by Pintér Dániel Gergő | 2013. Sep. 30. | Gutenberg-galaxis, internet, kulturális_iparágak, Lloyds_List, Média 2.0 blog, médiakonvergencia, médiaszabályozás, technológiai_determinizmus, újságírás, vélemény
Kiadója, az Informa szerint megszünteti nyomtatott kiadását a világ legrégebbi, folyamatosan megjelenő újságja, a Lloyd’s List. A nemzetközi hajózási ipar és tengeri kereskedelem első számú sajtótermékét 1734-ben alapították, de év végétől már csak digitális formában kapható majd. Ez a technológiai paradigmaváltás azt sugallja: a hagyományos, papíralapú alkotásoknak végleg harangoztak.
Míg az első példány egy kávézó falára akasztott papírlap volt, addig csaknem háromszáz évvel később az olvasók mindössze két százaléka fogyasztja az újságot papírformátumban. Nem a Lloyd’s List az első, aki a csökkenő eladási számok miatt digitális kiadásba fekteti tőkéjét: a szintén patinás múltú svéd Post Och Inrikes Tidningar 2007-ben, az USA második legnagyobb politikai hetilapjának számító Newsweek pedig 2012-ben hozott hasonló gazdasági döntést. A digitális világ olyan, akár egy örökmozgó: folyamatosan kerülnek piacra a látványosabbnál látványosabb termékek, s ami tegnap még korszerű volt, ma már elavult és használhatatlan.
Az infokommunikációs forradalom sebességét jól jelzi, hogy míg néhány éve a mobilos internetezés volt a trend, napjainkra már látványosan és gyorsan átalakult a nyomtatott tartalomgyártás is. Köszönhetően az Ipadnek és társainak, a lap- és könyvkiadás új típusú kihívásokkal kénytelen szembenézni az online blogok, hírportálok, tabletek vagy okostelefonok terjedő piacán. A szellemi termékek olvasásához kötődő fogyasztói elvárások végleg megváltozni látszanak: míg a könyvtárak, kiadók, antikváriumok soha nem látott anyagi gondokkal küzdenek, addig tavaly még tovább emelkedett az eladott digitális könyvek, s a hírportálokat látogatók száma.
Újságszerű termékek
A webkettes alkalmazások hihetetlenül gyors terjedésének köszönhetően a világhálón számtalan tartalom elérhető legálisan elektronikus formátumban, ha a különböző fájlcserélő oldalakról nem is beszélünk. Napjainkra a „könyv”-ről és „újság”-ról szóló diskurzus esetében tehát lassan talán célszerű lehet „könyvszerű-”, illetve „újságszerű termékekre” gondolni, hiszen az eredeti formátum kikopni látszik a köztudatból. Az ún. keresztmédia-kiadási felfogás szerint most már a „tartalomszolgáltató iparág”-ba tartozik a nyomtatott papíralapú írás tartalmának digitalizált változatával kezdve, a multimédiás papírkönyvön és elektronikus cikken át, az e-Textig jutva minden. Az Egyesült Államokban már a New York Times nyomtatott változatának címoldalát is az online változathoz igazították, s 2011 február elején The Daily néven elindult az első kizárólag iPad-re szabott napilap is. A nyomtatott sajtó válsága azonban nem csak az USA-ban tapasztalható: a brit Guardianról is rebesgetik egy ideje, hogy platformot vált, de Magyarországon se különb a helyzet. Immár az Apple táblagépén is olvashatóak a HVG heti lapszámai, de elérhetővé vált a Story magazin, s számos női lap különszáma is.
Cross-Platform Innováció
Ez a tartalomhordozó-váltás a közvélemény szerint akkora fordulatot hozhat az írás történetében, ami csak a nyomtatás feltalálásához fogható. A feltételezésre a közelmúlt egy látványos példája szolgáltat alapot: a korlátlan és legtöbbször ingyenes zeneletöltés mindössze egy évtized alatt gyökeresen átalakította a zeneipart. Ennek ellenére az érintett, könyvszakmai szereplők, újságírók felmérései szerint vélhetően talpon marad a nyomtatott verzió is, ám szerepe a „professzionális felhasználásban” csökkenni fog.
A digitális nyomdák, olvasásra alkalmas Iphone és Ipad készülékek terjedésével új utak nyílnak a lapkiadásban, mely egyaránt lehetővé teszi hardverek és szoftverek olyan mértékű integrációját, hogy a legfrissebb becslések szerint pillanatok alatt le fogják szorítani a technológiailag „elavult” versenytársaikat, s megszilárdítani monopolhelyzetüket a kulturális iparágak piacán. A tengerentúlon már legalább 20 millió táblagép van forgalomban, miközben Magyarországon kb. ötvenezer darab fogyott el. Bár az olvasóközönség egyre tekintélyesebb részét ezeken a csatornákon keresztül lehet és érdemes megtalálni, a printek üzleti modellje a tendenciózusan csökkenő eladási számok mellett is, egyelőre kiszámíthatóbbnak és stabilabbnak tűnik. Tény, hogy klasszikus tartalomszolgáltatásból nem lehet sem az Interneten, sem a mobilkommunikáció világában megélni, de a hagyományos sajtó esetében működőképes előfizetői rendszer áttelepítése a webre még várat magára. Miközben mindenki a digitális tartalmak pénzre váltásának lehetőségét kutatja, a nagyobb lapkiadók már felismerték: a további fejlődés szempontjából az integrált tartalmak előállítása, konvertálása és minőségi tálalása a lényeg. Ehhez pedig nem árt figyelembe venni, hogy a kiadók jövedelme ma már nyilvánvalóan nem mindig ott realizálódik, ahol a legnagyobb tömegű olvasói tábort elérik.
Egy fenékkel két lovat?
Miközben az online hirdetési piac dinamikus bővülése nagy lehetőséget jelent új bevételi csatornák kialakítására és fejlesztésére, a hagyományos kiadók számára várhatóan még jó ideig a print üzletág marad a fő bevételi forrás. Bár nyilvánvaló átrendeződés van a piacon, a print termékek egyre inkább háttérbe szorulnak, ugyanakkor a változás mértéke és sebessége láthatóan nem olyan gyors, mint ahogy azt sokan gondolják. Ami a lapkiadást illeti, világszinten elfogadott „átlagként” szakmabeliek tipikusan 90-10%-os arányról beszélnek a hagyományos kiadók print és online bevételeinek megoszlása kapcsán. A Sanoma-csoport például ma már közel annyi online lapot tart a kezében, mint printet, ami pár éve még elképzelhetetlen volt, ellenben az ezek sikerességét biztosító hosszú távú online-fejlesztések rengeteg pénzt emésztenek fel, így gyakran csoport-szintű mérlegben még ma is hatalmas mínuszokkal zárnak. A piaci modell oldaláról tehát jól látható, hogy az online felületeknek a hirdetési bevételek mellett olyan extrákat kell szolgáltatni, amiért a felhasználók már hajlandóak a zsebükbe nyúlni: a tapasztalatok szerint önmagában a tartalom nem elég.
