by kiraly.david | 2013. Jun. 8. | K, kommunikáció, Média 2.0 blog, sajtó
Közösségi térképek, Facebook-oldalak és internetes portálok percről percre közvetítései segítik a védekezésben résztvevőket, valamint a gátakra újonnan érkező önkénteseket országszerte. Az árvízi védekezésről Facebookra feltöltött képek a jófejségről szólnak, az átlagos lájkmennyiségéből pedig arra is következtethetünk, hogy homokzsákot pakolni menő. Az állami szerepvállalás is szervezettebbnek tűnik a márciusi hóhelyzetnél, viszont lapáttal pózoló politikusból talán túl sok van.
A hirtelen jött árvíz, ami meglepte Csehországot, Németországot és Ausztriát, minket már kevésbé ér felkészületlenül. A helyzet ettől függetlenül súlyos hiszen minden idők egyik legnagyobb árvízének tartott 2002-es magasságnál is nagyobbra számíthatunk. Abba talán jobb nem belegondolni, hogy mi lett volna, ha Csehországhoz és Németországhoz hasonlóan mi is egyik napról a másikra kapunk a nyakunkba ekkora vizet, és nincs egy hét felkészülni, erősíteni, magasítani a gátakat. Reméljük ez elég figyelmeztetés volt a döntéshozóknak.
Március 15-i hóhelyzet egy ennél váratlanabbul bekövetkezett esemény volt. Láthattuk, hogy a közösségi média mennyivel hasznosabb tudott lenni a Belügyminisztérium azóta mémmé vált SMS-énél. Sőt nemcsak annál, hanem a hagyományos médiumoknál is gyorsabban terjedtek az információk az aktuális helyzetről. Ezrek ajánlották fel a segítségüket, ki szállással, ki takarókkal, ki élelemmel, ki traktorral. A katasztrófavédelem katasztrofális szervezetlensége jórészt emiatt nem követelt komolyabb áldozatokat.
Akkor is, és most is a legnagyobb szerep a közösségi térképeknek jutott, amelyeket bárki szerkeszthet: könnyedén és gyorsan lehet segítséget kérni, valamint mindenki hozzáadhatja saját szolgáltatását, hogy mivel tud mások segítségére lenni. A bajbajutottak pedig egyszerűen tájékozódhatnak, hogy a környéken kihez lehet legközelebb segítségért fordulni.
Persze a közösségi médiában sem tökéletes minden. Ugyan az említett közösségi térképek nagyjából megmaradtak trollmentesnek, nem nagyon vannak rajta téves információk, addig a Facebookon tucatszám akadnak rémhíreket terjesztők, gátszakadásról, robbantásról és egyéb marhaságokról szóló hírek. A nagyközönség persze igyekezetében amit csak ér megoszt, a legritkább esetben jár utána, hogy valódi információról van-e szó. Olykor napokig keringenek olyan üzenetek, amelyek SOS segítséget kérnek, pedig már az üzenet dátumából is egyértelműen tudni lehetne, hogy újra megosztani teljesen felesleges.
A kormány úgy tűnik tanult is a márciusi hibáiból. Már kedden létrehoztak egy árvízről szóló Facebook-oldalt, amit ráadásul rengeteg valóban hasznos információval is feltöltöttek. Ott van az összes lényeges telefonszám és honlapcím, a fontos tudnivalók arról, hogy mire kell figyelni evakuálás esetén, valamint itt is megtalálhatóak a közösségi térképek. Mindemellett példás gyakorisággal frissül, egészen biztos, hogy több embert is ráállítottak erre a feladatra. Az ő munkájuk minden bizonnyal sokkal hasznosabb, mint azok a párbeszédek, amiket Orbán Viktor folytat a gátakon. Ezen kívül a Magyar Honvédség immár a 28 ezer lájkolót számláló oldalán keresztül is példásan kommunikál. A víz java Budapestre még csak mostanában érkezik, de úgy tűnik a BKK is felkészülten várja azt, időben igyekszik tájékoztatni az utasokat megkímélve őket a váratlan kellemetlenségektől. Mindezeket pedig igyekszik összefoglalni az SOS Blog is.
Az olyan országszerte ismert politikusok, mint a kormányfő, Gyurcsány Ferenc, vagy éppen Rogán Antal azért pakolnak homokzsákot, hogy ők is a “nép egyszerű fiának” tűnjenek. A hipokorrekciónak efféle megnyilvánulását csodálhajtuk minden egyes természeti katasztrófánál, Kolontártól Oklahomáig. Nyilvánvaló, hogy nem a politikusok mágikus lapátjaitól fog megmenekülni sem Győrújfalu, sem Szentendre, sem a Margitsziget. Persze néhány percig kamerák kereszttüzében munkát mímelni sokkal egyszerűbb, mint éveken át felelős döntéseket hozni, és nem magasról tojni például 2002 óta a gátak megerősítésére. De amíg Orbán Viktoréktól ez átlátszó propaganda és visszataszító magamutogatás, addig a fiatalok által Facebookra feltöltött jókedvű homokzsák-pakolós képek példamutatóak és motiválóak. Lehet persze ezekre is rosszmájúan kommentelni, hogy “fotózkodni mentek, nem dolgozni”, de ha valaki csak egy homokzsákot is a helyére rakott a kép kedvéért, már az sokaknál többet tett a jó ügy érdekében.
by kiraly.david | 2013. Jun. 6. | K, média, Média 2.0 blog, netfix, stream
Mit néz nagyjából 30 millió amerikai esténként? Mi generál nagyobb internetes adatforgalmat minden este, mint a Youtube, a Facebook és a BitTorrent együttvéve? Nem, nem Szepesi Niki zenés videójáról, de még csak nem is Justin Bieberről van szó, hanem a Netflixről, Amerika legnépszerűbb streamingszolgáltatójáról.
