakat, az itt folytatott kampányok könnyen kiszabadulhatnak a kontroll alól. Olyan nagy cégek égették már meg magukat, mint a McDonald’s, a Nescafé Hungary és a Spar. A legfrissebb PR-bukás a Durex áprilisban lezárt kampánya, ami szintén a felhasználók miatt végződött szerencsétlenül. Néhány stratégia alkalmazása segíthet elkerülni a kellemetlen helyzeteket.
Necces kampányok a neten
A Durex néhány hónapja arra kérte követőit a Facebookon, szavazzanak, hogy a világ melyik melyik városában induljon el a Durex Sos Condoms szolgáltatás. A cég azt sugallta, hogy a mobil appon elérhető szolgáltatással bármikor lehet óvszert rendelni, azonnali kiszállítással. A legtöbb szavazatot a Batman nevű város kapta, jóval megelőzve olyan nagyvárosokat, mint New York, London vagy Párizs. A szuperhőssel azonos nevet viselő település valóban létezik: egy törökországi muszlim tartomány központjáról van szó, ahol tabu az óvszerhasználat. A probléma elkerülhető lett volna például úgy, ha előre megadnak opciókat ahelyett, hogy a felhasználókra bíznák a városnevek beírását. A szolgáltatást végül sem Batmanben, sem máshol nem vezetik be, a Durex szóvivője pedig elmondta, hogy új irányba terelik a cég közösségi médiás marketingjét.
Nem a Durex az első nagy cég, ami hasonló helyzetbe került: a McDonald’s másfél évvel ezelőtti Twitter-kampánya a leghíresebb pr-bukások egyike. A cég saját népszerűsítésére szeretett volna élménybeszámólókat összegyűjteni a #McD Stories tagen, a felhasználók azonban rossz tapasztalataikról írtak posztokat. A vásárlók elhízásról és a hamburgerekben talált köröm- és csontdarabokról, korábbi alkalmazottak pedig a termékek minőségéről tettek közzé rémhíreket. A McDonald’s két óra elteltével lezárta a kampányt, és hivatalosan is beismerte, hogy elbukott az ötlet.
A McDonald’sszal már máskor is előfordult, hogy internetes marketingkampánya kudarcba fulladt a felhasználók váratlan reakciója miatt. Az étteremlánc német hálózata tavaly januárban indított online hamburgertervező pályázatot azzal a tervvel, hogy a tíz legtöbb szavazatot kapó szendvicset bevezeti éttermeiben. A McHolocaust nevű burger néhány óra alatt az első helyre került. A cég vezetősége a sértő hamburgert minden különösebb indoklás nélkül kitiltotta a versenyből.
Amikor a felhasználók győznek
Magyarországon is voltak hasonló esetek az elmúlt években. A legnagyobb viszhangot a Nescafé vs. Szolnoki ügy váltotta ki, a nemzetközi sajtóban is írtak róla. A Nescafé Hungary lájkolós pályázatot indított, és egymillió forintos fődíjat tűzött ki. Szolnoki János mozgássérült testvérén szeretett volna segíteni a díj elnyerésével, és a a 9gagen gyűjtött szavazatokat. Bár az ő videója kapta a legtöbb lájkot, nem jutott be a döntőbe. A zsűri ezt azzal magyarázta, hogy a kreatív ötleteket értékelik, karitatív jellegű projektet pedig ezúttal nem szeretnének jutalmazni. Szolnoki azt állította, hogy nem a nyeremény elvesztését sajnálja, hanem a szavazók erőfeszítéseit, a felhasználók viszont nem hagyták annyiban a dolgot, és lejárató kampányt indítottak a Nescafé Hungary ellen a Facebookon, majd az online média más felületein is. A cég végül egymillió forintot adományozott a Pető Intézetnek, az intézet pedig személyre szabott kezelést ajánlott fel Szolnoki János öccsének.
Szintén a felhasználók miatt siklott félre a Spar Vitamintáska nevű nyereményjátéka, aminek keretében az internetezők tervezhettek reklámszatyrot a cégnek. Bár olyan szempontból sikeres lett a projekt, hogy percenként jelentek meg új alkotások az oldalon, sokan obszcén mintákat kombináltak a gyümölcsökből és zöldségekből, egy pár nap után pedig nagyrészt ezek töltötték meg a galériát.
Nem lehet szó nélkül hagyni
Kevin King, Edelman PR-cég digitális részlegével foglalkozó elnöke szerint a tartalmak szó nélküli eltávolítása a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, mert ez csak olaj a tűzre. A gyors és megfelelő reakció a kulcsa mindennek. Követendő példa az, ahogy a Nikon kezelte egyik kis híján PR-katasztrófába fulladt promóciós félresiklását. A cég azzal a szöveggel hirdette termékeit a Facebookon, hogy a profi fotóst a fényképezőgép teszi, és egy jó lencse nélkülözhetetlen egy igazán jó fényképhez. Az ártatlan reklámnak szánt szöveg heves reakciókat váltott ki a fotózás szerelmeseiből. A Nikon a következő poszttal engesztelte ki sértődött követőit: „Elnézést kérünk mindenkitől, akit megsértettünk, nem állt szándékunkban. Bármikor és bárhol lehetséges jó fotót készíteni”.
A lájkkorszak új lehetőségek mellett számos kihívást hozott a pr- és a marketingszakmában. Bár a közösségi oldalakon futó kampányok nagy előnye, hogy bevonják a felhasználókat, néha kiszámíthatatlan a közönség reakciója. A legnagyobb hiba az, ha túl nagy szabadságot adunk az internetezők kezébe. Emellett folyamatosan figyelemmel kell követni az eseményeket, és gyorsan reagálni már ez első veszélyre utaló jelnél. Hogy a különböző helyzetekben mi a megfelelő reakció, arra nincs egységes szabály vagy forgatókönyv, mert minden eset teljesen egyedi. Bár az elégedetlen felhasználók általában nem a célközönségből kerülnek ki, egy-egy ilyen eset végleg tönkreteheti akár a legnagyobb cégek hírnevét is.
Hiába az új Polgári Törvénykönyv, a fő kérdés még mindig a közszereplés fogalma, megjelenítésének szabályozása, melyekről a vélemények nem csak a jogi oldal képviselői és a sajtófotós szakma képviselői között eltérőek, de egy-egy csoporton belül is. A bírói gyakorlat jelenleg még a ma hatályban lévő törvényről, és az annak megfelelő döntéshozásról tud nyilatkozni, amiben változást várnak a jövőre hatályba lépő, új Ptk. hatására.
.jpg)