A Price Waterhouse Coopers egy 2010-es kutatási jelentése szerint noha a nyomtatott kiadók online piaci aktivitása egyre fokozódik, üzleti modelljükben a bevételi arányok alig mozdultak el az újmédia irányába, vagyis bevételeik túlnyomó része továbbra is a nyomtatott médiából származik. Ez a trend két okból is veszélyes helyzetet vetít előre a print médiaipar számára: egyfelől a kiadók gyakran kénytelenek online piaci befektetéseiket visszafogni azok rövidtávú alacsonyabb üzleti relevanciája, esetleg a ma még jóval értékesebb print üzletág védelme miatt, másfelől pedig érdemes hosszú távú értékesítési stratégiákat kidolgozni a bevételi források szembetűnő aránya miatt. mely jól láthatóan nem követi a kiadók által az egyes médiatípusokon elért fogyasztók számarányát.
Gutenberg-galaxis 2.0
Arra tehát, hogy mit hoz a jövő három lehetséges alternatíva is van. A szakemberek jelentős része a két platform békés egymás mellett élésére szavaz: becsléseik szerint a táblagépet inkább újságolvasásra, illetve különböző multimédiás tartalmak fogyasztására használják, míg az e-book réspiaca csak fokozatosan terjed a könyvolvasók körében. Ez esetben a szerkesztőségek minden bizonnyal majd egy olyan előfizetés-rendszert dolgoznak ki, mely elektronikusan is nyomon követhető lesz. Ami a jogszabályi háttért illeti, minden netes tartalom pénzbe kerül majd, de a felhasználó a saját készülékeire szabadon másolhatja az egyszer kifizetett könyvet, miközben a hagyományos, nyomtatott könyv piaci részaránya fokozatosan csökken ugyan, de soha nem tűnik el. Mások szerint alternatív szerzői jogi konstrukciók bevezetésével minden digitális könyv ingyenes lesz, s a jogdíjakat már a készülékek árába beépítik. A harmadik csoport a jóval több funkciót kínáló táblagépek forradalmáról, s a „home made”-tartalom hihetetlen virágzásáról vizionál. Egyben azonban mindenki egyetért: lehet, hogy az írói szakma soha nem látott nehézségekkel kénytelen szembenézni, s a nyomtatott könyv fogyasztási eszközből újra értéktárggyá válik majd, azonban a minőségi tartalmakat továbbra is a kiadók készítik majd. A kérdés már csak az: mi jön a táblagép után?
by Pintér Dániel Gergő | 2013. Jul. 28. | bíróság, Délmagyarország, demokrácia, internet, IP-cím, kommentelők, látszatdemokráca, Lázár_János, Média 2.0 blog, médiajog, médiaszabályozás, Papcsák_Ferenc, per, politikai_kommunikáció, spin_doktor, szólásszabadság, technológiai_determinizmus, újságírás, vélemény
Kártérítést fizet a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak a delmagyar.hu, mert tavaly ősszel az autóbalesetéről szóló cikk alatt Lázár János emberi méltóságát sértő hozzzászólás jelent meg. Egyértelmű kommunikációs üzenet ez az egész magyar sajtónak: „erősebb kutya a felségsértést nem díjazza!” Felmerül a kérdés: a peren kívüli megegyezés mennyiben bátorítja a politikusokat a szabad véleménynyilvánítás arisztokratikus továbbtiprására?
Politikusaink láthatólag nemcsak a kritikát nem bírják, de komoly befolyásuk is van a rendőrség munkájára: vasvillával hányják a pereket az igazságszolgáltatás rozsdás szekerére. Előbb Papcsák Ferenc érzékeny lelkét kavarta fel a közvélemény pöcegödre, most pedig az Államtitkár úr sarcolta félmillióra a megyei lapok egyik utolsó bástyáját: a jól megszerkesztett, erős témákat, szókimondó eszközökkel feszegető Délmagyart. A történet közismert: a tavaly ősszel az M5-ös autópályán történt baleset kapcsán az újság egyik kommentelője azt kívánta Lázár Jánosnak, hogy „bárcsak ő maradt volna ott a 36 éves nő halálát okozó ütközésben”. Ekkor a politikus sértődöttségében büntető feljelentést tett a Szegedi Nyomozó Ügyészségen. A polgári peres eljárás során hét gyanúsítottat is kihallgattak; köztük egy csongrádi férfit is, aki nem ismerte el, hogy ő írta a kérdéses bejegyzést, de még vallomást sem tett.
Végül a delmagyar.hu sajtóközleményben “sajnálkozását fejezte ki, amiért e személyiségi jogot sértő kommentek megjelenhettek oldalain” és töredelmesen megígérte, hogy „a rendelkezésükre álló eszközökkel mindent megtesznek annak érdekében, hogy hasonló hozzászólások a jövőben ne jelenhessenek meg“! A kártérítést az elhunyt nő családja kapja, a baleset ügyében folyó nyomozást gyanúsított hiányában határidő előtt lezárták, de mielőtt a fotelforradalmárok boldogan élnek, míg meg nem halnak, mi is írunk pár széljegyzetet az alapvető emberi jogok e kissé szelektív értelmezésének margójára.
A vélemény szabad!
Először is a médiaszabályozás oldaláról vizsgálva a fideszes politikus által sérelmezett hozzászólások nem mennek túl a szabad véleménynyilvánítás határán. Jogállam van, bárki megvédheti a becsületét, azonban ha minden magyar politikust és közszereplőt bíráló közlést adminisztrálnánk, akkor 10 perc alatt kompletten lebénulna a közigazgatás halovány infrastruktúrája. A jelenséggel nem először találkozunk, de hogy a politikai erők a média munkatársait az etikai kódex sutba dobásával besúgóvá degradálják, s megfélemlítsék, az azért nemzetközi szinten is komoly teljesítmény.
A Délmagyar ugyanis nem riaszthatta a kommentelőt, amikor kénytelen volt kiadni az adatait, hiszen a felhasználó figyelmeztetését a hatóság akár a nyomozás akadályozásának is vehette volna. Az újságcikkek alá fűzött felhasználói hozzászólások megítélése egyébként nem egységes a magyar bírósági joggyakorlatban. Egy Strasbourgban megtámadott kúriai ítélet szerint a hozzászólással elkövetett személyiségi jogsértésekért az internetes kiadvány kiadója ugyanúgy felel, mintha saját tartalom volna, közben első fokon továbbra is születnek olyan ítéletek, hogy a jogsértő hozzászólásért a kiadó csak akkor felel, ha kérelemre nem távolítja el. Büntetőjogi vonatkozásban a hozzászólással elkövetett esetleges rágalmazásért, becsületsértésért annak szerzője felel, feltéve, ha a kilétét sikerül a feljelentőnek vagy a nyomozó hatóságnak megállapítani.