Múlt vasárnap jött ki a Netflix harmadik saját gyártású sorozata, az Arrested Development új évada. A sorozat hét év után folytatódott, annak idején a Fox csatornáján három évadot élt meg, majd nem olyan régen a Netflix megvette a jogokat. A Netflixen keresztül egyszerre az összes epizód megtekinthető, amelyet az előfizetők 10 százaléka egy nap alatt végig is nézett. Vasárnap az Egyesült Államokban nagyjából 3 millió ember összesen 21 millió órát töltött a tévé képernyője előtt. Bemutatjuk honnan indult, és miért jelentheti ma már alternatíváját a kalózkodásnak, ott ahol elérhető.
A DVD-ktől a sugárzásig
A Netflix az egyik legjobb példa arra, hogyan sikerült egy vállalatnak a meglévő technológiák hatékony kihasználásával, a piacon zajló folyamatok figyelembevételével és a fogyasztók igényeinek megértésével egy olyan szolgáltatást létrehozni, amely reális alternatívájává vált a P2P-feketepiacoknak. A vállalat 1997-ben alakult, a Netflix pedig 1998-ben kezdte meg működését. A cég első időszakában országos DVD-kölcsönzőként működött az Egyesült Államokban, és hamar népszerűvé vált kedvező áraival és rugalmas feltételeivel. 2005-ben 35 ezer különböző cím közül válogathattak a vásárlók, és a cég 1 millió DVD-t szállított ki naponta a kölcsönzőknek. Az igazi áttörést a streamingszolgáltatás bevezetésével érték el. A lenti ábra tökéletesen összefoglalja az internet elmúlt tizenpár évének fejlődését. Ahogy csökkent a hagyományos modemes előfizetések száma úgy nőt folyamatosan a Netflix előfizetőké.
Az AOL modemes internetszolgáltatásának előfizetői és a Netflix előfizetők számának alakulása 2003-2012 között
A vásárlók az elérhető árú havidíjért cserébe korlátlan hozzáférést kaptak egy egyre növekvő online adatbázishoz. A Netflix mára a 66 százalékát uralja az Egyesült Államok digitális filmkölcsönző piacának, a streamingszolgáltatása pedig csúcsidőben nagyobb forgalmat bonyolít, mint a YouTube, a Hulu, az Amazon.com, az HBO Go, az iTunes és BitTorrent együttvéve.
Az Egyesült Államok digitális filmkölcsönző piacának szereplői 2009-2011 között
A vállalat 2010-ben kezdett terjeszkedni: először Kanadában indította be streamingszolgáltatását, majd 2011-ben Közép- és Dél-Amerika egyes országaiban. Az Egyesült Királyságban és Írországban 2009 elején indult, augusztusra pedig elérte az egymillió előfizetőt. 2012 októberétől Dániában, Finnországban, Norvégiában és Svédországban is elő lehet rá fizetni. Arról egyelőre nincs hír, hogy Magyarországon terveznének terjeszkedni.
Mindent tudnak rólunk
A Netfllixnek van még egy óriási előnye, amivel manapság a Google-höz és a Facebookhoz hasonló óriások rendelkeznek, és értéke gyakorlatilag felbecsülhetetlen: hihetetlen mennyiségű adata a nézőiről, pontosabban azok szokásairól. Pontosan tudják, hogy a több, mint 36 millió előfizetőjük mit, mikor, miért, milyen hosszan néz. A House of Cards című első saját sorozatukat már-már tudományos módszerekkel készítették el: a színészek kiválogatásától, a történet összeállításán át, a hirdetési módszerekig mindenben nagy szerepet játszottak a nézők értékeléseiből és szokásaiból felhalmozott adatok. A mérnöki és a művészi munka ilyenfajta találkozása mindenképpen újdonság, és a House of Cards esetében úgy tűnik a nézőknek bejön. (IMDB-n 8,9-es átlagot produkál.)
Hollywood figyel
Hollywood legbefolyásosabb szereplőinek figyelmét nem csak az új módszereik és a nézettségi adatokkal való titkolózásuk miatt keltették fel, hanem mert meglepő módon saját sorozatukból egyszerre az összes részt elérhetővé tették. Ezzel belopták magukat az eddig jellemzően a feketepiacokról sorozatot fogyasztók szívébe, hiszen közöttük évek óta nagy divatnak örvend az a fajta darálás, ami most az Arrested Family esetében is történt. Erre eddig csak az illegális letöltőknek volt lehetőségük, hiszen DVD lemezen sorozatokból csak akkor jelent meg egy-egy teljes évad, amikor a TV csatornákon már lefutott legalább egyszer. Ez a fajta szabadság, amelyet a Netflix a nézőknek kínál egy újabb érvet és lökést adhat a felhasználóknak, hogy az illegális letöltés helyett a legális szolgáltatások felé forduljanak. “We think of the technology as a vehicle for creating a better, more modern experience for the content we have.” – nyilatkozta Reed Hastings, CEO.
Az előfizetők száma és a bevételek is folyamatosan emelkednek, amely arra enged következtetni, hogy egy jól működő üzleti modellt sikerült létrehozniuk. A szolgáltatás sikeresen alkalmazkodik a nézők igényeihez és megváltozott médiafogyasztási szokásaikhoz. Az fájlcserélés ellen komoly erőkkel harcoló nagy stúdióknak viszont a Netflix sikere is szúrja a szemét. Legalábbis erre enged következtetni, hogy a Warner Brothersnek a közelmúltban elindult saját előfizetős streaming szolgáltatása, amelyen keresztül jellemzően a saját tartalmukat akarják árusítani.
A Warner által kínált szolgáltatás drágább és jelenleg nagyságrendekkel kevesebb elérhető tartalommal rendelkezik, mint a Netflix. A használati lehetőségei korlátozottak: míg a Netflix gyakorlatilag bármilyen internetre kötött eszközzel elérhető, legyen az PC, Mac, okostelevízió, tablet vagy akár mobiltelefon, addig a Warner szolgáltatása kizárólag PC-n vagy Macen, illetve egy külön megvásárolható set top boxon keresztül használható, amely a digitális adások vételére alkalmas készülék. Ráadásul a manapság már alapvetőnek számító HD-minőségű tartalmat kizárólag az utóbbin keresztül érhetik el a nézők.