Nevetséges
Tehát egy zöldfülű hazai kommentelő akadály nélkül felelősségre vonható véleményéért, ha magyar szolgáltató mailcímét használja, és lapja túlságosan készséges a hatóságokkal. Bár a magyar szolgáltatókat törvény kötelezi a felhasználói adatok kiadására, s az IP-címek archiválására, őket felelőssé tenni egy bejegyzésért teljesen abszurd, ráadásul morálisan is több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz. Abban a pillanatban, hogy valaki megnyer egy ilyen pert, érdekes eszmefuttatások merülnek fel: büntethető-e egy internetező azért, mert modortalan, személyeskedő, ne adj’ Isten – (szinte látom, ahogy 5 perc múlva kopogtatnak ajtómon az idézéssel) – fájó igazságot állít? Milyen alapon adja ki valaki a kommentelők adatait, s mióta bűncselekmény egy közéleti személy vezetési stílusának becsmérlése a neten, főleg a szólásszabadság országában? Ki fogja megmondani, hol a moderálás, cenzúra és megfélemlítés határa?
_1.jpg)
Csúnyán beszélni, hazudni és mocskolódni nem szép dolog, s osztom József Attila gondolatait, hogy kommentelni „csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes”, de vajon büntetendő-e mindez? Aki vállalja a nyilvános szerepléssel járó kockázatot, s utólag nem szívesen látja viszont saját szégyellni való vagy támadási felületet jelentő tetteit, az azelőtt gondolkodjon, hogy kimondja őket, elhamarkodott rendeleteket hoz, esetleg rászól a sofőrre, hogy taposson bele. Olyan ez, mint a tűzoltóknál a veszélyességi pótlék: a fizetés kompenzál a felelősséggel járó stresszért. Amikor a hatalom az erőszakszervezeteivel, bíróságaival, új meg még újabb törvényeivel akarja elhallgattatni a véleményt/ igazságot, nagyon rossz úton jár.
Ha spindoktorként gondolkozunk, a jelenség duplán nevetséges, hisz Lázár úr nemcsak éles kontrasztokkal dolgozik, de megint komoly médiaössztüzet csinált a saját pártja ellen is. Ez olyan idők emlékét idézi, aminek a Fidesz még a hírét is messziről kerüli, ráadásul politikusaik rég megdöntötték azt az alapelvet, hogy a „negatív PR is reklám”. Jelenleg pártjuk sikerének egyik alappillére a kétirányú, irányított kommunikáció, és a külföldről importált konzervszakemberek. A PR-tanácsadók blogolnak, sajtóközleményeket, kisfilmeket adnak ki, pártpolitikai céljaiknak megfelelően tematizálják a közbeszédet. A velük ellenszenvezők tüntetések és demonstrációk helyett odavetnek pár keresetlen mondatot e médiatermékek alá, majd lenyugodva más tevékenység után néznek. Gondoljuk meg jól: hol és hogyan fogják kikiabálni magukból a polgárok ellenvéleményüket, ha már nem lesz online felület, ahol egy kis anyázással levezethetik a feszültséget?
Bürokratikus kivagyisággal kreált veszélyhelyzetek
A jog szabályozza a szólást – de nem csak a jog, általában a normák, a piac, de maga az architektúra is. Az Internet pár évvel ezelőtti strukturális felépítése kevés lehetőséget kínált arra, hogy a hálózat tartalmát bárki központilag szabályozza. A webkettes alkalmazások koncepciója kizárta az ilyesfajta kontrollt, s így biztosította a szólásszabadságot, mely alapvető emberi jog éppen úgy, mint az egyetemes hozzáférhetőség. Ma már nemcsak a felhasználók egyes tulajdonságait lehet azonosítani, de a tartalom is címkézhető, s megjelentek a demokrácia ellenérdekeltjei is: közéleti szereplők, túlbuzgó erkölcscsőszök, akik az ésszerű határokat szűkítve túlféltik a jogszabályokat.
A Délmagyar és társai a hasonló ügyek miatt lassan mind átállnak a szerkesztőségekre embertelen terhet rovó, és a valódi, fésületlen vitát megölő előmoderálásra. Korábban már írtunk a technológiai determinizmus látszatdemokráciájáról, arról, hogy az átlagemberek számára az Internet agorája nemcsak a szabad véleménynyilvánítás lehetőségét, de veszélyeket is rejt. Napjainkra a hagyományos értelemben propagandaeszközzé degradált tömegtájékoztatási szűrők kevésbé alkalmazhatóak a natív információáramlásban, azonban a globális gazdasági erők láthatóan növekvő aggodalommal fogadják a negyedik hatalmi ág befolyását. Bürokratikus kivagyisággal kreált veszélyhelyzetekkel, korlátozások és szelekciós mechanizmusok szorgalmazásával, pénzt nem kímélve próbálják saját céljaik szerint előnyösen alakítani a híreket, s a kellemetlen információt visszatartani, megsemmisíteni.
Cinikus üzenet
Lázár János egy időre biztosan befogja a világháló nagyra tátott száját. Nem tudom, mennyire sikerült azonosulnia a nagyvonalúan adakozó hős imidzsével, de az biztos, hogy peren kívüli megegyezése implicit bátorítás a szabadság esküdt ellenségeinek. Cinikus üzenet ez, mely egyértelműen kimondja: a magyar média szervilis, s bárki eltaposhat egy online lapot azzal, ha az éppen aktuális hatalomnak nem tetsző kommenteket ír. A technológiai és disztribúciós kihívásokkal amúgy is küzdő, koncentrált lappiac legtöbb képviselője nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy olvasói miatt veszélyeztesse fennállását. A főszerkesztők a redőnylehúzástól félve egyre többen választják majd a demokratikus vita lehetőségének beszüntetését, ami csendesen visszajuttatja az országot egy olyan kor rezsimjébe, amit végleg felejteni akarunk.