A Warner próbálkozik
Azzal, hogy saját szolgáltatást indítanak, tartalmaikat pedig licencelés helyett megtartanák maguknak, az online televíziós piac fragmentálását próbálják elérni és a saját szeletüket szeretnék ebből a tortából is kihasítani. Ez a logika viszont nehezen egyeztethető össze a másik oldalon, az illegális letöltések ellen folytatott harccal.
Persze a Warnernek joga van saját tartalmát csak annak, és olyan feltételek mellett eladni, ahogyan és amennyiért akarja. Joga van a Netflixtől akár megvonni azt, és megpróbálni a felhasználókat a saját áruházába csábítani, és több pénz kisajtolni belőlük. A felhasználók viszont kényelmesek. Nem szeretnek előfizetni újabb és újabb szolgáltatásokra csak hogy legálisan hozzáférjenek bizonyos tartalmakhoz. Azt akarják hogy egyszerűen, egy helyről minden könnyedén elérhető legyen.
A Netflix jelenleg jó esélyekkel veszi fel a versenyt a kalózpiacokkal, legalábbis elméletben. Paradox módon a legnagyobb sebet azok a kiadók ejthetik rajta, akik az illegális fájlcserélés elleni harc élenjárói. Amennyiben a nagy kiadók tömegével döntenek úgy, hogy saját tartalmaikat a Netflix számára nem, vagy csak megfizethetetlen áron teszik elérhetővé, úgy a kínálat csökkenésével a szolgáltatás vonzereje is csökkenhet. Persze számunkra ennél sokkal fájdalmasabb, hogy ilyen minőségű szolgáltatás hasonló áron még csak nyomokban sem fedezhető fel a hazai piacon.
by kiraly.david | 2013. Jun. 4. | hatalom, internet, K, közösségi_oldalak, Média 2.0 blog, Törökország, tüntetés, twitter
Törökországban az elmúlt héten egy apró tüntetésből országos, a kormány lemondását követelő zavargások törtek ki. Az események alakulásában ismét nagy szerepe van a közösségi médiának, melyet az ország három ciklus óta uralmon lévő miniszterelnöke, Recep Tayyip Erdogan a társadalmat fenyegető legrosszabb átoknak nevezett. Neki 2,7 millió követője van Twitteren.
Az iraki háború óta tudjuk, hogy a blogoknak, illetve a közösségi médiának egyre nagyobb szerepe van a mainstream média által közvetített információk árnyalásában. Azt, hogy a különböző tüntetések, forradalmak szervezésében, az információk gyors cseréjében és a globális média figyelmének irányításában is milyen fontos szerepet játszik, az arab tavasz és az Occupy Wall Street eseményei kapcsány figyelhettük meg. Könnyen lehet, hogy a török tüntetések a közösségi média evolúciójának egy újabb lépcsőfokát hozták el.
A legnagyobb török városban május 31-én, a város kellős közepén lévő Taksim parknál kezdődött az első tüntetés. A résztvevők a város amúgy is kevés zöldövezetének egy utolsó darabkáját próbálták megvédeni a bulldózerektől, amelyek egy újabb bevásárlóközpont építését kezdték volna meg. Ez az esemény persze csak az utolsó csepp volt a pohárban: a törökországi lakosság egy részének (leginkább a világlátott, városi, fiatal csoportoknak) a hatalom konzervatív, néha autokráciákra jellemző kormányzási stílusából és intézkedéseiből lett elege. A tüntetések azóta az ország számos városára átterjedtek, a legutóbbi hírek szerint a rendőrök 67 városból összesen 1700 embert tartóztattak le. A többezer sérültről és legalább két halottról szóló riportok és a megjelent képek tanúsága szerint a rendőrök fellépése sokszor aggresszív, nagy mennyiségben vetnek be könnygázt, paprikaspray-t, valamint a gumibotok használatáról sem rettennek vissza. A hatalmon lévő Erdogan vezette Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) többször, más országokban is látott kommunikációs retorikával igyekszik az eseményeket marginális szélsőségek akcióinak beállítani, valamint saját népszerűségét fitogtatni.
Mainstream média helyett Twitter
A legnagyobb állami és kereskedelmi televíziók és napilapok nem, vagy csak alig foglalkoztak a tüntetésekkel, Twitteren és Facebookon viszont óriási mennyiségű információ halmozódott fel. A New York University, Social Media and Political Participation (SMaPP) által készített tanulmány eredményei alapján a hagyományos média mellőzése miatt a Twitter tölti be a vezető szerepet a tüntetések szervezésében és az információk terjesztésében. A tanulmány a tüntetések második napján, június elsején jelent meg: addig több mint 2 millió olyan tweetet osztottak meg, amelyek valamilyen módon a Taksim téri megmozdulásokhoz köthetőek. Az adatok azt mutatják, hogy még éjfél után is percenként 3 ezer tweet szólt az eseményekről. A törökországi Twitter használat különlegessége még az is, hogy az üzenetek 90 százaléka az országból, ráadásul több mint a fele közvetlenül Isztambulból származott.
Az arab tavasz idején az egyiptomi tüntetésekkor a tweetek mindössze 30 százaléka származott a helyszínről. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a helyi mainstream média elégtelen szereplésekor a Twitter sokak számára könnyedén az első számú hiteles hírforrásként lép elő. Az egyre növekvő népszerűségű #BugünTelevizyonlarıKapat hashtag egyenesen a TV csatornák bojkottálására buzdít.