A szólásszabadságnak vannak betartandó ésszerű korlátai, nem jelentheti mások megalázását emberi méltóságukban, nem szolgálhat emberek és csoportok elleni gyűlölet keltésére, de a nyilvános hatalmi fékek szükségessége vitathatatlan. Az interneten erkölcsi normatívák szerint működő önszabályozó mechanizmus kellő hatékonysággal semmisíti meg a felgyülemlő szemetet, s biztosítja az információ szabad áramlását. A magyar ember mindig is szeretett a saját jogfosztásához asszisztálni, s a társadalmi nyilvánosság politika iránti belenyugvása, a különböző jogalkotási folyamatokban tapasztalható egyre súlyosabb válságtünetekkel szembeni apátia azonban súlyos veszélyekkel jár. Amikor a hatalomgyakorló elit a diktatúrát demokratikus köntösbe csomagolva független és objektív orgánumokat besúgókká silányít, megfordul a fejünkben: a politikusképző nem világosítja fel megfelelően diákjait a weimarizálódás beláthatatlan következményeiről. Bár mára a virtuális világ keltette szabadságérzet nem felhőtlen, s anonimitás sincs, de a politikai erők számára kényes vélemények mégsem járhatnak megtorló következményekkel.
Lázár elmondása szerint minden közéleti szereplőt megillet az emberi méltóság, attól függetlenül, melyik politikai párthoz tartozik, helyi vagy országos szinten végzi tevékenységét. Feljelentésének célja az volt, hogy kiderüljön, “egy közéleti szereplőnek joga van-e az emberi méltósághoz”, mivel “a politikus is ember”. Igen kifordított eszménye ez a „mentelmi-alapon felmentésnek”: a politikusokkal szemben nagyobb tere van a véleménynyilvánítás szabadságának, az állam mégis jobban védi őket.Ha józan paraszti ésszel végiggondoljuk, egy közéleti személyiségnek tulajdonképpen súlyosabb büntetést kéne kapnia mindenért, s a fegyveres testületekhez hasonlóan fokozottabban kéne ellenőrizni, mint az átlagembereket, hiszen ők azok, akik igazán vissza tudnak élni a hatalmukkal. Mindenki tegye fel magának a kérdést, hogy ha egy közember ült volna abban az autóban, akkor csukódna-e mögötte a Baracskai Fegyház ajtaja? Kíváncsi lennék, mi történne fordított esetben a kettős mérce országában, ha mondjuk a Média 2.0. blog tenne egy feljelentés azzal, hogy “Lázár János ’Mindenki annyit ér, amennyije van!’ című kijelentésével megsértette emberi méltóságunkat!”. Jobb esetben úgy hajt el a rendőrség, hogy a lábunk nem éri a földet, holott politikusainknak köszönhetően tényleg nem sok mindenünk van :), rosszabb esetben viszontperelnek rágalmazásért. Sebaj, hála a modern börtönöknek, a rács mögül is tudunk majd kommentelni
by hahner.petra | 2013. Jun. 27. | Afika, deomrácia, diktatúra, facebook, Google, internet, Irán, Média 2.0 blog, mobiltelefon, politika, tüntetés, twitter
Az utóbbi években a mobiltelefonok szerepet játszottak diktatúrák megdöntésében, és tüntetések szervezésében: a kommunikációs technológiák pozitív politikai hatása kedvelt kutatási téma, amerikai kutatók májusi tanulmánya szerint azonban Afrikában a bővülő mobillefedettség növeli az erőszakos konfliktusok kialakulásának a valószínűségét. Közkeletű vélekedés, hogy az internet világszerte elterjeszti a demokráciát, a modern eszközöket azonban zsarnok uralkodók is felhasználhatják saját céljaikra, ahogy az iráni vezetők tették a tüntetők beazonosításához 2009-ben. A Google és a Twitter bizonyos szempontból a szovjet blokk szamizdat kiadványaihoz hasonló szerepet töltenek be a diktatórikus országokban, azonban nem szabad vakon bízni ezek felszabadító erejében, mert önmagukban kevesek egy politikai rendszer megdöntéséhez
A terjedő mobilhasználat politikai előnyeit több országban ismerik: diktatúrákat ingatott meg Egyiptomban és Tunéziában, tüntetéseket és mozgalmakat robbantott ki a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Egy nemzetközi kutatás szerint a mobilhasználat Mozambikban növelte a politikai aktivitást és a választók tájékozottságát, Namibiában pedig a kormány elszámoltathatóságának a növekedésével és a korrupció csökkenésével hozták összefüggésbe. Rengeteg tanulmány jelenik meg a fejlődő országokban bekövetkezett technológiai robbanásról, és annak pozitív politikai hatásairól, míg az esetleges negatív következményeknek egyelőre kevés figyelem jutott.
A mobilok miatt több a politikai erőszak Afrikában
Egy American Political Science Review-ban megjelent tanulmányban összevetették a GSM Association nevű szolgáltatótól bekért lefedettségi adatokat az erőszakos cselekedetekről szóló, 1989 és 2010 közötti információkkal. A kutatók szerint Afrikában a bővülő mobillefedettség jelentősen növelte az erőszakos konfliktusok kialakulásának a valószínűségét.
A szerzők nem állítják, hogy a mobilhasználat terjedésének kizárólag negatív hatásai vannak a kontinensen, az erőszak növekedését viszont egyértelműen a mobiltechnológia térnyerése okozta, még akkor is, ha lehet, hogy csak rövidtávú technológiai sokkról van szó. Hosszabb távon elképzelhető, hogy a kommunikációs hálózatok bővülésének egyik politikai következménye az agresszív cselekedeteket kiváltó konfliktusforrások megszűnése lesz. Perskalla és Hollenbach szerint a mobiltelefonos kommunikáció és a politikai konfliktusok jellege közti összefüggések feltárásához további kutatásokra van szükség, mivel eddig ellentmondásos eredmények születtek. Egy tavalyi amerikai kutatás szerint Irakban a mobilok térnyerése visszaszorította az erőszakos felkeléseket.
A demokráciát nem lehet a netről letölteni
A kommunikációs eszközök politikai hatásairól szóló párbeszédeket számtalan utópisztikus elképzelés uralja. Az egyik ilyen közkeletű vélekedés szerint az internet elterjedése nagyban elősegíti a diktatúrák megdöntését. Emellett szól, hogy a kommunista országok vezetői a fennálló politikai rend védelme érdekében blokkolnak bizonyos webes szolgáltatásokat és tartalmakat. Nemrég írtunk a Törökországban dúló Twitter-háborúról, ahol az események alakulásában fontos szerepe volt a közösségi médiának, amit az ország miniszterelnöke a társadalmat fenyegető legrosszabb átoknak nevezett. Bár a hálózat többször összeomlott, a rezsim végig tagadta, hogy szándékos blokkolás állna a háttérben.