Beszámoltak a helyiek arról is, hogy a megmozdulások alatt Isztambulban több helyen akadozott a 3G szolgáltatás, valamint a közösségi média oldalaihoz való hozzáférés. A török telekommunikációért felelős hatóság igyekezett eloszlatni azokat a feltételezéseket, miszerint blokkolásról lenne szó, szerintük csupán a megnövekedett forgalom okozta a rendellenességeket. Bárhogy is legyen, a városban számos üzlet, hotel és egyéb szolgáltató mentesítette saját Wi-Fi hálózatát a titkosítás alól, hogy a tüntetők 3G hiányában erre tudjanak csatlakozni.
Erdogan: a közösségi média fenyegeti a társadalmat
Miközben Erdogan miniszterelnök a közösségi médiát igyekszik egy borzalmas dolognak beállítani, amelyen csak hazugságok terjengenek, míg ő maga (vagyis valószínűleg inkább a mögötte álló kommunikációs csapat) egy 2,7 millió követővel rendelkező Twitter-csatornát és egy 2 millió lájkolóval bíró Facebook-oldalt üzemeltet aktívan. Ezek alapján nyilvánvaló, hogy a török hatalom is tisztában van a közösségi média egyre nagyobb szerepével, az emberek szemében viszont igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy egy megbízhatatlan, hazugságokkal teli felület, ahol csupán marginális csoportok igyekeznek szélsőséges nézeteiket terjeszteni. Ellentétben a tévékkel és napilapokkal, amelyek a tüntetések idején pingvinekről szóló dokumentumfilmet vetít, vagy éppen Erdogan miniszterelnök díjáról számolt be, amelyet a dohányzás ellen folytatott harcért kapott. (Az elmúlt héten Orbán Viktor is kapott hasonló elismerést, pechére Magyarországon épp nem volt tüntetés.)
A közösségi média önmagában persze nem fog sikerre vinni egy forradalmat, hiszen nem eszközként, hanem egy platformként kell rá tekinteni. Egy olyan platrom, amely segít olyan eseményeket, híreket is láthatóvá tenni tömegek számára, amelynek nyilvánosságra kerülésében a hatalom és a mainstream média nem érdekelt. Úgy tűnik, egy folyamat közepén járunk, amikor az emberek éppen tanulják, hogy hogyan fordíthatják a leghatékonyabban a maguk javára ezt a technológiát. A török fiatalok a twittelésen kívül saját erőből működtetnek Facebook-oldalt, ahol igyekeznek híreket is fordítani és angolul kommunikálni a világgal, indítottak Tumblr-blogot a tüntetésekről szóló képekkel, valamint igyekeznek közösségi finanszírozással előteremteni az összeget egy egész oldalas New York Times, vagy Washington Post hirdetésre. Az 53 800 dolláros célösszegből nem egészen egy nap alatt 39 805 dollár gyűlt össze, és jól látni, hogy szinte percenként érkeznek kisebb-nagyobb hozzájárulások.
Érdemes lesz figyelni a következő napok eseményeit, hiszen érdekes tanulságokkal szolgálhat a közösségi média a politika összefonódásával kapcsolatban.
Bónusz: angol interjú az Occupy Gezy Facebook-oldal egyik adminisztrátorával.
UPDATE: Alig egy nappal később, 53 800 dolláros célt messze túllépve, 90 ezer dollárnál is több adomány érkezett.
by hahner.petra | 2013. May. 29. | facebook, Média 2.0 blog, párkapcsolat, társkereső_alkalmazás
A Facebook ma életünk szerves része, és ha nem vigyázunk, a párkapcsolatunkba is beférkőzik. A közösségi oldalnak köszönhetően már az első randi előtt kideríthetjük, hogy miket kedvel a másik, eldönthetjük, hogy egyáltalán szeretnénk-e őt megismerni. Szakítás után szerelmes levelek és fényképek elégetése helyett a másik eltávolítása barátaink listájából, és a közös fotók törlése az első lépcső a felejtéshez. A digitális korban ingen maradt rúzsfolt helyett lájkokkal buknak le a félrelépő házastársak, a válóperes tárgyalásokon pedig egyre gyakrabban használnak fel Facebook-tartalmakat bizonyítékként.
Ötből egy nő Facebookon szakít
Randiról is lecsúszhatunk, ha nem fordítunk figyelmet Facebook-profilunk megfelelő menedzselésére – derült ki az AVG Technologies nemrég végzett felméréséből. A megkérdezett nők 35 százaléka mondta, hogy a személyes találkozás előtt meg szokta nézni a kiszemelt férfi profilját valamelyik közösségi oldalon. Leggyakrabban a képeket, a követéseket, az érdeklődést és a hozzászólásokat ellenőrzik. A kutatás másik meglepő felfedezése, hogy ötből egy 18 és 25 év közötti nő vetett már véget párkapcsolatának a Facebook üzenőfalán.
A Match.com társkereső portál Singles in America című felmérése szerint a nők 49, a férfiak 27 százaléka mondana le randit a Google és Facebook segítségével felkutatott információk alapján. Azt is sokan elismerték, hogy mielőtt ismerősnek jelölnek egy esetleges jövőbeli partnert, vagy elfogadják tőle a felkérést, rendbe teszik a profiloldalukat, hogy vonzóbbnak tűnjenek.
A randialkalmazások korát éljük
Az amerikai szingli nők majdnem fele Facebookon keres párt magának, az amerikai szingli férfiaknak pedig 38 százaléka próbál így szerencsét. Végül is jogos a kérdés, hogy minek társkereső oldalakon regisztrálni, ha a közösségi oldalakon rengeteg ember adataihoz hozzáférünk, és gond nélkül kapcsolatba léphetünk velük. Ma már több nagy társkereső is megtalálható a Facebookon, így nem kell külön regisztrálni, hanem egyszerűen beléphetünk a Facebook-azonosítónkkal. Így működik például a Csajok és Pasik is, ami iWiW-alkalmazásként kezdte, néhány éve pedig a Facebookot is célba vette.
Mindenképp említésre méltó a magyar fejlesztésű Hi!temptation randialkalmazás, ami GPS-re épülő algoritmusok segítségével kilistázza azokat a felhasználókat, akik a közelünkben vannak, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint dobni egy Hi!-t annak, aki megtetszik. Ha a másik fél elfogadja, akkor lehet is ismerkedni.
A Canoodle.com a lájkok alapján segíti a párkeresést: közös érdeklődés – filmek, sorozatok, könyvek, éttermek, márkák − alapján hozza össze az egymáshoz illő ismerkedni vágyókat.
A május elején indított YouShouldTotallyMeettel kerítőt játszunk, és szingli barátainkat összeboronáljuk egymással. Az ötletgazdák szerint ez azért jó ötlet, mert az emberek a valóságban is közös ismerősökön keresztül találnak párt maguknak, és így kisebb a csalódás kockázata.
A Facebook megnehezíti a továbblépést egy szakítás után
A Facebook segíthet abban, hogy két ember egymásra találjon, és, hogy megosszák boldogságukat a nagyvilággal, szakításkor viszont kifejezetten káros hatása van. Mielőtt öröm és szerelemittas állapotunkban átállítjuk a családi állapotunkat „Kapcsolatbanra”, és teleposztoljuk a falat közös fotókkal, érdemes figyelembe venni egy idei kutatás eredményeit, miszerint a volt szerelmünkre emlékeztető digitális nyomok megnehezítik a szakítás utáni továbblépést.
A másik probléma, hogy a Facebooknak köszönhetően könnyű manapság az ex után nyomozni. Korábban a szakítást követően általában ténylegesen megszakadt a kapcsolat a két fél között, rengeteg erőfeszítés és óriási elhivatottság kellett ahhoz, hogy kiderítsük, mikor mit csinál a másik. Ma viszont a nemrég még egy párt alkotó két ember csak egy kattintásnyira van egymástól, ami nagy kísértést jelenthet számukra, és akadályozza őket abban, hogy lezárják a kapcsolatot.
A kutatást végző két pszichológus szerint meg kell szabadulni a digitális emlékektől, ezért a tartalmak eltüntetését megkönnyítő Facebook-funkció létrehozását javasolták. Az alkalmazás az expartnerhez fűződő digitális tartalmakat gyűjtené össze, amihez szövegértelmező programokra és arcfelismerő algoritmusokra lenne szükség. Az automatikusan elraktározott emlékek közül később ki lehet válogatni, hogy mitől szeretnénk megszabadulni, és mit érdemes megőrizni. Kérdéses, hogy Zuckerberg hajlandó lesz-e komolyan megfontolni a felvetést, hiszen az, hogy egy felhasználó boldog párkapcsolatban él vagy egyedülálló, hasznos információ marketingszempontból.
Egy lájk is lehet bizonyíték a válóperes tárgyaláson
A Facebookot válások okozójaként is számon tartják. Régen a galléron maradt rúzsfolt vagy egy titkos vacsoráról árulkodó blokk buktatta le a hűtlen házastársat, Amerika néhány államában ma minden ötödik válás hátterében egy lájk áll. A legtöbb esetben a rég nem látott szerelmek okozzák a családi perpatvart, akik a közösségi oldalakon keresztül újra felbukkannak egymás életében. Egyesek úgy gondolják, hogy mivel a Facebookon könnyű ismerkedni, vagy a régi ismerősökkel újra felvenni a kapcsolatot, az oldal hűtlenségre sarkallja az embereket. Valószínűleg inkább arról van szó, hogy a Facebook megkönnyíti a lebukást, hiszen egy kis leleményességgel gyorsan kinyomozható, hogy van-e rejtegetni valója a másik félnek. Ma a válókeresetekben egyre gyakrabban szerepek indokként, hogy a házaspár egyik tagja a Facebookon leleplezte párja félrelépését.
Az új tendencia a válóperes ügyvédek munkájára is hatással van: a tárgyalások során felhasznált bizonyítékok kétharmada a Facebookról kerül elő. A válófélben lévőknek gondosan meg kell válogatniuk, hogy mit osztanak meg magukról, mert például a gyermekelhelyezés kérdésében nagy tétje lehet. Gondoljunk csak a híressé vált Stephen és Courtney Gallion esetére: őket a férj ügyvédjének kérésére a bíró felszólította facebookos jelszavuk kölcsönös kicserélésére. Stephen tisztában volt azzal, hogy felesége Facebook-fiókjában bizonyítékokat találnak arra, hogy gyermekei nem kapják meg a kellő szeretet és odafigyelést édesanyjuktól, valamint, hogy így várhatóan neki ítélik majd a szülői felügyeleti jogot. Bár az eljárás adatvédelmi és személyiségi jogi kérdéseket vet fel, valószínű, hogy nem Gallionék voltak az első és utolsó házaspár, akik átestek ezen.
Ne a lájkok alapján ítélj!
Egyre többen vannak azok, akik nyugodt szívvel hagyatkoznak a neten található információkra, amikor egy ismeretlen személy megítéléséről van szó. Tényleg nem árt résen lenni, de ne felejtsük el, hogy egy Facebook-profil pozitív és negatív irányba is ferdítheti a valóságot. Ha valaki már felkeltette annyira az érdeklődésünket, hogy megbeszéltünk vele egy randit, akkor érdemes adni neki egy esélyt, még akkor is, ha lájkolt egy nekünk nem tetsző oldalt vagy márkát, hiszen a személyes beszélgetés során derül ki, mennyire illünk egymáshoz.
Ahhoz, hogy randira kerüljön sor, fel kell bukkannia az életünkben egy személynek, akit vonzónak tartunk, és akit szeretnénk jobban megismerni. Ez néha nem történik meg magától. Ma már ilyenkor a Facebook különböző társkereső alkalmazásait is segítségül hívhatjuk, de fontos, hogy ha előbb-utóbb kapcsolat lesz a dologból, azt ne a közösségi oldalon folytassuk. Saját dolgunkat könnyítjük meg, ha nem tesszük közzé feleslegesen magánéletünk minden pillanatát. Ha pedig csalódás lesz a vége, gondoljuk át, hogy hátráltatnak-e minket az előrelépésben a digitális emlékek, az, hogy figyelemmel követhetjük a másik online tevékenységét, és bármikor kapcsolatba léphetünk vele. Ha úgy érezzük, ez akadályoz minket a felejtésben, akkor jobban tesszük, ha eltávolítjuk a másikat ismerőseink sorából, és töröljük a rá emlékeztető tartalmakat.