Statisztikai bizonyítékok is alátámasztják, hogy inkább hozzáférhető az internet egy országban, annál demokratikusabb viszonyok uralkodnak. Azonban nem arról van szó, hogy csak úgy letölthetjük a netről a demokráciát: nem az internethasználat teszi lehetővé a demokrácia kialakulását, hanem pont fordítva, a demokratikus rendszerekben kevésbé jellemző az internetcenzúra.
A Facebookon azonosították be a mozgalom résztvevőit
Evgeny Morozov orosz író és kutató a The Net Delusion című könyvében az információs technológiák világmegváltó – de legalábbis politikai rendszereket megdöntő − képességére vonatkozó elképzeléseket, az úgynevezett cyberutópiákat kritizálja. Morozov a 2009-es iráni elökválasztást követő események példáján mutatja be, hogy a technológia kétélű fegyver: a 2009 júniusi választáson a hivatalban lévő Mahmud Ahmadinezsád győzött, akit ellenfelei csalással vádoltak, és az eredmény megsemmisítését kérték. Miután erre nem került sor, tiltakozás kezdődött az ellenzéki Zöld Mozgalom vezetésével. A tüntetéseket gyakorlatilag élőben lehetett követni a Facebookon és a Twitteren. Lényegében ez volt az első Twitter-forradalom.
Irán komoly politikai válságot élt meg ebben az időszakban, a nyugati média az első napokban viszont a konfliktus helyett arra koncentrált, hogy a Twitter végre a Közel-Keletre is elszállítja a demokráciát. Örömmel hirdették, hogy a Twitter nemcsak a reggeli menü megosztására alkalmas: sorra jelentek meg a Twitter-forradalmat éljenző hírek, cikkek és blogbejegyzések. Nagy port kavart a Bush-kormány egykori biztonsági szaktanácsadójának, Mark Pfeifle-nek a javaslata, hogy jutalmazzák Nobel-békedíjjal a Twitter alapítóit a szolgáltatás iráni válság során játszott szerepéért.
Pedig nemcsak a tüntetők vették hasznát a közösségi médiának: az iráni vezetők Facebook-profil alapján azonosították be a az ellenzéki mozgalmak résztvevőit, majd fenyegető és zsaroló emaileket írtak, így próbálták őket a tüntetés befejezésére kényszeríteni. A mozgalmat végül leverték, számos résztvevőt kivégeztek. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az elnyomás és az igazságtalanság ellen harcolók mellett hekkerek, diktátorok, terrorszervezetek, kémszervezetek vagy a titkosszolgálat is gyakran nyúlnak ezekhez az eszközökhöz.
Csak illúzió a Twitter-forradalom
Felfedezhető némi párhuzam a Twitter, a Facebook és a Google diktatórikus rendszerekben játszott szerepe és a szovjet blokkban fogható nyugati rádióállomások, valamint a szamizdatkiadványok funkciója között, amik fontos szerepet játszottak az ellenzéki gondolkodás kialakulásában. Azt viszont erős túlzás lenne feltételezni, hogy ezek nélkül a vasfüggöny a mai napig létezne, hiszen a nyugati ideológia részben azért tudott begyűrűzni a kommunista országokba, mert már omladozóban volt a rendszer. A bukás egy hosszabb folyamat része volt, amiben a kommunikációs technológia hozzájárulása csak egy a számos tényező közül. A technológiai eszközök önmagukban nem jótékonyak vagy károsak, nem szüntetnek meg vagy idéznek elő politikai konfliktusokat, hatásuk pedig nagyban függ attól, hogy kik, milyen céllal és milyen társadalmi és politikai környezetben használják őket.
Fotók:
http://www1.pcmag.com/media/images/308283-life-behind-the-great-firewall-of-china.jpg?thumb=y
http://cdn.skyje.com/wp-content/uploads/2009/10/Drop-Tweets-Not-Bombs.jpg
by kiraly.david | 2013. Jun. 4. | hatalom, internet, K, közösségi_oldalak, Média 2.0 blog, Törökország, tüntetés, twitter
Törökországban az elmúlt héten egy apró tüntetésből országos, a kormány lemondását követelő zavargások törtek ki. Az események alakulásában ismét nagy szerepe van a közösségi médiának, melyet az ország három ciklus óta uralmon lévő miniszterelnöke, Recep Tayyip Erdogan a társadalmat fenyegető legrosszabb átoknak nevezett. Neki 2,7 millió követője van Twitteren.
Az iraki háború óta tudjuk, hogy a blogoknak, illetve a közösségi médiának egyre nagyobb szerepe van a mainstream média által közvetített információk árnyalásában. Azt, hogy a különböző tüntetések, forradalmak szervezésében, az információk gyors cseréjében és a globális média figyelmének irányításában is milyen fontos szerepet játszik, az arab tavasz és az Occupy Wall Street eseményei kapcsány figyelhettük meg. Könnyen lehet, hogy a török tüntetések a közösségi média evolúciójának egy újabb lépcsőfokát hozták el.
A legnagyobb török városban május 31-én, a város kellős közepén lévő Taksim parknál kezdődött az első tüntetés. A résztvevők a város amúgy is kevés zöldövezetének egy utolsó darabkáját próbálták megvédeni a bulldózerektől, amelyek egy újabb bevásárlóközpont építését kezdték volna meg. Ez az esemény persze csak az utolsó csepp volt a pohárban: a törökországi lakosság egy részének (leginkább a világlátott, városi, fiatal csoportoknak) a hatalom konzervatív, néha autokráciákra jellemző kormányzási stílusából és intézkedéseiből lett elege. A tüntetések azóta az ország számos városára átterjedtek, a legutóbbi hírek szerint a rendőrök 67 városból összesen 1700 embert tartóztattak le. A többezer sérültről és legalább két halottról szóló riportok és a megjelent képek tanúsága szerint a rendőrök fellépése sokszor aggresszív, nagy mennyiségben vetnek be könnygázt, paprikaspray-t, valamint a gumibotok használatáról sem rettennek vissza. A hatalmon lévő Erdogan vezette Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) többször, más országokban is látott kommunikációs retorikával igyekszik az eseményeket marginális szélsőségek akcióinak beállítani, valamint saját népszerűségét fitogtatni.
Mainstream média helyett Twitter
A legnagyobb állami és kereskedelmi televíziók és napilapok nem, vagy csak alig foglalkoztak a tüntetésekkel, Twitteren és Facebookon viszont óriási mennyiségű információ halmozódott fel. A New York University, Social Media and Political Participation (SMaPP) által készített tanulmány eredményei alapján a hagyományos média mellőzése miatt a Twitter tölti be a vezető szerepet a tüntetések szervezésében és az információk terjesztésében. A tanulmány a tüntetések második napján, június elsején jelent meg: addig több mint 2 millió olyan tweetet osztottak meg, amelyek valamilyen módon a Taksim téri megmozdulásokhoz köthetőek. Az adatok azt mutatják, hogy még éjfél után is percenként 3 ezer tweet szólt az eseményekről. A törökországi Twitter használat különlegessége még az is, hogy az üzenetek 90 százaléka az országból, ráadásul több mint a fele közvetlenül Isztambulból származott.