Ugyanilyen megfontoltságra van szükség akkor, amikor eldöntjük, hogy ismerősnek jelölünk-e valakit, aki régen nagyon fontos volt számunkra, és esetleg felkavarhatja az érzéseinket. Az ugyanis biztos, hogy a hűtlenségért nem lehet egyszerűen a Facebookban rejlő lehetőségeket okolni. A másik Facebook-fiókjának feltörésével szerzett információk felhasználása a válóperek során több indokból is elítélendő, ha mindkét fél beleegyezik az ilyen jellegű információk kölcsönös cseréjébe és felhasználásába, az végső soron biztosítja, hogy igazságosabb döntés szülessen.
Fotó:
http://awesocial.com/wp-content/uploads/2012/02/Tips-For-Dating-Facebook-Girls-1.jpg
http://4.bp.blogspot.com/-VQiO0HfOTYM/TvN9FPtqTRI/AAAAAAAACRQ/vGF8snuQxPw/s1600/facebook_drama.jpg
by kiraly.david | 2013. May. 28. | DMCA, fájlcsere, internet, K, kalózkodás, Média 2.0 blog, szerzői_jog, The_Pirate_Bay
Ismét egy olyan érdekes példára derült fény a napokban, amely azt támasztja alá, hogy az internetes kalózkodás elleni harc a jelenlegi intenzitással és eszközökkel káros, etikátlan, haszontalan és nem utolsó sorban veszélybe sodorja az internet szabadságát.
Két nagyon is összefüggő történet sajátos találkozásának lehettünk tanúi. Az első az idei év elején debütált a The Pirate Bay – Away From Keyboard című dokumentumfilmről szól, amely az egyik első, és máig az egyik legnagyobb torrent oldal alapítióinak történetét meséli el. A film arra az időszakra fókuszál, amikor a svéd fiatalok ellen megkezdődtek a peres eljárások szerzői jogsértések miatt. Az évekig elhúzódó procedúrában a tavaly helyben hagyott ítélet szerint Peter Sunde nyolc hónapot, Fredrik Neij tíz hónapot, Carl Lundström pedig négyet kapott, valamint hármukra összesen 6,8 millió dolláros kártérítési kötelezettséget is kiszabtak. Az alapítók azóta megjárták az Emberi Jogok Európai Bíróságát is, de beadványukat elutasították.
A film egyébként mindenkinek ajánlott, legtanulságosabb része talán az, hogy a mai bírósági fogalom- és eszköztárral mennyire megmagyarázhatatlanok a digitális kor jelenségei. Számunkra ebből a történetből most csak annyi a fontos, hogy ez a film az alkotók szándéka szerint Creative Commons licence segítségével szabadon másolható, terjeszthető. Megnézhető Youtube-on, rákereshetünk, és szabadon letölthetjük, valamint nem kereskedelmi céllal megoszthatjuk másokkal bármilyen fájlcserélő hálózaton. A készítőket ugyanakkor mindenki saját belátása szerint támogathatja tetszőleges összeggel a film hivatalos oldalán.
A másik történet a jogtulajdonosokat tömörítő nagy kiadók és más szervezetek internetes kalózkodás elleni harcáról szól. Az Egyesült Államokban 1998-ban elfogadott Digital Millennium Copyright Act (DMCA) nevű törvény többek között arra is lehetőséget biztosít ezeknek a szervezeteknek, hogy az általuk jogsértőnek vélt tartalmat töröltessék az olyan nagy keresőszolgáltatók találati listájából, mint a Google vagy a Bing. Ezzel a lehetőségükkel évek óta aktívan élnek is, habár már több esetben is bebizonyosodott, hogy a törvény túlkapásokra ad lehetőséget.
Ahogyan az Electronic Frontier Foundation jelentéséből kiderül, a DMCA veszélyeztetheti a szabad felhasználást, akadályozhatja a versenyt és az innovációt, valamint rossz hatással lehet a szabad véleményformálásra és a tudományos munkára egyaránt. A Google vezet egy átláthatósági statisztikát, amelyből kiderül, hogy kik, mikor és milyen címeket akartak töröltetni. Az adatok szerint csak az előző hónapban több mint 14 millió, feltételezhetően jogvédett tartalomra (például filmre, zenére) mutató URL-t igyekezett eltávolíttatni valamivel több, mint 2 ezer különböző szervezet. A statisztikákból az is kiderül, hogy két évvel ezelőtt hetente átlagosan 100 ezer URL törlésére érkezett kérés, ez a szám tavaly ilyenkor 500 ezer körül alakult, idén viszont már volt olyan hét, amikor 4,5 millió URL törlését kezdeményezték.
Az talán könnyedén belátható, hogy kínai munkások tömegei éhbérért dolgozva sem képesek egy hét alatt 4,5 millió címet kilistázni. Ehelyett a háttérben egy algoritmus dolgozik, amely folyamatosan ontja magából a valószínűleg jogvédett tartalmakra mutató linkeket. Innen talán már egész könnyen kitalálható, hogy több óriás filmkiadó vállalat (Viacom, Paramount, Fox és Lionsgate) listájába, amely a törölni kívánt linkeket tartalmazza, valahogyan bekerült az egyébként szabadon és ingyenesen terjeszthető Pirate Bay film is. Ennél nagyobb öngólt szándékosan sem tudtak volna lőni.
Összeesküvés-elméletekre fogékonyaknak ennél sokkal kevesebb is elég ahhoz, hogy világméretű cenzúrát, és a szólásszabadság sárba tiprását kiáltsák. Ezzel szemben az igazság valószínűleg az, hogy az automata algoritmusok tévesen jogvédett alkotásnak nézték a TPB-AFK-t. Ez viszont nem segít azon, hogy a fogyasztók millióinak szemében amúgy is megtépázott hírnevű kiadóknak sikerült még mélyebbre ásni magukat. Másfelől viszont hálásak lehetünk nekik, hogy ezt a filmet is sikerült a listájukba keverni, hiszen ennek köszönhetően nagy nyilvánosságot és figyelmet kaphat a szabályozás jelenlegi formájának tökéletlensége. Egyszerűen nem tudhatjuk, hogy a hetente milliószámra kiküldött kérések között hány jogtalan kérés lehet. Ha akár egy darab is van, az azt jelenti, hogy nem elég kifinomult a technológia, amellyel kiválogatják címeket, és sokkal nagyobb felelősséget helyez azokra, akikhez beérkeznek ezek a kérések.
A törlést kérvényező szervezetek ráadásul folyamatosan nyomás alá helyezik a keresőcégeket és az internetszolgáltatókat, hogy a lehető legrövidebb időn belül teljesítsék maradéktalanul a kéréseiket. Nehéz józan ésszel felfogni, hogy heti 4,5 milló linket egyszer kigyűjteni, egyszer pedig végigellenőrizni mekkora erőforrásokat igényelhet. Még nehezebb elhinni azt, hogy ennek a fáradozásnak (és persze óriási anyagi ráfordításnak) megtérül a költsége. Többször láthattuk már, legutóbb pont a Pirate Bay angliai blokkolása kapcsán, hogy hiába az erőfeszítések, a felhasználók így, vagy úgy, de megtalálják az utat, hogy letöltsék az őket érdeklő tartalmakat. Ott vannak a különböző ingyenesen elérhető proxyk, VPN-ek (titkosítást használó virtuális magánhálózatok) és milliónyi zárt torrentes közösség. Azzal, hogy a cenzúrázásra, tartalmak blokkolására, a felhasználók kriminalizására helyezik a hangsúlyt, ahelyett, hogy a megfizethető, nagy kínálattal rendelkező legális szolgáltatásokat próbálnának minél szélesebb körben élérhetővé tenni, csak növelik az ellenszenvet magukkal szemben. Pedig lassan tudatosulhatna bennük, hogy ők egyben a saját fogyasztóik is.
A Pirate Bay alapítói elsősorban a szólás – és véleményszabadság alapvető jogainak szem előtt tartásával próbálkoztak védekezni a bíróságokon. Tevékenységük megítélésével kapcsolatban lehet vitatkozni, bizonyára voltak mind jogilag, mind etikailag vitatható lépéseik. Azt viszont nehezen vonhatjuk kétségbe, hogy valami olyasmi ellen harcoltak meggyőződésből, amely most végül bekövetkezett. Bizonyos piaci szereplők olyan tartalmat akartak eltávolítatni (olykor sikerrel) az internetről, amelyhez egyébként deklaráltan mindenkinek szabad és ingyenes hozzáférése lehet. Ez a technológia és a törvény együttes megerőszakolása. Ezt a történetet kicsit szélesebb perspektívából figyelve kiderül, hogy a súlya sokkal nagyobb annál, mint hogy néhány ezer emberrel talán kevesebb látta a TPB-filmet.
by Pintér Dániel Gergő | 2013. May. 22. | ByeAlex, Eurovízió, Kedvesem, kommunikáció, közbeszéd, közszolgálat, kritika, mainstream, márkaépítés, Média 2.0 blog, Public_Relations, újságírás
Nem várt eredményeket hozott az Eurovíziós dalfesztivál: a magyar könnyűzene „fekete bárányának” kikiáltott Márta Alex sajátos hangzásvilágú produkciójával az utóbbi idők legnagyobb hazai sikerét érte el előkelő tizedik helyezésével. Bár az ellentmondásos médiavisszhang már jó előre hangsúlyozta: a „Kedvesem”-et a döntőbe sem várják a szakértők, ám Magyarország mégsem sült bele abba a sapkába, amit választott magának! Miközben a bulvárvilág levegő (és színes-szagos pletykák) után kapkod, eláruljuk: kommunikációs szempontból semmi meglepő nincs ByeAlex sikerében, hiszen egy niche piacot célzó tudatos brandépítésnek lehetünk tanúi.
Korábban már több kislemeze megjelent, mégis az Eurovíziós Dalfesztivál magyar nemzeti válogatójáig, A Dalig senki sem tudta, hogy Miskolcon él egy 28 éves magyar filozófus, aki pár hónap múlva 84 pontjával megelőzi majd a britek színeiben induló klasszist, Bonnie Tylert a 2013. évi dalversenyen. Márciusban találkoztunk először kedvenc kokárda-hipszterünkkel, aki rögtön fel is kavarta maga körül az állóvizet: bár a hazai fordulóban a zsűri neki adta a legkevesebb pontszámot, a közönség mégis őt küldi nemzetközi porondra.
A slam poetry-rehajazó előadást puritán színpadkép, groteszk látványelemek, elvont szöveg, középszerű vokalitás és faék egyszerűségű dallamvilág jellemzett. A végeredmény rendkívül megosztotta az embereket, és szokás szerint felélénkültek a magyar kereskedelmi televíziózás konzervsztárjai is, akik kontraproduktív tiltakozásukkal valójában felgyorsították a „Kedvesem” köztudatba kerülését. Érdektelen koncertje után megjelentek az első paródiák, internetes mémek, s az újságírók is komolyan támadták az énekest, aki a maga csendes és visszafogott stílusában dolgozott tovább fellépésein. És itt a magán van a hangsúly, hiszen felmerül a kérdés: Márta Alex esetében vajon nem egy személyes márka tudatos piaci pozícionálásáról beszélünk-e?