Az arab tavasz idején az egyiptomi tüntetésekkor a tweetek mindössze 30 százaléka származott a helyszínről. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a helyi mainstream média elégtelen szereplésekor a Twitter sokak számára könnyedén az első számú hiteles hírforrásként lép elő. Az egyre növekvő népszerűségű #BugünTelevizyonlarıKapat hashtag egyenesen a TV csatornák bojkottálására buzdít.
Beszámoltak a helyiek arról is, hogy a megmozdulások alatt Isztambulban több helyen akadozott a 3G szolgáltatás, valamint a közösségi média oldalaihoz való hozzáférés. A török telekommunikációért felelős hatóság igyekezett eloszlatni azokat a feltételezéseket, miszerint blokkolásról lenne szó, szerintük csupán a megnövekedett forgalom okozta a rendellenességeket. Bárhogy is legyen, a városban számos üzlet, hotel és egyéb szolgáltató mentesítette saját Wi-Fi hálózatát a titkosítás alól, hogy a tüntetők 3G hiányában erre tudjanak csatlakozni.
Erdogan: a közösségi média fenyegeti a társadalmat
Miközben Erdogan miniszterelnök a közösségi médiát igyekszik egy borzalmas dolognak beállítani, amelyen csak hazugságok terjengenek, míg ő maga (vagyis valószínűleg inkább a mögötte álló kommunikációs csapat) egy 2,7 millió követővel rendelkező Twitter-csatornát és egy 2 millió lájkolóval bíró Facebook-oldalt üzemeltet aktívan. Ezek alapján nyilvánvaló, hogy a török hatalom is tisztában van a közösségi média egyre nagyobb szerepével, az emberek szemében viszont igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy egy megbízhatatlan, hazugságokkal teli felület, ahol csupán marginális csoportok igyekeznek szélsőséges nézeteiket terjeszteni. Ellentétben a tévékkel és napilapokkal, amelyek a tüntetések idején pingvinekről szóló dokumentumfilmet vetít, vagy éppen Erdogan miniszterelnök díjáról számolt be, amelyet a dohányzás ellen folytatott harcért kapott. (Az elmúlt héten Orbán Viktor is kapott hasonló elismerést, pechére Magyarországon épp nem volt tüntetés.)
A közösségi média önmagában persze nem fog sikerre vinni egy forradalmat, hiszen nem eszközként, hanem egy platformként kell rá tekinteni. Egy olyan platrom, amely segít olyan eseményeket, híreket is láthatóvá tenni tömegek számára, amelynek nyilvánosságra kerülésében a hatalom és a mainstream média nem érdekelt. Úgy tűnik, egy folyamat közepén járunk, amikor az emberek éppen tanulják, hogy hogyan fordíthatják a leghatékonyabban a maguk javára ezt a technológiát. A török fiatalok a twittelésen kívül saját erőből működtetnek Facebook-oldalt, ahol igyekeznek híreket is fordítani és angolul kommunikálni a világgal, indítottak Tumblr-blogot a tüntetésekről szóló képekkel, valamint igyekeznek közösségi finanszírozással előteremteni az összeget egy egész oldalas New York Times, vagy Washington Post hirdetésre. Az 53 800 dolláros célösszegből nem egészen egy nap alatt 39 805 dollár gyűlt össze, és jól látni, hogy szinte percenként érkeznek kisebb-nagyobb hozzájárulások.
Érdemes lesz figyelni a következő napok eseményeit, hiszen érdekes tanulságokkal szolgálhat a közösségi média a politika összefonódásával kapcsolatban.
Bónusz: angol interjú az Occupy Gezy Facebook-oldal egyik adminisztrátorával.
UPDATE: Alig egy nappal később, 53 800 dolláros célt messze túllépve, 90 ezer dollárnál is több adomány érkezett.
by kiraly.david | 2013. May. 28. | DMCA, fájlcsere, internet, K, kalózkodás, Média 2.0 blog, szerzői_jog, The_Pirate_Bay
Ismét egy olyan érdekes példára derült fény a napokban, amely azt támasztja alá, hogy az internetes kalózkodás elleni harc a jelenlegi intenzitással és eszközökkel káros, etikátlan, haszontalan és nem utolsó sorban veszélybe sodorja az internet szabadságát.
Két nagyon is összefüggő történet sajátos találkozásának lehettünk tanúi. Az első az idei év elején debütált a The Pirate Bay – Away From Keyboard című dokumentumfilmről szól, amely az egyik első, és máig az egyik legnagyobb torrent oldal alapítióinak történetét meséli el. A film arra az időszakra fókuszál, amikor a svéd fiatalok ellen megkezdődtek a peres eljárások szerzői jogsértések miatt. Az évekig elhúzódó procedúrában a tavaly helyben hagyott ítélet szerint Peter Sunde nyolc hónapot, Fredrik Neij tíz hónapot, Carl Lundström pedig négyet kapott, valamint hármukra összesen 6,8 millió dolláros kártérítési kötelezettséget is kiszabtak. Az alapítók azóta megjárták az Emberi Jogok Európai Bíróságát is, de beadványukat elutasították.
A film egyébként mindenkinek ajánlott, legtanulságosabb része talán az, hogy a mai bírósági fogalom- és eszköztárral mennyire megmagyarázhatatlanok a digitális kor jelenségei. Számunkra ebből a történetből most csak annyi a fontos, hogy ez a film az alkotók szándéka szerint Creative Commons licence segítségével szabadon másolható, terjeszthető. Megnézhető Youtube-on, rákereshetünk, és szabadon letölthetjük, valamint nem kereskedelmi céllal megoszthatjuk másokkal bármilyen fájlcserélő hálózaton. A készítőket ugyanakkor mindenki saját belátása szerint támogathatja tetszőleges összeggel a film hivatalos oldalán.
A másik történet a jogtulajdonosokat tömörítő nagy kiadók és más szervezetek internetes kalózkodás elleni harcáról szól. Az Egyesült Államokban 1998-ban elfogadott Digital Millennium Copyright Act (DMCA) nevű törvény többek között arra is lehetőséget biztosít ezeknek a szervezeteknek, hogy az általuk jogsértőnek vélt tartalmat töröltessék az olyan nagy keresőszolgáltatók találati listájából, mint a Google vagy a Bing. Ezzel a lehetőségükkel évek óta aktívan élnek is, habár már több esetben is bebizonyosodott, hogy a törvény túlkapásokra ad lehetőséget.