.jpg)
Egyértelmű, hogy üzleti, anyagi és diplomáciai okokból a personal branding ez esetben kifizetődő volt, főleg hogy nem önmagában állva próbált meg élményként hatni a médiafogyasztókra, hanem egy országos szintű küldetés részeként. A jó személyes márkához a makroprogramba való illeszkedésen kívül kulcsfontosságú a jól csengő márkanév is (kevesen tudják például, hogy a Tom Cruise-brand mögött egy eredetileg Thomas Mapother nevű ember áll), a megkülönböztethetőség, a megjelenés és az externális kommunikáció.
Márta Alex és stábja a Black PR eszköztárát professzionálisan, minőségi proaktivitással szinkronizálta, a bulvárvilágot saját hasznára tematizálta, és nemcsak az online felületeken került a közéletbe, hanem személyesen is. Végül Wolf Kati és a Compact Disco dala után egy kissé abszurd, de igazán eredeti produkcióval indultunk Malmőbe, mely minden szempontból kilógott a kommersz előadók évtizedes sorából.
A pesszimista előrejelzéseket cáfoló végeredmény és a rajongói körök ugrásszerű bővülése jól mutatja: „a brand mindig erősebb, mint aki viseli”. A lassan, fáradtságos munkával kiépített hírnévre azonban nem árt kínosan vigyázni (Bill Clinton, Tiger Woods, Elvis, stb.): tudni kell, mit bír el a márka, s ez az óvatosság gyakran meghatározza a magánéletet is. Márta Alex esetében úgy tűnik, hogy tökéletes alanya az előre egyeztetett forgatókönyveknek: a rá épített imázs nyilvános arculata könnyen összeegyeztethető a személyisége kommunikációs homlokzatával és azzal a szerepegyüttessel, amelyet a társas érintkezésben alkalmaz.
A koncepció szerint magyarul elénekelt barkácspopdal mellett megjelent introvertált külső introvertált belsőt is takar, mely az egyik alappillére lett ByeAlex sikerének. A hirtelen sokszorosára nőtt médiaérdeklődést a színpadon is mutatott egykedvűségével fogadó énekes úgy tűnik, elbírja azt a terhet, hogy értékrendjének hitelessége garanciát jelent zenei minőségére is.
Természetesen ez nem egyszemélyes műsor, hiszen éppolyan tudatosan kell összehangolt csapatot tervezni, mint amilyen letisztult a marketing-kommunikáció: a „Kedvesem” munkatársai a vokalistával kezdve a gitároson át a menedzsmentig jutva egységes arculatba illeszkednek. A Márta Alexet terelgető CLS Musicnak széleskörű tapasztalata van a területen: Fábián Julit, a Compact Discot, Kowalskyt és még számos hazai könnyűzenei szereplőt menedzsel.
Magyarországon brandépítésre a humor az egyik elsődleges fegyver, és a közízlés egy kaptafára gyártott slágereit megkerülve ByeAlex megtanította, hogyan ne vegyük komolyan a malmői csillogó celebalbumot és a tűzijátékos nemzetközi felhajtást. A megdöbbentő tizedik eredménnyel csípőnadrágja zsebében az énekes hazatért, elejtett egy-két Canossa-járásra emlékeztető félmondatot a sajtótájékoztatón, hangsúlyozta, hogy „az utca embere”, majd az újságírók áldozataként pihenni tért.
A számadatok és jövőbeli felkérések könnyű álmát igazolják: a videómegosztókon amatőr rajongók szép számmal készítik a különböző nyelvű feldolgozásokat, szeptemberre kész lesz szólólemeze, s az előválogató zsűritagjaként még legalább egy évig meghatározó eleme lesz a magyar mainstreamnek, a nézettségi rekordokról nem is beszélve. (Az idei döntőt félmillióval többen nézték a tavalyinál, de még a 2011-est is meghaladta. Az Eurovízió estjén hosszú idő után újra az M1 volt a legnézettebb csatorna, s a fiatalabb nézők is kikapcsolták egy pillanatra a Facebook-ot.)
Megosztó dalából zh-feladat készült, stílusa divatot teremtett, hírességeink zöme nem győzött gratulálni az eredményhez. Az énekes szimpatikus egyszerűsége azt is feledteti velünk, hogy miközben az MTVA állami pénzből csengeti a nevezési és felkészülési költségeket, ő dobbantott egyet az ugródeszkán, és az ingyenreklámot felhasználva kaszálja be az előadói és dalszerzői jogdíjakat. Megérdemli a sikert, hiszen a választott imázsstratégia ötletesen felismert egy olyan réspiacot, ahol a speciális műfaji igények, az egyre erősödő kulturális apátia és megreccsenő nemzeti lojalitásunk kapcsán megfogalmazott érdekek évtizedek óta kielégítetlenek.
A tudatos pozícionálás azonban csúszós, akár a banánhéj: a személyes márka építése egy termék esetében csak egy köztes fázis lehet: hamarosan kiderül, hogy a „Kedvesem” megállja-e önállóan a helyét a kulturális iparágak piacán. Jól látszik, hogy Márta Alex kifejezetten értelmes, autentikus, szerény és tehetséges fiatalember, akinek nem célja, hogy megkérdőjelezhető cirkuszi bohócot faragjon magából, és ez – művészi teljesítményétől függetlenül – önmagában is becsülendő.
A körülötte kialakuló ambivalens helyzetet azonban csak akkor lehet maximálisan feloldani, ha a menedzsment felismeri, hogy egy személyt jóval élesebben és kritikusabban, szubjektívebben ítélnek meg a fogyasztók, mint magát a kontextust, s sürgetni fogják az énekes „márka mögé” húzódását! Az időzítés kulcsfontosságú, hiszen ha a közélet túl későn mond “bye Alex”-et akkor a túlértékelt selfbrand könnyedén maga alá temetheti mind a CLS Music-ot, mind a szép jövő előtt énekest is, az ország nemzetközi megítéléséről nem is beszélve.