Ahogyan az Electronic Frontier Foundation jelentéséből kiderül, a DMCA veszélyeztetheti a szabad felhasználást, akadályozhatja a versenyt és az innovációt, valamint rossz hatással lehet a szabad véleményformálásra és a tudományos munkára egyaránt. A Google vezet egy átláthatósági statisztikát, amelyből kiderül, hogy kik, mikor és milyen címeket akartak töröltetni. Az adatok szerint csak az előző hónapban több mint 14 millió, feltételezhetően jogvédett tartalomra (például filmre, zenére) mutató URL-t igyekezett eltávolíttatni valamivel több, mint 2 ezer különböző szervezet. A statisztikákból az is kiderül, hogy két évvel ezelőtt hetente átlagosan 100 ezer URL törlésére érkezett kérés, ez a szám tavaly ilyenkor 500 ezer körül alakult, idén viszont már volt olyan hét, amikor 4,5 millió URL törlését kezdeményezték.
Az talán könnyedén belátható, hogy kínai munkások tömegei éhbérért dolgozva sem képesek egy hét alatt 4,5 millió címet kilistázni. Ehelyett a háttérben egy algoritmus dolgozik, amely folyamatosan ontja magából a valószínűleg jogvédett tartalmakra mutató linkeket. Innen talán már egész könnyen kitalálható, hogy több óriás filmkiadó vállalat (Viacom, Paramount, Fox és Lionsgate) listájába, amely a törölni kívánt linkeket tartalmazza, valahogyan bekerült az egyébként szabadon és ingyenesen terjeszthető Pirate Bay film is. Ennél nagyobb öngólt szándékosan sem tudtak volna lőni.
Összeesküvés-elméletekre fogékonyaknak ennél sokkal kevesebb is elég ahhoz, hogy világméretű cenzúrát, és a szólásszabadság sárba tiprását kiáltsák. Ezzel szemben az igazság valószínűleg az, hogy az automata algoritmusok tévesen jogvédett alkotásnak nézték a TPB-AFK-t. Ez viszont nem segít azon, hogy a fogyasztók millióinak szemében amúgy is megtépázott hírnevű kiadóknak sikerült még mélyebbre ásni magukat. Másfelől viszont hálásak lehetünk nekik, hogy ezt a filmet is sikerült a listájukba keverni, hiszen ennek köszönhetően nagy nyilvánosságot és figyelmet kaphat a szabályozás jelenlegi formájának tökéletlensége. Egyszerűen nem tudhatjuk, hogy a hetente milliószámra kiküldött kérések között hány jogtalan kérés lehet. Ha akár egy darab is van, az azt jelenti, hogy nem elég kifinomult a technológia, amellyel kiválogatják címeket, és sokkal nagyobb felelősséget helyez azokra, akikhez beérkeznek ezek a kérések.
A törlést kérvényező szervezetek ráadásul folyamatosan nyomás alá helyezik a keresőcégeket és az internetszolgáltatókat, hogy a lehető legrövidebb időn belül teljesítsék maradéktalanul a kéréseiket. Nehéz józan ésszel felfogni, hogy heti 4,5 milló linket egyszer kigyűjteni, egyszer pedig végigellenőrizni mekkora erőforrásokat igényelhet. Még nehezebb elhinni azt, hogy ennek a fáradozásnak (és persze óriási anyagi ráfordításnak) megtérül a költsége. Többször láthattuk már, legutóbb pont a Pirate Bay angliai blokkolása kapcsán, hogy hiába az erőfeszítések, a felhasználók így, vagy úgy, de megtalálják az utat, hogy letöltsék az őket érdeklő tartalmakat. Ott vannak a különböző ingyenesen elérhető proxyk, VPN-ek (titkosítást használó virtuális magánhálózatok) és milliónyi zárt torrentes közösség. Azzal, hogy a cenzúrázásra, tartalmak blokkolására, a felhasználók kriminalizására helyezik a hangsúlyt, ahelyett, hogy a megfizethető, nagy kínálattal rendelkező legális szolgáltatásokat próbálnának minél szélesebb körben élérhetővé tenni, csak növelik az ellenszenvet magukkal szemben. Pedig lassan tudatosulhatna bennük, hogy ők egyben a saját fogyasztóik is.
A Pirate Bay alapítói elsősorban a szólás – és véleményszabadság alapvető jogainak szem előtt tartásával próbálkoztak védekezni a bíróságokon. Tevékenységük megítélésével kapcsolatban lehet vitatkozni, bizonyára voltak mind jogilag, mind etikailag vitatható lépéseik. Azt viszont nehezen vonhatjuk kétségbe, hogy valami olyasmi ellen harcoltak meggyőződésből, amely most végül bekövetkezett. Bizonyos piaci szereplők olyan tartalmat akartak eltávolítatni (olykor sikerrel) az internetről, amelyhez egyébként deklaráltan mindenkinek szabad és ingyenes hozzáférése lehet. Ez a technológia és a törvény együttes megerőszakolása. Ezt a történetet kicsit szélesebb perspektívából figyelve kiderül, hogy a súlya sokkal nagyobb annál, mint hogy néhány ezer emberrel talán kevesebb látta a TPB-filmet.
by gribek.daniel | 2013. Apr. 23. | internet, Média 2.0 blog, mezőgazdaság, traktor
A legtöbben nem is gondolnák, hogy mára a mezőgazdaság is szinte elválaszthatatlan lett az internettől, a legfejlettebb technikáktól. Napjainkban ez az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat a világon – bár ezt a legtöbben észre sem veszik. A gazdák nagy része ma már számítógépet, okostelefonos alkalmazásokat használ a napi munkához is. A mezőgazdaságban éppen generációváltás van, de enélkül is lassan mindenki rákényszerül a modern kommunikációs technológiákra: a friss jogszabályok alapján több ügyet már csak elektronikusan lehet majd intézni, pedig sokaknak még számítógépe sincs. De mire jó egy Iphone a szántóföld közepén?
Amikor egy bolt polcáról leemeljük a tejet, a kenyeret, a paradicsomot, a tojást, vagy bármely más élelmiszert, sokszor nem is sejtjük, hogy milyen magas fokú technológia juttatta el azt a terméket a kosarunkig – jó esetben igazi, minőségi alapanyagból. Pedig egyre gyakoribb, hogy ezeket több tízmilliós traktorok, precíziós eszközök, fejőgépek segítségével állítják elő (és most beszéljünk csak a minőségi élelmiszerekről, ne a ki tudja, hogy miből készülő borzalmakról).
Alkalmazás permetezéshez, műtrágyázáshoz
A határban poroszkáló piros MTZ-traktorok ugyan még nem vesztek ki – és olcsóságuknak, egyszerűségüknek köszönhetően bizonyára nem is fognak -, de egyre többfelé látni olyan erőgépeket vagy betakarítógépeket, amelyeket már kormányozni sem kell: emberi irányítás nélkül, GPS-alapú technológiával 2 centiméteres pontossággal haladnak végig a földeken, a sorok között. Az okostelefonokra – legyen az androidos készülék vagy éppen Iphone – tucatszám jelennek meg az agrár alkalmazások. Műtrágyaszóróhoz, permetezőhöz, az erdészek számára például a köbözéshez. De léteznek egyszerűen csak egy márka rajongóinak szóló programok is, aminek segítségével mindent megtudhatunk például a kedvenc traktorunkról, annak gyártásáról, új típusairól, legfrissebb híreiről, és még sorolhatnánk.
Az agrárium – főleg a jelenleg zajló generációváltásnak köszönhetően – átalakulóban van. A statisztikák azt mutatják, hogy a magyar gazdálkodók több mint 60 százaléka használja az internetet, ami megfelel a felnőtt lakosság országos átlagának. A Kleffmann Group 2012-es kutatása szerint az internetet használó gazdák a magyar szántóföldi területnek összesen 85 százalékát művelik. A nyomtatott agrár-szaklapok ugyan még nagyon népszerűek – és valamilyen szinten vélhetően azok is fognak maradni egy ideig -, de az internetes, online agrármédia egyre hangsúlyosabban jelenik meg a termelők életében. A legfrissebb hírek, a legfontosabb információk, használt gépek, eladó termények, terméktesztek, pályázati tudnivalók, a legújabb kutatások ma már mind elérhetőek az interneten.
Internet nélkül nincs gazdálkodás
Még mindig nem visz mindent az internet: a nyomtatott lapok még nagyon népszerűek, a cégek is szívesen hirdetnek azok oldalain, és nem mindenkinek van szüksége olyan precíziós eszközökre, amelyek csak több száz hektár fölött hozzák vissza az árukat. Sokan vannak, akik csak néhány tíz hektáron vagy még ennél is kisebb területen gazdálkodnak az ország legelmaradottabb vidékein.
Mára ezek a gazdálkodók is – kortól és nemtől függetlenül – rá vannak kényszerítve, hogy internetet használjanak. Erre a legaktuálisabb példa a napokban zajló, május 15-ig tartó úgynevezett egységes kérelem beadása, amely 2013-tól kizárólag interneten keresztül zajlik! „Az egységes kérelmeket elektronikus úton, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapján lévő „e-Egységes kérelem” menüponton keresztül, ügyfélkapus bejelentkezés után lehet kitölteni és beadni” – olvasható a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, vagyis az MVH honlapján. Ha valaki elmulasztja a kérelem benyújtását, az a következő időszakban nem kap területalapú támogatást, amely a termelők egyik legfontosabb pénzforrása. Nélküle a termelés könnyen veszteségessé válhat, így senki nem engedheti meg magának, hogy ezt az összeget ne igényelje.
Ugyancsak az idei évben, méghozzá február 1-től vezették be, hogy számos beruházási támogatásnál csak elektronikus úton nyújthatók be a kifizetési kérelmek. De a KSH kötelező mezőgazdasági összeírása esetében is idén először lesz lehetőség a világhálón keresztül kitölteni a szükséges adatlapokat.
A Facebook mára kötelező
A legnagyobb agrárszaklapok is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az online megjelenésre. A Magyar Mezőgazdaság című hetilap a www.mmgonline.hu oldalon informálja a közönségét napról napra, az AgrárUnió havilap a www.agrarunio.hu, az AgroNapló a www.agronaplo.hu oldalon egészíti ki nyomtatott újságjában lévő információit, de sorolhatnánk még a különböző sajtótermékeket. A Haszon Agrár Magazin például a közelmúltban indított napi hírlevelet a gazdálkodók számára, de nincs olyan nyomtatott agrármédium, amelyik legalább az újságjában megjelenő anyagok egy részét ne tenné fel bizonyos időközönként az internetre. Ráadásul egyre több olyan agrárportál van, amely nem vagy hangsúlyosan nem rendelkezik nyomtatott termékkel. Ezek között messze a leglátogatottabb, legismertebb az Agroinform, de gombamód szaporodnak az ehhez hasonló internetes agrároldalak – ahogy olvasóik is.
Természetesen mindegyik sajtóterméknek van hivatalos Facebook-oldala, de százszámra találhatunk traktoros, gépkezelői és egyéb agrár-rajongói oldalakat, csoportokat is a legnagyobb közösségi portálon. A gazdák itt osztják meg eredményeiket, érdekes képeiket – az utóbbi hetekben például a sártenger okozta nehézségektől volt hangos a Facebook.
Egy unoka mindig jól jön
Aki nem boldogul az online világ útvesztőjében, és akinek fia, unokája sincs, hogy segítsen kitölteni az adatlapokat, elvégezni a kötelező papírmunkákat, azoknak a falugazdász vagy a KSH mezőgazdasági összeírása esetében a jegyző segít.
Az MTI márciusi híréből ez tökéletesen érzékelhető:
„A KSH arra kéri a jegyzőket, hogy szükség esetén nyújtsanak támogatást az internetes kitöltési szakasz során a hozzájuk forduló állampolgároknak, például számítógép-használati lehetőséggel, szakmai tanácsokkal – tartalmazza a közlemény.
A magyar mezőgazdasági összeírások történetében az idén első ízben nyílik lehetőség arra, hogy a kérdőíveket az adatszolgáltatók elektronikusan töltsék ki. Az internetes adatközlésre az egyéni gazdáknak május 15. és 26. között lesz módjuk. A kitöltés részleteiről minden érintett értesítést kap május első felében.”
Bár az internet mára megkerülhetetlen a mezőgazdaságban is, sokaknak azonban még nincs meg a megfelelő technikájuk mindehhez – legyen az egy számítógép vagy akár maga az internetelérés. Ennek megoldására is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek, a tavalyi évben indult útjára a GazdaNET-program, amelynek segítségével „vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe internet csatlakozásra alkalmas számítógép konfiguráció beszerzéséhez a Darányi Ignác Terv keretében”. Ennek pénzügyi kerete 3,3 milliárd forint (11 156 659 euró) volt, nem kis összegekről beszélünk.
Jól látszik, hogy a sokak által lenézett mezőgazdaság esetében is ugyanúgy terjed az internet, mint az élet más területein: az agrárium egyes szegmensei már jóval az átlag előtt járnak, míg mások messze le vannak maradva, de az elektronikus megoldások kikerülése egyre lehetetlenebbnek látszik.
